Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-07-08 / 286. szám

1996. december 7., szombat

Gyermekvilág

15. oldal

Mai feladványunk

A tíz éven aluliak derítsék ki, hogy mit rejtenek a pontok. Feketítsék be a pontozott mezőket és küldjék be a képet.

szárd, Pf.130.) A szerencsések videókazetta vagy bélyegajándékban részesülnek. November 23-i rejtvényünket

A tíz éven felülieknek egy elrejtett közmondást kell kitalálni és beküldeni. Ezt úgy lehet megtalálni hogy a felcserélt betűoszlopokat helyes sorrendben rakják egymás mellé.

nagyon sokan küldték be. A Fer-Ac Bt. uzsonnáját Asbóth Péter, Kecskés Viktória és Török Krisztina (mindhárman szekszárdiak) nyerte. A Gyermekek Háza könyvajándékát Birkás István (DunaÁ

R

V

A

I

K

1

R

E

S

T

Z

G

ö

S

S

R

1

o

E

T

N

R

B

m

E

Z

E

LT

E

E

L

H

l«EE-----------1

M 1

A megfejtéseket december 13-ig küldjétek be a Gyermekek Háza címére. (7100 Szekszentgyörgy), Frank Emőke (Csikóstöttös) és Hömyéki Adrienn (Kapospula) nyerték.

„Méretes” érdekességek

Az emberi faj méreteit illetően a legkisebbek az egyenlítő vidékén élő obonga törzs tagjai: átlagos magasságuk 138-139 centiméter. Legmagasabbak a skandinávok 175 centiméteres átlagos magassággal. Az idegrendszer és a belső elválasztásű mirigyek bizonyos betegségeinek következtében törpe-, illetve óriásnövés léphet fel.

Az eddig ismert legkisebb törpe 38 centiméter magas volt. Egy hercegi lakomán felszolgált pástétom tetején egy 45 centiméteres törpe ült.

A legmagasabb ember 278 centimétert ért el. Ez az óriás a múlt században élt. Akkoriban még nem volt villanyvilágítás, s emberünk az utcai gázlámpa lángjainál gyújtotta meg a pipáját.

Bűvészkedjünk!

Vándorló poharak

Az alábbi mutatvány során két egyenlő nagyságú bádogpoharat a bűvész egymáson keresztül akar sétáltatni. Mindkét kezébe fog egy-egy poharat, egyik kezét feljebb emeli, mint a másikat.

Ezt követően a felül lévő poharat bedobja az alul lévőbe. Ám abban a pillanatban, midőn a felülről érkező pohár eléri az alul lévőt, ez

utóbbit elejti, míg a felülről érkezőt gyorsan megfogja. Ezt többször is nagy sikerrel lehet ismételni a közönség előtt.

A mutatványt sokáig kell gyakorolni, míg a bűvész olyan ügyességre tesz szert, hogy a nézők meg vannak győződve arról, a felső pohár csakugyan átvándorol az alul lévőn.

Robin Hood és Arthur nyomában

Egyik korábbi összeállításunkban közöltük a szekszárdi Holnap Iskolájába járó Szabó Tamás levelét, aki jelenleg az angliai Leeds-ben, az ottani Holnap Iskolájában tanul. Az alábbiakban az ő levelét közöljük, amit öccsének írt.

Kedves Csupi!

Sosem gondoltam volna, hogy esti meséink és kedvenc filmjeink helyszíneit ilyen hamar viszontláthatom az életben is!

Képzeld, ezen a délelőttön gyönyörű napsütésben érkeztünk Robin Hood hazájába! Apa még a kocsiban elmesélte, hogy gyerekkorában Szekszár- don, a Tartsay lakótelepi srácokkal nekik is megvolt a maguk sherwoodi erdeje a mai Zsitvai cukrászda és a rendőrség épülete közötti elhagyott, bokros, cserjés részen. Ott tanultak az íjjal bánni, várat építettek, csatákat vívtak. Most pedig itt ballagunk az igazi sherwoodi erdő tölgy-, fenyő- és gesztenyefái között. Egy tisztást keresünk, hogy eldöntsük, lövünk-e olyan jól, mint hajdan Robin Hood. Izgalmamban még azt sem vettem észre, hogy az íj súlyától teljesen elzsibbadt a kezem, s egyre lassabban haladok a páfránnyal benőtt vadcsapáson.

