Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-06 / 4. szám

1997. január 6., hétfő Sport 7. oldal Legjobbjaink: Varga Zsuzsa triatlonista, Kovács Antal cselgáncsozó és a Feil Imre-Kozmann György kenu páros Megyénk legjobb sportolóinak ünnepélyes köszöntése (Folytatás az 1. oldalról.) Az elmúlt két évtizedben már hagyománnyá vált, hogy Tolna megye legjobb sportolóit min­den esztendőben ünnepélyes keretek között köszöntik, s ju­talmazzák meg. Sajnos, az 1995-ös év kilógott a sorból, tavaly - különböző okok miatt - elmaradt a megszokott szek­szárdi díjátadó gála. Lapunk és a POP TV azon­ban elhatározta, nem hagyja annyiban a dolgot, s felújítja a sportszerető közönségnek és a sportolóknak egyformán ked­ves hagyományt. A rendezők változtatva a régebbi forgató­könyvön, a korábbiaknál még látványosabb, emlékezetesebb gálával szerettek volna kiruk­kolni. A szekszárdi Babits Mi­hály Művelődési Házban teg­nap délután helyet foglalók ta­núsíthatják, a remények valóra váltak, felejthetetlen pillanato­kat élhettek át a meghívott sportolók, s vendégek. A (tévénézőknek is szóló) produkció szemkápráztató lé- zershow-val indult, majd színre lépett az est két házigazdája, Káplár F. József, a TeleSport Női sportolók 1. Varga Zsuzsa triatlo­nista (Szekszárd, edző: Németh Gyula, ifi. Varga Béla) 11 858, 2. Till Barbara cselgán­csozó (Atomerőmű SE, edző: Hangyási László) 9405, 3. dr. Bolvári Katalin asztaliteniszező (Húsipari SE Szekszárd, edző: He- ronyányi István) 2654, 4. Gergelics Natália triat­lonista (Quinter SE, Bony- hád) 2373,5. Oláh Adrienne súlyemelő (Húsipari SE Szekszárd) 1415, 6. Till Re­gina cselgáncsozó (Atom­erőmű SE) 1199, 7. Szabó Erika rádiótávirász (Szek­szárdi Rádió Klub) 568, 8. Kapitány Esztér atléta (Dombóvári VMSE) 300, 9. Nicki Aranka ritmikus- sportgimnasztika (Paksi SE) 39, 10. Madaras Judit kosár­labdázó (KSC Szekszárd) 32 ponttal. Varga Zsuzsa páratlan évet produkált 1996-ban népszerű riportere és Farkas Bea, a POP TV munkatársa. A műsorvezetők elsőként Bach Józsefet, a megyei közgyűlés elnökét szólították mikrofon­hoz, aki hivatalosan is megnyi­totta a rendezvényt. A remek produkciós nyitó­tánc után, miközben Pecze Ist­ván trombita játékát élvezhet­tük, a színpadon elhelyezett ve­títővásznon felelevenedtek a tavalyi év - Tolna megyei vo­natkozású - nagy sportsikerei. Maga a díjkiosztó rész a külön- díjak átadásával vette kezdetét, sorrendben Gergelics Natália triatlonista, Csillag Balázs at­léta, a Dunaszentgyörgy Limex SE labdarúgóinak képviseleté­ben Dienes Pál, Szabó János triatlonista, majd Bognár László és Kalocsai Zoltán ökölvívók vehettek át jutalmat eredményes szereplésükért. Oláh Adrienne, a Húsipari SE Szekszárd Tatán élő súlyeme­lője sajnos betegsége miatt nem érkezett meg, így őt ezúttal nem láthatta a nagyközönség. Fűzi János, a szekszárdi kis Big Band vezetőjének saját, szintetizátoron előadott szer­zeményét követően került sor a női kategória végeredményé­nek ismertetésére. A szisztéma, ahogy Káplár F. József is fo­galmazott Hollywood-ot, az Oscar-díj átadását idézte. Mi­előtt kihirdették volna az adott kategória helyezettjeit (a vég­eredményt mindvégig szigo­rúan titkosan kezelték a szerve­zők) a kivetítőn félperces mini riportokban ismerkedhetett meg a nagyérdemű a tavalyi esztendő legjobb öt Tolna me­gyei hölgy és férfi sportolójá­val, illetve sportcsapatával. Az