Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-14-15 / 292. szám
1996. december 14., szombat 5. oldal Hazai Tükör Milliárdok szerkezetátalakításra Több kell a bizalom megszerzéséért Kuncze Gábor belügyminiszter a rendőrség feladatairól Jövőre a Ház elé terjeszti a prostitúcióról szóló törvényt a belügyminiszter. Kuncze Gábor munkatársunknak nyilatkozva elmondta: már előre tudja, hogy expozéjának igencsak vegyes visszhangja lesz: a „kényes” témában ugyanis szinte lehetetlen közös nevezőt találni.-Egyébként sem a legkellemesebb foglalatosság most belügyminiszternek lenni - jegyzi meg. - A rendszerváltás, 1989 óta háromszorosára nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma hazánkban. S ebbe akkor sem lehet belenyugodni, ha tudnivaló: a rendőrállam megszűntével szinte szükségszerű volt az erőszakos bűncselekmények elszaporodása. Csakis jogállami keretek között léphet fel a rendőrség a bűnözőkkel szemben. így tettek például az idén, amikor végre ,/ászálltak” a fővárosi gépkocsitolvaj-bandákra, amelyek közül hármat már lefüleltek és rács mögé dugtak. A rendőrség még nem tett eleget az emberek bizalmának megszerzéséért. Valóban szolgálniuk és védeniük kell - hosszú időn át és rendületlenül, hogy az állampolgárok megtapasztalják: a jelmondat a valóságot fejezi ki. Nem nézzük, nem is nézhetjük el, ha egy rendőr megtéved. Akit korrupción kapnak - azaz pénzt fogad el -, annak távoznia kell a testülettől. Ugyanúgy, mint azoknak, akik együttműködnek a bűnözőkkel. A közbiztonság terén eredményeket ígérhetek, de határidőt nem. A gyors sikerhez tudniillik a szakmai hozzáértésen és a kemény munkán kívül némi szerencse is kell - mondta befejezésül a belügyminiszter. Tardos János Ép testben ép lélek. Száznégy kis- és nagydiáknak nyújtotta át tegnap „A Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója” elismerő címet Magyar Bálint művelődési miniszter. Öt- venheten a díj első fokozatát nyerték el, mert a kiemelkedő sportteljesítményhez 4,8-as vagy annál jobb tanulmányi átlageredmény társult. fotó: feb/kallus Egy év múlva új nyugdíjrendszer? Továbbra is eltérőek a vélemények az új nyugdíjrendszerről. Az érintett szerveknek és fórumoknak azonban 1997 januárjában meg kell egyezniük, hogy egy évvel később életbe léphessenek az új szabályok. A teljes átálláshoz így is több mint 20 évre lesz szükség. Az egészségügy megújítását célzó programokra ebben az évben több milliárd forint jutott, ám ez csupán töredéke az indokolt igényeknek - hangoztatta Lépes Péter népjóléti államtitkár, tegnapi sajtótájékoztatóján. Lépes ismertette a reformot segítő pályázatokra fordított ösz- szegek felhasználását. Elmondta: a központi költségvetés a szerkezetátalakítással ösz- szefüggő pályázatokra 1 milliárd 700 millió forintot irányzott elő s ez a pótköltségvetésből kiegészült 2 milliárd forinttal, így juthatott a tervezettnél Csütörtökön tartja ez évi utolsó plenáris ülését a Ház - jelentette be tegnap Kórodi Mária, az Országgyűlés alel- nöke. A téli szünet után a törvényhozók február 3-án kezdik majd meg a következő ülésszakot. A jövő heti finis mozgalmasnak ígérkezik. Hétfőn tesz esküt a kormány két új tagja, Kökény Mihály és Nagy Frigyes. Kedden és csütörtökön 20 előterjesztés végszavazása szerepel a programban, köztük az állami költségvetés, a tb-büdzsé, az alkotmánykoncepció, az