Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01-02 / 27. szám

6. oldal Sport 1997. február 1., szombat Fociháború a kajdacsiak kárára 6319-es. Nem, ez nem egy mobiltelefon készülék kódja. A 6319-es egy műút száma, azé az úté, melynek kisebb- nagyobb kátyúit kerülgetve, fehérbe öltözött, s a tél súlya alatt meggörnyedt fáinak ol­talmában éri el az ember Kajdacsot, a mintegy ezer­négyszáz lelket számláló kis­települést. A vendég szinte be­lebotlik a szűz hótakaró borí­totta futballpályába. Az „is­meretlen” utazó tekintete ta­lán gyanútlanul pásztázná to­vább a környéket, ám aki nem először jár itt, s egy kis betekintéssel is bír a falu sportéletébe, érzi: valami-va­laki hiányzik. Egy éve ilyen­kor már látszott a fű (ha még oly jeges, sáros is volt), s tíz­egynéhány fiatalember kerge­tett egy bőrgolyót. A kajdacsi focisták. Most azonban sehol sem látni őket, még a nyomu­kat sem, pedig azt már Mina- rik Ede óta tudjuk, hogy: „Kell egy csapat!”. A kajdacsi labdarúgó együt­tes az előző évek dobogós he­lyezései után a ’96/97-es a me­gyei I. osztályú bajnokság őszi idényét a kilencedik helyen zárta. Az eredménytelenség oka sokak szerint a klubvezetésben kialakult, feloldhatatlannak tűnő ellentétekben keresendő. Lengyel János polgármester. A futball mindig is kiemelt sze­repet játszott az életében, ko­A polgármester Február elején kerül az üzle­tekbe a neves író 44. kötete, a Miért nem szeretem Varga Zoltánt? A cím magáért be­szél, azt viszont érdemes meg­jegyezni, hogy Végh Antal terjedelmes életművében ez a hatodik sport-témájú könyv. 1974-ben jelent meg mind­máig legvitatottabb írása, a „Miért beteg a magyar fut­ball?” amely félmillió pél­dányban látott napvilágot. Tíz évvel később még ezt a példányszámot is túlszár­nyalta: 750.000 példányban kelt el a „Gyógyíthatatlan?” című másik „foci-szociográ- fia”. A jelek szerint a Fradi új edzőjéről írt legújabb köny­vével is vihart kavar. Még a megjelenés előtt olvassunk bele egy kicsit. Varga Zoltán 1996 őszén fel­adta biztosítótársasági munká­ját és megérkezett Németor­szágból. A Fradi-futballisták vezetőedzője lett. Hazatérését edzőválság előzte meg. Megesik az ilyesmi jobb rábban edzősködött is a helyi együttesnél. Amióta azonban a fiai is a csapat kötelékébe tar­toznak, személyes ügye lett a labdarúgás. Az utóbbi időszak csatározásai azonban elgon­dolkodtatták a folytatásról... — Az elmúlt keddi képvise­lőtestületi ülésen bejelentettem, hogy amennyiben megfelelő személyt találnak helyettem az elnöki teendők ellátására, úgy harminchét év után elköszönök a sporttól - jöjjenek a fiatalok. Az utóbbi időszakban a sport­egyesület vezetésén belül meg­bomlott az összhang, s ez veze­tett Molnár János távozásához. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy lesz foci a telepü­lésen, a napokban pedig az is eldől, milyen szinten. Azt kije­lenthetem, a tavaszi folytatás­hoz szükséges pénzösszeg biz­tosítottnak látszik. — Az elsődleges gondot a sport politikai ereje jelentette. En már korábban felajánlottam, hogy amennyiben szponzorok érkeznek a csapathoz, és azok­nak gondot jelent, ha én belelá­tok a pénzügyeikbe, akkor tá­vozom a klub vezetéséből. Természetesen tudták, ha én ki­szállok, maga a sportegyesület léte kerül veszélybe. A hangu­latkeltés volt a fontos, nem a falu lakosságának szórakozta­tása. — Azt el kell ismerni, hogy bár a főszponzorunk az ígértnél kevesebb pénzzel támogatta a csapatot, annál azonban sokkal többet adott, mint ami mellett szó nélkül el lehetne menni. Köszönet illeti őt, nagy része van a csapat sikereiben. Haraszti Zsolt ’93 nyarán került az együttes élére. A paksi tréner öt-hat idegenlégióssal érkezett, s többek között Már­kus „Csiga”, Szlanyinka Pál, Lacza István, Horváth József és a Lengyel-fiúk közreműködésé­vel még abban a bajnoki sze­zonban