Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01-02 / 27. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1997. február 1., szombat Az bíróság elnökének a feladata az ítélkezés feltételeinek a megteremtése Minden embernek a saját ügye a legfontosabb Az igazságügy-miniszter újabb öt évre kinevezte a Tolna Megyei Bíróság elnökének, dr. Soós Miklós Tamást, miután pályázata elnyerte a megyében dolgozó bírák több, mint ötven százalékának támogatását. — Kicsi a valószínűsége, hogy már kora gyermekkorától bírósági elnöknek készült. — Soha az életben nem készültem annak. Szigetváron születtem, a középiskolát és az egyetemet Pécsett végeztem el. Bírósági indíttatásom volt egy kevés, mivel édesapám negyven évig telekkönyvvezető volt, s ez akkor a bírósághoz tartozott. A bíróság épületébe naponta jártam, az ott folyó munka sem foglalkoztatott akkor különösebben, de úgy látszik nem tudatosan is lehet hatással az emberre a környezet, egy épület légköre. Nagyon fontosnak tartom még a Nagy Lajos Gimnázium kiváló tanárainak hatását. — Már az egyetemen eldöntötte, hogy a jogi pálya melyik ágát választja? — Igen. Lett volna lehetőségem Pécsett a Kossuth Lajos utcában, az idősebb Kecskés ügyvéd mellett kezdeni, mégis a bíróságot választottam. A családi körülmények úgy alakultak, hogy 1967-ben Szek- szárdra jöttünk, a városnak elsősorban a környéke tetszett. Itt ragadtam, pedig később számos alkalommal máshova is hívtak. A városi bíróságon kezdtem különös illetőség miatt közlekedési ügyekkel, a veszélyeztetési cselekményekkel, a segítség- nyújtás elmulasztásával, orvosok büntető ügyeivel, a munka- védelmi szabályok megsértése kapcsán az üzemi balesetekkel foglalkoztam. A hetvenes években nagy vagyon elleni cselekményeket is tárgyaltam. Egy ideig a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket szignálták rám. 1992-ben nevezett ki az akkori igazságügy-miniszter először bírósági elnöknek. — Mi a bírói pályán a legszebb, illetve a legnehezebb? — Roppant nehéz erre válaszolni. Akinek arra van alapvetően irányultsága az életben, hogy a valós értékeket vegye figyelembe, valamilyen megsértett viszonyoknál az eredeti állapotot szeretné helyreállítani, erkölcsi, vagy legalább jogi értelemben, akkor bírónak kell mennie. Ha az a motiváció, hogy személynek, vagy ügynek segítsen, akkor lehetőleg ne a bírói pályát válassza. Ehhez a munkához kell néhány személyes tulajdonság is. Aki olyan értelemben szuverén egyéniség, hogy meghatározó jelleggel szeret egy-egy ügyben eljárni, illetve azt befejezni, az menjen bírónak. Ez még akkor is így van, ha ülnökökkel együtt ítélkezünk. — Egy ismerősöm az állandó döntési kényszer miatt ment el a pályáról. — Aki nem bírja ezt, illetve a döntései súlyát, és még sok más feszültség feldolgozását, az nem erre a pályára való. — A válaszok alapján felmerül a kérdés, miért pályázta meg kétszer is a vezetői posztot? — Más-más okból. Nem az ítélkezést akartam abbahagyni 1992-ben, legfeljebb ideiglenesen. Megítélésem szerint akkor a bíróságok működéséhez, igazgatásához szükséges eszközök nem álltak rendelkezésre. Ez nem a korábbi elnök hibája, hanem az akkori struktúrából, jogszabályok hiányából fakadt. Másrészt egy ici-pi- cit meg akartam mérni magam egy más területen. Az az álláspontom, hogy a bírósági elnök nem attól és nem azért elnök, hogy kiváljon a bírák közül és valami szervezet élén elméleti magasságból igazgasson. Sokkal inkább az a dolga, hogy vállalja át azokat a feladatokat, amelyekkel a bírákat mentesíti. Másrészt lehetőségei és persze képességei szerint a lehető legjobban szervezze meg azokat a tárgyi és személyi feltételeket, amelyek elősegítik a bíróság alapvető funkciójának, az igazságszolgáltatásnak az érvényesülését. Az elmúlt időszakban keveset tárgyaltam, de ez nem feltétlenül vonatkozik a jövőre is. Ha viszont másodszor nem pályázom, az érzésem szerint a saját öt éves munkám megkérdőjelezése lett volna. Az a véleményem, jogszabályban kellene kimondani, hogy a bírósági elnököket két, legfeljebb három esetben lehet újraválasztani. — A feladatokból öt év alatt mennyit sikerült megvalósítani? — Minden olyan területre ahol igazgatási rendelkezésre volt szükség megfelelő szabályzat született, beleértve a bíróságok gazdálkodását is. Ennek is köszönhetően az elmúlt öt évben kiegyensúlyozott ítélkezés folyhatott. A technikai fejlődés is jelentős volt, ez lehetővé