egyházak közvetlen állami támogatásának törvénybe iktatása és az szja 1 százalékáról szóló rendelkezés szabályozása. A hazai gépkocsik 43 százaléka családok tulajdonában van. A gyermekeknek viszont csak 16 százaléka utazik az autóban biztonsági gyermekülésben Dr. Dutka Antal, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság munkatársa szerint az elmúlt években 10 százalékkal csökkent ugyan a balesetben elhunyt gyerekek száma, de a tavalyi 69 közúti gyermekbaleset - amelyből 32 végződött halállal - intő jel a szülők számára. Több figyelemmel és fegyelemmel elkerülhetők a tragédiák. Reális a cél, hogy egyetlen gyermek se veszítse életét több, a kelleténél mégis kevesebb egyebek közt az Országos Mentőszolgálat korszerűsítésére és a házi szakápolás fejlesztésére, a kórházak adósságainak csökkentésére. A minisztérium reformpályázataira csaknem ezer részletesen kidolgozott program érkezett. A zsűri a benyújtott pályamunkák egyötödének ítélt meg támogatást. Többek között a szakellátás és a háziorvosi ellátás intézményrendszerének korszerűsítését, a csoportpraxisok, valamint az egynapos sebészeti eljárások kialakítását és egészségügyi szakemberek átképzését támogatták. (cs.) Az új parlamenti ciklus kezdetétől, 1994. júniusától ez év novemberéig egyébként az Országgyűlés 1759 órán át ülésezett. A plénum idejének csaknem 10 százaléka a napirenden kívüli felszólalásokkal telt el. A legaktívabb honatyák listáját „utcahosszal”, 1063 felszólalással Torgyán József vezeti. Mögötte a második Sepsey Tamás 358 hozzászólással. A kormány tagjai közül Kuncze Gábor 330-szor, Horn Gyula 167-szer, Kovács László 142-szer kért és kapott szót. A parlamentnek 44 hölgy tagja van. Közülük Pusztai Erzsébet 272, Dobos Krisztina 183, Kutrucz Katalin 146 alkalommal szólalt fel. Koós Tamás autóbalesetben. A Hugária Biztosító, a Magyar Autóklub, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság és a Magyar Motor- kerékpárosok Szövetsége együttműködési megállapodást írt alá, amelynek lényege a megelőzés. A közös tevékenységet hosz- szú távra, a baleset-megelőzés minden formájára kiterjedőnek tervezik. Külön figyelmet szentelnek a gyermekek biztonsági ülésének népszerűsítésére. Arra például, hogy tudatosítsák a szülőkben: kizárólag olyan gyerekülést vásároljanak, amelyen rajta van az ENSZ EGB jóváhagyási jele. (bozsó) A kormányzat a lehető legteljesebb konszenzusra törekszik - hangoztatta Győrfi István miniszteri biztos. A társadalmi vitában részt vesz az Akadémia, a Közgazdasági Társaság és az Idősügyi Tanács is. Az új rendszer egyik pillére továbbra is a felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjbiztosítás maradna. Az új szabályok révén a nyugdíjak jobban igazodnának az évek során befizetett biztosítási díjakhoz. Működne egy úgynevezett nulladik pillér is, amely egyfajta állami garanciát jelentene azoknak, akik befizetéseikkel nem tudták megalapozni nyugdíjjogosultságukat. A nyugdíjkiszámításnál olyan rendszer érvényesülne, amely 50 százalékban a bér- növekedést, 50 százalékban pedig a fogyasztói árak növekedését venné figyelembe. Az úgynevezett tőkefedezeti rész egyfajta sajátos életbiztosításként is működne, hiszen az ide befizetett összegeket szigorúan a biztosított nevén tartanák nyilván, s az összeg akár örökölhető is lenne. Továbbra is számolnak az