Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

1996. december 24., kedd Ünnepi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink I. Géza karácsonya Szekszárdon 1076-ban Lehet ugyan a krónikákat egyszerű adat- és történet­sorként olvasni, de sokan fi­gyelmeztetnek rá, hogy egy- egy ilyen mű több is, keve­sebb is ennél. Kérdés azon­ban, hogy harminc ember­öltő távolából kideríthető-e bármi például a címben idé­zett eseményről? Erre az iz­galmas nyomozásra hívjuk a Tisztelt Olvasót a Képes Krónika Geréb László for­dította részletével kapcso­latban. „Ebben az időben (1076-ban) Magnus király (ez Géza ke­resztény neve) Szögszárdon ünnepelte a karácsonyt. Kéré­sére Dezső érsek ünnepi misét mondott, ékes beszéddel föl­indította a király lelkét és jó békességre hajlította. Miután véget ért a mise, és mindent annak rendje-módja szerint elvégeztek, meghagyta a ki­rály, menjen ki mindenki, csak a püspökök és apátok maradjanak vissza. Ekkor a király könnyezve borult az ér­sek és a többi egyházi szemé­lyek, nevezetesen a főpapok elébe, vétkesnek vallotta ma­gát, mert elfoglalta a törvé­nyesen megkoronázott király országot; megígérte, hogy visszaadja az országot Sala­monnak és ilyen szerrel köt békességet: igazság szerint övé lesz a korona meg az or­szág harmadrésze, az ami a hercegé volt; Salamon király lesz az ország kétharmad ré­szében, amely előbb is az övé volt. A püspökök örvendezve adtak hálát istennek, mert lát­ták, hogy a királyt megláto­gatta a Szentlélek kegyelme, meglágyította és megvilágosí­totta. Ekkor Magnus király követeket küldött Salamon ki­rályhoz, levélben adta tudo­mására a békesség föltételeit. Ide s tova jártak hát a követek s e dologról ki-ki másképpen vélekedett; a megegyezés ügye nem haladt jó végre. Eközben Magnus király sú­lyos betegségbe esett és virtu­sokkal ékeskedve, április 25- én minden test útjára tért. Hív katolikus volt, Isten előtt alá­zatos, igen keresztényi fejede­lem ...” Bizonyosan tény, hogy I. Géza a karácsonyt valóban Szekszárdon töltötte, de miért éppen itt? A gazdag apátság­ban ez a nap a tized beszolgál­tatásának határideje, a ter­mény elegendő a fényes ven­déglátásra. A király nem állt jól anyagilag: a kincstárat ko­ronával Salamon vitte magá­val, 1074-ben éhínség pusztí­tott, 1075-ben pedig Bizánc­cal kapcsolatos kiadásai vol­tak. Fontos a biztos hátország, a közelben élő besenyők, akik már támogatták őt hadjáratá­ban. Lényeges, hogy Szek- szárd monostorát Jézusnak szentelték, a születésnapját itt ünnepelni természetes. A ka­rácsony akkoriban azonban az új év kezdete is, ami igen al­kalmatos idő nemcsak a bűn­bánatra, hanem „új élet”-fo- gadalmakra is. Ennek megér­téséhez azonban kevés a bel­politikát ismernünk. A külvilágban nagy ese­mény zajlik: VII. Gergely ki­közösítette IV. Henrik csá­szárt, Salamon fő támogatóját. ■ Még nem tudni, mit akar a német-római uralkodó, de jó­szerivel egyetlen híve Géza el­lenlábasa. Lehet, hogy idejön hozzá?! Gézának nincs erről híre, de nem is szeretné, ha így lenne. Ő maga ebből követke­zően a pápa elé áll, de vajon tudja-e ezt a pápa? Márki Sán­dor szerint azt írta neki az egy­házfő: „Egy nemzet se függjön a másiktól, de Isten helytar­tója, a pápa minden király fö­lött áll”. Csakhogy Géza a bi­zánci császártól kért-kapott koronát, (a későbbi Szent Ko­rona alsó részét), amin az ő áb­rázolása az értő szem számára azt mutatja, mintha a császár hűbérese lenne. A felirat őt - fordítástól függően - hív vagy hűséges királynak mondja, rá­adásul Róma nagy ellenfele Bizánc is. Vajon nem kacsin­gat-e Géza a keleti keresztény­ség felé? Hűségéről bizonyítékot kell szolgáltatnia, meg kell birkóz­nia külpolitikai problémáival, semlegesítenie kell Salamont, el kell ismertetnie uralkodása jogosságát. E bonyolult prob­lémák mesteri megoldása a szekszárdi karácsony. Kristó Gyula szerint Géza nem volt tudatában uralkodása jogsze­rűtlen voltának. Lehet, de az általam kiemelt részek arra utalnak, hogy megrendezte a látványos hűségnyilatkozatot Róma mellett, a könnyeket nem sajnálta az „igazság” ér­dekében. Követei nem később, hanem „ekkor” mennek a - bi­zonyosan előre megírt - levél­lel. Időt nyer, ami alatt IV. Henrik kanosszát jár. Élete vé­gén a „hív katolikus” kieme­lése már a krónikás uralkodó­jának szól: I. (Nagy) Lajos Géza leányági leszármazottja, így kerek a törté­net ... Dr. Töttős Gábor Kedvencem a családom Családban élni jó - ezzel a címmel hirde­tett irodalmi pályázatot a Tamási Nagy- családosok Egyesülete 6-18 évesek szá­mára. Az alábbi összeállításban néhány dolgozatból szemelgettünk, nem elsősor­ban az irodalmi jólformáltságot tartva szem előtt, mint inkább azt: hogyan ér­velnek a gyerekek a család mellett. Kedves Barátnőm! Ne haragudj, hogy most zavarlak levelem­mel, én nagyon jól vagyok, amit neked is szívből kívánok. Nagyon régen láttalak, és nagyon hiányzol. Emlékszem, hogy utoljára könnyes szemmel váltunk el a Gyivi kapu­jában, azt hittük, talán sohasem látjuk vi­szont egymást. Sokat gondoltam a múltra, amikor az ablaknál állva álmodoztunk, és megpróbáltuk elképzelni, hogy milyen csa­lád fogad örökbe minket. Tudtuk, hogy ilyen korú gyereket már nem nagyon szok­tak adoptálni. A sors megsegített, és most egy csodála­tos nagycsalád szeretett tagja vagyok. Minden beteljesült, amiről álmodtam, van­nak szüleim, testvéreim, nagyszüleim, uno­katestvéreim, nagynénéim és nagybátyáim. Lassan egy éve vagyok a családnál, és már a szívemhez nőttek. Sokszor rettegtünk at­tól, hogy olyan nevelőszülőkhöz kerülünk, akiknek nem leszünk elég fontosak, nem fognak minket eléggé szeretni. A sors hozzám módfelett kegyes volt. Van három testvérem, Katalin, aki egy évvel idősebb nálam, Péter, aki csak négy hó­nappal fiatalabb, és Gabriella. Gabika még csak két éves. (...) Ismerünk egy családot a faluban, és ők is szeretnének örökbe fo­gadni egy korombéli lányt. Beszéltünk ne­kik rólad, és nagyon érdeklődve hallgatták a beszámolót. Nem akarok hamis vágyakat ébreszteni benned, és ne haragudj, ha el­szomorítottalak volna levelemmel. Remé­lem annak azért örülsz, hogy anyuék meg­engedték, hogy az egész nyarat itt töltsd. (...) (Kovács Éva, Iregszemcse) „Bev.: A nevem Tolnai Andrea. Öt fős a családom. Tárgy.: Kettő testvérem van. Az egyik fiú, a másik lány. Elmondom hogy hívják anyukámat, apukámat és a tesóimat. Anya neve: Mária, apa neve: Zoltán, a lánytesóm neve: Bea, a fiúé: Zoltán. Anyának nincs munkahelye, apa a Gemenc Volánnál dol­gozik. A Zoli iskolás, a Bea óvodás. Én 4­be járok. Szerintem azért jó családban élni, mert van, akivel beszélgessek, van, akivel játsszak, és veszekedjek. Nagyon szeretem a családomat, mert sok mindent megkapok anyától és apától. Most beszélek egy pár szót a kirándulásról. Nem elég, hogy sok mindent megkapok, de nagyon sok helyre elmegyünk kirándulni. Egy-két helyet el­mondok: Ópusztaszer, Budapest, Abaliget, Pécs, Igái. Nagyon szeretem a nagyit. A másik mamám Hőgyészen él. Sajnos nagy­papám csak egy van, azt úgy hívják: József. A mamik egyik neve: Mária, a másik: Irén. Nagyon sok rokonom van. Bef: Mindenki örülhetne, ha ilyen test­vérei, szülei, nagyszülei lennének. Ezzel búcsúzom: Tolnai Andrea, Regöly. „Én nagyon szeretem a családomat. Este érzem a legjobban magam, mert ak­kor együtt vagyunk a vacsoránál: apukám, anyukám és a két testvérem. Apukám késő estig dolgozik azért, hogy mindenünk