Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-10 / 288. szám
4. oldal 1996. december 10., kedd Megyei Körkép Tegnap az Apáczai Csere János Szakközépiskola tanárai ültek a padokban A számítógép és az oktatás A dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola diákjai tegnap szinte kivétel nélkül pihenhettek, míg az intézmény tanárai az „iskolapadban ültek”. Az iskolában ugyanis egész napos szakmai továbbképzést, illetve tapasztalatcserét rendeztek, aminek az volt a célja, hogy a több részhálózatbój álló 150 darabos iskolai számítógép-park oktatói felhasznáBogár Istvánra emlékeztek őcsényben Monográfia Dombóvárról A millecentenárium jegyében készült el és jelent meg immár harmad ízben a Dombóvári monográfia 1500 példányban. A karácsonyi ajándéknak is kiválóan alkalmas könyv három részből áll, lényegében tehát három önálló könyvet egyesít. Az első rész Dombóvár földrajzi környezetével és a város történetével foglalkozik, s ezt dr. Szőke Sándor helytörténész írta. A második rész Mészárosné Fodor Klára tollából született, s Újdombóvár történetét dolgozza fel, míg a harmadik rész- dr. Szőke Sándomé munkája- Dombóvár köztéri szobrait és emlékműveit mutatja be. A Dombóvári monográfiát - ami 360 oldalas és 180 fotográfiát is tartalmaz - az érdeklődők a Városi Könyvtárban és az iskolákban vásárolhatják meg. December 18-ig megjelenik a kötet kemény kötésben is, ám a viszonylag kis példányszám miatt a kemény kötésű változatot előjegyzéssel árusítja a Dombóvári Városszépítő Egyesület. Megrendeléseket a 466-481-es telefonszámon fogadnak. ni Segélyosztás, rászorulóknak Kiértesítéses alapon december 11-én, vagyis holnap a dombóvári művelődési házban számos rászoruló család kap karácsonyi élelmiszercsomagot a helyi roma kisebbségi önkormányzat jóvoltából, ám a tartós élelmiszerekből nem csak roma családoknak jut majd, hiszen a kisebbségi önkormányzat úgy véli, nem szabad különbséget tenni a valóban rászorulók között. Testületi ülés Bátaszéken Bátaszék város önkormányzatának képviselő-testülete december 11-én, szerdán, délután három órai kezdettel tartja soron következő ülését. Napirenden szerepel - többek között - az 1997. évi költségvetési koncepciónak a megtárgyalása. Ekkor számolnak be a testület előtt a civil szervezetek képviselői a helyzetükről, a munkájukról, valamint az elképzeléseikről. Az önkormányzat bizottságai pedig tájékoztatást adnak éves tevékenységükről. lasát segítse elő. Mint azt Gaál János, az iskola igazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta, a szakmai továbbképzésnek elsődleges célja az volt, hogy az iskolán belül működő különböző munkaközösségek bemutassák azokat az oktatástechnikai eszközöket, amelyek rendelkezésre állnak, s főként azt, hogy ezek az eszközök az oktatás folyamatában miként használhatóak, illetve arra is fény derüljön, hogy van e mérhető haszna ezen eszközök alkalmazásának az oktatási folyamatban. Nekem - mondta Gaál János - meggyőződésem az, hogy ezek az eszközök ma már nélkülözhetetlenek a tanításban, hiszen tudomásul kell venni, hogy a most középisko(Folytatás az 1. oldalról.) A foglalkoztatás-politika űj főbb stratégiával kapcsolatos vonulatai nálunk már korábban is érvényesültek jórészt, így sok űj elvárás nem jelentkezett számunkra. Korábban is a szolgáltatásra fektettük a hangsúlyt. A kirendeltségen a szolgáltatási csoport