önkéntes kölcsönös nyugdíj- pénztárak működésével, amelyek kedvezményeit azonban valószínűleg kissé mérsékelni fogják. Karácsonyi akció Továbbra is várják a „Szeretet és Támogatás ’96” elnevezésű karácsonyi akció szervezői - a Miniszterelnöki Hivatal, a történelmi egyházak és karitatív szervezetek - a pénzbeni és élelmiszer-adományokat. A létminimum alatt élő nagycsaládosok, hajléktalanok, egyedül élők ünnepét szebbé varázsoló elemózsiacsomagok fedezetét biztosító forintokat az OTP központi fiókjánál (1052 Budapest, Deák Ferenc u. 7-9.) megnyitott, „Szeretet és támogatás ’96” 11794008-20501620 számú számlára lehet átutalni postai utalványon. Az adomány az szja-ból, illetve a társasági adóból levonható. A szegényeknek szánt élelmiszereket a helyi önkormányzatok és plébániák is fogadják. * Drágul a kötelező. A pénzügyminiszter döntése alapján jövőre átlagosan 19,85 százalékkal emelkednek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak. Az 1500 köbcentinél kisebb hengerűrtartalmú személykocsik díjai az átlagnál kisebb mértékben emelkednek. Isépy és Latorcai nélkül. A Kereszténydemokrata Néppárt a hét végén megtarthatja országos választmányi ülését. A Fővárosi Bíróság pénteki végzése után Isépy Tamás frakcióvezető és Latorcai János választmányi elnök kijelentették: nem vesznek részt a szerintük törvény- sértő összejövetelen. Lebukott rendőrfőhadnagy. A rendőrség illetékes szervei elfogtak egy rendőrfőhadnagyot, mert az illető államtitkot tartalmazó iratot adott át három polgári személynek. A civileket is előzetes letartóztatásba helyezték. Kisebbségi részvénypakett. A nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok még az idén hozzájuthatnak az ingyenes vagyonátadás keretében 300 millió forint árfolyamértékű Mol- részvényhez - közölték az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatóságán. A törvény értelmében az ÁPV Rt.-nek 13 önkormányzatot kell vagyonhoz juttatnia. A hőgyészi önkormányzat építményadót tervez bevezetni 1997-ben. Az erről szóló tervezetet december 18-án tárgyalják a község képviselői. A adófajta kivetésével elsősorban azt kívánják elérni, hogy a nagy ingatlanokat hasznosítsák. Vakáció előtt a t. Ház Torgyán a felszólalók toplistájának élén Óvjuk a kicsiket a kocsiban Elkerülhetők a gyermekbalesetek Kinevezték a KHT vezetőjét A Cikádor - Média Közhasznú Társaság, amely a helyi televíziót, újságot, a képújságot, a kábelrendszert üzemelteti, adja ki, január 1-jén kezdi meg működését Bátaszéken. A legutóbbi testületi ülésen zárt ülés keretében döntöttek az ügyvezető személyéről. Január 1-jétől Puskásné Cser Ildikót bízta meg az önkormányzat a KHT ügyvezetői teendőinek ellátásával. Pályaválasztási tájékoztató 1997/98 Az 1997/98-as tanévben induló képzési formákról, a Tolna megyei és néhány megyén kívüli oktatási intézmény kínálta tovább tanulási lehetőségekről jelentetett meg pályaválasztási tájékoztatót a megyei önkormányzat Pedagógiai Intézete. A kiadvány célja segíteni és eligazítást adni a továbbtanulni szándékozó diákoknak és szüleiknek, összefoglalva a szakmákat, hogy a gyerekek a képességeiknek legmegfelelőbb iskolát találják meg. Szakmunkások szalagtűzője Szalagavató ünnepséget tartottak tegnap a szekszárdi Ady Endre Középiskola és Szakképző Iskola végzős szakmunkástanulói a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében. Az