meg­legyen. Anyu az otthoni munkákat végzi el. A nap végén fáradtak, de azért nagyon sok szeretetet kapunk tőlük, mert mindig meg­beszéljük, mi történt velünk egész nap. En­gem a szüleim tudnak a legjobban megvi­gasztalni. A testvéreimmel nagyon szeretek játszani. Szoktunk együtt kirándulni er­dőbe, állatkertbe. Ilyenkor csak a jó dolgokra gondolok, és szeretném, ha ez mindig így lenne. Jó volna örökre együtt maradni. ” (Szőke Szilárd, Tamási) „A mi családunkban öten vagyunk. A szüle­immel, testvéremmel és a nagymamámmal. Ha a családban valakinek a szüli, vagy névnapja van, akkor mindenki felköszönti apró ajándékokkal. Mi minden ünnepet megünneplünk. Nekem legjobban a karácsony tetszik, mert akkor még közelebb kerülünk egy­máshoz. Leírom, milyen nálunk egy kará­csony. December 24-én, délelőtt mindenki takarít. Délután édesanyám, a testvérem és én feldíszítjük a fenyőfát. Utána mindenki becsomagolja a szeretteinek szánt ajándé­kokat. Majd megkezdődik a készülődés Szentestére. Mindenki belopja az ajándékot a karácsonyfa alá. Édesanyám felkapcsolja a karácsonyfa égőit, és szól nekünk. Mi körbe álljuk a fe­nyőfát, közösen elénekeljük a Mennyből az angyal című éneket. Miután befejeztük, mindenki kiosztja az ajándékokat. Az est további része beszélgetéssel és az új játékok kipróbálásával telik. ” (Gulyás Katalin, Tamási) „Testvéreimmel minden évben izgatottan várjuk a karácsonyt. Nemcsak az ajándé­kok miatt szépek ezek a napok, hanem azért is, mert ilyenkor összegyűlik a nagy család. Maminál töltjük az első napot. Éste sokat játszunk az unokatestvéreimmel. Nyolcán alig férünk el a szobában, de sok jó ember kis helyen is elfér, sok kicsi sokra megy a játékban is. Szüléink is együtt társasoznak ilyenkor. A legizgalmasabb nap a második, amikor az ómamihoz megyünk és ott össze­gyűlik az óriási családunk. Akkor huszon­heten vagyunk, és remekül szórakozunk. Jókat beszélgetünk, és nevetgélünk. Ilyen­kor vagyok a legboldogabb, mikor mind együtt örülünk egymásnak. (Papp Bálint, 2. osztály, Tamási) Visszaesett Betlehem idegenforgalma A palesztin fennhatóság első évében 11 százalékkal visszaesett Betlehem idegenforgalma. Pa­lesztin illetékesek Izraelt hibáz­tatják a látogatók számának csökkenéséért, mondván, hogy a békefolyamattal kapcsolatos álta­lános bizonytalanság és a város ismétlődő zárlata riasztja el a tu­ristákat. - A zarándokok nem kockáztatnak, nem szeretik a ka­landokat - mondta George Sa­mur, a Palesztin Hatóság idegen- forgalmi koordinátora. A tavalyi 1,010 millióval szemben idén csak 897 ezer turista látogatott a bibliai városba. Izrael tavaly ka­rácsony előtt adta át a Betlehem fölötti fennhatóságot a paleszti­noknak. A városban 40 száza­lékra nőtt a munkanélküliség, a 42 szuvenirbolt és a turistaipar­nak bedolgozó 150 üzem közül is sok megsínyli a visszaesést. Autóval a jászol ellen A vatikáni Szent Péter téren felállított bethlehemi jászlat akarta gépkocsijával lerom­bolni egy olasz férfi. A hétfői olasz lapok beszámolói sze­rint a sajátos merénylettel "a pápa túlzott hatalma ellen" kívánt tiltakozni a fiatalem­ber. A jászolrombolási kísér­let vasárnap a kora reggeli órákban történt. A fiatalember a térre vezető Conciliazione sugárúton érkezett és teljes sebességgel a tér szélén lévő fakorlátnak hajtott. Egy rendőr megállásra próbálta késztetni az autót, de félre kellett ugrania a jármű elől. Az autó száguldásának egy márványoszlop vetett végett, s a jászol sértetlen maradt. A tiltakozót vandalizmus és ha­tósági közeg elleni erőszak vádjával vették őtizetbe. Z f akácsék az egyformán szürke tanácsi bérházak közül abban laktak, amely teljes széliében a kavicsos-sáros játszótérre né­zett, a