Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-31 / 304. szám
10. oldal ünnepi Magazin 1996. december 31., kedd Az elmúlt hét év egy magyar New York-i szemével A leszakadóknak itthon nincs esélyűk A tanítóképző főiskola elvégzése után Iregszemcsén, majd Budapesten tanított Brenner Judit. 1989-ben ment ki New Yorkba, ma is ott él. A 34 esztendős hölgy a napokban hazalátogatott és elcsodálkozott: mennyi „shop és butik” visel angol nevet. Szívesebben látna idehaza több magyar feliratot. Brenner Judittal szülei bonyhádi lakásán beszélgettünk. — Hogy kerültél New Yorkba? — A barátnőm félje kiment dolgozni, ők hívtak meg hét évvel ezelőtt, eredetileg három hónapra. Először arra gondoltam, hogy dolgozom egy darabig és egy kis pénzzel meg angol tudással visszajövök. Baby-sitterként kezdtem, akkoriban ezt jól megfizették. Előny volt, hogy van pedagógus diplomám. Egy olyan családnál voltam, ahol a férfi magyar, a hölgy marokkói volt. Nagyon szerettem náluk lenni, ők is kedveltek engem. — Az iskolai tanítással nem próbálkoztál? — Nem, és rövid úton elhatároztam, hogy nem is fogok. — Miért? — Az ottani gyerekeknek - tisztelet a kivételnek - egészen más a mentalitásuk. Idehaza, ha egy gyereknek nehezen is megy a tanulás, van benne egy bizonyos tudásvágy. Ők készen kapnak mindent. Nézik a tévét reggeltől estig. — Ez már itt is így van ... — Azért ott mégiscsak más. A pedagógusnak nincs a kezében eszköz, amelynek segítségével hatékonyan tudna dolgozni. Épp most hallottam egy esetről, amikor egy gyereket azért tanácsoltak el fél évre az iskolából, mert a többszöri figyelmeztetés ellenére sem volt hajlandó a pisztolyát otthon hagyni.. .. — Szóval, az iskola nem jöhetett számításba. — Nem. Pénzkeresésnek, jó volt a baby-sitterkedés, de mellette nemigen tudtam mást csinálni. Akkoriban sok magyar fiú és lány élt New York ban. Összejöttünk néha és felhívtuk egymás figyelmét a munkalehetőségekre. így találtam egy kávézót Queens- ben, ahol pultos voltam hajnaltól délutánig, majd naponta este 5-től 10-ig angolra jártam. Ezt körülbelül hat hónapig csináltam. Itt ismerkedtem meg a férjemmel. Ő az afrikai Togóból származik és computer elektromérnök. Akkor egy boltban dolgozott, átjárt kávézni hozzám, aztán egyre több és több kávét ivott... — Egy magyar, aranykereskedéssel foglalkozó vállalatnál dolgoztam ezután, mint titkárnő. Elkezdtem én is számítógépekkel foglalkozni. Több, mint egy évig jártam különféle tanfolyamokra, azóta is minden évben vizsgáznom kell. Ez nagyon jó, mert nem maradok le az új dolgokról. — Közben összeházasodtunk, és a férjemmel közös vállalkozást indítottunk Com- puline néven. Az irodánk a 33. utca és a 7. Avenue sarkán álló ház tizedik emeletén található. Számítógépeket állítunk ösz- sze, javítunk. Főleg kis irodáknak és ENSZ-küldöttsé- geknek dolgozunk. Az ENSZ kapcsolat az Internetnek köszönhetően kezd fellendülni. Örömmel tapasztaltam, hogy sok hazai információ olvasható az Interneten. — A tanításnak végképp búcsút intettél? — Nem, ugyanis számítógépes tanfolyamokat is tartok a többi között épp az Internet használatáról. Most főleg felnőtteket tanítok. És ha néha-néha van egy gyermek tanítványom, akkor érzem azt a boldog szárnyalást, amit akkor tapasztaltam, amikor egy- egy