Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-02 / 281. szám

10. oldal Sport 1996. december 2., hétfő Országos férfi súlyemelő-bajnokság, Kisbér Farkas aranyos súlycsoportváltása Szombaton Kisbéren rendez­ték meg az idei országos férfi súlyemelő bajnokságot. A Komárom-Esztergom megyei település nagy szere­tettel fogadta a honi erős em­bereket, a versenyzők mellett a megfelelő hangulatról pél­dául mazsorettek gondoskod­tak. A hagyományosan jól sze­replő, az utóbbi hónapokban azonban súlyos anyagi gon­dokkal küszködő Szekszárdi Húsipari SE sportolói ezúttal két érmet nyertek, mindkét Tolna megyei siker a 64 kg- osok vetélkedésében született. Az atlantai olimpián még a 60 kilósok között nyolcadik he­lyet szerző Farkas Zoltán egy súlycsoporttal feljebb, komoly rivális nélkül (Kecskés és Popa is a 70 kg-osok mező­nyében indult) könnyedén győzött. A második helyet mögötte klubtársa, Fenyő Dé­nes szerezte meg. A junior Eu- rópa-bajnoki 7. helyezett fiatal emelő ugyan tíz kilóval elma­radt élete legjobbjától, de tel­jesítménye így is nagy remé­nyekre jogosít fel a jövőt ille­tően. Czanka Attila térdsérü­lése miatt nem vállalta a megmérettetést. A bajnokság szenzációját az olimpiai bronzérmes Feri At­tila szolgáltatta, a nyíregyházi sportoló új súlycsoportjában, a 76 kilósok mezőnyében 35 (!) kg-ot javított a korábbi össze­tett országos csúcson. Farkas Zoltán 54 kg: 1. Landeszman Tibor (Testvériség) 232.5 kg (105, 127.5), 2. Táncsics (ZTE) 220 (100, 120), 3. Sárközi (Kör­mend) 200 (90, 110). A szakí­tásban Táncsics 101 kg-mal új ifjúsági csúcsot ért el. 59 kg: 1. Nagy Tibor (DVSC) 252.5 kg (112.5, 140), 2. Papp (ZTE) 242.5 (112.5, 130), 3. Ocskó (Sze­ged) 235 (102.5, 132.5). 64 kg: 1. Farkas Zoltán (Szekszárdi Húsipari SE - edző: Kovács Vilmos) 285 kg (130, 155), 2. Fenyő Dénes (Szekszárdi HSE - edző: Kovács Vilmos, Kiss Ferenc) 247.5 (110, f37.5), 3. Kaiser (Rekard) 245 (110, 135). 70 kg: 1. Kecskés Zoltán (DVSC) 332.5 kg (150, 182.5) , 2. Popa (NYVSC) 322.5 (140, 182.5), 3. Molnár (BKV Előre) 320 (145, 175). 76 kg: 1. Feri Attila (NYVSC) 345 kg - új orszá­gos csúcs, régi: 310 kg, Mer- nyó (150 - új országos csúcs, régi: Kiss, 145 kg; 195 - új or­szágos csúcs, régi: Memyó 172.5 kg), 2. Mészáros (Pilis- csaba) 305(140,165), 3. Jáger (Haladás) 290(132.5, 157.5), 83 kg: 1. Barsi László (Dió­sgyőr) 330 kg (150, 180), 2. Grób (Vállalkozók SE) 290 (130, 160), 3. Mihályka (ZTE) 290(130, 160). 91 kg: 1. Szilágyi József (BKV Előre) 347.5 kg (160, 187.5) , 2. Hégely (Kecskemét) 330 (150, 180), 3. S allai (ZTE) 307.5 (137.5, 170). 99 kg: 1. Püski István (Kecskemét) 355 kg (160, 195), 2. Tamtom (Vállalkozók SE) 320 (150, 170), 3. Dudás (Testvériség SE) 310 (145, 165). Egy hétvége a hagyomány jegyében A palánki középiskola torna­csarnoka nemzetközi fudokan karate edzőtábornak adott ott­hont november 29. és decem­ber 1. között. Az eseményre szlovén, jugoszláv és román sportolók mellett hazánk min­den tájáról érkeztek verseny­zők, összesen 233-an. Szom­baton délelőtt dr. Ilija Jorga „Shinam” két edzést is tartott, előbb a alacsonyabb, majd a magasabb övfokozattal ren­delkezőknek. Délután azután a 6-16 éves karatékák számára rendeztek versenyt, a fiatalok káta (forma) és embu (páros) gya­korlatok során adhattak szá­mot felkészültségükről. Vasárnap délelőtt újabb edzésre, majd dán, illetve - Höning „Sensei” elbírálásá­val- övvizsgára került sor. A szombati verseny ered­ménylistáját lapunk holnapi számában olvashatják. A 6-16 éves viadalán a karatékák káta (forma) gyakorlatot mutatnak be. fotó: gottvald Női kézilabda NB I/B Csokitélapók és szétzilált remények Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd-Tolna SE 30-18 (15-9) Szekszárd, 1000 néző. V: Herczeg, Südi. Szekszárd: Schell- Bálintné 3, Pádár 5, Csáki 4, Oravecz 3, Jancsa- rova 12 (6), Károlyi 3. Csere: Tóth R. (kapus), Rózsa Tí­mea. Edző: Tabajdi Ferenc. Tolna: Hodroga- Takács 3, Szilágyi 4, Link, Tóth Cs. 3 (1), Sipos K. 5, Rózsa Tünde. Csere: Malik, Flick (kapu­sok), Németh 3, Konyecsnyi. Edző: Jürgen Böcking. Akár a legszebb NB I-es időkben, még a „csilláron” is nézők lógtak a két együttes első NB I/B-s összecsapásán. A vendégek kedves gesztussal élve a kezdő sípszó előtt csoki­télapókat osztottak szét a kö­zönség között. A szekszárdiak édesség he­lyett gólokkal lepték meg a megszeppenten kezdő tolnaia­kat, a vendégeket Szilágyi em­berhátrányból elért találata rázta fel némileg álmélkodá- sukból (2-1). A folytatásban Schell már biztosan hárította az erőtlen vendéglövéseket, s úgy tűnt, már az első percekben megugrik a Ferro-Lazúr (5-2). A 12. percben Böcking edző a „Nike-frizurás” Hodroga kapus helyére Malikot küldte be, aki mindjárt egy bravúrral nyitott. Nem sokkal később 6-4-nél Károlyi tagiózta le Tóth Cs.-t, öt főre csökkentve ezzel csa­pata létszámát. Kettős ember- hátránya ellenére hetest harcolt ki a Szekszárd, ám Malik ki­védte Csáki büntetőjét. A hárí­tás értéke azonban pillanatok „inflálódni” kezdett, hiszen a társak képtelenek voltak gólt lőni. Míg a házigazdáknál Jan- csarova, Pádár és Bálintné is „termelt”, addig a másik olda­lon Németh átlövései célt té­vesztettek (19. perc: 10-4). A hazaiak megnyugtató előnyt szereztek, az első játékrész haj­rájában a tolnaiaknál csak Si­pos K. tudott a góllövésben lé­pést tartani a vendéglátókkal. A második félidő egy kis ka- pufásdival indult, Takács egy­szer, Pádár kétszer találta el a lécet. A 34. és a 36. percben a tolnai érzelmű drukkerek visz- szafojtott lélegzettel figyelték a „színtisztán” egyedül kapura- törő Tóth Csillát, ám a névro­kon szekszárdi kapus, Tóth Re­náta mindkét ziccert hárította. Az eset megviselte a vendége­ket, a folytatásban gólfesztivált rendeztek a hazaiak. „Hajrá Reni, hajrá Csoki” - állt egy emeleti transzperensen. Talán az érintettek, Jancsarova és Csáki olvasták a sorokat, a két játékos ugyanis a szurkoló kis­lányok örömére futószalagon szállította a csodálatos találato­kat. Csáki egy alkalommal pél­dául vízisiklókat megszégye­nítő módon kígyózott át a félpá­lyán, majd parádés mozdulattal ejtette át Malik kapust. A rengeteg kiállítással tarkí­tott mérkőzésen osztálynyi kü­lönbség mutatkozott a két csa­pat között. A tolnaiak becsület­tel hajtottak, de a remek napot kifogó szekszárdiakkal szem­ben tehetetlennek bizonyultak. Jók: Csáki, Jancsarova, Tóth R„ Oravecz, ill. Sipos K., Szi­lágyi. ifj. Teszler Vendel Jancsarova lövése talál rést a tolnai védőfalon fotó: gk Kézilabda vb-selejtező Repülőjegyet váltottunk Japánba Magyarország-Macedónia 34-25 (16-13) Vác, 1500 néző. V: Schill, Burger (mindkettő svájci). Magyarország: Szathmári­Oszlánczi 1, Kotormán 5, Só- tonyi 8, Zsigmond, Éles 8, Pásztor 5. Csere: Árvái (ka­pus), Bartók 3, Mezei 2, Gu­lyás 2, Csoknyai. Szövetségi kapitány: Kővári Árpád. A Kővári-tanítványok szer­dán Negotinóban is leiskoláz­ták a macedónokat, az idegen­beli 11 gólos diadal után a hazai erőpróbától sem kellett tartani. Az első percek azokat is meg­nyugtatták, akiknek még kéte­lyeik voltak, a 10. percben 5-0- ra vezetett a hazai csapat. A vendégek nehezen találtak ma­gukra, a félidő közepétől azon­ban többször is két gólra fel­zárkóztak (6-^4, 8-6, 15-13). A második játékrész első öt percében öt magyar gólra csak egyetlen macedón válasz érke­zett (21-14). A jelentős kü­lönbség végképp megtörte a vendégek ellenállását. Az utolsó percben tíz gólos magyar vezetésnél Maslarkov állította be a 34-25-ös végeredményt. A magyarok helyenként kö­zönségszórakoztató játékkal - időnként kapkodva - biztosan nyerték az összecsapást. A lit­ván-ukrán mérkőzés eredmé­nyétől függetlenül a már cso­portelső Magyarország készül­het a jövő tavasszal Japánban megrendezésre kerülő világ- bajnokságra! Jók: Sótonyi, Éles, Pásztor, Kotormán. Michael Jordan 25 ezer pontnál tart! Michael Jordan megszerezte huszonötezredik pontját az észak-amerikai profi kosár­labda-bajnokságban (NBA). A Chicago Bulls klasszisának a legutóbbi játéknap előtt har­mincöt pont, Jiiányzott” a jubi­leumhoz - nos, Jordan ponto­san ennyit dobott a San Anto­nio Spurs elleni győztes mér­kőzésen (97:88). A vesztes csa­pat egyik legjobbjának egy egykori Bulls-játékos, Will Perdue bizonyult, aki huszon­három lepattanót szerzett a ta­lálkozó során. Érdekesebb eredmények: Cleveland Cavaliers-Orlando Magic 82-86, Washington Bul- lets-Houston Rockets 99-103, Los Angeles Clippers-New Jersey Nets 95-106 (hosszabbí­tás után). Vendée Globe vitorlásverseny Autissier kisasszony bajban Éppen Fa Nándor vasárnapi fogadására gyülekeztek a francia újságírók a párizsi ver­senyközpontban, ahol a ma­gyar vitorlázó arra a hivatalos bejelentésre készült, miszerint feladja a Vendée Globe elne­vezésű vitorlásversenyt, ami­kor jött egy rossz hír. Maga Fa Nándor sem gon­dolta, hogy ezekben az órák­ban veszélybe kerül az esélye­sek egyike, Isabelle Autissier. A francia versenyzőnő hajójá­nak jobb oldali kormánya el­tört. Vasárnap hajnali négy órakor jelentette a PRB hajó skippere, hogy közel 300 mér­földre Fokvárostól, az Indiai­óceán „kapujában” Autissier - vitorláskarrierje során har­madszor is - fölad egy nagy versenyt. A hajó jobb oldali kormány tengelye eltört a hajó­fenék vonalában. Fa Nándor sápadtan hall­gatta a hírt: „Ez hihetetlen, Isabelle hajója az egyik legtö­kéletesebb a mezőnyben.” Miként lehet egy kormány­nyal folytatni a versenyt? - kapta a kérdést Fa Nándor. — Azzal csak a partig lehet eljutni, érzésem szerint Isa­belle Autissier kénytelen lesz föladni ... Philippe Jeantot versenyi­gazgató úgy vélekedett: „viha­ros körülmények között, tip- pelhetően 50 csomós sebes­séggel haladhatott Autissier, majd egy hullámhegyről kire­pülve ütést kapott a vitorlás. A rossz irányú terhelés hatására azonnal letörhetett a kormány­tengely. A másik feltételezés: miután nagy sebességnél a kormánylapátok vibrálnak, egy korábbi, kisebb (nem lát­ható) sérülés elég volt ahhoz, hogy a következő terheléskor jön a gond.” Isabelle Autissier első ilyen versenyén Sydney előtt szen­vedett árbóctörést. A második BOC Challenge-rendezvény során, Fokváros előtt előbb tört az árboc, majd - ismét Sydney előtt - életveszélybe került, helikopterrel mentették ki süllyedő hajójáról. Vasár­nap ezt közölte röviden rá­dión: „Számomra itt a világ vége.” Nem tudni még, hogy versenyen kívül folytatja-e az utat. „Fürtöske” elbúcsúzott Lisztes Krisztián lelkes, odaadó játékkal búcsúzott vasárnap csapatától és közönségétől. Ja­nuárban már a német Bundes­liga I. osztályában, a VfB Stuttgartban folytatja pályafu­tását az Üllői úton oly népszerű 10-es, a búcsúzó ferencvárosi reménység. — Milyen volt a vasárnapi mérkőzés? - kérdezte a „fürtös” hajú középpályástól az MTI munkatársa. — A csapat szemszögéből könnyű, számomra viszont na­gyon nehéz. Igyekeztem góllal búcsúzni. Ez nem sikerült. A lényeg az, hogy a gárda győ­zött. Sokat köszönhetek a Fe­rencvárosnak és a közönség­nek. — Egyszer talán még ma­gára húzza a zöld-fehér mezt? — Elképzelhető. Sőt, remé­lem, hogy alkalmam lesz még ferencvárosi mezben játszani. — Mit vár a stuttgarti „ki­ruccanástól”? — Lehetőséget kapok a bi­zonyításra. Nagyon bízom benne, hogy élni is tudok az eséllyel, és beverekszem ma­gam a német csapatba. — Mikor utazik? — Januárban már ott kez­dem el a téli felkészülést. Állí­tólag egy németországi terem­tornán már játszom; éppen volt társaim ellen. . — Magyar válogatottság? — Nagy megtiszteltetésnek venném az A-keretbe va­ló meghívást, de a 21 éven alu­liakkal is szívesen játszanék jö­vőre Európa-bajnoki selejtező­ket.

Next

/
Thumbnails
Contents