teszi a kommunikációt a bíróságok között, havonta korszerűsített CD jogtár működik, megvannak a szakkönyvek. Jelenleg egy új számítógépes kommunikációs rendszer kialakítása folyik, ami a bírákat és ez elnököket is mentesíti bizonyos igazgatási feladatok alól. Az épületek felújítási programjáról nem is szólva. — Mik voltak az elmúlt öt év legjellemzőbb tendenciái a Tolna megyei bíróságoknál? — Évente nagyjából húszezer ügy érkezik a bíróságokhoz, ennek mintegy fele a peres. Egy óriási előnye van Tolna megyének, hogy az érkezett ügyeket feldolgozta. Az éves befejezés eléri a beérkezettek számát. Ahol gond van, ott a felhalmozott ügyeket tolják maguk előtt. Tavaly év végén körülbelül 2600 volt a peres ügyek száma a megyében. A fejlesztés következtében 44 helyett 55 lett a létszám. Átlagosan tehát hatvan ügy nem jut egy bíróra, igaz nem valamennyien foglalkoznak ítélkezéssel. Fontos mutató az is, hogy a megyében az ügyek hetven százalékát hat hónapon belül befejezik. Nálunk is vannak „öreg” ügyek, ez két éven felüli időt jelent, de ez éves átlagban, egy bíróra vetítve nem éri el kettőt. Van olyan megye ahol ez a szám negyven. Ehhez szükség volt átcsoportosításra, kirendelésre is. — Van-e olyan terület, ahol sürgős változtatásra lenne szükség? — Ha a végrehajtás nem hatékony, az szükségszerűen árnyékot vet a bírói munkára, azt helyenként már-már megkérdőjelezi. Saját megítélésem, hogy hiába alakították át a végrehajtást, nem egyértelműen alkalmas az eljárások gyors befejezésére. À tények tükrében megkérdőjelezhető az önálló végrehajtók díjszabása is. 1994 január elsején 8 és 9 ezer között vettek át ügyet, s ebben semmiféle érdemi javulás nincs, sőt pillanatnyilag körülbelül tízezer ügy vár végrehajtásra Tolna megyében, ami azt jelenti, hogy 20 havi hátralékuk van. Meg kell találni annak a módját, hogy a végrehajtás gyorsabb, hatékonyabb legyen, és a díjszabáshoz is hozzá kell nyúlni, differenciáltabbá kell tenni. Törvényszerű, hogy jelenleg a sok pénzt hozó ügyeket veszik előre. Minden embernek a saját ügye a legfontosabb. Akinek tartoznak 30 ezer forint gyerektartási díjjal, azt nem érdekli más, csak az, hogy a gyereke neveléséhez szükséges pénzt megkapja. A beérkezett panaszokból nyilvánvaló, hogy az állampolgárok ma elégedetlenek a végrehajtással, a bírósági elnöknek pedig nincs különösebb jogköre arra, hogy a végrehajtó tevékenységét befolyásolja. Ihárosi Ibolya Rejtett értékeink Széllé Zsigmond régészeti kutatásai A múlt század utolsó harmadában megyénk lelkes fiai nagy lendülettel fogtak hozzá múltunk feltárásához. Novák Sándor, Hóke Lajos, Kämmerer Ernő inkább az iratokat gyűjtötte és vizsgálta, Wosinsky Mór és Széllé Zsigmond ásatásaival alkotott maradandót. A sors úgy hozta, hogy Wosinsky európai hírű lett, Széllé nevét pedig jószerivel alig ismeri valaki. Az atyai ágon horvát báni, anyai ágon Huba honfoglaló vezérig visszavezethető család sarjaként született 1838. május 1-jén Széllé Zsigmond Pakson, ahol apja kedvelt ügyvéd volt. Cziráky Gyula, aki Dunaföldvár történetében legteljesebb életrajzát adja, elmeséli, milyen nehezen illeszkedett be, s a kalocsai piaristáktól „túlságos szabadelvűsége miatt meg kellett válnia”. Még nincs 18 éves a legendásan alacsony ifjú, amikor atyja huszárnak adja, s innét hét év múlva, 1863- ban hadnagyként szerel le. Megyénkben esküdt, majd második aljegyző, 1866-ban Béri Balogh Adám dédunokáját, Honórát veszi feleségül. A következő évben du- naföldvári szolgabíró, de a bírói pálya vonzotta. Ehhez persze a gimnáziumi tanulmányok kevésnek bizonyultak, de megyei ajánlással Eötvös József engedélyezte számára, hogy Pozsonyban 1870. január 30-án képesítő vizsgát tegyen, ami jól sikerült. Ennek nyomán lett 1872. január elsejétől duna- földvári járásbíró s élete hátralévő 25 évében földvári lakos. A régebb óta ott élő Hőke Lajos buzdítására kezdett foglalkozni a régészettel. „Két napszámos kíséretében Baracstól Kömlődig bejárták a földvári határt - itt is, ott is ásva -, hogy az eltemetett római út irányát föltárhassák” - írja róluk Cziráky, aki már előszavában megjegyezte: „rendkívül nagy előnyére van a község történelmének, amit az archeológia terén fölfedezett” Széllé. Mint mindenki más - köztük Wosinsky - ő is kedvtelésből, amatőrként kezdte, munkáját csupán a lelkesedés és az országos szaktekintélyekkel való levelezés, valamint az általuk ajánlott szakirodalom