ünnepségen az oktatási intézmény tíz harmadéves osztályának 330 diákja, autószerelők, karosszéria-lakatosok, bőrdíszművesek, könyvkötők, fodrászok építő mesterséget tanulók ruhájára került szalag. A hagyományoknak megfelelően a műsort a diákok állították össze és adták elő. A szalagtűzőt bál követte. A Nap Hírei Mit hoz a jelen? Ezzel a címmel tartott tegnap előadást Szekszárdon, a Vállalkozók Házának konferenciatermében Czakó Gábor. A közismert - egykoron Decsen élő - író lapunknak adott interjújában elmondta: olyan korban élünk, ahol gyakorlatilag nincs múlt, ugyanakkor mindenki a jövőnek él, s farmert hordva igyekszik fiatalos lenni. S az emberek jelentős része abban bízik, hogy ha majd hatékonyabb lesz a termelés, akkor jobb lesz az élet, s mindent megold a Magyar Köztársaság Kft. Ám ez meglehetősen ásatag nézet - vélekedett Czakó Gábor: már csak azért is, mert a jelenre senki sem tekint. S, hogy reménykedhetünk-e valamiben? Igen, hiszen ahogyan az író fogalmazott, a megváltás már megtörtént. Faddi iskolások a Magas-Fátrában Sítúrára indul szombaton reggel a faddi általános iskolások egy csoportja, pedagógusok kíséretében. A tizenöt fős csoport a szlovákiai Csertovicába megy egy hétre. Mint az egyik szervező pedagógus, Soponyai Mihályné elmondta, a Magas Fátrában síelésre alkalmas, 20 centis hó van, a felvonók üzemelnek. A sítúrára induló gyerekek között vannak kezdők, akiknek most lesz először sítalp a lábukon és haladók, aki nem először vesznek részt az iskola által szervezett túrán. Kifosztott Holló fészek A szekszárdi Holló együttes gyakorta fellép Pécsen, s eddig egy kiruccanás sem zárult kellemetlen emlékkel a népszerű trió számára. Kivéve a most pénteki napot: ekkor ugyanis kora hajnalban a zenekar Tanárképző Főiskola előtti parkolóban álló mikrobuszát ismeretlen tettesek feltörték. Pontosabban valakik egy jókora terméskővel bezúzták a gépkocsi oldalablakát, majd az ajtón behatolva a belső térből elemeitek két táskát. Kazetták, hangszer-alkatrészek és a fellépéshez szükséges festékanyagok kerültek a tolvajok birtokába, akik nyilvánvalóan nem ismerték fel az el nem tulajdonított hangszerek értékét. Történelmi verseny Pakson Befejeződött Pakson a művelődési központ általános iskolák számára kiírt történelmi vetélkedő sorozata. A dr. Várady Zoltán és Váradyné Péterfi Zsuzsanna által rendezett versenyben 24 csapat vett részt. A hatodik osztályosok a „Pannónia, a rómaiak végvára” témában mérték össze erejüket. Első lett a Bezerédj iskola 6. c. osztálya (Haáz Ádám, Haáz Péter, Pintér Balázs, felkészítő tanáruk Valentiny Zoltánné) második a Herman Ottó iskola 6. b. osztálya (Bende Tibor, Steinbach Mátyás, Blatt Adrienn, tanáruk Dobó Éva), harmadik a Bezerédj 6. c. másik csapata (Korpácsi Zoltán, Németh József, Weisz Andrea). Az egy évvel idősebbek „Hunyadiak Magyarországa” címmel versenyeztek, meg is jelenítve a történelmi személyiségeket, a törökverő Jánost és az igazságos Mátyást. Az élen nagy fölénnyel a Herman Ottó iskola 7. a. osztálya (Győri László, Bajtai András, Orosz Judit, tanáruk Forrai Ferencné) végzett, őket a Deák Ferenc iskola 7. a. osztálya (Hesz Zoltán, Rohn Emese, Tihanyi Tímea, tanáruk Poómé Heizler Györgyi) követte, bronzérmes lett a Deák Ferenc iskola másik csapata (Nagypál István, Orova Dániel és Orova Tibor).