Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-12 / 290. szám
1996. december 12., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Területfejlesztési támogatással Tamásiban Műhely tengeri vitorlásnak Nem sűrűn hangoztatott, de közismert tény, hogy a jelen gyakorlatban az ún. munkáltatók a féllegális foglalkoztatásban érdekeltek. A kivételek erősítik a szabályt: a tamási Schäfer Jacht Kft öt fő teljes foglalkoztatását vállalva nyert 3,5 milliós támogatást a megyei területfejlesztési keretből. A kft.-t 1992-ben hozta létre, az azt megelőzően kisiparosként dolgozó hajóépítő, Schäfer Elemér. A cég műanyaghajókat gyárt - nem kifejezetten tamási piacra -, a megrendelésre pedig nem panaszkodnak. A területfejlesztési alaptól elnyert összegen egy újabb, megközelítőleg 400 négyzetméteres műhelyt építenek, ahol holland technológiával 37 láb (11 méter) hosz- szú tengeri vitorlások gyártását tervezik. Az új hajót elsősorban exportra szánják, de reményeik szerint itthon is van néhány gazdag ember, akik a magyar tengeren hajó- káznának vele szívesen.- Amikor felmerült a pályázat lehetősége, már érvényes építési engedélyünk volt, saját erőből kezdtük el építeni a műhelyt - mondja a cégvezető. - A vállalkozás japán beruházási hitellel indult, s ma már megtehetem, hogy nem kell magasabb kamatozású hitelhez nyúlnom. A támogatással és a hitellel már majdnem európai módon tudunk gondolkodni. Egy bevezetett céggel, rendelésállománnyal, piaci visszajelzésekkel le tudjuk mérni, hogy mekkorát érdemes fejleszteni. Az már más kérdés, hogy bár a pályázat „csont nélkül” átment, a támogatás folyósítása lassan két hónapot késik. A hivatalos foglalkoztatást „üzletnek semmiképp nem nevezném” - mondja érdeklődésünkre Scäfer Elemér, „hiszen lenne feketemunkás elég, de mi azon törjük a fejünket, hogy szabályosan intézzük a dolgainkat”. Inkább szempont az, hogy a cégnek hosszú távú, biztos jövője legyen, épp ezért nem zavar az, ha adott időn át foglalkoztatnom kell embereket - teszi hozzá. (tf) A közúti rablás ellenére Lesz fizetés a Luxinnál A tolnai Luxin Kft.-hez tartott az a pénzt szállító Citroen, amelynek Kulcs és Adony közötti - ismeretlen álarcos támadó általi - kirablásáról tegnapi számunkban olvashattak. Schäffler Ádám, a Luxin Kft. tolnai ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy az e hét elején esedékes fizetés érthetően elmaradt a cégnél. Tegnap Budapestről banki úton utalták a szükséges ösz- szeget Tolnára, így a kft. dolgozói legkorábban pénteken, vagy jövő héten hétfőn a megkapják fizetésüket. Bátaszéken: Alapítvány a tájházért? A jövő évi költségvetés irányelveinek megtárgyalása volt az első napirendje a tegnap este Bátaszéken megtartott képviselőtestületi ülésnek. A városban tizenöt civil szerveződés működik. Közülük néhány írásban, többen pedig szóban tájékoztatták a testületet az éves munkájukról, elképzeléseikről. Három szerveződés részéről is felvetődött, hogy hozzanak létre alapítványt a táj ház megvalósítására. Olyan döntés született, hogy az egyesület vezetői vizsgálják meg, milyen célokat képzelnek el. Élénk vitát váltott ki a Cikádor-Média Közhasznú Társaság működésének a beindítása. Korábban már döntés született arról, hogy a Kht.