Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-03 / 2. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1997. január 3., péntek Hírháttér Sorsdöntő esztendő Döntő év - az Európai Unió ügyeivel foglalkozó szakértők egybe­hangzóan így nevezik a most beköszöntött 1997-es esztendőt. A ter­vek szerint idén, az Európai Unió soros elnöki tisztét átvevő Hol­landia irányítása alatti fél évben kellene lezárni a nyugat-európai integráció belső reformjáról dönteni hivatott, úgynevezett kor­mányközi konferenciát (IGC), s megoldást találni a függőben lévő, épp a legkomolyabb vitákat kiváltó kérdésekben. Az Európai Unió elnöki „vetésforgója” önmagában már nem számít szenzációnak. De az többször bebizonyosodott, mennyire nem mindegy, hogy a soros elnöki posztot betöltő ország hogyan látja el feladatát. Az IGC befejezésére kitűzött júniusi határidő be­tartása ugyanis nem csupán az EU működőképessége, továbbfejlő­dése szempontjából létfontosságú, hanem a csatlakozásra váró ke­let- és közép-európai államok számára is döntő lehet. Hiszen, ha az IGC lezárása csúszik, akkor a tagfelvételi tárgyalások megindu­lása is későbbre tolódhat, nem beszélve az amúgy is bizonytalan időtartalmú megbeszélések és parlamenti jóváhagyások nagyjából 2002-2005-re jósolt befejezéséről. A belső ügyek rendezése sem ígérkezik egyszerűbb teendőnek. A közös pénz, az euro bevezetésére való készülődés, a szigorúbb gaz­dasági követelményeknek betartása, vagy épp a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés a holland vezetés alatt éppoly sok gon­dot okoz majd, mint az előd Írország idején. S akkor még a jelen­legi integrációs tempót is sokalló brit kormány dilemmájáról szó sem esett... Szondy Gábor Űjabb bőséges téli égi áldást jósol a meteorológia Pehelypaplan helyett porhó Szokatlanul nagy mennyiségű csapadékkal lepte meg eddig az országot az „idei” tél. A szakemberek egybehangzó előrejelzései szerint azonban hamarosan ismét megnyílnak az égi csatornák. Kis Kovács Gábor meteoroló­gus elmondta: senkit ne tévesz- szen meg, hogy vasárnap regge­lig némileg enyhül az idő. A jövő hét elején ugyanis újabb erős lehűlésre és bőséges hava­zásra számíthatunk. Hajnalon­ként várhatóan mínusz 15 fokra süllyed a hőmérséklet, napköz­ben mínusz 5 fok körüli hideg­gel kell számolnunk. Az idei téli csapadék jellem­zője, hogy rendszerint apró A rács mögötti munkanélkü­liség felszámolására üzleti partnereket keres a Mária- nosztrai Fegyház és Börtön. Veszelka Vendel büntetés-vég­rehajtási alezredes, az intézet parancsnoka elmondta, hogy korábban teljes körű volt az el­ítéltek foglalkoztatása, ám a megrendelések mára elmarad­tak. A bőrlabdavarró műhely­ben a 600 elítélt közül csupán harmincnak adhatnak munkát. Márpedig a tétlenség miatt az elítéltek nem tudnak pénzt keresni és gyűjteni a szabadulás utáni új életkezdéshez, az idő is lassabban múlik, növekszik az agresszivitás, a feszültség, ne­hezebb a fegyelem fenntartása. Éppen ezért az intézmény porhó hullik az égből - alig- alig fordult elő, hogy nagy szemű pihékből alakult volna ki a hópaplan. Ennek az az oka, hogy az alsóbb légrétegek túl­ságosan hidegek, ami nem ked­vez a „pehelyképződésnek”. Gyakori az ónos, jeges eső is, s ez az utóbbi napokban fő­leg az ország déli megyéiben okozott sok gondot. Tartós ol­vadásra egyelőre semmi kilátás. A síkosság ellen érdemesebb az időleges hatású sózás helyett homokot használni. A folyók vízfelületének nagy részét vastagodó jégtáblák bo­rítják. A távprognózisok szerint a Tiszán például akár márciusig is megmaradhat az egybefüggő jégtakaró. (n. zs.) most elkészítette azt a kínálati listát, amelyet a vállalkozók rendelkezésére bocsát. Eszerint a Nosztra Kft. közreműködésé­vel elsősorban faipari munká­kat vállalnának. Tervezik, hogy 1997-ben használt, de még jól működő faipari gépekkel javít­ják a műhely technikai felsze­reltségét, hogy megrendelés esetén a jelenlegi 40 helyett akár 300 embernek is állandó munkát