Na, végre egy jó hely! S miért ne, éppen egy szelídgesztenyét tűzünk céltáblának. Én lövök először. Nem szeretek kezdeni, mert ilyenkor még izgatott vagyok. Mindegy: felajzom az íjat, ráillesztem a vesszőt, majd halk surrogás, s a nyílhegy éppenhogy súrolja a gesztenyét. Ápu biztos kézzel lő, de az övé is csak érinti a kitűzött célt. A gesztenye pedig ott mosolyog további próbálkozásaink után is: „Maradjatok még! Ha Robin Hood nyomába szeretnétek lépni, bizony nem árt még gyakorolnotok egy kicsit!” De nekünk mennünk kell. Egy hirtelen ötlettel leveszem az alkalmi céltáblát, s mint otthon a félig érett diónak, lehúzom a gesztenye héját, és megeszem. Egész ízletes. Gyorsan szedek egy marékkal. Jó lesz útravaló- nak.

Az iskolai szünetet kihasználva még délebbre indulunk - Arthur király nyomában. Emlékszel, Csupi, amikor otthon anyu az Arthur-legendát mesélte? Miután kiment a szobából, és lekapcsolta a villanyt, mi elképzeltük, hogy Arthur lovagjai vagyunk, s ott ülünk a Kerekasztal körül. Lancelot lettem volna legszívesebben, te pedig Sir Gawain. Akkor kapott fehérszőrű anyanyulunknak is mi más nevet adhattunk volna? Ginevrának hívtuk, mint Arthur feleségét. Most, dél-angliai kirándulásunk előtt újra elolvastam az Arthur-legendát, s felkerestünk néhány, a mondában is szereplő helyet. Elsőként Dartmoorba mentünk, a mocsárhoz, ahol az újdonsült király, Arthur, és hű tanácsadója, Merlin varázsló csónakázott. Egyszercsak a tó közepéből kiemelkedett egy fehér selyembe burkot kar, és átadta Arthumak a világ legjobb kardját, az Ex- caliburt, aminek segítségével minden ellenségét legyőzhette. A hatalmas ködben szinte magam előtt láttam Morgan tündért, Merlint, s a csodás erejű kardot próbálgató Arthurt.

Aztán továbbindultunk. Úticélunk Land’s End, azaz a Világ vége volt. A mediterrán éghajlatú Cornwall legdélnyuga- tibb pontját nevezték el így, mert a középkorban azt képzelték, a föld lapos - a térképet is földabrosznak hívták - s itt, ahol csak az óceánt látni, véget ér a világ. Cornwall hegyesdombos lankái felett ért bennünket a napkelte. Pálmafák, ciprusok állnak azon a helyen, ahol Arthur trónra léptekor Márk király, Trisztán nagybátyja uralkodott. Csodálatos várának, Tintagelnek ma már csak romjai láthatók. A vár bejáratánál egy farkasverem volt - úgy, mint a galambóci várnál.

Camelotnak, Arthur palotájának ugyan nem bukkantunk nyomára, de jártunk Glaston- buryben, ahol Arthur szent helyei voltak. Amikor a király halálos sebet kapott Mordreddel vívott párbajában, lovagjai, a dartmoori tóhoz vitték, s Arthur így búcsúzott: „Hosszú útra megyek, Avalon völgyébe, a tündérek országába, ahol meggyógyul a halálos seb, de engem többé nem láttok.” Sokan hitték, hogy Arthur vissza fog térni, ha Britannia bajban lesz, mások pedig azt bizonygatták, Arthur sírja Glastonburyben van. Egy szerzetes látomása alapján a XIII. században a mára már elpusztult apátság melletti temetőben meg is találták Arthur sírkeresztjét, amit sokáig őriztek, majd az idők során nyoma veszett.

Arthur emlékét őrzi Glastonburyben az a kis torony, ami olyan, mint Dombóvár mellett a Gólyavár megmaradt része, vagy még inkább a cikói ótemplom. A torony mellé kis áldozóhelyet is építettek, de az már elpusztult. Megvan viszont a szent kút, amit a hagyomány szerint Arthur építtetett. Még a múlt században is onnan hordták a gyógyító erejűnek hitt vizet. Ma már nem használják: egy díszes fedőlappal zárták le.