létszámát évek óta bővítettem tudatosan, hiszen nekem is az az elvem, hogy inkább munkához kell juttatni az embereket, mint segélyezni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az ellátást nem tartom fontosnak, hiszen ez is egyfajta jogszolgáltatás, de a munkába helyezés valóban nagyobb hangsúlyt kap nálunk. Az idei év nagy feladata volt még a felosztott decentralizált foglalkoztatási alap ránk eső részével való, önálló gazdálkodás. Egyrészt ennek örültem, mert korábban is fontos lett volna az, hogy a munkáltatókkal döntésképesen tárgyaljunk, ám másrészt ki kellett tapasztalnunk ezt a munkát, amit a kollégák zökkenőmenetesen el tudtak sajátítani. Nem a munka jellege, hanem inkább a mennyisége változott jelentősen. Ezt ellensúlyozni tudtuk azzal, hogy az admilába kerülő generációk már a számítástechnikai és au- dió-vizuális eszközökön hozzájuk érkező információkra fogékonyak. Mi, pedagógusok nem várhatjuk el ezektől a gyerekektől azt, hogy hozzánk, illetve begyakorolt, megszokott módszereinkhez igazodjanak. Nekünk kell megtanulnunk ezeknek az eszközöknek a kezelését, s azt, hogy ne csak így juttassuk el hozzájuk az információkat, hanem kordában is tartsuk a gyerekeket, .hiszen előfordul, hogy betegessé válik a gyerek és a számítógép kapcsolata. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy három tanulónkra jut egy-egy számítógép, így valamilyen nisztrációs feladatok ellátására egy új dolgozót vettünk fel.- Szeptember közepén pályakezdő munkanélkülieknek állásbörzét rendeztek. Ilyen korábban még nem volt Dombóváron.- Kirendeltségi szinten - bár Szekszárdon részt vettünk két éve hasonlón - valóban ez volt az első ilyen rendezvényünk. A külön szervezést az tette lehetővé, hogy idén nagyobb volt a munkaerő igény, vagyis havonta 60-70 igényt tartunk nyilván. Igaz ezek egy része a fluktuációból és a munkáltatók visszatérő, időszakos igényéből jelentkezik. Mindenesetre ez is hasznos, hiszen a hosszan tartó munka- nélküliség a személyiséget is kedvezőtlenül befolyásolja. A pályakezdő munkanélkülieknek szervezett börzén egyébként közel negyven munkáltató jelent meg, s - ennek örültünk - a pályakezdők is szép számban jelentek meg a rendezvényen. Bár konkrét megállapodások nem születtek a munkáltatók és munkavállalók találkozhattak, s a legnagyobb haszna a rendezvénynek az volt, hogy a munkahelyteremtésre kiírt pályázaton hat pályázó nyert 38 pályakezdő munkanélküli száformában minden nap találkoznak a gyerekek az oktatás részeként a gépekkel, éppen ezért mindent elkövetünk azért, hogy ezekkel hatékonyabbá váljon az oktatás, ám nem felejtjük el, hogy a számítógép csak egyetlen fontos szelete az oktatásnak. Lehoczky Béla fizikatanár ehhez hozzátette, hogy a mai tanárnak feltétlenül jártasnak kell(ene) lennie a számítás- technikában, ismernie kell(ene) egy idegen nyelvet, ám az sem árt, ha pedagógiai és didaktikai fegyvertárát frissen tartja. Az alapozó tudományokban - mondta -, ha a tanár nem képzi magát folyamatosan, akkor a gyerek megelőzi, s így a tanár hitelét veszti, s elhagyhatja pályáját. A számítástechnika - mondta végezetül - nem pusztán divat, így iskolai alkalmazása sem az. így ha most nem szállunk fel a szekérre, menthetetlenül lemaradunk. mára kapva ezzel elhelyezési lehetőséget. Ezért is váijuk a következő szakmákban a pályakezdő munkanélküliek jelentkezését: autószerelő, karosszéria lakatos, autó fényező, esztergályos, lakatos, hegesztő, szerkezet lakatos, marós-köszörűs, felsőfokú végzettséggel rendelkező közgazdász, könyvelő, bolti eladó, pék, betanított női munkára nyolc általánost végzettek, mezőgazdasági gépszerelő, számítástechnikus, gépészmérnök.