Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-20 / 297. szám

BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. DECEMBER 20. PENTEK ARA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM ■ÉTI MUSORMELLÉKLET Az atomerőművi hulladékok tárolójáról • # Üveghuta a legesélyesebb Az atomerőművi kis- és kö­zepes aktivitású hulladékai­nak elhelyezésére létrehozott Nemzeti Projekt tegnapelőtti ülésén elfogadta az előző négy évben végzett munká­ról készített zárójelentést. A földtani kutatások és biz­tonsági elemzések, valamint a érintett települések lakossága körében végzett felmérések eredményeit figyelembe véve a projekt irányító testületé megállapította, hogy a felszín alatti elhelyezésre Üveghuta térsége, míg a tároló felszíni kialakításra Udvari környéke a legalkalmasabb. A két Tolna megyei község közül elsőként Üveghuta jön szóba, ahol a jövő évben megkezdik a részletes földtani vizsgála­tokat, és az előzetes környe­zetvédelmi hatástanulmány elkészítését. Amennyiben ezek nem igazolnák az előze­tes értékeléseket, úgy a vizs­gálatot Udvariban, — vagy más, a kutatásoknak már helyt adott olyan településen, ahol a lakosság támogatja a tároló megépítését — folytatják az előkészítés munkáját. Az előzetes ütemezés sze­rint a részletes földtani vizs­gálatok elvégzéséhez mintegy másfél év szükséges, tehát 1998. nyarára juthatnak el a létesítéshez szükséges vizsgá­latok megkezdéséhez. A most kezdődő szakasz során a Nemzeti Projekt irányítói to­vábbra is kiemelt fontosságú­nak tartják a lakosság folya­matos tájékoztatását, az ezt szolgáló program kidolgozá­sát és végrehajtását. -rg­Karácsony este gyanánt... Petíció a közgyűlés elnökének Bensőséges, meleg hangulatú délutánban volt részük a tol­nai idősek napközije tagjai­nak tegnap. A lélek melegét a Tolnai Szabadidő Nyugdíjas Klub és a tolnai Il-es iskola színjátszó csoportja biztosí­totta, akik műsoraikkal meg­próbáltak egy szürkés csütör­tök délutánból igazi kará­csony estét varázsolni. Siker­rel, hiszen úgy látszott, a kis­diákok betlehemese után, a felcsendülő zenében, a meg­gyújtott gyertyák fénye az A fővárosi önkormányzat közgyűlése tegnap egyetértett azzal, hogy a 45 éves dr. Berta Attila dandártábornok, Tolna és Fejér megye rendőri vezetője legyen Budapest új rendőrfőkapitánya. A döntést 47 támogató sza­vazat és 14 tartózkodás mel­tdos ünnepeltek könnyem is megcsillant. És hogy még tel­jesebb legyen a varázs, az ön- kormányzat, valamint a város néhány cégének, vállalkozó­jának köszönhetően ajándék- csomagot kapott minden haj­lott korú „napközis”. Ám az is lehet, hogy a legértékesebb ajándékot mégis a Il-es iskola diákjai által erre az alkalomra készített - és általuk átadott - ünnepi témájú rajzok jelentet­ték. lett hozta meg a testület. A je­lölt munkája során kritikus hozzáállást, tájékoztatást vár a közgyűléstől. Igényli a la­kosság támogatását, bizalmat kér munkatársaitól, akiknek ugyancsak bizalmat szavaz. (Interjúnk a 3. oldalon.) A rendőrség becslése szerint mintegy kétszázötven tüntető vonult tegnap reggel a szek­szárdi régi vármegyeháza, a megyei közgyűlés helyszíne elé. A demonstráció a pincehe­lyi kórház érdekében tartatott, s mint azt Gonda Hedvig, az in­tézmény szakszervezeti bizott­ságának elnöke elmondta, az Csábrák János, az SZDSZ frakcióvezetője napirend előtt kért szót, hogy ismertethesse pártja állásfoglalását a novem­beri testületi ülésen történtek­kel kapcsolatban. (Lapunkban Húsipari fejlemények Kapuvári József ezzel kapcso­latban elmondta: a tulajdonos a HDSZ megítélése szerint jog­sértő, szakszervezet-ellenes lé­akció a változatlanul bizonyta­lan és elfogadhatatlan helyze­ten kíván változtatni. Pincehely ugyanis - hangzott a vélemény - a jelenlegi, negyven ágyas, csak belgyógyászati osztályt engedő, a sebészetet és a szülé­szetet pedig mellőző konstruk­cióban nem képes a térség be­tegellátását biztosítani. november 30-án és december 13-án foglalkoztunk a kérdés­sel.) A Szabad Demokraták Szövetségének helyi csoportja visszautasította, hogy az MDF diktatórikus módszerekkel vá­pésekre szánta el magát: nem hajtja végre a nyári megállapo­dást, kitér az 1997. évi bérme­gállapodás tárgyalása elől. Fel­Míg közben kint a transzpa­rensekkel felszerelkezett tömeg várakozott, addig a megyeháza dísztermében Pincehely alpol­gármestere, Ocsovay László egy petíciót - melyet 23 telepü­lésen 43997 fő írt alá - olvasott fel, s nyújtott át Bach József közgyűlési elnöknek. (Folytatás a 3. oldalon.) dolta meg a többségbe került MSZP-SZDSZ frakciót. A nyilatkozatra reagálva Ohnmacht György elmondta, hogy legutóbb nem az MDF, hanem a saját véleményét mondta el, és továbbra is fenn­tartja álláspontját. (Folytatás az 5. oldalon.) szólítja az alapszervezetet, a szakszervezeti bizottságot, a tagságot, a szakszervezetből való kilépésre. Ez utóbbi a szer­vezkedési szabadságot sérti, példátlan a magyar munkaügyi gyakorlatban. Felmond az szb titkárnak, ami a HDSZ megíté­lése szerint jogszerűtlen. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Ajándékműsor. A Szek- szárd I. Televízió ma este 20 órától karácsonyi ajándék­műsort sugároz. A 316-622- /20-as telefonszámon várják a játékos kedvű nézők hívá­sát. A kérdésekre helyes vá­laszt adók értékes ajándékot kapnak. A Bábovi ajándékműsorát láthatják az óvodások és is­kolások Várdombon, a kul- túrházban ma 14 órai kez­dettel. Ugyancsak ma 18 órakor kerül sor a hagyo­mányos karácsonyi ünnep­ségre, amelyen az iskola ta­nulói adnak műsort. Cigány gyerekek számára rendeznek fenyőünnepet ma, pénteken 15 órától a mözsi művelődési házban. A bogyiszlói képviselőtes­tület ma este tartandó ülésén a ’96-os költségvetést mó­dosítják, a jövő évi költség- vetési koncepciót tárgyal­ják, s összeállítják a testület munkatervét. Szedresen ma, azaz pénte­ken este 6 órától közmeg­hallgatást tartanak, a helyi iskola épületében. A tolnai művelődési köz­pont évzáró előadást szer­vez ma 17 órától a műve­lődési házban. A Karácso­nyi ajándékkosár című műsorra azokat hívták meg, akik partnerei voltak a művelődési központ dol­gozóinak a kultúra ápolá­sában, a feltételek biztosí­tásában. Az előadáson a helyi általános iskolák, a zeneiskola és a mözsi tánccsoportok műsorszá­mai köszöntik a résztve­vőket. A dombóvári Szív Klub és a Természetgyógyász Klub ma délután öt órától közös karácsonyi klubfoglalkozást tart a művelődési házban, ahová minden klubtagot szeretettel vár dr. Bereczky Mária kardiológus főorvos és Bordi Imréné.-ht­A gyökerektől nem lehet elszakadni Berta Attila lesz a főváros új rendőrfőkapitánya Bonyhádon elmaradt az értékelés Poiitikai nyilatkozat napirend előtt és az elmúlt két év értékelé­sének törlése a programból - e két mozzanat is jelzi: a bonyhádi képviselő-testület tegnapi ülése ismét mozgalmas volt Felmondtak az szb-titkámak Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöke tegnap délután tájékoztatta lapunkat arról, hogy a szekszárdi Húsipari Rt. vezérigazgatója értesítette őket: a szakszervezeti bizottság titkárának, Hajdúné Lovász Editnek a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Nyugdíj ástál álkozó a DÉDÁSZ-nál. Tegnap tartották meg a hagyományos nyugdí­jastalálkozót Szekszárdon, a DÉDÁSZ Rt. Tolna Megyei Üzletigazgatóságának székházában. A mintegy 70 megjelent nyugdíjast Paluska Zoltán igazgató köszöntötte, majd a villamos na­pokról, munkahelyi szervezésű kirándulásokról készült videofelvételt nézték meg a nyugdí­jasok. Ezt közös ebéd, kötetlen beszélgetés követte az együtt töltött évekről, évtizedekről. Közgyűlést tartott a megyei iparszövetség Határozottabb érdekvédelmet! Tegnap délelőtt tartotta éves közgyűlését a Tolna Megyei Ipar- szövetség. A napirendi pontoknak megfelelően elsőként be­számoló hangzott el az idei év értékeléséről, melyet Fodor Ti­bor megyei einök ismertetett. A Tolna Megyei Iparszövet­ségnek 44 tagszervezete van, ennek több mint a fele ipari szövetkezet és emellett kft-k, rt-k, bt-k tartoznak a tagok so­raiba. Fodor Tibor beszámolt arról, az idén el akarták érni, hogy a tagszervezetek munka- körülményei ne romoljanak tovább. Á megyei szövetség másik fontos feladata a szol­gáltatás. Konkrét segítséget nyújtottak a tagszervezeteknek például export-import ügyek­ben, vámügyi kérdésekben, pénzügyi, számviteli ügyek­ben. Ez utóbbit sokan veszik igénybe, hiszen az adók ál­landó változása miatt, azok ér­telmezése nem egyszerű. Az idén kétszer is szerveztek a témával kapcsolatos tanfolya­mot a megyei főkönyvelők, gazdasági vezetők részére. A műszaki fejlesztési kérdések­ben öt konkrét esetben nyújtott segítséget a megyei iparszö­vetség azzal, hogy segített a pályázatok elkészítésében, be­nyújtásában, így 10 és 30 mil­lió forint közötti összeghez juthattak hozzá az érintett tag­szövetkezetek. A közgyűlés másik témája már a jövő évet érintette. A megjelentek szóvá tették, hogy az országos hatáskörű szervek, törvényelőkészítők nem min­dig, (sőt általában nem) veszik figyelembe a javaslataikat, így torz jogszabályok születnek, aminek a következménye, hogy az elfogadásukat köve­tően, rövid időn belül módosí­tani kell ezeket, mert nem al­kalmazhatók a gyakorlatban. Fodor Tibor elmondta, sok­kal határozottabb kiállást, ha­tározottabb érdekvédelmet kérnek a Magyar Iparszövet­ségtől. Az adók ugyanis olyan magasak, hogy a tagszerveze­tek csak a „mában” tudnak lé­tezni, sokuknak még a szinten tartásra sem jut. Mauthner

Next

/
Thumbnails
Contents