betűt megtanítottam annak idején a kis elsősöknek. A gyerekek pillanatok, alatt olyan dolgokat tanulnak meg- főleg a számítástechnikában- , ami előtt a felnőttek csak állnak. — Te már amerikai vagy? — Azt tartják, hogy New York az tulajdonképpen nem is Amerika. Ott annyi fajta nép keveredik, hogy nem tűnik fel, ha töröd az angolt. Egyébként pedig nem hiszem, hogy New York-i lettem, de azt sem nagyon tudom, hogy magyar va- gyok-e még. Most vagyok azon a ponton, hogy ott sem érzem magam otthon, meg itt sem. — És hol lesz az a hely, ahol egyszer otthon leszel? — Nincs sok választásunk. A férjem nem beszél magyarul, én nem beszélek franciául, mindketten beszélünk angolul. Ez nagyjából meghatározza a jövőnket. Most megpróbálunk olyan feltételeket teremteni magunknak és a születendő gyermekeinknek, hogy egy idő után megtehessük, hogy egy pár hónapig itt élünk, aztán meg ott. — Hét év után most először vagy itthon. Az azóta történt változások hogy néznek ki a te szemüvegeden keresztül? — Ennek több összetevője van. Sokan mondják, hogy milyen nagy a különbség az emberek között. Ez engem nem botránkoztat meg, ott kint megszoktam. Nagyobb bajnak tartom, hogy New Yorkban még az utolsó utcára került csavargónak is - aki még esetleg drogozza is magát - megvan a lehetősége, hogy bizonyos szinttel feljebb kerüljön. Itt - ezt egy hét után mondom persze - egy rétegnek lezárult az előrelépési lehetősége és sokakon úrrá lett a depresszió. Másrészt, ha végigmegyek az utcán Szekszárdon vagy Bonyhádon, örömmel látom, hogy van egy egy réteg, amelyik próbálkozik. Csak drukkolni tudok, hogy meglegyen az eredménye. Elkeserít azonban, hogy ha bemegyek egy könyvesboltba, és Szabó Magdát keresek, akkor nem tudom megvenni, mert nem adják ki. Ezzel szemben amerikai ponyvaregényt tucatjával emelhetek le a polcról. És itt van, ami még - ha szabad mondanom - engem zavar: az itteni zenekarok utánozzák az amerikaiakat, az itteni „butikok és shopok” közül sok angol nevű van. Még a reklámokban is gyakran angolul beszélnek. Nem tudom, hogy miért van ez. Bátrabban kellene a magyar nyelvet használni! Hangyái (R)ejtett értékeink Híres-hírhedett hajdaniak A privatizáció és a sikerdíj fogalmakat ugyan hiába keresnénk megyénk régmúltjában, de azért bőven akadtak olyanok, akik - finoman szólva - nem a megszokott úton igyekeztek nagyobb darab kenyérhez jutni. Volt közöttük (a többség), aki csak helyben borzolta az idegszálakat, de világhírre vergődött megyénk fia életútja tán még a mai időkben is egyedülálló. Nem volt esztendő, amikor le ne lepleztek volna legalább egy-két pénzhamisító bandát. Ezek 1:4 arányban cserélték a hamisért az igazi bankót, a korabeli lapokban sokszor a „Négyszeres pénz” címet viselik a hírek. A legkülönösebb köztük az a csapat volt, amelynek tagjai írástudatlanok voltak. Előfordult, hogy egy festőművész, Kalicza Károly cserélte föl a nagy vásznakat a kisebb darab papírért, s műnyomóintézetében állította elő a színes pénzeket. Számos köztisztviselő - kihasználva a laza és szakszerűtlen ellenőrzést - sikkasztott többezeres-tízezeres tételben akkor, amikor egy tanító évi fizetése 400-800 forint volt. Hosszú évekig űzték mesterségüket míg lelepleződtek; többen a családra hozott szégyen miatt főbe