Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-04 / 283. szám
ŐSZI ELSŐ AZ ATOMERŐMŰ SE (9. oldal.) 1996. DECEMBER 4. SZERDA ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! Beindult a karácsonyi vásár A hét végén felépítették a „bódévárosokat”, hétfőn a kereskedők feltöltötték áruval a standjaikat, s tegnap megnyílt a karácsonyi vásár Szekszár- don a szokásos helyszíneken, a Korzó Áruház előtti téren és a 160 lakásos épületnél. Az ajándékvásárlás nehéz feladatát igyekeznek megkönnyíteni a kereskedők a bőséges kínálattal, s pénztárcánk „megkönnyebbülése” sem fog elmaradni a következő napokban, hetekben. Fotó: Bakó Jenó' Szekszárdi közgyűlés Döntés a katolikus iskoláról A megyeszékhely önkormányzata tegnap délután folytatta november 26-án megkezdett ülésszakát. A napirenden a Katolikus Általános Iskola elhelyezésére vonatkozó önkormányzati döntés szerepelt. Kocsis Imre Antal polgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy az iskola működtetőjével és fenntartójával folytatott tárgyalások eredményeképpen az Isteni Megváltó Leányai Kongregációja kötelezettséget vállalt 60 millió forint ingatlankülönbözet kifizetésére, amennyiben a katolikus iskola a Gyermekek Házában nyer elhelyezést. A városatyák a napirend vitája után a következő döntést hozták. (Folytatás a 3. oldalon.) Elismerés a Garaynak Szekszárd város közgyűlésének művelődési bizottsága tegnap délutáni ülésén első napirendi pontként a Garay János Gimnázium tevékenységéről szóló tájékoztatót értékelte. Ezzel kapcsolatban a következő határozat született: a művelődési bizottság köszönetét és elismerését fejezi ki az intézmény pedagógusainak és diákjainak elismerésre méltó tanulmányi és kiemelkedő versenyeredményeiért. Különösen jónak tartja a nyelvvizsgával rendelkezők arányát és a felsőfokú intézmények felvételi vizsgájára történő felkészítést. Ezt követően többek között egy általános iskolát végzett tanulók számára szervezett intenzív nyelvi kurzus önkormányzati támogatásáról, egy a kilenc önkormányzati intézményt tömörítő szakmai fórummal kötendő együttműködési megállapodásról és az úgynevezett nyíracsádi felhívással kapcsolatos bizottsági állás- foglalás kialakításáról volt szó. Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tel.: 74/416-211. Fax: 74/415-508. Új szolgáltatásunk a kiadványszerkesztés és nyomdai előkészítés! hirdetések, szórólapok, prospektusok szerkesztése fotók, grafikák szkennelése színes fotó szkennelés, színbontás, levilágítás Linotro nj<^300^asnevilágító^^^_^^_ Ne legyenek szakállas ügyek Hétfőn délután mutatkozott be dr. Szíjártó István rendőr százados, Dombóvár város új, december elsejétől kinevezett rendőrkapitánya ünnepélyes állománygyűlés keretében a városi kapitányság dolgozóinak. Kinevezése okán vele beszélgettünk.- Bemutatkozó beszédében Ön azt mondta, hogy nagy megtiszteltetésként élte meg kinevezését, illetve a bizalmat, hogy Önt nevezik ki a kapitányság élére. Mi van e mondat mögött?