Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

12. oldal Ünnepi Magazin 1996. december 24., kedd Nincs rezsije, nem adóalany A bölcskel remete A kutyát Csöpinek hívják, a gazdáját Pistának, Juhász Ist­vánnak. Övék a kapocs-szerep a bölcskei remete és a külvilág között. Pista hetente többször átmegy a szigetre, élelmet visz az atyának, s ha van, a postát. Mikor alacsony a Duna vízállása, száraz lábbal, sáros lábbal te­szi meg azt a pár kilo­métert - faluszéli házá­tól a remetelakig -, ha kiönt a folyó, csónak­kal megy. Közben füttyentget, utasításo­kat ad Csöpinek, fi­gyeli az erdőt, a vizet, a fatolvajokat, az orv­halászokat. Az önkor­mányzatnál mondták neki, hogy figyeljen. Nem túl jövedelmező foglalatosságainak egyike pillanatnyilag az erdőkerülés. Április utólján például a „má­jusfának való” telepí­tés őrzését bízták rá. Kirakott két hangszó­rót a dűlő végébe, be­nyomta a 120 perces kazettát a szöveggel, hogy „Ne lopd el!...”, aztán irány a kocsma. Pista harminc körüli férfi, akit utcára tett a rendszerváltás. Bölcs­kén is több száz mun­kahely szűnt meg, amikor a gazdasági szerkezetváltás jegyé­ben bezárt a gyár. Ki tudja, mi lesz. Talán januárban meghosz- szabbítják a szerződé­sét, talán továbbra is felfogadja az önkor­mányzat, talán nem. A remetéhez így is, úgy is kijár. Nem pénzért. Ez olyan „em­berséges” dolog. Csolnoki-sziget 1. A remetét Mikolai Józsefnek hívják, a macskáját Micumak. A harminc bölcskei sziget egyikén élnek, nagy fák között egy kis, hat négyzetméteres faházban. Az épület méteres lábakon áll, ennek köszönhe­tően még sosem öntötte el az ár. Bár a hat év alatt - mióta a remete ideköltözött — kétszer már vészesen közel hullámzott a Duna: húsz centivel a küszöb alatt. Farigcsáló ember a re­mete, egyszerű berendezési tárgyait maga készítette, fa­rostlemezből. Az oltárt is. Széke nincs. Viszont van egy Tea tűzhelye, egy zsebrádiója, két műanyag lavórja, egy pet­róleum lámpája, egy darabka futószőnyege és néhány könyve. 55 éves, szemüveges, őszülő. Egyszerű ételeket ké­szít, sokat böjtöl. Olyankor csak kenyeret és vizet fo­gyaszt. Szereti Istent, a termé­szetet és a magányt. Micur feladata nem a társa­ság pótlása, hanem az egerek irtása. Egy időben ugyanis rendkívül elszaporodtak a rág­csálók, rodeóztak a bútorokon, és mindenhova odapiszkítot- tak. Márpedig a bölcskei re­mete kényes a rendre és a tisz­taság a hobbija. A ház környé­két is szépítget, ágakból kerí­tést készített, azon belül fe­nyőket ültetett - minden kará­csonykor egyet -, konyhaker­tet alakított ki, Pistáék még kutat is ástak neki. Csolnoki- sziget 1. Ez a címe. Az ideig­lenes. A személyijébe is beí­ratta. Az állandó rovatban vi­szont a szülei lakása szerepel, a pesti. Mert faház nem je­gyezhető be oda. A néma barátok között A jelenséget fényélménynek hívják, előidézőjét Istennek. Olyan ez, mint mikor valaki a klinikai halál állapotban meg­pillantja az örök világosságot. A remetét 17 évesen érte a fényélmény. Nem betegség, hanem egy könyv hatására. Es attól kezdve állandóan azon meditált, hogyan kerülhet be abba a fénybe. Elektrotechni­kus, rádióamatőr volt, Taszá- ron katonáskodott, udvarolt, táncolni is járt, de a szíve nem földi vágyakkal telt meg. Szemlélődés által elmerülni Is­tenben. Ez az óhaj fogalmazó­dott meg benne, és úgy találta, hogy minden más - a barátság, a szerelem - csak pótszer, csu­pán halvány árnyéka az isten­szeretetnek. 