lőtték magukat, mint például a szekszárdi Antal-féle sikkasztás főszereplője. Ugyancsak e város falai között működött Rezegh Frigyes az 1890-es években mérnökként, sőt Szekszárd főmérnökeként. Miután a megyeszékhely térképét elkészítette, kiderült róla, hogy mérnöki diplomáját is saját kezűleg remekelte... Ez idő tájt egymást érték a filoxéra elleni biztos hatású szerek feltalálói, akik villanyáramtól kezdve különböző kenhető masszákig ajánlották sokszor méregdrága kotyvalékukat. (Tudnunk kell, hogy ma sincs ilyen szer, noha a francia tudományos akadémia fejedelmi díjat tűzött ki a feltalálónak.) Akadtak az ügyeskedők között álzarándokok, akik messzi országok fiainak vallották magukat és hatósági engedéllyel adományt gyűjtöttek. Közülük többet Wosinsky Mór leplezett le, mert ő - pechjükre - jobban tudta náluk a keleti nyelveket. Később, a két világháború között esett meg egy különös leál- cázás: egy béreslegényt fogtak le, aki fondorlatos módon egész évben keményen dolgozott a nagyobb járandóságért férfiként, miközben kiderült róla, hogy leány. A lapok hosszasan cikkeztek róla, el is ítélték, „állásából” kidobták. Hiába, kis hal volt... Nem így minden idők legnagyobb magyar szélhámosa és kalandora, Trebitsch Ignác esetében. A Pakson 1879-ben született fiú apja gabonakereskedő volt, előbb rabbinak tanult, de volt színi növendék, ír presbite- riánus lelkész, majd anglikán lelkész, később diakónus. Néhány nappal angol állampolgársága megszerzése után az alsóház képviselőjévé választották, később elsősorban miatta hoztak a külföldiek választhatóságáról tiltó törvényt. Volt miszszionárius, angol, majd német kém, utóbb kettős, hármas és négyes ügynök. Birtokolt olaj- kutakat Romániában, előtte volt lelkész Angliában, azelőtt Montrealban izraelitákat térítő misszió vezetője, de feleséget Hamburgból vett magának. Miután az angolok elvetették az első világháborúban tervét, amellyel az egész német flottát csapdába lehetett volna csalni, a németeknek adta el ötletét és Amerikába szökött. Itt leleplező cikkeket és könyvet írt brit élményeiről és életéről. Elfogták, megszökött, majd ismét elfogták és a királyi börtön kényszerű vendége lett három évig egy váltóhamisításért. Vissza- toloncolása idején megállt Németországban, s ott a Kapp- puccs sajtófőnöke, Luddendorf bizalmasa lett. Közép-Európá- ban minden összevisszaságban megtalálta helyét: bújtatta Gömbös Gyula, fogadta Horthy Miklós, hamisított rubelt, tárgyalt az olaszokkal, angolokkal, csehekkel, akiknek persze eladott titkos okmányokat, majd New Yorkba ment, ahol az FBI letartóztatta, de később elengedte és ő Kínába távozott. Itt, a több hatalmai tényező között mesterien lavírozott, kölcsönösen kémkedett minden számottevő félnek. Előbb mandarin lett, rábízták az utolsó kínai császár, Pu Ji felügyeletét, később Csao-Kung sanghaji buddhista apátként írt könyvet s dedikálta Horthynak. Ha igaz, 1943-ban halt meg, százezrek kísérték utolsó útjára... Dr. Töttős Gábor Az orosz télapók is a piacról élnek Oroszországban a gyerekek türelmetlenül várják a Gyed Ma- rozt, azaz a télapót és segítőjét, Sznyegurocskát (Hópehelyt) akik újév előtt örvendeztetik meg ajándékaikkal az apróságokat. A januári ortodox karácsony helyett mindmáig újévkor tartott vigasság elképzelhetetlen a ,Jolka”, azaz a fenyőünnepély nélkül. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy maga Jelcin elnök is ott lesz ma a Kremlben tartott központi fenyőünnepen, amelyen a gyerekek körbetáncolják a tizenöt méter magas fenyőfát. Rég elmúltak azok az idők, amikor a kommunista apparat- csikok és más kiválasztottak gyermekei járulhattak az ország első számú fenyőjéhez. Manapság a télapó is a piacról él. A Kreml beli műsoros ünnepségre félhavi átlagfizetésért, azaz 150 ezer rubelért (4500 forint) nyerhetnek bebocsátást a szülők csemeténként. Igaz, ebben benne van már a télapó ajándéka is, a Vörös Október csokoládégyár válogatott finomságaival. Ennél lényegesen olcsóbbak a kultúrházakban tartott ünnepségek, ahol ennek tizedébe kerül a többi aprósággal való közös zakatolás és lényegesen szerényebb az ajándék. A moszkvai parkokban, Izmajlovóban, és Szokolnyikiben is állítanak fenyőfát. Az itteni ünnepségek ingyenesek, viszont az elmaradhatatlan ajándékot a szülők teszik a télapó puttonyába. Az egykori családi rendezvényszervező iroda, a Zaija utódjának télapói 30 ezer rubelért házhoz mennek és rövid ünnepséggel kedveskednek az apróságoknak. Igaz korábban gyakran érte szó a ház elejét. A télapókat a hideg elleni hagyományos védőital, azaz a vodka rendszerint levette lábáról a nap végére. A magántélapók megjelenése javított a szolgáltatás minőségén. A díj 100 ezer rubelnél kezdődik. Ennyi pénzért azonban már sok mindent el kell viselnie egy Gyed Maroznak. Egy újgazdag - közkeletű kifejezéssel - „újorosz” család csemetéje például azzal fogadta a jobb sorsra érdemes télapót, hogy letépte a szakállát, majd azt mondta neki: „elég volt a bohóckodásból, add már ide végre a szüleim ajándékát és tűnj el mielőbb”. Hogyan szilveszterezik a világ? Népszokások: malac marcipántól a felmondólevélig Az óesztendő búcsúztatása és az új köszöntése nemcsak országonként, de tájanként is más. Általános világdivat a marcipánból, porcelánból, netán fából készült malac-ajándék. Mi, magyarok ezt éppúgy ismerjük, mint a négylevelű lóhere szilveszteri szokását. Ilyen a természetben bizony nagyon ritkán akad. Westhausen német városban például 1626 óta tartja magát a szilveszteri lovaglás szokása. A magyarázat: Szilveszter a háziállatok védőszentje. Különben az is hagyomány, hogy mintegy háromszáz induló van a nagy vetélkedőn, ami után a győztes haladhat a helyi templom felé kanyargó újévi menet élén, valamint hajnalban ő kondíthatja meg a harangot. A Keleti-tenger környékének számos falvában álarcos, néha kifestett arcú gyermeksereg járja a házakat, veri a „lármalábost” és egy kicsit a karácsonyi betlehemesek mintájára szívesen veszi, ha rigmusait a háziak gyümölccsel, süteménnyel, netán némi készpénzzel hálálják meg. A tűzijáték nemcsak nagyvárosokban, hanem megbúvó minifalvakban is szilveszteri szokás. Érthető: eredetileg arra találták ki, hogy ezzel is segítsenek elűzni az új évben a rossz szellemeket. Nyilván ugyanerre vezethető vissza az ilyenkor gyakori puska-elsütögetés, valamint a sokfelé ma is dívó „lakás-korbácsolás” is. Ez azt jelenti, hogy valami virgács-szerű tárggyal az ember ide-odacsapkod otthonában. Had lássák azok a rossz szellemek, akik éppen oda fészkelték be