Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-27 / 49. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks Es Környéke 1997. február 27., csütörtök Több mint egy százados egyesület Zászlószegek a lobogó rúdján Százharmadik éve működik Bölcskén az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az idei közgyűlést ünnepi esemény tette emlékezetessé, a tagok egy- egy szeget vertek az önkormányzat által tavaly adományozott lobogó rúdjába. Amire külön büszkék az egyesület vezetői - Németh And- rásné és Mihálovics György - no és a falu polgármestere Kiss József, az a közösségi szellem. ’ A közgyűlésen egy asztalnál ültek a csapat tagjai, nyugdíjasok, felnőttek és középiskolások, de még három olyan fiatal is akik már egyetemen tanulnak. Ez a légkör hozta a tavalyi sikereket, mert az sajnálatos ugyan, hogy az elmúlt esztendőben tíz esetben riasztották az egyesületet a vörös kakas „munkája” nyomán keletkezett tűzesetekhez, de ott helytálltak. A tíz tűznek a fele volt kisebb kárral járó avar és szeméttelep égés, a másik öt azonban komoly veszteségeket okozott, istálló égett, a szövetkezet szántója, és sajnos szándékos gyújtogatás áldozatául esett présház is. A nagyobb veszély megakadályozásában derekasan kivették részüket az egyesület tagjai, karöltve a hivatásos tűzoltókkal. A szövetkezet nem is volt hálátlan, 14 egyenruhát és 20 ezer forintot ajándékozott a csapatnak. Segítettek a falu lakóin pincébe zúdult víz kiszivattyúzásával is. Szépen szerepeltek a bölcskei önkéntesek a tűzoltóversenyeken is, különösen az ifjúságiak, akik a megyei összemérésen másodikok lettek, és a megyéből egyedüli, nem hivatásos csapatként elindultak a Kaposvárott rendezett országos versenyen, amit nemzetközi szabályok szerint bonyolítottak le. Itt a tizenhét induló közül (köztük külföldiek is voltak) az előkelő 8. helyet szerezték meg. -rgHírBlokk Katona Béla, az MSZP alel- nöke pénteken Paks vendége lesz. Látogatást tesz az atomerőműben, találkozik a város polgármesterével, az önkormányzat és a megyei közgyűlés szocialista képviselőivel, a választókerület MSZP-s polgár- mestereivel, majd fél ötkor közéleti fórumot tart a Városháza nagytermében. Finlandia közgyűlés. Megtartotta évzáró közgyűlését a paksi Magyar - Finn Baráti Kör. Elfogadták Vincze Pál titkár beszámolóját ez elmúlt évről, és új elnököt választottak a tartós külföldi munkája miatt lemondott Trampus Péter helyére, dr. Blazsek Balázs, a város jegyzője tölti be a jövőben ezt a tisztséget. Szegény Dániel. Robert Thomas bűnügyi komédiája kerül színre február 28-án, pénteken 19 órakor a paksi művelődési központban, a Móricz-bér- let sorozatában, a Thália Társulás és a tatabányai Jászai Mari Színház közös előadásában. Nyári nyelvgyakorlásra szervez szabadidős tábort a megyei Úttörőszövetség. A szászországi Trebsenbe utazhatnak az általános iskolások önköltséges áron. Az augusztus 15. és 26. között rendezendő táborra Mezősi Árpád paksi pedagógusnál, az Úttörőszövetség elnökénél lehet jelentkezni. Megtalálta a rendőrség a bombariadót okozó telefonálót. A paksi Herman Ottó Általános Iskolát egy akkor még ismeretlen leány hívta fel pénteken, közölve, hogy az épületben robbanószerkezet van. A paksi kapitányság nyomozói rövid idő alatt azonosították a tettest, aki nem tudott számot adni (egyébként hamisnak bizonyult) bejelentése indítékairól. Borverseny Bölcskén. A Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet és a község önkormányzata március 