1984—89-ig Angliában élt, ebből három esztendőt a kar- tauzi rendben töltött, a néma barátok között. Ezek a szerze­tesek még egymással is csak kétszer beszélhetnek hetente: a csütörtöki sétán - a mellettük menővel - és a vasárnapi kö­zösségi összejövetelen. Egyébként egyszemélyes cel­láikba húzódva elmélkednek, imádkoznak, tökéletes csend­ben. Hazatérve aztán a bölcs­kei remete is a katrauzi elvek szerint kezdte „működtetni” egyszemélyes rendházát. Jó­váhagyott szabályzattal ren­delkezik, fogadalmat tett en­gedelmességre, szegénységre, tisztaságra és helyben mara­Fotó: Chochol Erzsébet dásra. Nem is mozdul ki a „bir­tokáról”, legföljebb ha gyónni vagy fogat tömetni megy. Komoly beteg még sosem volt. Szigorú napirend szerint él. „Tartsd meg a napirended és az megtart téged!” Mos, főz, takarít, kertészkedik, de a leg­több időt Istennel tölti. A kará­csonyt is. Maga barkácsolta ol­táránál minden napi misézik - ehhez kap némi javadalmazást a püspöktől -, és rózsafüzére­ket készít, küld Angliába, ahonnan szintén támogatják olykor. A pénz abszolút nem érdekli. Mi kell neki? Egy kis petróleum, kenyér, levespor, néhány halkonzerv (más húst nem eszik), tea, gyufa. Tüzelőt az erdő ad. Nincs rezsije és nem adóalany. Hogy a test rögzítve legyen A bolygót Földnek hívják, a rajta lakókat embereknek. A földi lét véges. Az ötmilliárd halandó egyike, a bölcskei re­mete, „erre a kis időre” a Csolnoki-szigeten ütött tanyát. A sziget szabálytalan alakú képződmény, legnagyobb át­mérője 2-3 kilométer körüli. Növényzettel erősen borított, gyakran járja a vad: őz, borz, róka, vaddisznó. Legmagasabb pontján áll a remetelak, de egyáltalán nem emelkedik ki a fák közül. Mögötte leásott, jel­telen kereszt. A remete fa­ragta, magának. Itt lesz a sírja. Már azt is elmagyarázta Pistá­nak, hogyan temesse el. Fek­tesse egy deszkára, a csuháját szögezze oda, hogy a test rög­zítve legyen, s úgy eressze le a gödörbe. Nincs őneki semmi baja, csak kész az ’’útra”. El­érte amire vágyott, már nem ő él, hanem Isten él benne. Re­mete lehetett, ami a mindent elhagyás csúcsa. Wessely Gábor Ki volt Jézus? A világ mintegy kétmilliárd keresztény vallású polgára veszi kézbe időről időre az Újszövetséget, és olvassa - immár 2123 nyelven - a bib­liai történeteket. A júdai sivatagból érkező Meg­váltó az időszámításunk utáni 20. és 30. év körül hirdette tanait a palesztin tájakon: prédikált Isten országáról, mígnem Jeruzsálem­ben beteljesedett végzete. Elárul­ták, elítélték és kivégezték, de feltámadt - áll a Szentírásban. Jézus rejtélyes alakja azonban nemcsak a hívőket foglalkoz­tatja, hanem a világ valláskuta­tóit is. Egyre másra jelennek meg a Bibliára, régészeti leletekre és más valós vagy állítólagos bizo­nyítékokra hivatkozó könyvek, amelyek más-más képet rajzol­nak a Názáretiről. Egyszer cso- dadoktomak, máskor szentnek vagy lázadónak ábrázolják, mint például a chicagói John Dominic Crossan, aki öt éve megjelent könyvében egyenesen paraszt- forradalmárnak láttatja. Olyan meghökkentő fejtege­tések is napvilágot látnak, hogy meg sem halt a kereszten, hiszen hívei levették és elmenekítették. Eszerint meg is nősült, Mária Magdelénával három gyereket nemzett, s titkos egyházszervező tevékenységével nagyban hozzá­járult a kereszténység térhódítá­sához a Római Birodalomban. Az Oxfordban élő Vermes Géza világszerte feltűnést keltő könyvében, A zsidó Jézusban, az Újtestamentum központi alakját a Talmudból, a zsidó hagyomá­nyokat összegző gyűjteményből eredezteti. A berlini Hermann Detering Pál apostolról írt nem­rég magvas tanulmányt, amely­ben