- Jövőre mit szeretnének elérni, illetve mivel lenne elégedett?- Szeretnénk a pályakezdőknek beindított programokat jövőre is folytatni, illetve azokat személyre szabottab- ban végezni. Több impulzustréninget szeretnénk szervezni, s egyáltalán a munka- vállalók és munkáltatók megelégedésére dolgozni. Ezúton szeretnék nekik jövőre boldog új esztendőt kívánni, s itt köszönném meg a Tolnai Népújság, illetve a helyi médiák segítségét, mert a segítségük nagyon fontos volt a napi munkánkban, s jóval kisebb eredményeket tudtunk volna elérni.- nagy Bogár Istvánra, őcsény szülöttére emlékeztek a napokban megtartott ünnepségen. A népművelő sírjánál dr. Andrásfalvy Bertalan professzor mondott köszöntőt. A közösségi házban Bogár István hagyatékából, a róla szóló újságcikkekből, fotókból nyílt kiállítás. A teljes anyag átöleli a Sárköz teljes népművészetét. Az ünnepségen a sárpilisi általános iskolások citerazenekara adott műsort, majd népdalokat Hajdú Irina, Kalányos Krisztina és Markó Zsuzsanna énekelt, verset mondott Cseri Éva és Finta Szabolcs. Köszöntőt Guzsván István polgármester tartott. A kiállítást december 18-ig, naponta 10-16 óráig nézhetik meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitóját követően a református gyülekezeti ház csaknem zsúfolásig megtelt az itt rendezett emlékestre. Több mint háromszázan jöttek Bátaszéken a helyi adómódosítások koncepcióját beszélték meg a napokban a városházán megtartott vállalkozói fórumon. A település közel 30 vállalkozóját, illetve a kamarák képviselőit Bognár Jenő polgármester hívta meg a megbeszélésre. Ennek lényege az, hogy figyelemmel kell lenni arra, hogy nem lesz könnyebb jövőre a helyzet, mint az idén volt. A helyi iparűzési adót várhatóan 6 ezrelékről 8-ra változtatja a testület. A vállalkozók helyi A paksi városi televízió munkatársai már tudják mi a legolcsóbb karácsonyi ajándék, és ezt fel is ajánlják a paksiaknak és környékbelieknek: köszöntse szeretteit a képernyőről. Aki élni kíván a lehetőséggel keresse fel a TelePaks standját a mai naptól kedden vagy pénteken a piactéren délelőtt 9 és 10 óra között, vagy a művelődési ház parkolójában kialakított vásárban ugyanezeken a napokon délután 3-tól 4-ig. A el emlékezni Bogár Istvánra, köztük a Sárköz polgármesterei, jegyzői is itt voltak. Bach Józsefnek, a megyei közgyűlés elnökének megnyitó szavai után a színpadon ismét bemutatkoztak az őcsényi táncosok, akik ez alkalommal újra együtt táncoltak Bogár István tiszteletére. Az est műsorában az egykori tanítványok méltatták Bogár István szakmai tudását, emlékeztek az emberre, a pedagógusra. Zala István szólt a megalakult Bogár István Baráti Társaságról, illetve a tanyamúzeumról. A kulturális programban bemutatkoztak a Sárpilisi Nyugdíjas Klub táncosai, a Sárpilisi Gerlicemadár Hagyományőrző Együttes, valamint a helybeli Hagyományőrző Együttes. A rendezvény a református gyülekezeti házban táncházzal zárult. (péteri) kommunális adóját pedig 500- ról 1000 forintra módosítják. A beszélgetés során fölvetődött: a vállalkozóknak mi a véleményük az adó összegének