1-én, szombaton 9 órától rendezi hagyományos borbírálatát a szövetkezet központi irodájában. A versenyt 19 órai kezdettel borkóstolóval egybekötött batyus- bál követi a Kék Duna étteremben. Paks történelmi városközpontja és a pincesorok rendezési terve volt a témája annak a tervtanácsi megbeszélésnek, amelyet a paksi Városházán tartottak kedden, a dél-dunántúli régió főépítésze, Tóth Zoltán, a polgármesteri hivatal szakemberei, a rendezési tervek elkészítésével megbízott tervezőiroda munkatársai részvételével. Zárszámadó közgyűlés a bölcskei szövetkezetnél „A létért naponta meg kell küzdeni!” A jégverés és a tűz sem tudta megakadályozni a bölcskei Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet sikerét. A közgyűlésen dr. Sűrű János elnök 24 milliós nyereségről számolhatott be a tagságnak, hozzátéve, hogy mindezt maguknak köszönhetik. Nehéz volt a tavalyi esztendő kezdete - mondta az elnök - későn tavaszodon, szomorú képet mutattak a gabonatáblák, kifagyva, hópenésszel. Jött az április - májusi aszály, majd a betakarítás előtti jégverés, hogy teljes legyen a sor szeptemberben leégett a szárító. Hogy mégis túljutott a szövetkezet a mélyponton, azt csak magunknak köszönhetjük, a szorgalmasan dolgozó tagságnak és a gondos vezetésnek - fogalmazott dr. Sűrű János. Az eredmény hosszú évek tudatos munkája - teheti hozzá a kívülálló, hiszen a Rákóczi Szövetkezet idejekorán felismerte - bármiről is beszéltek a politikusok -, hogy a szövetkezés nem korszerűtlen forma a mezőgazdaságban, csupán meg kell találni a rendszerváltozás utáni új helyzetben a szerepét. A megye északi részének legnagyobb integrátorává lett a bölcskei szövetkezet az eltelt néhány év alatt. Szolgáltat, felvásárol, terményt tárol a magángazdáknak, legyenek azok bölcskeiek, madocsaiak vagy földváriak, és ugyanezt teszi természetesen saját tagjai magángazdálkodásával kapcsolatban is. Ehhez fejlesztések is kellenek, 1996-ban 30 millió forintot költöttek ilyen célra, pályázat segítségével vettek például egy új Claas dominátort, rövid idő alatt felújították a leégett szárítót, a sertéstelep elletőit. Közben termeltek a földeken, búzát, kukoricát, repcét, Napraforgót és árpát, az istállókból 3500 sertés került vágóhídra. A kereskedelmi tevékenység nem csak a már említett - gazdáknak nyújtott - szolgáltatásokból áll, élelmiszer, zöldség és vasbolt is működik a faluban a szövetkezet cégére alatt. Az dr. Sűrű János fotó: bakó idén a szárító földgázüzemre történő átalakítását tervezik és további felújításokat. Remélik 1997-ben elkerülik a szövetkezetét a tavalyihoz hasonló sorscsapások, és még jobb évet zárhatnak majd mint most. így lesz, vagy sem, dr. Sűrű János és a tagság tudja: a létért, a talpon maradásért nap mint nap meg kell küzdeniük. Rákosi Gusztáv Még nincs költségvetése Földvárnak (Folytatás az 1. oldalról.) A határidő sürgető, ezért a testület megkísérelte a költségvetés elfogadását, noha még csak annak vitája lett volna soron. Minden igyekezet ellenére a képviselők a most előterjesztett alternatívákat nem tudták megszavazni. A bevételek nem fedezik a kiadásokat, 25 milliós hitelt kellene felvenni, ebből 15 millió forintot működésre, tízet felújításokra. A testület hétfőre halasztotta a döntést. Elfogadták dr. Jancsó Erzsébet gyermekorvos kérelmét, így ő a jövőben vállalkozó orvosként dolgozik. Földvédelmi Alapítvány létrehozásáról határoztak a képviselők. Az ötlet a vadásztársaságtól származik, akik ezt a gazdákkal egyetértésben