- Nem kötelező udvarias- sági formula volt ez részemről, hiszen ezt valóban így gondoTegnap délelőtt az Ország- gyűlés Mezőgazdasági Bizottsága látogatást tett a Szekszárdi Húsipari Részvénytársaságnál. Ebből az alkalomból a sajtó képviselőit is meghívták, így a privatizáció óta először került sor a nyilvánosság tájékoztatására, a részvénytársaság helyzetéről. Elsőként - újságírói kérdésre - Szilvássy Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztály- vezetője foglalta össze a Szekszárdi Húsipari Rt. privatizációjának történetét. — A 90-es évek elején a mezőgazdaságon belül az élelmiszeripar privatizációja indult el lom. Annál is inkább megtiszteltetésnek érzem kinevezésemet, mert közel száz embert bíztak gondjaimra, s kötelességemnek érzem, hogy az ő problémáikat megoldjam, vagy legalább enyhítsem. Gondjaimra bízták egy csodálatos várost és városkörnyéket, illetve az itt legelőször. Jelenleg 93 százalékos ennek a területnek a privatizációs foka. Ennek az az oka, hogy a magyar nemzetgazdaság egészét tekintve az élelmiszeriparnak volt a műszaki-technológiai színvonala a legmagasabb, nagyon stabil agráralap- anyag-előállító háttérrel rendelkezett, és mind a belföldi, mind a külföldi piacai adottak voltak. Mindez vonzerőt jelentett a tőkebefektetők számára. Ezen belül is leghamarabb a dohány-, szesz-, sör- és cukoripar kelt el, az úgynevezett ellátó iparágak (tej, hús, gabona) privatizációja viszont most van folyamatban. 1991 -92-ben bizonyos élelmi- szeripari ágakban (baromfi, élők biztonságát, békéjét, s ezt másként nem lehet megfogalmazni, csak úgy, hogy ez valóban nagy megtiszteltetés.- Fiatal kora ellenére - lévén csupán harminchárom éves - meglehetősen komoly feladatot, s tisztséget kapott. Hogyan alakult eddig rendó'ri pályafutása?- Rendőr családból származom, és hat éves korom óta készültem erre a hivatásra. ( Folytatás a 5. oldalon.) konzerv, húsipar, boripar) új problémák jelentkeztek, a keleti piacok kiesése, a belső piac leszűkülése okozta ezek visszaesését. Csőd- és felszámolási eljárások zajlottak szinte az egész országban a húsipari cégeknél, banki tulajdonok alakultak ki. A Szekszárdi Húsipari Rt-nél 1992 óta az állam megpróbált segítséget adni, négy milliárdos adósság halmozódott fel. Ez volt az egyetlen olyan cég, melyet az FM kiemelten kezelt. A parlament jelentős állami tartozásokat engedett el, az adóskonszolidáció keretében milliárdot meghaladó kivásárlásra is sor került. (Folytatás a 4. oldalon.) Röviden Molière: A képzelt beteg című komédiáját mutatja be Bonyhádon a veszprémi Petőfi színház. Az előadás december 4-én 19 órakor kezdődik a művelődési központban. Vásárlatolgatás - ezt a címet viseli Darvas Ferenc szekszárdi költő legújabb, hetedik verseskötete. Á humoros hangvételű könyv grafikáit Adorjáni Endre, Baky Péter és Reisz Tamás készítette. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert 250 ezer forintot a tamási Városi Könyvtár. Az intézmény CD-ROM berendezésekre és CD-ROM vásárlására fordíthatja az elnyert összeget. Kuczora Vilmos grafikáit, kisplasztikáit mutatja be a tamási Városi Művelődési Központ kiállítása, mely december 15-ig látható a ház aulájában. Karácsonyi vásárt rendez tagjai számára a Vöröskereszt paksi vezetése, a Dózsa György út 23 szám alatti irodájában december 6-án, pénteken reggel nyolctól, amíg a készlet tart. Olcsóbban vásárolhatnak szaloncukrot, apró csokoládét, száraztésztát, habfürdőt, mosogatószert, mosóport. Mikulásváró Szekszár- don. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Tolna Megyei Szervezete december 6-án, pénteken, délután 14 órától Mikulás váró teadélutánt rendez. A 14 órakor kezdődő teadélutánt Szekszár- don, a Mikes u. 1. szám alatti Idősek Klubjában tartják. Walter Gábor festőművész kiállítása nyílik a tolnai művelődési házban december 5-én, csütörtökön, 17 órakor. A tárlatot a festő nyitja meg. A Parlament Mezőgazdasági Bizottsága látogatást tett a húsiparinál „A privatizáció sikeres volt.”