a megyebajnokságba vezérelte a kajdacsi gárdát. — Megpróbálok csak a szépre emlékezni. A három éves edzőségem alatt elért sike­rekhez hasonló sorozatot egy­hamar nem produkál majd kaj­dacsi labdarúgó gárda. (Bár ne lenne igazam ...) Sokan meg­feledkeznek arról, hogy abban az időben, amikor Molnár Já­nos felkért engem a tréneri fel­adatok ellátására, a községben csak „vasárnapi foci” létezett. csapatoknál is. A hogyan már inkább rendhagyó. Mert Novák Dezsőt nem a vezetők, nem a játékosok menesztették, hanem a szurkolók. Az úgynevezett kemény mag, amelyhez ha­sonló se magként, se kemény­ségként nem vesz körül egyet­len más magyar NB I-es csapa­tot sem. „Novák takarodj!” Szóban a kórus, írásban a transzparens. így nem lehet egy csapat mellett maradni egyetlen percig sem. Novák úr vette a lapot. És a kalapját. Dehát mi baja volt vele a kemény magnak? Az, amit később Varga Zol­tán is „átvett”, hogy ugyanis az FTC-labdarúgók edzettségi szintje a dupla nullán áll. De akkor vajon a Fradi, nem is olyan régen, hogyan verhette meg az Európa élvonalában jegyzett belga bajnokcsapatot, az Anderlechtet? Vagy a svájci Grashopperst? Miféle erők azok, amelyek­Leginkább Molnár úr lelkese­désének, és hathatós anyagi se­gítségének köszönhető, hogy ma Kajdacsnak megyei I. osztá­lyú csapata van. — Az eredmények félté­kenységet szültek. Ez sajnos, tipikus magyar betegség. A si­kerek nem lendítettek az együt­tes szekerén, hanem egyre mé­lyebb gödörbe „taszították”, s a háttérben folyó torzsalkodások legnagyobb vesztese persze a csapat lett. Nem láttam a kiutat, s ezért váltottam. Egyéves tol­nai kitérő után az elmúlt év ok­tóberében visszatértem Kaj­dacsra, mert úgy éreztem, a személyem talán majd garan­ciát jelent a klub vezetőinek a folytatásra. Be kellett azonban látnom, hogy a kialakult nézet- eltéréseket már nem tudom el­simítani. Szívből kívánom, hogy megyei I. osztályú marad­jon a csapat. Lizák Zoltán a Haraszti-érá­ban játékosként szerettette meg magát a szurkolókkal. A paksi tréner távozása után játékos­edzői feladattal bízták meg, s ennek igyekezett legjobb tudása szerint meg is felelni. Az 95/96- os szezont a sportegyesület tör­ténetének legnagyobb sikerét aratva ezüstérmesként zárták. A következő félévben azonban a várt (elvárt), megszokott ered­mények elmaradtak. Az egykori szekszárdi labdarúgót egyre többször „találták meg” a szurkolók. — A ’96-os őszi idényt az előzőeknél mostohább körül­nek érdekükben állt Novák De­zsőt kiebrudalni? És az „erők” búvópatakként törtek felszínre, alulról léptek működésbe - érdekeiket a ke­mény mag kíméletlen megnyil­vánulásai révén érvényesítet­ték. Varga Zoltánt azért találták ki a Ferencváros számára, hogy Nyilasi Tibort lehetetlenné te­gyék. Pedig ebben a helyzetben Novák után csakis Nyilasi kö­vetkezhetett volna. Őt elfogad­ták a játékosok, a szurkolók, el­fogadta a legtöbb vezető is. Hogy mégsem ő lett az edző? Hogy helyette Varga Zoltán fu­tott be? Ez a Fradi futballcsapatának minimum három évébe kerül. Mire begyógyulnak a Ferenc­város testén ejtett sebek. Ame­lyeket oly rövid idő alatt és oly mélyen vágott a müncheni há­lyogkovács. Mert arra, hogy a csapat lép­jen előre, váljon európai szintű futballtényezővé, ki az, aki nem mények között kezdtük, az ezüstérmes gárdából többen tá­voztak, alig maradt játékosom. A felkészülés ennek köszönhe­tően nem sikerült megfelelően. A hetedik forduló körül állt össze igazán a társaság, ekkor találtam meg az egyes játéko­sok legmegfelelőbb posztját. Az utolsó nyolc fordulóban hat győzelmet arattunk, addigra azonban már kemény ellentét alakult ki a nézők és köztem, il­letve a főszponzor és a polgár- mester között. Az utolsó fordu­lókban ezt már a csapat is meg­sínylette, ennek tulajdonítom a kakasdi vere­ségünket is. Elismerem, hogy hibáz­tam, amikor egyes