térnek mellesleg harmadát elfoglalták a lakótelepi kukák. Itt gyűltek karácsony után a fenyőfa-csontvázak, amelyekből a gyerekek az­tán kardot meg lándzsát faragtak. Volt, aki már karácsony harmadnapján kidobta a fenyőt, amin a kibelezett sztaniolpapírok még a sötétben is vi­lágítottak, mint egy karácsonyi égősor túlvilági, homályos tükörképe. Takács-apuka egyszer ezek közt matatott. Va­laki még oda is szólt neki, hogy talán keres va­lamit, mert azt nem gondolták volna róla, hogy guberál. De Takács-apuka nem szólt vissza, le- súnyt arccal matatott tovább. A családról egyébként keveset lehetett tudni. A férfi egy bányánál volt technikus, az asszony valami adminisztrátor. Nem barátkoztak senki­vel. Mosolyuk színtelen, szagtalan, gyerekzsúrt nem tartottak. Két fiúk, a tíz éves Pistike és a hét éves Tibi méretkülönbségektől eltekintve tökegy­formák voltak, szüleikhez hasonlóan sápadt, szinte már sárga arcszínűek, jóltápláltak és csendesek, barna szemük szűk résben ült. Suli után mindig pontosan hazamentek, Takács­Másnapi történet anyuka őrző tekintete ilyenkor csak azután tűnt el a függöny mögött, ha Pistikéék beléptek már a lépcsőház ajtaján. Ha megkérdezték a gyereket, mi leszel, ha nagy leszel, magában motyogott:- Katonatiszt. Az osztálytársak közül senki sem bírta. Pistike tornaórán puhány volt, de ha bántották, fede­zékből ütött vissza. Nem nagyon ismert trágár­ságokat, a zsebében pedig mindig volt egy-két szétmorzsolódott háztartási keksz. Egyszer haza­felé megkérdeztük tőle:- Minek neked mindig keksz ?- Csak.- Mér’nem eszed meg?- Csak. Hagyjál.- Takács, te hülye vagy.- Nem vagyok hülye, a nagyapám mondta. Ezzel elvörösödve hazajutott. Máskor foci közben álltunk elé:- Egyszer azt mondtad, hogy nincs is nagy­apád.- De van. Csak nem igazi.- És az mondta a kekszet?- Igen - mondta felszegve a fejét - mert nem lehet tudni, mikor jönnek értünk. Mindahányon tudtuk: ezt maga sem érti. Ez az egész Pistike ezzel együtt gyanús volt. Otthon megkérdeztem anyámat, hogy a Takácsot miért nem engedik le soha játszani, és különben is teljesen furcsa az orra meg a szeme. Nem vá­laszolt, egy hét múlva meg csak annyit mondott hangját letompítva, „tudod kisfiam, a Takácsék zsidók. De erről nem szabad beszélni senkinek. ” Még azt is elárulta, hogy Pestről jöttek, és a szü­leit régen el akarták vinni. A karácsony azután fordulatot hozott Pistike- ügyben. A srác két dioptriás szemüvegével me­redt ki az ablakon karácsony napján, nézte a szemközti házat. Anyám azt mondta, biztos nem kaptak olyan sok ajándékot, mert ők nem szoktak így karácsonyozni, mint mások, és biztosan ott van a nagyapa - gondoltam hozzá már én -, akit halálosan utálhatnak, hiszen háztartási keksz­szel tömi őket, semmi bejgli, meg villanyvasút, és az a nagyapa nem is az igazi, de hát akkor hol van az igazi, és őszintén vergődtem a kétségek között, hogy nekem van szovjet távirányítós au­tóm, de ő csak a kopogó esőt nézi a párkányon, szóval meg kéne hívni a Pistikét is másnapra ját­szani. Anyám örült neki. Pistikét - láss csodát - el­engedték. Amikor pedig átjött, taccsra esett az összes gyerek. Pistike beállított valami endékás vil­lanyvonattal, amilyen senkinek nem volt. Az ocsú percei után valaki beköpte:- A Takácséknak meg nincs is karácsonyfá­juk . . . A Pistikének egy pillanatig elállt a lélegzete, majd mielőtt bőgve kirohant volna, eldöntötte roskadozó karácsonyfánkat. A kisvasutat más­nap vittük utána. Ki se jött, a mamája azt mondta, beteg. 7 y akács-apuka aznap sehol nem kapott fenyőt, a kuka mellól volt kénytelen válasz­tani. Takácséknál abban az évben még a Vízkeresztet is megvárta a kopasz karácsonyfa. (tf)

Next

/
Thumbnails
Contents