A Kerekasztalt Winchesterben őrzik. Ginevra apja, Leo- dagranc király küldte nászajándékul Arthumak a hatalmas asztalt, ami körül százötven lovag fért el. A méretéről csak annyit: már attól is elfáradtam, hogy végigpásztáztam az egyes lovagok helyét a terem egyik falára függesztett asztallapon.

Valamit majdnem elfelejtettem: utunk során megálltunk Merlin barlangja előtt. Az évszázadok óta dühös hullámok vájta kisebb és nagyobb barlangokban egész jó kis lakást lehetne berendezni! Persze, nem veszélytelen vállalkozás, mert aki nem ismeri a járást, könnyen a tengerben találhatja m^gát. De aki otthonosan mozog, azt kifüstölni sem lehet innen.

Tudod, Csupi, Mark Twain Jenkije hűséges barátjával, Cla- rence-szel, itt vívta utolsó csatáját a lovagok és Merlin ellen, s e barlangba lopózott be Merlin, aki mindent megtett azért, hogy megszabaduljon a XX. századból Arthur udvarába cseppent konkurenciától. Azt hiszem, egyelőre ennyi elég is a kalandozásból. De azért jó volt csavarogni, s már ki is gondoltam, ha hazamegyünk, a szivárványfák alatt megépítjük Camelot várát, az ebédlőasztalt pedig kinevezzük Kerékasztalnak. Sir Csupi, addig is fűzd meg az Anyut, hogy megengedje! Lovagi üdvözlettel:

Tamás

Történelmi kövek között

Találós kérdések

Ha harapom, visszaharap, ha szeretem, könnyem fakad. Mi az? (Torma.)

Se nem rágják, se nem nyelik, mégis a szájukba veszik. Mi az? (Pipa.)

Hol kotor a kotlóstyúk a legtöbbet? (A hasa alatt.)

Hány kenyér sül esztendeig? (Egy sem.)

Nevető irodalom

Kipling egyszer bement egy könyvesboltba, kiválasztott egy könyvet, majd a kereskedőhöz fordult és megkérdezte:

— Érdekes ez a könyv?

— Azt hiszem, igen. Azonban biztosan nem állíthatom, mert nem olvas' tam.

— Hogyan? Ön árusítja a könyveket és nem olvassa el őket?

— Csodálkozom az ön kívánságán. Hát a gyógyszerész megízleli az összes orvosságot, amit elad?

Edgar Wallace Angol író lakásán megjelent egy londoni orvos. Verseit hozta el, hogy Wallace olvassa el őket és mondjon róluk kritikát.

— Mi az, ön verseket ír? - kérdezte az író.

— Igen, de csak azért, hogy agyonüssem az időt.

— Hát egyáltalán nincs páciense? - csodálkozott Wallace a legkomolyabb arckifejezéssel.

Voltaire szerette volna elhitetni magával, hogy „Semi- ramis” című tragédiájának hatalmas sikere van. À bemutató után találkozott Pi- ronnal, az ismert íróval, aki előzőén már hatalmas bukást jósolt a Semiramis-nak.

— Na látja - szólt Voltaire - mégsem fütyülték ki a darabomat!

Píron csipkelődve felelte:

— Hát persze, hogy nem. Hiszen senki sem tud fütyülni, amikor ásít.

Vicces!

— Drága feleségem, ebből a levesből legalább tíz tányérra valót készíthettél volna! - jegyzi meg a férj.

— Annyira ízlett, drágám? - ujjong az iíjú asz- szony.

— Nem mondhatnám, de tíz tányérban jobban eloszlott volna az a sómennyiség, amit ebbe a kettőbe beletettél...

A télapó, a manók, a cica és a kutya

Hol volt, hol nem volt, valaha régen volt egy öreg télapó. Mikulás bácsinak hívták. Ott lakott fenn a hegyekben. De nem egyedül lakott. Vele lakott két kis manócska, a kiscica és egy kutyuska is. Nagyon sok gyerek várta a télapó névnapját, amikor megajándékozta őket. Kiváltképpen a két kis manócska. Mert aznap repülni tudtak. A manócskák egész évben kenegették a vállukat.