szituá­ciókban nem álltam a sar­kamra, és kezdő tréner­ként néha ha­tározatlan voltam, az elmúlt évek sikerei után azonban - a biztosított fel­tételek, kö­rülmények tükrében - az együttessel szemben tá­masztott elvá­rások irreáli­sak voltak. Kapás Attila azon kevesek egyike, akik falubeliként kerültek a csapatba. A megváltozott lég­kör miatt ma már nem játszik. — Úgy érzem, nagyrészt Molnár János érdeme a csapat „megteremtése”. Haraszti Zsolt személye kitűnő választásnak bizonyult, a kezdeményezésére idekerült játékosok mind embe­rileg, mind játéktudásban kie­melkedtek a helyi labdarúgók közül, de rövid idő elteltével remek közösség alakult ki. A sikerek hatására azonban elsza­ladt a ló úgy a főszponzorral, mint az edzővel. Egy évvel ez­előtt kezdődtek az igazi (pénz­ügyi) gondok, a vezetésen be­lüli meg nem értés. Sok hiú ember volt a vezetésben, akik ha érezték, hogy a másik egy kicsit többet tesz, máris próbál­ták „megfúrni”. Nem tudom, miből fakad a polgármester és a főszponzor személyes ellentéte, de biztos, hogy ez mérgezte mondja ki az áment? De épp Telek András lett volna ennek legfőbb akadálya? ő, aki oly­kor a hátán vitte az egész csapa­tot? Latrok barlangja lett a Mennyei Atya temploma? És ott csupa hamis ember - kókler, kufár, pénzváltó, simlis gyerek - található? Akik között csak egy kívülről jött, egy előkelő idegen tud rendet vágni? A zöld-fehér templomhoz korbácsos Krisztus kellett? Két kézre fogta a korbácsot, és behunyt szemmel elkezdett maga körül csapkodni. Mint vadnyugati kocsmában a seriff. „Úgy van, fiúk, először a lámpát!” - miután kilőtték a maradék fél szemét. Varga Zoltán elhatározta, hogy embert farag minden pi- pogya fradistából. Hozzá is lá­tott. Embert faragni, baltával... Varga Zoltán elhatározta, hogy leszámol mindenkivel, aki nemcsak, hogy ellenáll, de egy­általán ellenállhat. Havasi Mihály, az intéző, meg, ez juttatta ide a csapatot. Matus Ferenc, a labdarúgó baráti kör elnöke keserűen ve­szi tudomásul a történteket. — Teljes mértékben Molnár Jánosnak köszönhetjük, hogy a kajdacsi futballcsapat feljutott a megyei I. osztályba. Szerencsés dolog, hogy a falu szülötteként megadatott neki, hogy támo­gatni tudja a sportot. Azt szok­ták mondani: saját hazájában senki sem lehet próféta. Hát a János is hiába tette ki a szívét- lelkét ezért a gárdáért, magára maradt a gáncsoskodó embe­rekkel szemben. — Nem tudom, mi szülhette azokat az ellentéteket, amik ide vezettek. Be kell látni, nem elég a lelkesedés, a vidéki játé­kosok pedig nem maradnak itt a „bizonytalanban”. Ez a csapat a Molnár nélkül nem megy ... Kelemen Béla a pusztahen- csei iskola igazgatója. Kajdacsi lakos, s mint ilyen, a foci sze­relmese. — Haraszti Zsolt távozása után törés következett be. Lizák Zoltán ugyanis - megítélésem szerint - nem tudta megfele­lően ellátni a játékosedzői te­endőket. Hiába jöttek ide vidéki játékosok, nem tudta igazán csapattá formálni őket. Amióta Szabó Gyula (a kajdacsi iskola testnevelő tanáraként utánpót­lásneveléssel foglalkozott, az ő keze alól került ki többek között a válogatott Mészáros Ferenc is) elhunyt, a nevelőmunka nem megfelelő szintű. Ezért kény­szerülünk „idegenlégiósokkal” erősíteni - nélkülük nem tudná a gárda felvenni a versenyt a megyei I. osztályú csapatokkal. A faluban nagyon szeretik a labdarúgást, s az emberek ak­kor is kimennek majd a meccsre, ha Kajdacs csak a körzeti bajnokságban szerepel. Molnár János négy évvel ez­előtt gondolt egy merészet, időt és pénzt nem kímélve, rövid idő alatt megyei csapatot „csinált” Kajdacson. Azóta - egészen az elmúlt év októberéig - töretle­nül hitt a sikerben, bízott a falu vezetésének segítségében. — A siker sok emberé. Aki segített, adott, az a saját közös­ségének, településének a jó hír­nevéért dolgozott, megtalálva benne a saját boldogságát is. Az eredmények ugyanis nem jöttek volna a Feri bácsik és a Lajos bácsik munkája, pénze nélkül. Büszkék lehetnek rá, hogy fel­jutottunk a megyei bajnok­ságba, ahol az első évben a harmadik, majd a második he­lyen végeztünk. — A távozásomról bizo­Bodnár József, a gyúró. Mucha József, a pályaedző. Hajdú Jó­zsef, a kapusedző. S a hírek szerint Varga Zoltánnál már la­pátra van téve a többi edző kö­zül Rákosi Gyula és Szűcs La­jos is ... Az ősfradisták, akik évtizedek óta szolgálják az egyesületet. Aztán Lisztes Krisztián, aki egészen Stuttgartig szaladt, Limperger Zsolt, aki Spanyol- országból visszatértében meg sem melegedhetett az anyae­gyesületében. Arany László, aki mehetett volna vissza Deb­recenbe, vagy bárhová. Simon Tiborról és Telek Andrásról most szó se essék. Harc a csapat értékesebbik részével? Szövetség a csapat gyengébbik részével? Hrutka, Zavadszky, Szűcs Mihály, Szeder... Az utóbbi­akért eladni az előbbieket? Nem baj, csak a korbács su­hogjon. Telek helyett Hrutka? Európa egyik legjobb közép­hátvédje helyett az, aki nem biztos, hogy kezdő lehetne egy jobb NB Il-es magyar csapat­ban? Zavadszky? Aki négy év alatt, miként a Bourbonok, semmit sem felejtett, de nem is tanult semmit? Éppen most kellett a Fradi­Az ex-főszponzor nyára megoszlanak (majd) a vé­lemények. A rossz lelkiismeret ugyanis az érintetteknél remek kifogásokat szül. Sajnálatos módon az utóbbi időben nem a csapat sikere, sokkal inkább az egyéni érdekek előtérbe tolása lett a fontos. A játékosok is jól tudják, a zsebemre próbálták építeni a sikert - amit részben ugyan vállaltam is -, de egy ponton túl nem éltek, inkább visszaéltek a segítségemmel. A falu támogatása azonban min­denkor tiszteletet érdemel. — A fiúknak, edzőknek vá­lasztaniuk kellett - s tizenöten újra és újra kértek: ne menjek, s akkor mindenki marad. Már- már hajlottam rá, hiszen új, szavahihető támogatók jelent­keztek, de a sárdobálók féltet­ték a pozíciójukat. Akkor úgy gondoltam: vége. Visszalépé­sem talán komoly előrelépést hozhat. — A lehetőség most már az ígérgetők kezében, fejében, zsebében van - rajtuk a sor. Több évtizedes tapasztalattal bírnak, rendelkeznek megfelelő kapcsolatokkal. De mi lesz, ha kiderül: az új szponzoroknak még sincs pénzük a focira, s tán dolgozni sem szeretnek igazán? — Reményt csak azok a re­mek Pista bácsik és Jóska bá­csik adnak, adhatnak, akiknek szívügye a kajdacsi foci. Tud­ják milyen érzés együtt lenni, és azt kiabálni: „Szép volt fiúk! Szép volt fiúk!”. Ifi. Fekete László Fotó: Bakó Jenő nak egy korbácsos Krisztus? Aki talpnyalókkal, sündörgők- kel, hízelkedő félfutballistákkal veszi körül magát. Meg azok­kal, akik még mindig őbenne látják a Fradi kisistenét. Annak idején a nagyisten miatt kellett elmennie. Mert az akkori Fradi-csárdában nem fért meg két dudás. A gyengéb­bik ment el, Albert bizonyult az erősebbnek. Mert, mindent ösz- szevetve, jobb futballistának számított. És ezt Varga Zoltán nem tudta tudomásul venni. Aztán visszajött, elkezdett edzősködni, s néhány napja meghívták Hajdúszoboszlóra, hogy tartson előadást a megyé­ben dolgozó futballtrénerek- nek. Albert Flóriánról is kifej­tette a véleményét, az idézet a Hajdú-Bihari Napló 1997. ja­nuár 6-i számából való: „A ket­tőnk viszonya sem jónak, sem rossznak nem mondható. Üd­vözöljük egymást és ennyi. Egyébként számomra felfogha­tatlan, hogy szakmailag egy ilyen nagy kvalitású ember tá­masztja egész nap a kapufát és nem csinál más semmit.” Hát ennyire belekövült Varga Zoltánba a hajdani má- sodrendűség? És halmozódott harminc év alatt keserűséggé? (Folytatása következik.) Ferenczy Europress Részletek Végh Antal új könyvéből Miért nem szeretem Varga Zoltánt? Kisisten a zöld-fehér templomban - leszámolás mindenkivel, aki útban van

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents