Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-10 / 288. szám
A KILENCÉVES RUDOLF ANNA LEGYŐZTE PORTISCH LAJOST! (11. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. DECEMBER 10. KEDD ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM Auto Bartex Kft. Paks- Kamatmentes hitel csak december 31-ig- Használt gépkocsiját beszámítjuk- CASCO díj nélkül- + 1 EXTRA AJÁNDÉK SIESSEN, MERT ELFOGY!J Telefon: 75/311-828, 20/427-782, 20/436-774. Ruhaakció, csak rászorulóknak „Legyen szíves, tegye le!” Várják azokat is, akik adni szeretnének Csak a valóban rászorulók juthattak térítés nélkül használt ruhaneműkhöz tegnap délután, a tolnai vöröskeresztes alapszervezet és a helyi nyugdíjas érdek- szövetség által első ízben szervezett ruha(segély)akció alkalmával. A helyszín a tolnai művelődési ház mellett (a Duna felé) álló, meglehetősen romos épület egyik kicsiny szobája, amelyben több polcnyi - az utóbbi néhány hét során ösz- szegyűlt - használt ruha várta új viselőit, akik a Vöröskereszt és az érdekszövetség tagjai, valamint a rajtuk kívül „betévedő” rászorulók közül kerültek ki. Az idézőjeles kifejezés nem véletlen, hiszen a szervezők maguk is úgy gondolják, hogy a városban nem volt megfelelő a hírverés erről a lehetőségről. (Ettől függetlenül több holmi gazdára talált. ) Az akció lebonyolításában önkéntes nyugdíjas hölgyek segédkeztek. Mivel jól ismerik a tolnaiakat, jelenlétük volt a garancia arra, hogy csak a valóban rászorulók kapjanak a holmikból. Mint mesélték, egy alkalommal szükség is volt a „közbelépésükre”. Egy tehetősebb illető mutatós pulóvereket szeretett volna kiválogatni, ők azonban - kellemetlen, vagy sem - megkérték, hogy legyen szíves tegye le a holmikat. A szervezők azt mondják, csak a helyi viszonyok ismeretével és ilyen fellépéssel lehet tenni valamit az ellen, hogy a segélyakció során átadott ruhákat később a piacon lássák viszont. Ruhaakció egyébként ebben az évben még egyszer, jövő kedden 9-től 12 óráig lesz ugyanezen helyiségben. Ekkor nemcsak a rászorulókat, hanem az adni szándékozókat is várják.-sMai számunkból megtudhatja: Hogyan adózunk 1997-ben? Adómelléklet-sorozatunk utolsó fejezeteként mai számunk 8-9. oldalán az adózás rendjét szabályozó törvény főbb elemeit ismertetjük, valamint a társadalombiztosítási járulékfizetésről, illetve a társadalombiztosítási hozzájárulás, mint új adónem bevezetésének következményeiről foglaljuk össze a közérdekűbb tudnivalókat. Ma két egész újságoldalon: Elsősorban erről szól mai Tamási és környéke összeállításunk, az eddigiektől eltérően kétszeres terjedelemben, lapunk 5. és 6. oldalán. Az összeállításban szó esik többek között a tamási idegenforgalom helyzetéről, a vállalkozók közérzetéről, megszólalnak Tamási vezető autókereskedői, és olvashatnak egy tamási vonatkozású bonyolult bírósági ügy fejleményeiről. Karácsonyi készülődés címmel szervez foglalkozásokat a szekszárdi Gyermekek Háza minden délután 2 órától, a jövő hét közepéig. Kissné Hóner Magdi irányításával a gyerekek fenyődíszeket formálnak. Tegnap az 1-es iskolából első osztályosok vállalkoztak arra, hogy a karácsonyfára szebbnél-szebb díszeket készítsenek. December 13-án délután 2-órá- tól vidám hangulatú Luca-napi játszóházat is tartanak, ahol lesz jóslás, agyagozás és természetesen boszorkánykészítés is. fotó: gottvald károly Adó-visszaforgató gondolatok A tamási turizmus több szereplője szorgalmazta már: az idegenforgalmi adót, vagy meghatározott részét fordítsák a város idegenforgalmának alapját jelentő termálfürdő fejlesztésére. A megfontolás egyszerű: a termálfürdő hasznából az önkormányzattól a vendéglátókig sokan részesednek, a jövedelem oroszlánrésze mondhatni, ott jelenik meg. (Csak adalék: a fürdő belépője átszámolva egy német márka, míg egy vendég- éjszaka Tamásiban 6-10 márkát ér). A fürdő pedig fejlesztések Mészáros Pált, a Szekszárdi Hegyközség elnökét arra kértük, hogy foglalja össze az elmúlt év tapasztalatait. — Mint minden év, az idei híján félő, hogy elveszíti vonzerejét, és jelentősebb, elsősorban német vendégkörét. Az elmúlt héten az „adóvisszaforgatásban” az önkormányzat pénzügyi és gazdaságpolitikai bizottsága egyet értett, kedvező testületi döntés esetén pedig a fenntartó Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. is nagyon különleges év volt. Növényvédelmi szempontból kedvező volt, hiszen aki keveset permetezett, vagy az olcsóbb készítményeket válaszfelügyelőbizottsága és a gazdaságpolitikai bizottság közösen döntene a pénz felhasználásának módjáról. A városban kivetett idegen- forgalmi adó az elmúlt években szerény összeggel szerepelt a város büdzséjében, idén viszont csak a vendégéjszakák után hatszázezer forint „kurtaxa” folyik be a közös kasszába - köszönhetően nem utolsósorban a szigorúbb ellenőrzésnek. (Folytatás az 5. oldalon.) csónakban? tóttá az sem járt rosszul, meg tudta védeni a szőlőjét. Nagyon szép termés mutatkozott egészen szeptemberig. A korai fajtáknál a hirtelen leesett nagy mennyiségű csapadék, majd a tartós eső miatt előre kellett hozni a szüretet. Dilemmát jelentett, hogy érdemes-e várni (Folytatás a 7. oldalon.) Jövőre védőárakat hirdet a hegyközség Termelők, felvásárlók egy Két hónappal a szüret után már könnyű levonni a tanulságokat. Mikor, mit kellett volna másként csinálni, érdemes volt-e az első felvásárlónak odaadni a szőlőt, vagy várni kellett volna egy kedvezőbb ajánlatra? Röviden A Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete december, 1 1-én, szerdán 16 órától tartja Mikulás ünnepélyét a Kórház klubjában. A szervezők minden tagtársukat szeretettel várják az összejövetelre. A Tolnai Nyugdíjas Érdekszövetség ma, azaz kedden délelőtt 8-tól 10-ig kedvezményes csibevásárt rendez tagjai részére a tolnai művelődési házban. A Fekete István Kulturális Egyesület alakuló közgyűlését tartja Dombóváron december 10-én délután 16 órakor, a művelődési házban. A közgyűlésre várják Fekete István kedvelőit, mindazokat, akik tevékenyen támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely a nagy író hírnevét öregbíti határainkon innét és azon túl. Tücskök a színpadon. Karácsonyi csillag címmel tartja mesés-zenés előadását a szekszárdi Tücsök klub. Az érdeklődők december 11-én, szerdán 13.30 órai kezdettel a Babits Mihály Művelődési Ház színház- termében tekinthetik meg az ünnepet megidéző műsört. Tolnán szerdán rákszűrés lesz. Termográfiás szűréssel egybekötött tapintásos emlő előszűrést végez dr. Kiss János főorvos december 11- én, azaz szerdán délelőtt 10- től 11.30-ig, illetve 14.30- tól 16 óráig. Az ingyenes vizsgálatot a tolnai művelődési házban tartják. Akciós vásár a Vöröskeresztnél. Női harisnyanadrágokból, zoknikból, szaloncukorból, használt ruhaneműből, üdítő italból akciós vásárt tart december 11-én, szerdán, a Vöröskereszt Szekszárd Városi Szervezete. Az egésznapos vásár 9-től 16 óráig tart a Dózsa György utcai épületben. A hangsúly a szolgáltatáson van A munkanélküliségi ráta Dombóváron viszonylag magas volt ebben az évben - mondta Szakács Anna, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltségének vezetője, akit arra kértünk, értékelje a dombóvári munkaerőpiac ez évi jellemzőit.- Ez a magas szám, vagyis a 14,1%-os munkanélküliségi ráta általában stagnált idén - folytatta. Időnként ennél magasabb volt a mutató, s ez kedvezőtlen, hiszen korábban kedvezőbb volt a helyzet. A regisztrált munkanélküliek száma 2200 fő körül mozgott egész évben, s ebből a pályakezdő fiatal munkanélküliek száma 200 fő körüli jelenleg. Ezek a számok azt is mutatják, hogy milyen nagy mozgás volt nálunk. Legfontosabb feladatunk egyébként éppen a pályakezdő fiatalok és a jövedelempótló támogatásban részesülők elhelyezkedésének segítése volt számunkra. Utóbbiaknál arra törekedtünk - bár az önkormányzatokon kívül nekünk is sok plusz feladatot jelentett -, hogy ne essenek ki a támogatási rendszerből. Arról még nincs pontos információnk - mondta Szakács Anna -, hogy hányán maradhattak az ellátó rendszerben közülük, ám hamarosan - önkormányzati egyeztetés után - arról is lesz információnk, hogy hányán szorultak ki esetleg a rendszerből. A pályakezdő munkanélküliek elhelyezkedése azonban még fontosabb feladatunk volt, amit az is befolyásolt, hogy a foglalkoztatási törvény változása miatt az ő munkanélküli ellátásuk megszűnt. Éppen ezért - a kormányrendelet alapján - a foglalkoztatást elősegítő képzést, a foglalkoztatási támogatást, és a munkatapasztalat szerző támogatás rendszerét kellett kihasználnunk. E három fő irány mind azt szorgalmazza, hogy a munkáltatók segítségével tudjunk foglalkoztatást biztosítani a pályakezdőknek.- Ezek alapján Önöktől bizonyára új munkamódszereket, más stratégia szerinti munkát várnak el. Mennyiben tudtak ehhez alkalmazkodni? (Folytatás a 4. oldalon.) Mélyszántás, kilencven százalékkal. Szinte alig akad Tolna megyében olyan megművelt földdarab, melyet ne szántottak volna fel a traktorok. Ez a fontos mezei munka - ahogy azt dr. Vida Györgytől, az FM Tolna Megyei Hivatalának helyettes vezetőjétől megtudtuk -, kilencven százalékban már meg is valósult, az év végére pedig mindenütt be is fejeződik. Az eke által kiforgatott, átnedvesedő hantokat a téli hideg szétmarja, így kora tavasszal könnyebbé válnak a talajmunkák. Felvételünk a zombai határban készült. fotó: bakó jenó Hitel, adó, vállalkozás Tamási és környékén