Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-09 / 287. szám
4. oldal Megyei Körkép — SZEKSZÁRD. BÁTASZÉK És KÖRNYÉKE 1996. december 9., hétfő Kriminális Szerelemből vette el az útlevelet A bűncselekmény alapos gyanúja mögött szerelmi történet sejlik fel. A feljelentő egy Szekszárdon dolgozó román állampolgár, aki egyszer csak azt vette észre, hogy eltűnt az útlevele. A rendőrség kiderítette, hogy egyik munkatársa, természetesen nőnemű, tulajdonította el az okmányt, és ezzel elkövette az okirattal való visszaélés vétségét, pedig lehet, hogy csak azt akarta: a férfiú véletlenül se léphessen a távozás hí- mes mezejére. Esküdözik a szakállas betörő Lapunkban is megjelent a felhívás, hogy a rendőrség keresi a nagy szakállú betörőt, akit sikerült is elfogni. Bevallott vagy negyven betörést, de az őrizeti idő letöltése után, vagyis 72 óra múlva szabadon kellett engedni. Másnap a decsi faluház mellett találták a rendőrök, amint éppen „dolgozni” kezdett. Mivel ez csak egy rendbeli kísérlet volt, ismét el kellett engedni. Másnap nem volt akkora szerencséje, hogy a rendőrök leplezzék le. Ezúttal a sértett érte tetten, aki meglehetős határozottsággal igyekezett rábeszélni, hogy térjen vissza az erény útjára. A szakállas betörő félvén a sértettől, égre-földre esküdözött, hogy ez volt az utolsó betörési kísérlete. Sikkasztás magánszemélytől Ki gondolná, hogy magánszemélytől is lehet sikkasztani. Történt, hogy egy ifjú hölgy egy általa kevéssé, de a rendőrök által annál inkább ismert többszörösen büntetett - férfinak odaadta arany fülbevalóját, hogy adja el. Az idő múlt, de a megbízott nem jelentkezett sem a fülbevalóval, sem a pénzzel. Betörtek a pártok házába Betörtek Szekszárdon a Hunyadi utcában abba az épületbe, ahol számos párt és társadalmi szervezet, egyesület irodái vannak. A tetteset, vagy tetteseket nem politikai indítékok vezérelték, mert valamennyi helyiségbe bementek, mindent ösz- szeforgattak. Készpénzt kerestek, s több százezer forintot találtak is a páncélkazettákban. Garázdaság a gyerekkönyvtár előtt Több fiatalkorú fiú megtámadott egyet Szekszárdon, a gyerekkönyvtár előtt. A részletek még nem ismeretesek, mert lapzártakor a kihallgatások még folytak. A megtámadott fiatalember sérülési súlyosak. Bálaszalmát loptak Bátáról Több bála szalmát loptak el a bátai termelőszövetkezetből -, szól a feljelentés. A kárt negyvenezer forintra becsüli a sértett, de bizonyítani nem lesz könnyű, ugyanis a szalmát négy évvel ezelőtt leltározták utoljára. Ismét óvodabetörés Szekszárdon Ezúttal a Honvéd utcai óvodát rámolták ki ismeretlen tettesek. Műszaki cikkeket vittek el, köztük azt a hangfalat is, amelyhez a hozzátartozó decket legutóbb lopták el. Szociális munkások az iskolákban? Hogyan lehetne hatékonyabban segíteni azokat a hátrányos helyzetű családokat, melyekben iskoláskorú gyerekek vannak? - ezt a kérdéskört vizsgálta meg a napokban a szekszárdi önkormányzat szociális és egészségügyi gondnoksága. — A hivatalban korábban már készült egy intézkedési terv a roma gyerekek nevelésének, oktatásának segítésére, szociális helyzetük javítására - mondta Deli István irodavezető érdeklődésünkre. Most ez az elképzelés kiegészült arra nézve, hogy miként lehet az iskolákon keresztül segíteni a hátrányos helyzetű családokon, gyerekeken. Az újabb koncepció szerint a frekventált, nagyobb oktatási intézményekben a városi önkormányzat szociális munkásokat alkalmazna. Eddig ilyen fajta ellátás egyedül a Speciális Iskolában volt, az elképzelések szerint a jövőben a Zrínyi utcai általános iskolában, a Zrínyi utcai óvodában és az 5. számú iskolában is alkalmaznának szociális munkásokat. A probléma megoldása azért is fontos, mert elfogadás előtt áll az új, a Gyermekek Védelméről és Gyámügyi Igazgatásról szóló törvény, mely ezt a kérdést az önkormányzatok, illetve a Családsegítő Központok feladatává teszi. - fké Frizura új