magukat, hogy az új évben már távozniuk kell. Természetes, hogy Európa- szerte s.ok falusi lány az esztendő fordulóján igyekszik megtudni valamit házassági kilátásairól. Erre, mint tudjuk, többféle mód is van. A nálunk is honos ólomöntés mellett például a cipőteszt. A lány háttal áll a bejárati ajtónak és a saját válla fölött arra dobja egyik cipellőjét. Már most: ha a topánka orra az ajtó felé mutat, az azt jelenti, hogy ezen az ajtón a következő évben bekopogtat a Nagy Ő komoly leánykérési szándokkal. Appenzell svájci kantonban a mi busójárásunkhoz hasonló zajos felvonulás halad végig a fehér lepelbe burkolódzott falvakon keresztül. Görögországban az újév első napját Szent Basilius jegyében ünnepük, így az ünnepi tészta a Basilius- kenyér. Az angoloknál vidám szokás a londoni Trafalgar Square-t körülözönlő sokaság népünnepe. Itt, és a ködös Albionban is kizárólag itt, divat megcsókolni a rendőrt, a Bobbyt, koccintani a szabadban és ingyen buszozni, mert ilyenkor még ezt is lehet. Párizsban természetesen a Champs Elysées a szilveszte- rezés centruma, ahol a vidám franciák „Bonne année!” Boldog újévet! kiáltásokkal esnek egymás nyakába. Főleg az idegenek. A rómaiak a zöldpárti polgármester, Francesco Rutelli meghívására a Piazza del Popoion gyűlnek össze, ahol egymást követik a zenekarok és a műsorok, ezúttal díjtalanul, a művészek gázsiját az Örök Város állja. Mindig sokan akadnak, akik utánozzák a feledhetetlen Anita Ekberget, aki Fellini Édes életében mint tudjuk, megfürdött a Trevi- kútban. A kalandot követő megfázásokról nincs tudományosan megbízható statisztikánk. Akik szárazon maradnak, feltódulnak a Giancolodombra, onnét nézik a megunhatatlan Várost és az ilyenkor dukáló tűzijátékot. A szilveszteri tűzijátékban a koppenhágai piactéren össze- sereglett derék dánok, valamint az egyik skanzenükben ünneplő stockholmiak is gyönyörködhetnek. Régi svéd szokás, hogy mindig egy kedvenc színész mondja el a szilveszteri verset. New Yorkban százezrek zarándokolnak el a Times Suare- re, ahol egy immár kilencven éves hagyomány jegyében ünnepelnek az emberek. A rendőrség szerint a zsebtolvajok alig várják a Szilvesztert, a nagy kiáltozásban, a tűzijátékot néző tömegben számukra ideálisak a körülmények. Amerika egy másik metropolisában, a távoli Los Angelesben viszont takaréklángon ünnepelnek. A szemtanúk szerint az ünnepi éj egyetlen bizonyítéka, hogy ezúttal a rivális ifjúsági bandák nem egymásra, hanem a levegőbe lövöldöznek. A tűzijáték az ilyenkor a szokásosnál is szárazabb növényzet miatt szigorúan tilos. A tv-nézők, ha ünnepi műsort akarnak látni, átkapcsolnak a New York-i adókra, ahol az idő-eltolódás miatt három órás késéssel ugyan, de láthatják a szilveszteri koccintásokat. Miközben maga a kaliforniai metropolis az igazak és a kevésbé igazak álmát alussza. Moszkvában a szilvesztert az igazi menők az idén a helyi Kempinski szállodában ünnepük. Pezsgővel és kaviárral. És abban reménykedve, hogy ezúttal egyetlen újgazdag sem repül a levegőbe... Fokvárosban, a Dél-Afrikai Köztársaságban a világszép tengerparton önfeledten ropja a tömeg az újévet köszöntő táncot. Az erre invitáló falragaszokon hangsúlyozzák a szervezők: mindenki hozzon magával fürdőruhát. Jól jön az itt Szilveszterkor.