biztosíthassanak. Az Alföldi Bútorgyárral már tárgyalnak is a kooperációról, és a szokolyai faüzem is szóba jöhet, mint leendő partner. Az elítéltek keresete egyéb­ként átlagosan havi 5 ezer fo­rint körül lehet, amiből levon­ják a rabtartás havi 1400 forin­tos költségét. Öt év alatt 15 szívátültetést hajtottak végre a magyar orvosok Családot alapított az első újszíves Öt évvel ezelőtt, 1992. január 3-án hajtották végre az első szívátültetést hazánkban, a budapesti Ér- és Szívsebészeti In­tézetben. Egy 23 éves férfi szívét operálták a 28 éves Schwarz Sándor testébe, aki ma is kitűnően érzi magát. Az úttörő jellegűnek számító műtétet az azóta nyugdíjba vonult Szabó Zoltán profesz- szor vezetésével, és közvetlen munkatársa, Bodor Elek köz­reműködésével hajtották végre. Bodor professzor, aki ma a szívsebészet vezetője, ponto­san emlékszik: minden az előre százszor átgondolt ter­veknek megfelelően alakult. Valójában az sem érte megle­petésként őket, hogy Sándor beteg „ketyegője” az idők so­rán alaposan megnagyobbo­dott, és így az új szív szinte lö­työgött mellkasában. Később azonban a szívburok összehú­zódott, idomult a helyzethez. Nagyon jó hír hogy az első magyar újszíves kitűnően érzi magát. Időközben megnősült, családot alapított, az egyik budapesti, Üllői úti iskola gondnoka, s tegnap minden bizonnyal havat lapátolt...- Nincs ebben semmi meg­lepő - mondja Bodor profesz- szor. - A második magyar új­szíves, a székesfehérvári Koncz Antal - aki Sándor után három héttel esett át a transz­plantáción -, ugyancsak re­mekül van, ma aranyjelvényes turista, és ha jó kedve van, negyven kilométert is leke­rékpározik. Az elmúlt öt év során 15 szívátültetés színhelye volt az intézet; a legutóbbira október 22-én került sor. Tavaly az egyik esetben egy fiatalasz- szony férfiszívet kapott, de számon tartanak egy másik hölgypácienst is, aki 18 éves fiú szívével él. Jelenleg egyébként az úgy­nevezett akut várólistán 8 be­teg szerepel, várva, hogy meg­felelő vércsoportú és testmé­retű, illetve testsúlyú, továbbá egészséges szívű és megfelelő életkorú donort találjanak kórházaink. Deregán Gábor 1 Biztonsági óvintézkedések fotó'feb/reuter Hebroni egyezség Jichák Mordehai izraeli védelmi miniszter és Jasszer Arafat helyettese, Abu Mazen csü­törtök hajnalra kilenc órán keresztül tartó tárgyaláson tisztázta a hebroni csapatkivo­násról szóló megállapodás még erősen vita­tott pontjait. Az amerikai nagykövet rezidenciáján folytatott megbeszéléseken részt vett Dennis Ross amerikai közvetítő, és több ízben kon­zultáltak telefonon Netanjahu miniszterel­nökkel, illetve Jasszer Arafattal is. Az izraeli rádió úgy értesült, hogy Ben­jamin Netanjahu és Jasszer Arafat csütörtö­kön véglegesíti a megállapodást, amelyben rögzítik a Jordán folyó nyugati partvidékén fekvő Hebronból történő izraeli csapatkivo­nás feltételeit. A találkozóra azonban lapzár­tánkig nem került sor. Az izraeli hadseregben vizsgálatot indí­tottak annak kiderítésére, hogyan teljesíthe­tett fegyveres katonai szolgálatot az elmebe­teg 19 éves Noam Friedman, aki szerdán Hebronban tüzet nyitott a zöldségpiacon vá­sárló palesztinokra. Az idén növekszik a honvédség költségvetési támogatása Hivatásosok szolgálnak a határokon Az idei év kedvező változásokat hozhat a honvédség és a ha­tárőrség számára. Mindkét fegyveres testületben nő a hiva­tásosak aránya, miközben novemberben a honvédségnél 9 hónapra mérséklődik, a határőrségnél pedig az évtized vé­gére teljesen megszűnik a sorkatonai szolgálat. Az idén befejeződik a hadse­reg átalakítása: a jelenlegi 72 ezerről 60 ezer alá, mintegy 10 százalékkal csökken a lét­szám, megkezdődik az átállás a novemberben bevezetendő kilenc hónapos sorkatonai szolgálatra. Az év második fe­lében megindulnak a csatlako­zási tárgyalások a NATO-val. Erdélyi Lajos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője csütörtökön bejelen­tette, hogy az idén a tavalyi 79 milliárdról csaknem 97 mil- liárdra