búvárlása teljesítette ki. Dr. Hampel József, Pulszky Ferenc és mások nyomán egyre szakszerűbben kutat, s az 1880-as évektől országosan is számon tartják. Szeretett volna kellő társadalmi hátteret teremteni saját és kortársai működésének, ezért 1882. február 4-én „szakszerűen értekezve a múzeumegylet szükségéről” a pak-imsósi romok megszemlélése után a megye vezető egyéniségei előtt „létesítő bizottság” megalakítását javasolta. Ennek nyomán hamarosan megalakult a Tolna megyei régészeti és történelmi, vagy más néven múzeumegylet. Már ez év elejétől a magyarhoni földtani társulat tisztelete jeléül levelező tagjává választotta, az év végére elkészül és megjelenik a Tolnamegyei Közlönyben a dunaföldvári járás területén vezető római katonaútról írott dolgozata. Öt év múlva megkezdte a bölcskei népvándorláskori temető feltárását, amelyet 1890-ben fejezett be. Ugyancsak Bölcskén 1888-ban feltárta a középkori rotundát (körtemplomot), később római épületet tárt fel Baracson, a dunaföldvári urnatemetőt és paksi romot derítette föl. Rövid, de szakszerű híradásai az Archeológiái Értesítőben gazdagították a tudományt, tárgyai pedig a Nemzeti Múzeumot, sokszor a helyi lapokat is megtisztelte cikkei változatával. Legnagyobb műve, amely Dunaföldvár régmúltját kimen tőén tárgyalja, 1894-ben jelent meg 30 nagyalakú oldalon az Archeológiái Közleményekben. (Ez akkor teljesen Tolna megyei szám lett, mert a másik nagy tanulmány Wosinskyé volt, aki nagy művében a római hadiút irányát Széllé alapján közölte annak magyarázatos térképével). Jellemző, hogy a római limesről Visy Zsolt 1989-ben megjelent könyvében Széllé három művét idézi, mert azok évszázad múltán is helytállóak. Széllé Zsigmond egészsége eközben azonban megromlott, nyugdíjaztatta magát, s 1897. február 4-én meghalt Dunaföldvárott, ahonnét a faddi családi sírboltba vitték. Mind az immár múzeummal rendelkező Paks - amelynek tárgyai egy részét odaadta -, mind Dunaföldvár és Bölcske gondoskodhatna arról, hogy méltó emlék őrizze nevét az utókor számára. Dr. Töttős Gábor Istentiszteletek Szekszárd Római katolikus szentmisék: Belváros: Szombat: 18.00. Vasárnap: 9.00, 11.00, 18 óra. Újváros: Szombat: 17.00. Vasárnap: 7.30, 10.00. Református istentiszteletek: Vasárnap: 9.00 óra Kálvin tér, (gyermekistentisztelet), 10.00 Kálvin tér. 18. Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek: Vasárnap: 9.30 Luther-tér. (minden páros héten német áhítat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek: Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. u. i. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Metodista istentiszteletek: Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekistentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmisék: Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom: Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra. Jó hír „Ne dobjátok el hát bizodalmátokat, amelynek nagy jutalma van ” Zsid. 10,35 A körülmények terhei megülik mindennapjainkat, nagy a kísértés, hogy megrendül a bizalom. Az erejét vesztett bizalom nem tud az ígéretekbe kapaszkodni. Panaszáradattal borítjuk el környezetünket, csak a láthatóakat látjuk, és nincs érzékünk a láthatók mögött munkálkodó isteni erőre támaszkodni. Elfelejtjük minden korábbi élményünket, megtapasztalásunkat, ami a Krisztussal való közösségben ért bennünket. A bizalmatlanság elhomályosítja tekintetünket, és dühösen förmedünk arra, aki megszokott szomorúságunkból kimozdítani akar. Jézus azonban mindenek ellenére az életet kínálja nekünk. Az örömtelen szomorúságot akaija elűzni az életünkből. Aki kész hinni, legyőzve a sátán sugallta lustaságot a hittel szemben, az megtalálja a kivezető utat a szomorúságból. Sőt: „Megújul, aki bízik”, ahogy Gerzsenyi Sándor alábbi versének a címe hirdeti nekünk: Ha elhagy a kedv, s tovaszáll az öröm, Ha csügged és retteg a szív, Ha érzed a bőn kötelét magadon, És nincs, aki megszabadít... Te jöjj idejöjj, íme áll a kereszt, Itt szűnik és oszlik a kétség, Betölti a szívedet égi öröm, Megújul a régi reménység. Elfárad a hős, megerőtlenül, Meglankad az ifjú erő, A kar lehanyatlik és roskad a térd, S a szíved öröm-temető... De hogyha bizalmad az Úrba veted, Sas-szárnyakon szárnyal a lelked, Megőriz az Úr, keze megszabadít, Kitárul előtted az élet.” Ez a bizalom pedig a Krisztussal való élő közösségben lehet a miénk! Csernák Erzsébet