eredményhirdetés közvetítő út­ján történt, a helyezettek nevei egy-egy borítékban lapultak, melyet egykori sportolók, sportvezetők, testnevelők bon­tottak fel. Az első borítékot például Ambrus Pétemé, a szekszárdi Garay János Gimná­zium nyugdíjas testnevelője ■(ismertebb nevén Teri néni) nyitotta fel, s a cédulán dr. Bol­vári Katalin, a Húsipari SE Szekszárd asztaliteniszezőjé­nek neve állt. A második borí­tékból a paksi Till Barbara, míg az elsőből a szekszárdi Varga Zsuzsa nevét tartalmazó papír bukkant elő. A győztes tehát a tavaly csapatban két junior vi­Lapunk különdíját Szabó János triatlonista vehette át A Feil Imre-Kozmann György kettős kész felvenni a harcot a Horváth-Kolonics duóval Csapatok 1. Feil Imre-Kozmann György kenu páros (Atomerőmű SE, edző: Sziklenka László) 4829, 2. Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata (edző: Vertetics István) 4775, 3. Húsipari SE Szek­szárd női asztalitenisz együttese (edző: Heronyá- nyi István) 4514, 4. Szákály Viktor-Jám- bor Attila kajak páros (Tol­nai KSC) 3175, 5. Duna­szentgyörgy Limex SE lab­darúgó csapata 2988, 6. Bici-Tour Szekszárd kerék­páros csapata 2371, 7. Fer- ropatent-Lazúr SE Szek­szárd női kézilabda együt­tese 1256, 8. Szekszárdi Kórház SE férfi tenisz csa­pata 1027, 9. Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztálya 514, 10. Atomerőmű SE sakkcsapata 500 ponttal. A pécsi táncosok prukciójával indult a műsor lágbajnoki, s két Európa-baj- noki címet, egyéniben két Eu- rópa-bajnoki bronzérmet (duat- lonban, s triatlonban) szerző triatlonista hölgy lett, az Atom­erőmű SE junior világ- és Eu- rópa-bajnoki bronzérmet kasz- szírozó dzsúdósa előtt. (Varga Zsuzsa: — Rendkívül boldog vagyok, hogy 1994 után újból engem választottak Tolna megye legjobb női sportolójá­nak. Gondoltam, hogy szoros versenyt vívunk majd Till Bar­barával, de őszintén szólva megérdemeltnek érzem az elis­merést, hiszen a tavalyi évem kiválóan sikerült. Az idén, ha lehet még nehezebb tizenkét hónap elé nézek, hiszen a junior korcsoportból a felnőttek közé kerültem. Szeretném itt is a leg­jobb tudásom szerint megállni a helyem, s az 1997-es díjki­osztó gálán újra a képzeletbeli dobogó legfelső fokára „ka­paszkodni ”.) A pécsi Forma 1 tánccsoport bemutatója alatt mindenki izga­tottan találgatta, vajon ki lesz a férfi győztes, hiszen több favo­rit is akadt. Kiderült, Paks vá­ros Atom Antijára voksolóknak lett igaza. A győztes ünneplése előtt a harmadik, s második helyezett köszöntése sem telt eseményte­lenül. A Húsipari SE Szekszárd harmadikként befutó súlyeme­lője, Farkas Zoltán nyitó poénja után alaposan meglepte Káplár F. József műsorvezetőt, s a kö­zönséget egyaránt. A díj átvéte­lét követően az atlantai olimpia 8. helyezettje ugyanis bejelen­tette, á jövőben Nyíregyházán folytatja pályafutását. Nagy taps fogadta a második helyezett Kozmann Györgyöt, ifjúsági Európa-bajnok paksi kenuzót, aki előtt a szakembe­rek szerint igencsak szép jövő áll. Amikor Papp Endre egykori sokszoros magyar bajnok csel- gáncsozót felkérték az első he­lyezett „borítékbontójának”, már nem volt nagy kunszt kita­lálni, 1996 legjobb Tolna me­gyei férfi sportolója: Kovács Antal, az Atomerőmű SE At­lantában 5. helyen szerzett Huth József (a Szekszárd-Paksi Vízgazdálkodási és Környezet­védelmi Kft. ügyvezető igazga­tója) annyira belemerült a be­szélgetésbe Hangyási László mesterrel, hogy