-t január 1-jétől meg kell alakítani. A működéshez szükséges 2 milliós alaptőkét viszont nem tartották elfogadhatónak. A mostani testületi ülés vitája is gyakran az alakulásról szólt, s kevésbé a működésről. Végül is a vitát Bognár Jenő polgármester döntötte el egy kompromisz- szumos javaslattal, amely arról szólt, hogy 1 millió forintot szavazzon meg - a többség ezzel egyetértett - a testület az induláshoz, s a költség- vetés tárgyalásakor erre még visszatérnek. (pt) Mikulás a nagycsaládosoknál. A Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete tegnap délután tartotta hagyományos Mikulás ünnepségét a kórház kultúrtermében. A közösen feldíszített fenyőfa mellett vidám hangulatban, örömmel fogadták a gyerekek a Télapót. A Mikulás a tizenhat éven aluli - csaknem száznyolcvan - gyerekeket ajándékozta meg. Az ajándékosztást követően a gyerekek szülői irányítással rajzoltak, gyurmáztak, kellemes hangulatban töltötték el a délutánt. fotó: gottvald károly Kiállítás a Néprajzi Múzeumban A bonyhádiak élő népművészete Bonyhádi kiállítói is vannak a Néprajzi Múzeum márciusig tartó Elő népművészet” elnevezésű tárlatának: a Speciális Iskola diákjai. Ebben az évben két kategóriában hirdették meg az Élő népművészet tárlatot - tudtuk meg Wagnemé Pál Ágnestől, a bonyhádi Speciális Iskola igazgatójától. Az egyiken az ismert alkotók, mesterek vehettek részt, a másikon diákok. Ez utóbbi versenyre az iskolában tanulók munkái közül számos szőtt szőnyeget, fonott kosarat, fazekas és bőrös munkát neveztek be a versenyre. Csak szőnyegből huszonhárom darab került Budapestre. Ezek közül hetet a Néprajzi Múzeumban állítottak ki, de a további tizenhatot is „tárlatérettnek” minősített a zsűri. Az iskola tanulói készítette valamennyi munkát kiállítják a közeljövőben Budapesten. A kiváló teljesítményért kü- löndíjat kapott a bonyhádi intézmény az ott folyó kiváló munkáért. A diákokat Lőrincz Etel textiltervező iparművész, Kürthy György fazekas mester, Barabás Attiláné bőrműves és Rottler Ádám kosárfonó készítette fel a versenyre. -1 - s Lézerfény védi az iskolát Gépesített tanulmányi verseny Dombóváron A dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskolában tartott hétfői számítógépes tanár-továbbképzésről tegnapelőtt adtunk hírt a Tolnai Népújságban. A hétfői rendezvényhez részint kapcsolódva másnap a város általános iskoláinak csapatai mérték össze a középiskolában közismereti tárgyakból és informatikából tudásukat. Mindezt számítógépek segítségével. A tanulmányi verseny megrendezésével a középiskolának az volt a célja, hogy bemutathassa a dombóvári általános iskolák pedagógusainak, diákjainak egyaránt, hogy a számítógép milyen sokoldalúan használható fel akár az alapfokú oktatás területén is. A vetélkedőn a nyolcadikosok tehát a klasszikus tanulmányi verseny tárgyakból - matematikából, magyarból, történelemből, földrajzból - adtak számot tudásukról, s ezt egészítette ki az informatikai feladatsor. Érdekességnek számított, hogy a verseny teljes egészében számítógépek segítségével zajlott, hiszen a kérdéseket gépen kapták az általános iskolák csapatai, számítógéppel válaszoltak, s a gép értékelte, rangsorolta a csapatokat. A vetélkedő mellett számítógépes CD, majd azt követően Internet bemutatót láthattak a gyerekek. Mint azt Gaál János az versenyt rendező iskola igazgatója elmondta, olyan gyerekek is sikerrel és élvezettel kezelték a verseny alatt a masinákat, akik nem rendelkeznek különösebb számítástechnikai tudással, s ez is jelzi azt, hogy az oktatában helyet kell kapniuk a masináknak. A vetélkedőt a Zrínyi Ilona Általános Iskola nyerte meg. A Molnár György Általános Iskola szerezte meg a második helyet a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola előtt, akit a József Attila Általános Iskola követett a sorban. Minden iskola versengő diákjai oklevelet kaptak teljesítményükért, ám legjobban annak örültek, hogy - lévén a számítógépek három év alatt amortizálódnak - a versenyen használt, általános iskolai szinten csúcsminőséget jelentő gépeket legközelebb már saját iskolájukban láthatják viszont. Bár nem a témához kapcsolódik szorosan, mégis megkérdeztük Gaál Jánost, hogy nem fél e attól, hogy betörők célpontjává válik a technikai eszközökkel kitűnően ellátott középiskola, hiszen az elmúlt időszakban két dombóvári iskolát is teljesen kifosztottak. Válaszul azt mondta: Természetesen aggódunk e jelenség miatt, de reméljük, hogy a legmodernebb, minden számítógépes szaktantermet, és a stúdiót is védő számkombinációs zárak, és a mindenhol felszerelt lézeres riasztóberendezések valóban elriasztják tőlünk a betörőket.- nagy Hírek Parkinson-kórosok klubja Bonyhádon Parkinson-kóros betegeknek szervez klubot a bonyhádi városi kórház ideggyógyászati szakambulanciája, valamint a Roche gyógyszer- gyár. Az első foglalkozást ma, december 12-én, csütörtökön délután kettőkor tartják, a kórház tanácskozójában. Freund Antal kiállítása Freund Antal szoborkiállítása december 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor nyílik Szekszárdon, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Folyosógalériáján. Dr. Horváth Béla főigazgató köszöntője után a kiállítást dr. Töttős Gábor helytörténész nyitja meg, majd Rubold Ödön, a Nemzeti Színház művésze mond verset. A kiállítás december 20-ig tekinthető meg, 8-tól 18 óráig. Változások az adózásban Az 1997. évi személyi jövedelemadó változásokról lesz szó Tamásiban, a polgár- mesteri hivatalban a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett összejövetelen december 16-án, hétfőn. A 14 órakor kezdődő előadáson Véh- mann Éva, a megyei APEH osztályvezetője ismerteti az SZJA változásokat. Kézjegy klub Tolnán Parti Nagy Lajos lesz a Kézjegy Tolnai Toliforgatók Klubjának következő vendégek december 13-án 17 órakor a Tolnai Művelődési Ház kávéházában. A városból elszármazott szerző dedikálja könyveit; ő ír majd előszót a jövőre megjelenő harmadik Kézjegy-antológiához. Rendőrkézen a paksi garázdák Romboltak és „alkottak” Rövid idő alatt megtalálták a paksi rendőrkapitányság nyomozói a november végi vandál rongálások tetteseit. Kiderült, a fiatalkorú garázdák lelkét nem csak ezek a cselekmények terhelik, közülük kerültek ki a városban szaporodó fasisztoid hangú falfirkák „alkotói” is. Mint azt hírül adtuk, november végén akkor még ismeretlen elkövetők vandál rongálásokat végeztek Pakson a Móra Ferenc iskolában és a Kishegyi úti bölcsődében. A tettesek hamar a zsaruk látókörébe kerültek, mintegy tizenöt Pakson lakó középiskolás fiatalra gyanakodnak a nyomozók, öt fiatalkorú esetében a gyanú már be is igazolódott. Voltak a gyanúsítottak között, akik azt is elismerték a kihallgatások során a mintegy félmillió forintnyi kárt okozó vandál pusztításokon kívül, hogy a Pakson (is) szaporodó fasiszta, fajgyűlöletre uszító falfestésekben is részesek. Önmagukat „nemzetiszocialistának” nevezik ezek a fiatalok. Nem mindegyikőjük tartozik ebbe a körbe, akadnak közöttük ,jól szituált” családokban élők, ők persze nem is vétkesek a falak pingálásában, csupán a rongálásokban, amelyeknek az indítéka nem egyéb, mint a diszkó utáni felfokozott hangulat. Az eddig kihallgatott öt fiatal megbánást tanúsított, és ígéretet tett, hogy soha többet nem követ el hasonló cselekményt. A nyomozás még folyik. -rákosiVagyonkezelő Kft. pályázat útján bérbe adja 14 nf-es városközponti üzlethelyiségét a Szekszárd, Augusz I. u. 1-3. sz. alatt (Vállalkozók Háza földszintje). Érdeklődni Szekszárd, Bezerédj u. 2. 319-458,319-468 telefonon lehet. •3? Novell. HEWLETT PACKARD NBcrosatt* SZÁMÍTÓGÉP vásárlásával NE VÁRJON AZ ÉVVÉGI HAJRÁRA! COMPUTEREM-ben TANÁCSADÁS ' ALKATRÉSZEK ' KELLÉKEK Szekszárd Wesselényi u. 15. Tel.: 74/415-125