Egyik nap az történt, hogy nem találták a kenőcsös dobozt. Lázasan keresgélni kezdték. A Mikulás bácsi észre vette. Hogyne vette volna észre, amit szépen összecsomagoltak, azt a két manó kezdte szétdobálni.

— Mit kerestek olyan nagyon? - kérdezte.

A manócskák ijedten mondták: - Mi lesz velünk? Elveszett a kenőcsös dobozunk. A bolt már rég bezárt, ahol ezt a kenőcsöt lehet kapni.

— Az nagy baj. Hol veszítettétek el?

— Én az ágyam feletti polcra tettem - válaszolt az egyik manócska.

— Én is láttam, hogy ott volt - mondta a másik.

— Na jó! Gyertek, megnézzük, hol lehet. Lehet, hogy leesett a polcról és begurult az ágyatok alá.

— Á! Ott nincs! Mi már ott is megnéztük!

Ahogy így tanakodtak, látják, hogy a cicus és a kutyus játszadozik valamivel.

— Nézzétek! Ott van a dobozunk! - ugrott oda az egyik kis manócska. Felvette a földről és gyorsan belenézett. - Jaj, jaj, nagy baj történt! Mert a cica és a kutyus kiette belőle a kenőcsöt. Most mi lesz?

A Mikulás bácsi nyugalomra intette őket: - Majd én segítek! - és bement a kamrájába, ahol a gyógyszereit tartotta. Mert tudta, hogy valamikor régen, amikor még manók nem voltak, neki is szüksége volt erre a kenőcsre. Meg is találta, de sajnos a kenőcs beszáradt. Odavitte a manócskákhoz és mutatta:

— Látjátok, jó lenne ez is, csak fel kellene olvasztani!

A manócskák megörültek a kenőcsös doboznak.

— Mikulás bácsi, te is ke- negetted a válladat?

— Igen, éppen úgy, mint ti. Különben hogyan tudtam volna elhordani minden évben ezt a sok ajándékot a gyerekeknek? Tudjátok, nagyon régen volt egy öreg tündér. Az ajándékozott meg engem ezzel a kenőccsel. Tavasztól őszig én is kenegettem a vállaimat, hogy mire a névnapom eljön, kinőjenek a szárnyaim. Szerencsére most már nem egyedül kell ezt a sok-sok ajándékot elvinnem a gyerekeknek. De siessetek, mert különben lejár az időtök és nem sikerül a varázslat, amikor éppen szükség lesz rá. A két kis manó felolvasztotta a kenőcsöt és bekente egymás vállát. Aztán lefeküdtek aludni. Másnap elmentek a boltba és vettek friss kenőcsöt. De arra a kenőcsre nagyon vigyáztak, nehogy a két kis haszontalan megtalálja. A cicuska és a kutyuska egy hétig repültek a kenőcstől, mint a részegek. Nem sok hasznát vették a két kis állatnak, de nem bántották őket, hiszen ők mindig szeretetben és megértésben éltek.

Nemsokára beköszöntött a tél. Már nagyon izgultak, hogy elég játékot készítettek-e. Mikor eljött a névnapja, nagy ünnepséget rendeztek előtte való este. A Mikulás bácsi megköszönte a manócskáknak, a cicának és a kutyusnak az egész évi fáradozásukat. Egész este ettek-ittak és mulattak. A

két kismanónak kezdett kinőni a szárnya. Nagyon örültek, hogy ismét repülhetnek.

A Mikulás bácsi összepakolta az ajándékokat és a szánkójára tette. Éjjelre, mikor elindultak, hogy széthordják az ajándékokat, a két kis manónak szépen kinőtt a szárnya. A Mikulás bácsit felültették a szánkóra, ők pedig a szánkó elé repültek. így indultak el a gyerekekhez. Mire a gyerekek felébredtek, mindenkinek ott volt az ajándék a szép tisztára pucolt cipőben, csizmában, akinek nem volt cipője, annak a párnájára tették. Nekem is hoztak ajándékot. Azóta is ott hordom a szívemben. így volt. Azt hiszem, ez egy igazi mese volt.

Antalné Bíró Jolán