javasolták a bérelt földterületek díjai kifizetésének egyszerűsítése érdekében. Az alapítvány segíti a táj és a természeti környezet óvását, és a határban lévő földutak karbantartását. A kuratórium elnöke dr. Sűrű János képviselő lett. Zárt ülésen érvénytelenítették a piac és vásár üzemeltetésére kiírt pályázatot megfelelő jelentkező hiányában, a feladatot továbbra is a Városgazdálkodási Kft végzi. Díszpolgári címet adományozott a testület Szeleczki József mezőgazdásznak, Dunaföldvárért emlékérmet Oszoli Piroska festőművésznek és Nagy Sándor nyugalmazott gyógyszerésznek. Pataki Dezső Báli szezon az iskolákban Az elmúlt hét végén a paksi Móra Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában, az alsótagozatosok farsangi felvonulását „királyi pár”, Bódis Dávid és Kakas Társia kísérte figyelemmel. fotó: bakó jenó Paks, Deák Ferenc Általános Iskola Sikeres jótékonysági bált rendeztek szombaton a szülők és nevelők. Mintegy kétszázezer forint bevétel gyarapítja az iskola Gyermekeinkért, Jövőnkért Alapítványának számláját a bál után, amelyen fellépett a Tűzvirág együttes és az intézmény diákjai is. Előző nap a gyermekek mulatságára került sor, osztályonként. Nem szorosan farsangi hír, hogy az idén először sítáborban vettek részt az iskola hatodik és hetedik osztályos diákjai a szlovákiai Martin mellett, Iker László testnevelő tanár vezetésével. A Móra Ferenc iskola segített: síoktatót „adott kölcsön” Poór József tanár úr személyében. A Deák Ferenc iskola valamennyi tanulója ellátogatott a tél folyamán az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány paksi sóbarlangjába. Pálfai Általános Iskola és Óvoda Az óvodások nyitották meg február 15-én a falu apróságainak mulatságsorozatát, majd a múlt szombaton az alsótagozatos iskolások folytatták. Gyermekek és szülők kitűnően érezték magukat, a szervezők remélik így lesz március 1-jén, a felsősök bálján is. -rgKözgyűlési beszámoló a képviselői munkáról Félidőben Paks városáért Két év önkormányzati munkája volt a Paks Városért Mozgalom közgyűlésének központi témája. A város képviselő testületében vezető szerepet betöltő politikai szervezet munkáját az alelnök, (a „szürke” hétköznapokon polgármesterként tevékenykedő) Herczeg József értékelte. A mozgalom színeit a testületben öten képviselik, az ő szorgalmazásuk révén valósult meg a földgázhálózat kiépítése és a szennyvízcsatorna rendszer befejezése, a szociális otthon bővítésének megkezdése, a városi rendelő- intézet átalakítása és a gimnázium épületének bővítése - hangzott el a beszámolóban. A gazdasági bizottság elnöke, dr. Bencsik Lajos nevéhez fűződik a vállalkozásbarát adórendszer kidolgozása - mondta Herczeg József - ez része a ciklusból hátralévő két év elsődleges feladatának, az ipartelepítésnek és a vele együtt járó munkahelyteremtésnek, a tervezett ipari park és dunai kikötő megvalósításának. Szó esett még a strand bővítéséről, új medence létrehozásáról, az idősebb korosztályok számára. Kritikát sem nélkülözött a beszámoló, megállapítván, hogy kissé elszigetelődött a Paks Városért Mozgalom az emberektől, ezért a jövőben szélesebb körben kell tevékenykednie, ezt szolgálja majd az idén hat helyen - a lakótelepen, az Óvárosban, Gyapán, Cseresznyésben, Csámpán és Biritón - megrendezendő lakossági fórumok sora. A hozzászólások közül a legnagyobb érdeklődés Feil József építész mondandóját kísérte, amely a történelmi városközpont - az Erzsébet szálló és környéke - sorsáról szólt. -rgMeghívó