emelkedéséről, ezzel túl lesznek-e adóztatva, illetve elviselhető- nek tartják-e azt. A résztvevők között egyöntetű volt a vélemény, hogy nem a helyi adó sújtja őket leginkább, hanem a központi terhek. Reálisnak, elfogadhatónak tartották az emelkedés mértékét, mert tisztában vannak azzal, hogy helyben lesz felhasználva. (péteri) kamera elé állva elmondhatják jókívánságaikat, amit a családtagok, rokonok, barátok a december 26-i ünnepi műsorban láthatnak. Szilveszterre is készül a TelePaks, mulatságos amatőr videofelvételeket várnak a nézőktől. Kérik, hogy karácsonyig személyesen vigyék be az évbúcsúztató showba alkalmasnak tartott felvételeket a Paks Dózsa György út 51-53. szám alatti (a volt pártház) stúdióba.-rg- nagy A hangsúly a szolgáltatáson van Vállalkozói fórum Bátaszéken Emelkedik az iparüzési- és a kommunális adó Karácsony és szilveszter a TelePaksban Jókívánságok a képernyőről Mulatságos felvételeket várnak a nézőktől DALMANDI VETŐMAG... ... a legjobb választás HIBRIDKUKORICA VETŐMAGAJÁNLATUNK:- Norma - Mv 484- Mv 355 - Icone-Maya -KX4383-MvNK333 -Dante- Gazda - Dupló 1996. december 31-ig még tavaszi áron vásárolhatja meg jövő évi vetőmagszükségletét. A DALMAND Rt. Vetőmagüzemében árainkból további 10% kedvezményt adunk! DALMAND RT. VETŐMAGÜZEM 7211 Dalmand, tel/fax: 74/439-603. (376 AK1SOSZ Tolna Megyei Szervezete új helyre költözött. Új címünk: 7100 Szekszárd, Arany János u. 17-21. (A DÁLIA ABC emelete, a DOMUS áruházzal szemben). Ezután is várjuk mint:- érdekképviselet,- könyvelési-,- adótanácsadói iroda,- jogi képviselet,- vállalkozás beindítása,- valamint oktatási ügyekben. (4130) Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván a Sió Csárda személyzete Karácsony alkalmából 23- án, hétfőn, 14 órától gyermekzsúrt rendezünk. Ingyenes kóstolással egybekötött sütemény bemutatóra várjuk a gyerekeket és szüleiket. A Sió Csárda karácsonyfáját díszítjük fel közösen, ahol minden gyerek kap ajándékot. Várjuk a nagycsaládosokat új gyermekruhákkal, melyet szintén ajándékba adunk. Mindenkit meleg szívvel várunk. 24- én, szentestén, a rászorulókat ingyenes meleg vacsorával, egy pohár borral várjuk karácsonyfánk alá. (4434) — Szilveszterezzen nálunk! Szórakoztató gazdag program, bőséges vacsora. Program: 19-20 óra aperitif felszolgálás 20 órától vacsora: előétel: vadpástétom vadászmártással, főétel: szilveszteri bőségtál: sajttal, sonkával töltött sertésszelet, rántott gombafejek, magyaros sültcsirke, hallal töltött palacsinta rántva, Kondorosi cigánypecenye, pezsgés vöröskáposzta, zöldséges rizsés petrezselymes burgonya. Desszert: gundel palacsinta. 21 óra Keringőverseny, díjazással 22 óra Szilveszter szépe választás, fődíj egy emeletes torta 22.30 óra Sörivó verseny, díjazással 23 óra „Elvys Presly" emlékére rock and roll verseny díjazással Éjfélkor óévbúcsúztató, újév köszöntő Bíkótól 00.15 óra Tombola: fődíj élő szerencsemalac 1.00 óra Korhelyleves füstölthússal 1.30 óra Virslievőverseny, díjazással 2.00 óra Budapest Revü (sárbohócok) Hajnalban virsli mustárral. Egész este ingyenes bólét szolgálunk fel. A jó hangulatról, táncról, szórakozásról a pesti vendégzenészek kibővített Bikó kisegyüttes gondoskodik. Különtermünkben „Nosztalgia diskó” egész este. Mindezt a Sió Csárdában 2.400 Ft/fő áron kínáljuk. Szilveszterezzen nálunk! Asztalfoglalás személyesen. Telefon: 74/311-424.