kimutatja, hogy a Jézus-ké­pet oly nagy mértékben megha­tározó szent férfiú nem élhetett a második századnál korábban. Való igaz: a Biblia fennmaradt hét legősibb másolata közül egy sem származik a II. századnál korábbi időszakból. A padebomi Carsten Peter viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az utóbbi idők nagy felismerései nem egyebek korábbi felfedezések megismétlésénél. Ki volt Jézus? - kérdezi csak­nem kétezer éve a hívő keresz­tény és az elfogulatlan történész. Evangéliumok, levelek, apostoli történetek és látomások szólnak a szenvedő, megfeszített Krisz­tusról, akit a mai keresztények imáikba foglalnak. Trabanttal a mennyországba Utaztak. A kocsiban ülők többsége - a sofőr kivételével - élvezte a 600 köbcentis, kétütemű erőgép nyújtotta szolgáltatásokat. A vezetőülés mögött ülő, - néha álló, meg térdeplő, de közieke­dé sbiztonságilag mindenképpen fegyelmezetlennek minősülő- kis­fiú hátulról átkarolta a kormányos nyakát, és belesuttogott a fü­lébe: — És egyszer majd utazzunk el együtt a mennyországba. De Trabanttal menjünk, jó? A sofőr bólintott. Tudta, hogy ilyen szépeket az életben csak egy­szer mondanak az embernek. És mégis. Akkor, ott, inkább egy Mercivel, kettesben, egy, a gye­rek által nem ismert fiatal nő társaságában szeretett volna a mennyországba menni. Pedig a kisfiú által elsuttogott két mondatban egy csomó lénye­ges dolog benne volt. A ragaszkodás, amit a pámás kis mancsok olyan félreérthetetlenül tudtak közölni a sofőr kezével, sétáik so­rán. Az olyanféle meghittség, mint egy nem sietős vasárnap regge­lének családi ágyban hancúrozása. És a nagy békesség, ami az édesen alvó gyerekek látványától tölti el lelkeket. De benne volt egész Trabant-létük, ami ellen csak nagy néha berzenkedtek, mert - ilyen irányú tudományos felkészültség híján - nem átallották úgy gondolni, hogy gazdagságon innen, nyomoron túl, - sorsfordítóként legfeljebb a lottó ötösben reménykedve - is létezik boldogság, de legalábbis örömök, számosán. És főleg benne volt a sok-sok éve hiába keresett, megnyugtató válasz a kérdések kérdésére, hogy mivégre is az élet, ha utána ta­lán a semmi jön. A kisfiú gyerekbölcsességében ott volt a magától értetődő megoldás, amelynek ráadásul egyetlen, könnyen teljesít­hető feltétele volt csak... A sofőr szívében azonban akkoriban a sarokba kucorodott a sze­retet, az egész ember egyetlen nagy égő szenvedély-fáklyává válto­zott. Egy mélyen elvarázsolt szeretővé. Súlyos esetté. A fiatal nő kellett neki, és hozzá a Merd. Nagyon akarta. Megkapta mindkettőt. Azóta több év telt el. A Merd maradt, a fiatal nő elég hamar to- vábbállt. A sofőr ezt nem bánta. Gyakran álmodott viszont arról, hogy megszólal a telefon, és egy suttogó gyerekhang a mennyországba invitálja, Trabanttal. Igaz, álmában is tudta, hogy ilyen szépeket az életben csak egyszer mondanak az embernek. sk Csodák pedig vannak - és lehetnek Betlehemi békeláng ’96 Jeruzsálem, 1996. december A Szentföld szelíd, biblikus hangulatú tájai most is a csodákat idézik. A Kána határát jelző felirat, amely pontosan olyan prózai, mint akármelyik más KRESZ-tábla, az első csodára emlékeztet, ami­kor a hajdani menyegzőn elfogyott a násznép itala, s a Megváltó, Mária kérésére, hat kővödör vizet borrá változtatott. A Genezáreti-tó partján nehéz nem arra gondolni, hogy a bárkáján kihajózó Pé­ter hálója miként szakadozott a dús halfogás nyomán, pedig előző nap ez reménytelennek tűnhetett; s templomot emeltek a csodás kenyérszaporítás