technikával. Köztünk járt a Mikulás, van ahová előbb, máshová később érkezett, és van amikor „álruhában”, civilként jelentkezett. Szekszárdon Vizdámé Spirk Judit fodrászüzletébe egy nagy kozmetikai cég nevében kopogtatott be, bejelentve, hogy elnyerte a Wella cég nyeremény-akciójának fődíját, a Climazon hajkozmetikai gépet. A három gyerekes fodrásznő a 166 ezer forintos gépet egy hajkozmetikai egységcsomag megvásárlása során kapott sorsjeggyel nyerte, 1200 társa közül rá mosolygott a szerencse. A mini komputerrel rendelkező gép a XX. század végi hajszobrászok munkáját jelentősen megkönnyíti, felére csökkenti a festés és dauer időtartamát, figyelemmel van a haj minőségére, színére, hosszára, azaz minden olyan tényezőre, ami befolyásolja a frizurát. fotó: ritzel zoltán Közvilágítás Üjberekben „Fény az alagút végén” A valamikori szekszárdi állami gazdaság munkahelyet biztosított az újberekieknek. A gazdaság magára vállalta a közterületfejlesztést, a vízvezeték-, a villanyhálózat, a járdák építését. Szolgálati lakásokat építtetett a leendő dolgozóinak. A rendszerváltással alapvetően megváltozott a politika, a szemlélet és az itt élő, s dolgozó emberek helyzete is. A privatizáció folytán a gazdaság eladásra került. Újberekben a kiépített villamosvezeték a gazdaság trafójáról, illetve a vízhálózat is azok kútjáról üzemelt, és az is működtette egyben. A várdombi önkormányzat és a mezőgazdasági rí. közötti többéves tárgyalásnak lett az eredménye, hogy a korszerűtlen, elavult villamos-hálózatot korszerűsítették, s a napokban el is készült. A belterületileg Várdombhoz tartozó Újberek egyik problémája hosszú idő után megoldódott. A történteket Rács László, Várdomb polgármestere foglalta össze. A privatizáció kapcsán a vagyontörvénynek megfelelően a működtető azt kérte a várdombi önkormányzattól, vegye át a közterületeket. Rács László polgármester fölkereste a DÉDÁSZ-t azzal, amennyiben az önkormányzat ennek eleget tesz, üzemeltessék a hálózatot. Az üzemeltetést a DÉDÁSZ nem volt hajlandó elvállalni, az elavult, korszerűtlen hálózatra hivatkozva, így az önkormányzat is nemet mondott. A tárgyalások elhúzódásának szenvedői elsősorban az újberekiek voltak, mert nem működött a közvilágítás, a vihar leszakította vezeték hónapokon keresztül a földön hevert, mire történt valami. A lassan ötéves „győzkö- dés” után a polgármester fölkereste az rt. tulajdonosának főmegbízottját azzal, a jelenlegi állapot senkinek nem jó, különösen a lakosságnak nem. A hálózat megvan, de a balesetveszély elhárítása érdekében az rt.-nek is hozzá kell járulnia a költségekhez. Ennek az lett az eredménye, hogy a DÉDÁSZ fölmérte a hálózat állapotát, megállapította, kb. 1 millió forintért szabványosítani lehet azt, s akkor az üzemeltetést is vállalják. A költséghez ezért hajlandók 300 ezer forintot áldozni. Egyhar- madrészt mezőgazdasági rt. is vállalt, s a fennmaradó részt az önkormányzatnak kellett volna megfizetni. Pénz ugyan nem volt erre, de az önkormányzat 240 ezer forint értékű részvényét fölkínálta az rt.-nek, névértéken való visszavásárlásra. Névértéket ugyan nem, de 180 ezer forintot fizetett érte az rt. Ez kiegészült a mezőgazdasági rt.-nek ezévre kirótt vállalkozói kommunális adója összegével. Hosszas huzavona után végre megoldódott az újberekiek egyik problémája, de továbbira is gondot jelent a víz, aminek megoldása korántsem egyszerű, s huzamos időt vesz igénybe rendezése.- péteri Idősek klubja nyílik az Újvárosban Január másodikától várja - az elsősorban környékbeli - idős embereket az újvárosi Szent István Házban az Idősek Klubja. Mint azt Bicskei Kál- mánnétól, a klub vezetőjétől megtudtuk, folyik az átalakítás, hogy kellemes környezetben fogadják a nyugdíjasokat. A húsz férőhelyesre tervezett intézményben étkező, társalgó és melegítőkonyha kapott helyet, a tagokat minden nap ebéd várja. A helyszínen lehet jelentkezni a klubba, naponta 8-tól 16 óráig. (Az érdeklődők vigyék magukkal nyugdíjszelvényüket.) Könyvtári hírek Bensőséges ünnepség keretében köszöntötték a Tolna megyei könyvtárosok 70. születésnapján Lovas Henriket, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatóját. Az ünnepségen Temesi Ágnes, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Ezen az eseményen vehette át a három éve alapított egyesületi kitüntetést és emléklapot Smátrola Lász- lóné (Városi Könyvtár, Tamási), Nagy Andrea és Gelencsér Jánosné (városi fiókkönyvtárak, Szekszárd). A régi, több éves emlékeket felelevenítő találkozón már korábban nyugdíjba ment kollégák is szép számmal vettek részt az egész megyéből. A millecentenárium évében a könyvtárosok megyei egyesülete az ópusztaszeri emlékparkot látogatta meg. A szeri monostor romjain, a skanzenen, az erdészeti kiállításon és a történelmi panoptikumon túl - ter- (. mészetesen - a Feszty-körképet nézték meg a kollégák. Másnap a csongrádi, illetve kiskunfélegyházi-városnézést követően a Bugaci Nemzeti Parkba kirándult a Tolna Megyei Csoport. Liebhauser János Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár a Nemzeti Kulturális Alaptól pályázat útján 800 ezer forintos támogatást kapott a főiskolai hallgatók könyvtári ellátásának javítására. Innen-onnan Az elmúlt héten tartotta ülését az SZDSZ szekszárdi csoportja. Megválasztották a párt ügyvivőit dr. Csikós Károly, Szabó Zoltán, dr. Szűcs László és Jobban Zoltán személyében. A helyi szervezet elnöke Németh Zoltán lett. Csütörtökön az SZDSZ helyi szervezete Mikulás csomagokat adott át a szekszárdi nevelőotthon kis lakóinak. A Wosinsky Mór Megyei Múzeumban ma 14 óra 30 perctől a Múzeumi mozi keretében az alábbi filmeket vetítik a nyugdíjasoknak: A karácsonyfa-állítás kultúrtörténete, A Biblia növényei, Karácsonyi kert, Szentképek titkai és A bibliai Mária. December 10-én, kedden, 15 órától a Történelmi játszóház programjának keretében a honfoglalás kori mesterségek közül a fazekassággal ismerkedhetnek meg a gyerekek. A Honismereti szakkör foglalkozására legközelebb december 20-án, pénteken kerül sor. Reggel 8 órától dr. Dobos Gyula előadása hangzik el, 10 órától pedig fakultációs foglalkozásokra kerül sor. VILÁGÍTÁSTECHNIKAI Szalonunkban megújult és kibővített árukészlettel decemberben HETENTE VÁLTOZÓ AKCIÓKKAL várjuk kedves Vásárlóinkat: (csillárok, falikarok, asztali és állólámpák, elektromos háztartási készülékek). Szekszárd, Széchenyi u. 53. sz. alatt. Telefon: 74/311-633. Viszonteladóknak, építőipari kivitelezőknek különleges kedvezmény! (4186) SZLA-KONTÍR Könyvelő és Adótanácsadó Kft. 7100 Szekszárd, Mikes u. 24. Telefon: 74/319-502. Szlavicsek Lászlóné ügyvezető az alábbi szolgáltatásait ajánlja kft-nek, bt-nek és egyéni vállalkozóknak:- teljeskörű könyvelést (visszamenőleg is, egyszeres és kettős) naplófőkönyv, - pénztár- könyv vezetését- bérszámfejtést, TB ügyintézést- adóbevallások, mérleg- beszámolók készítését- hatóság előtti képviseletet igény szerint. Érdeklődni a fenti címen és telefonszámon lehet, (4319) VÁSÁROLUNK nemzetközi vizsgával rendelkező, WC-vel ellátott autóbuszokat. KERESÜNK nemzetközi utasszállításban gyakorlott autóbuszvezetőket. ÉRDEKLŐDNI Szekszárd, Arany J. u. 16. Tel.: 74/315-627. (4118) Decemberben szombat, vasárnap is nyitva tart az Ovi Ház Szekszárd, Tinódi út 2/3. Főiskola mellett Választékunkból: * fajátékok, lovashinta, babaágy * könyvek, bábok * fejlesztőjátékok, babák Óvónők várják a kedves vásárlóikat és az érdeklődőket, óvónőket, szülőket, nagyszülőket. Í4P011 ||__TT|— KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK BÁLJA A nagy érdeklődésre való tekintettel 1997. január 18-án is megrendezzük a kereskedők, vállalkozók műsoros bálját. Színvonalas előadóművészek segítségével a Gemenc Szálló éttermében. Bővebb felvilágosítást a KISOSZ irodában személyesen vagy a 74/312-847-es telefonon nyújtunk. (4131)