növekszik a tárca költ­ségvetési kerete, ami 23 száza­lékos emelkedést jelent. A ka­tonák januártól 17 százalékos béremelést kapnak. Bakondi György vezérőr­nagy, a határőrség parancs­nokhelyettese elmondta, hogy a hamarosan megszülető ha­tárőrizeti törvény jelentős vál­tozást hoz a testület életében. Nyomozóhatósági jogkört kap a határőrség, amelynek lét­száma 450 fővel növekszik. Az évtized végétől már csak hivatásosok teljesítenek szol­gálatot a határokon. A határőrség az idén tovább kívánja fejleszteni nemzetközi kapcsolatait. Tárgyalásokat folytatnak osztrák partnereik­kel, hogy 1997-ben zökkenő- mentes legyen a forgalom a határállomásokon. Az idén az orosz állam- adósság terhére 900 Niva te­repjáróval, 68 BTR 80-as pán­célozott járművel, és más technikai eszközökkel gazda­godik a testület. A határőrség 1997-ben 17 milliárd forinttal gazdálkodhat, 20 százalékkal többel, mint tavaly. Visszaküldött törvény. Göncz Árpád köztársasági elnök teg­nap, alkotmányos jogkörével élve - észrevételeinek közlésé­vel, megfontolás végett -, visz- szaküldte a parlamentnek az or­szággyűlési képviselők jogállá­sáról szóló törvény december­ben elfogadott, de még ki nem hirdetett módosítását, az úgy­nevezett összeférhetetlenségi törvényt. Új kisgazda-képviselő. Bánk Attila 42 éves debreceni ügy­véd, a Független Kisgazdapárt eddigi főtitkár-helyettese tölti be a K. Csontos Miklós halálá­val megüresedett parlamenti helyet. Ezt Torgyán József pártelnök jelentette be a kis­gazdafrakció csütörtöki sajtótá­jékoztatóján. Csúcs a határokon. A hét vé­gén csúcsforgalom lesz több határállomáson, mert a ven­dégmunkások a karácsonyi ün­nepek után visszatérnek Nyu- gat-Európába. Már folyamato­san növekszik a forgalom a ke­leti és a déli határállomásokon befelé, és Hegyeshalomnál ki­felé. Holnap és holnapután akár 4-5 órás várakozás is kiala­kulhat Hegyeshalomnál a visz- szautazó vendégmunkások okozta torlódás miatt. Vizsgálják a rakétatámadást. Megkezdődött a tanúk kihallga­tása a január 1-jei bűncselek­mény ügyében. Mint ismert, az év első napján néhány perccel éjfél után egy vállról indítható páncéltörő rakétát lőttek a III. kerület Szépvölgyi úton lévő Secret Night Club épületébe. A rendőrség megállapítása szerint ugyanolyan, RPG M-80-as jel­zésű rakéta csapódott az épü­letbe, mint amilyet november végén a nyomozók - egy egész arzenállal együtt - a fegyver- csempészeknél lefoglaltak. * Beiktatták hivatalába csütör­tökön az ENSZ új főtitkárát, a ghánai Kofi Annant. A diplo­mata rövid beszédében kijelen­tette, hogy változtatásokat és reformokat akar az ENSZ-ben. Saját jelöltet állít az Osztrák Szociáldemokrata Párt a jövő tavasszal esedékes elnökválasz­táson, jóllehet Thomas Klestil jelenlegi államfő ismét harcba indul a voksokért. Klestilt az Osztrák Néppárt, a szociálde­mokraták koalíciós partnere je­lölte a posztra. Ausztriában hiánycikk az au­tópályák és autóutak használa­tára jogosító matrica. Bár ja­nuár 1-jétől csak a vignettával ellátott járművek hajthatnak a jelzett utakra, a hatóságok ja­nuár 7-éig nem büntetik meg a külföldieket, „ha hitelt érdem­lően bizonyítani tudják”, hogy nem kaptak sehol matricát. Megjelent a januári Lakáskultúra! ▲ A hónap lakása: Női otthon, lágy fémekkel ▲ A hónap tudósítása: Szecesszió az Iparművészeti Múzeumban ▲ A hónap riportja: Csikós Mihály formatervezőről A A hónap ötlete: Dekoratív ágyneműhuzat A A hónap receptje: Gombás káposztatekercs A A hónap házigazdája: Kőbán Rita olimpikon Jól kezdődik az év, ha kezében a Lakáskultúra! « X C j í i. £ N r < HAVOüTtA íí X # 1 i C V ÍO i. T A « + I ? * / M . JANUÁR * nt n Lakáskultúra PIACNÍZŐBSN: BURKOLATOK 3. I A HÁZWAZ1DA: KŐBÁN RITA ftk SllŒCiBSSjOÔ Már kapható a Csók és Könny című női magazin NŐk vallanak önmagukról... Igaz történetek: rá szerelemről, rá bánatról, Rá boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban Bűnbe wW> •**?*”" Tétlenségre ítélt rabok

Next

/
Thumbnails
Contents