A dunafóldvári Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatósága értesíti a szövetkezet tagjait és üzletrész-tulajdonosait, hogy szövetkezet közgyűlését 1997. március 14-én, pénteken, 9 órára összehívja, melyre az érintetteket ezúton meghívja. A közgyűlés helye: Duna Étterem, Dunaföldvár Javasolt napirend: 1. A szövetkezet igazgatóságának beszámolója az 1996. évi tevékenységről. Előadó: Boros Péter elnökhelyettes 2. A Felügyelő Bizottság beszámolója az 1996. évi tevékenységről. Előadó: Csányi István FB elnök 3. A szövetkezet 1996. évi mérlegének elfogadása. Előadó: Tóth Józsefhé főkönyvelő 4. A szövetkezet 1997. évi tervének megtárgyalása. Előadó: Boros Péter elnökhelyettes 5. Egyebek. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlést 1997. március 14-én, 10 órára hívja össze az igazgatóság, mely a megjelent tagok létszámától függetlenül a fenti napirendi pontok tárgyalása vonatkozásában határozatképes. Sződi Imre ig. elnök sk. _______________________________________________________________________________ ~ (7645) Ú j rádiórendszer a paksi atomerőműben A jó öreg URH a biztonságot szolgálja A magas kor és az intelligencia nem zárják ki egymást - derült ki tegnap a paksi atomerőműben tartott ünnepélyes átadáson, ahol az új, belső rádiórendszert avatták. Az URH sávokon működő hálózat a biztonság érdekében készült. A nemzetközi tapasztalatok arra utalnak, hogy a nukleáris üzemzavarok többsége a kommunikáció zavarai miatt következik be. Fontos, hogy a mindennapok üzemi feladatai, de főkép a rendkívüli események során villámgyors kapcsolatot lehessen teremteni a különböző munkacsoportok között. Ezért határozta el az atomerőmű vezetése, hogy modernizálja a meglévő belső hírközlési hálózatát, amelybe természetesen egy esetleges baleset bekövetkezésekor bekapcsolódhatnak az elhárítással megbízott külső szervezetek is, mint például a rendőrség, polgári védelem. Mint Hetzmann Albert, a PA Rt irányítástechnikai igazgatója a tegnapi ünnepélyes átadáson elmondta, 1994-ben döntött az erőmű vezetése a rendszer korszerűsítése mellett. A világ egyik vezető híradástechnikai cége kapott megbízást a hálózat megtervezésére és kiépítésére. Az új hálózat 30 kilométeres körzetben a másodperc tört része alatt teremt kapcsolatot a munkacsoportok tagjai között, arra is képes a diszpécserközponton keresztül, hogy adott esetben összevonjon csoportokat. Nem a ma már megszokott mobiltelefon rendszer tehát, ahol kétoldalú beszélgetések folynak, hanem egy kifejezetten biztonságot szolgáló hálózat, amelyen feladatokkal kapcsolatos utasításokat továbbítanak. Ennek megfelelően biztonságos is: a berendezések nagy része kettőzött, meghibásodás esetén azonnal belép a tartalék. Védelme is megfelelő, a rendszerbe történő belépés lehetősége szinte teljesen kizárt. A „jó öreg” ultrarövidhullám, háta mögött a digitális technikával mostantól az atomerőmű biztonságának szolgálatába szegődött. -rákosiItt adhatják fel hirdetéseiket: A Tolnai Népújság hirdetésfelvevő helyei Paks-Duna- földvár körzetében: Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet Dunaföldvár 7133, Paks 7030. Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet Fadd 7133, Dunaszentgyörgy 7035. Siómenti Takarékszövetkezet Nagydorog 7044, Pálfa 7042, Sárszentlőrinc 7047, Kajdacs 7051. Garay Előd Telefon 74/316-932. Hanoi Józsefné Paks, Pál u. 61. Telefon: 75/313-981. Gyászközlemények: Pantar Paks, Kálvária u. 2. Müll-Patrik Paks, Retek u. 1.