a „lekezelést” követően a jutalmat rejtő borí­tékot kis híján elvitte haza. A csapatok között kiélezett küzdelem folyt, az olvasók és a szakzsűri 1996-ban a Feil Imre­A férfi győztes Kovács Antalnak Bach József gratulál olimpiai és világbajnok csel- gáncsozója. (Kovács Antal: — Nem si­került kiugróan jól a tavalyi évem, ám egy térdműtét és so­rozatos sérülések nehezítette felkészülés után végül ötödik­ként zártam az atlantai olim­pián. Erős mezőnyben, remek sportolók között érdemeltem ki a legjobbnak járó címet, s ez mindenképpen jó dolog. Úgy gondolom, bizonyos szem­pontoktól nézve bármelyik je­lölt megkaphatott volna. Az idén kemény munka és egy vi­lágbajnokság vár rám. Ameny- nyiben sérülés nem akadá­lyozza a félkészülésemet, éremre lehetek esélyes.) Nem kis derültséget váltott ki a közönség soraiban, hogy a győztes edzőjének díjat átadó Kozmann György, ifjúsági Eu­rópa-bajnok, Világkupa máso­dik paksi kenu kettőst ítélték a legjobbnak. (Kozmann György: — Fantasztikus élményt jelentett számomra a díjkiosztó ünnep­ség. Nem csak azért, mert „ér­dekelt” voltam, hanem mert olyan kiváló sportoló társasá­gában állhattam a legjobbak között, mint Kovács Anti.) (Feil Imre: — Az idén a ju­niorok között lapátolunk majd, ám ebben a korcsoportban nem rendeznek világversenyeket. A magyar bajnokságban a felnőt­tek mezőnyében szeretnénk be­bizonyítani, a mostani elisme­rés jó helyre került.) A harmadik helyen a Hús­ipari SE Szekszárd női asztali- tenisz csapata, a másodikon az Férfi sportolók 1. Kovács Antal cselgán­csozó (Atomerőmű SE, edző: Hangyási László) 5868, 2. Kozmann György ke­nuzó (Atomerőmű SE, edző: Sziklenka László) 5299, 3. Farkas Zoltán súly­emelő (Húsipari SE Szek­szárd, edző: Kovács Vil­mos) 3243, 4. Csillag Balázs atléta (SporTolna Triatlon és Futó­klub, Szekszárd) 2650, 5. Arató Dávid kerékpáros (Bici-Tour Szekszárd) 2530, 6. Szabó Já­nos triatlonista (Dynamic TC) 2267, 7. Szakály Viktor kaja­kozó (Tolnai KSC) 1668, 8. Si­ebel Lajos kajakozó (Atom­erőmű SE) 1512, 9. Jámbor At­tila kajakozó (Tolnai KSC) 1261, 10. Báli Ervin karatézó (Ippon Karate Egyesület) 1115 ponttal. A közönség kedvencei Női sportolók: Varga Zsu­zsa triatlonista (Szekszárd, edző: Németh Gyula, ifj. Varga Béla) 5458 pont. Férfi sportolók: Arató Dávid kerékpáros (Bic-Tour Szekszárd, edző: Schneider Konrád) 2230 pont. Csapatok: Szakály Vik- tor-Jámbor Attila kajak pá­ros (Tolnai KSC, edző: Ba- rina József) 2875 pont. Atomerőmű SE férfi kosár­labda együttese végzett. A sor végén a közönségdíja­sokat, Varga Zsuzsát, Arató Dávidot, s a Szakály Vik- tor-Jámbor Attila kajak párost köszöntötték. Az emlékezetes díjátadó gála hivatalos felét Takács László, a január 1-jével hivatalba lépett új megyei sportigazgató szavai zárták, a műsor a Parrag Band, valamint Ihos József humorista fellépé­sével fejeződött be. Az esemény támogatói vol­tak: Tolna Megyei Önkor­mányzat, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Paksi Atomerőmű Rt., Tolnatej Rt., Sárszeg Áfész, Aliscavin Rt., Szekszárd-Paksi Vízgaz­dálkodási és Kömyzetvédelmi Kft., Autószerviz Kft., Lazúr, Ferropatent Kft., Kőbányai Sörgyár, Tolnatourist, Zöld Sa­sok Sport és Ajándékbolt, Szekszárdi Vízmű Kft., Csehné és fia Bt., Eszti Virágszalon, Hazafi László vállalkozó, Sza- Sza Bt. Ifj. Teszler Vendel Ifj. Fekete László Fotó: Gottvald Károly

Next

/
Thumbnails
Contents