színhelyén is. Mert a csodáknak van egy sajátja: a természetfeletti történések azért következnek be, hogy a hétköznapok emberének élelme, itala, egészsége, megnyugvása, testi és lelki békéje legyen. Ezért a nem titkolt vagy rejtett csodavárás is. Néhány napja, a Mars-rakéták és az Internet korszakában, több zarándok úgy vélte: köny- nyezni és pislogni látja a betlehemi Születés templomában látható Jézus képet. Eliasz Fre- idzs, az immár a palesztin autonómia területéhez tartozó város sok mindent megélt polgármestere, aki maga is keresztény, s mindennek örül, ami odavonzza a messze földről érkezőket, kényte­len volt rögtön a realitásokról szólni: az ilyen lá­tomások gyakran ismétlődnek, különösen a hely szellemének megfelelően, a karácsony előtti időpontban, amikor a gyéren világító, vibráló fények, a páralecsapódások és a több részén res­taurálásra szoruló épület vizesedése előidézhet olyasmit is, ami valójában nincs. De - s ezt a Szentföldön, és éppen ilyentájt akarva-akaratla- nul érzi az, aki erre jár - akadnak olyanok, akik nagyon szeretnének csodát látni. Hiszen a cso­davárás alighanem addig lesz sajátunk, ameddig világ a világ... Betlehem, ahol tavaly éppen Karácsony előtt ért véget a megszállás csaknem három évtizedes időszaka egy politikai csoda kisugárzását is je­lenti, ha napjainkban az ilyen csodák utóélete gyakran nem is egyértelmű. Néhány évvel ez­előtt még az a mondás járta errefelé, hogy a kö­zel-keleti válságnak két megoldási lehetősége van. Egy „realista”,■»miszerint UFO-k ereszked­nek le, kis zöld emberkék türemkednek ki belő­lük, s békét teremtenek. Ám van egy fantaszti­kus, csodálatos lehetőség is, hogy az érdekeltek végre leülnek egymással tárgyalni, s a kölcsönös kompromisszumkészség jegyében eljutnak a megállapodásokig. Nos „bejött” a csoda, amikor a szemben álló, korábban még egymás nevét sem említő felek, kezet fogtak. Igaz, szélsőséges erők hajthatatlansága, itt és ott kormányváltozá­sok, a bizalmatlanság vélt vagy valódi okok alapján történő fellángolásai nem tartoznak a szívderítő események közé és a napi jelentések forgatagában, amikor csak az adott óra történé­sei számítanak, erőt vehet bárkin a borúlátás. De a fél évszázad alatti öt háború, a véres me­rényletek, a megoldhatatlannak tűnő ellentétek földje, ha a napok helyett akárcsak éveket ve­szünk számításba, mégis azt sugallja: a legsú­lyosabb válságok is áthidalhatók. Természetesen türelmetlenek vagyunk, hiszen ez a magatartás egyszerre képezi egyik legjobb és legrosszabb tulajdonságunkat. Épp a Szentföld sokezer éves, viharos története sugallja: úgy is kell ezt kezelni, a türelmetlenségeket nyesegetni, mint amikor az önmagukban akármennyire is kellemetlen fáktól nem látni az erdőt. De a türelmetlenséget közben táplálni is kell, amikor az arra irányul, hogy megérett kérdések és ügyek végre eljuthassanak a megoldáshoz. Betlehem idei békelángja joggal késztet arra, hogy higgyünk benne: végre a három világvallás közös földjén is méltóképpen elrendeződhetnek a dolgok. Erre rég nem volt ilyen jó esély, mint most. S ez az optimizmus akkor is érvényes le­het, ha a televízió képernyőjén egy-egy esti, képben is megjelenő összefoglaló, vagy az újsá­gok hírei, önmagukban nem ezt sugallják. A közmondásos csodák hirtelen köszöntenek be és három napig tartanak. Korunk csodái hosszú időm át építkeznek, de van rá remény, hogy tartósakká válhatnak. A csodaváró bibliai tájakon és másutt is...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents