Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-11 / 263. szám

MÉGIS MEGÉPÜLNEK A ROMA LAKÁSOK SZEKSZÁRDON (5. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. NOVEMBER 11. HÉTFŐ ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! Balesetek, tűz a hétvégén Gyalogost gázolt a zebrán Megverték, kirabolták Három ismeretlen személy őcsényben pénteken este nyolc órakor az utcán megtámadta és bántalmazta V. J. helyi lakost. Az ismeretlen tettesek felszólí­tották a 48 éves férfit a nála lévő pénz és egyéb értéktár­gyak átadására, miközben ütle­gelték és rugdosták. A zsák­mány alig 200 forint volt. A sértett nyolc napon belül gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. Anyát a gyerekkel Szekszárdon a Béri Balogh Ádám utca és a Kecskés Ferenc utca kereszteződésében szom­baton 16 óra 40-kor egy mótor- kerékpáros a város központja felé haladva nem adta meg az elsőbbséget a kijelölt gyalogát­kelőhelyen egy hölgynek és 6 éves kislányának és elgázolta őket. Az édesanya nyolc napon Bognár László, a World Boxing Union nemzetközi bajnoka szombat este Pakson, a máso­dik menetben kiütéssel győzött a spanyol Jose Manuel Juarez ellen. Sikerével a szekszárdi túl gyógyuló bordatörést, a gye­rek nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Beesett az árokba Ugyancsak szombaton a 65- ös úton Kurdról Csibrák felé haladva egy kerékpáros hölgy letért az útpadkáról, az árokba borult és súlyos sérülést szen­vedett. Lángolt a kukorica Lángra kapott egy kukoricatá­roló Bátaszék-Orbánhegyen vasárnap 13 óra 14-kor. A tüzet a helyi önkéntes tűzoltók oltot­ták el. Ág községben az Alkotmány utcában vasárnap délután fél háromkor leégett az egyik la­kóház teljes tetőszerkezete. A tüzet a helyszínre érkező dom­bóvári lánglovagok fékezték meg. -fké ­profi ökölvívó Kevin Kelly, a WBU pehelysúlyú világbajno­kának hivatalos kihívójává lé­pett elő. (Részletes tudósítá­sunkat a 10. oldalon olvashat­ják.) FOTÓ: GOTTVALD Bognár világbajnoki kihívó Búcsút tartottak Bonyhádon A gyermekek lampionos felvonulásával kezdődött péntek este Bonyhádon a Már­ton nap. Alkalmi lámpásaikkal vonultak a diákok a Német Háztól a Vörösmarty is­koláig, ahol a Magyarországi Ifjú Néme­tek Közösségének bonyhádi tagjai adták elő az ismert Márton legendát. Szombaton korán volt ébresztő. Fél hétkor kezdődött a búcsú kiásása a német háznál, ahol aztán feldíszítették a búcsú­fát. Ehhez a fenyőt idén is a Pannónia Me­zőgazdasági Szövetkezet bocsátotta az ünneplők rendelkezésére. A legények ez­után díszes kalapjaikban lovaskocsira ül­tek: megkezdték a borgyűjtést. A szombat esti bálra mintegy kilencven liter nedűt si­került a hordóba töltögetniük. Az esti mu­latságot a művelődési központban tartot­ták a Smuck együttes zenéjére. A fellépett a hőgyészi Német Nemzetiségi Ifjúsági Tánccsoport, a bonyhádi német kórus, a nemzetiségi tánccsoport, és a GJU együt­tese. A bál hangulatát emelte az éjféli tombolasorsolás, amelyen - a helyi vállal- kozók jóvoltából - ötvenezer forint értékű ajándéktárgyat sorsoltak ki. - háj ­FOTÓ: BAKÓ JENŐ Labilis savtartalom, de javítható minőség Az első borkezelések után A szakemberek szerint, a bor idei évjáratát nem fogják majd nosztalgiával emlegetni. Ennek ellenére bizonyára lesz olyan termelő, aki az ültetvényén szedett szőlőjéből, egy-egy szeren­csésebb fajtából, nagyon jó bort tud készíteni. Sok múlik az alapanyagon, de nagyon sokat lehet javítani a borkezeléssel is. Módos Ernőt, az Aliscavin Rt. igazgatóját az első borkezelé­sekről kérdeztük. A Ghymes Szekszárdon A négy fős, pozsonyi illető­ségű Ghymes nevű együttes magyarországi vendégsze­replése keretében - eleget téve a Tolna Megyei Bűn- megelőzési Alap, a szek­szárdi ZUG és a Bál-Na Produkció meghívásának - november 11-én, azaz ma 20 órai kezdettel Szekszár­don, a Gyermekek Házában lép fel. À népzenei gyöke­rekből táplálkozó együttes a Tűzugrás című albumát mu­tatja be, vendégművészként Hobó (Földes László) is be­segít az éneklésbe. — Bár a szüret a kései faj­táknál még csak pár hete feje­ződött be, de valóban a szep­temberben leszedett szőlőfaj­táknál már aktuális az első bor­kezelés. Az idei esztendő spe­cialitása a rendkívül magas és labilis savtartalom, mind a fe­hér, mind a vörösboroknál. Ez a szokásosnál kicsit türelmesebb borkezelést kíván, éppen ami­att, hogy adjuk meg a lehetősé­get a borban lévő almasavnak a biológiai bomlásra, vagyis, hogy természetes úton csök­kentse ezt a magas savtartal­mat. Tehát azok, akik figyelem­mel kísérik a boruk savtartal­mát és erre van lehetőségük, azoknak megéri még várni a fejtésekkel, kénezésekkel. A seprőn tartással ugyanis meg­várhatják, hogy az így elszapo­rodó, almasavbontó baktériu­mok természetes úton lecsök­kentsék a ma még - vélemé­nyem szerint - túlságosan ma­gas savszintet. Ez mind a fehér, mind a vörösboroknál kívána­tos, ami egyben arra inti a ter­melőt, hogy ne kapkodja el ezt a műveletet és lehetőleg tudato­san várjon a fejtéssel és a kéne- zéssel, mindaddig amíg az op­timális savtartalom helyre nem áll. (Folytatás a 3. oldalon.) Tisztújító küldöttgyűlés a szocialistáknál Dr. Kiss József maradt az elnök Sajtóbeszélgetést tartott a Magyar Szocialista Párt Tolna megyei elnöksége szombaton. Az összejövetelre az MSZP megyei küldöttgyűlését követően került sor. A meghívottakat dr. Kiss József, a MSZP megyei elnöke köszön­tötte, majd ezt követően tájékoz­tatást adott a küldöttgyűlésen elhangzottakról, a párt előtt álló feladatokról. A tisztújító kül­döttgyűlésen, melyen részt vett dr. Jánosi György, az MSZP al- elnöke is, közel száz delegált je­lent meg a megye településeiről. A küldöttek az elmúlt két év eseményeit tekintették át. (Leg­utóbb 1994. december 17-én, hat nappal az önkormányzati vá­lasztások után volt küldöttgyű­lés.) Most a vita két kérdés körül zajlott, egyrészt mi is az a határ­pont amit nem szabad átlépni. még akkor sem, ha egy járatlan úton haladva, a létező szocia­lizmusból megyünk a működő kapitalizmus felé. Másrészt a Tocsik-ügy kapcsán a küldöttek közül többen is felvetették: mi­lyen értékrendi különbségek vannak Magyarországon, ha természetessé válhatnak több száz milliós sikerdíjak, míg má­sutt néhány tíz millió forint hiá­nya miatt mennek tönkre ön- kormányzatok. A jelenlegi politikai helyzet­ben két hibát kell elkerülnie az MSZP-nek. Nem szabad ha­talmi pozícióból megoldani a problémákat, illetve kishitűen azt gondolni, hogy a problémák nem megoldhatók. A folyama­tok igen is megfordíthatok - hangzott el. Ezt követően a küldöttgyűlés résztvevői megfogalmazták az MSZP Tolna Megyei Szövet­sége előtt álló feladatokat a vá­lasztási ciklus hátralévő részére, majd meválasztották az új el­nökséget. Megyei elnöknek ismét dr. Kiss Józsefet választották a kül­döttek, a három alelnök: Csáki Béla (Szekszárd), Tóth Gyula (Dombóvár), Fonyó Lajos (Paks). Az Országos Választ­mány tagja: Takács László (Szekszárd), Németh István (Dombóvár), az Országos Egyeztető Bizottság tagja: Fatér Imre lett. -/. kováts ­Tolna: kisvárosi nagyberuházás „Megszállták” az új üzletházat Szűknek bizonyult a majd’ 1200 négyzetméteres eladótér a tol­nai Hámori Üzletház vasárnap délelőtti megnyitóján. A sza­lagátvágás után valóságos tömeg „szállta meg” az áruházat. Tény, hogy a maga nemében példa nélkül álló tolnai nagybe­ruházás eredményeképpen bő­ven van látni- és vásárolnivaló az esztétikus, kétszintes üzlet­házban. Az alsó élelmiszer-vegyiáru részleg 800 négyzetméterén magától értetődően meglehető­sen sokféle áru elfér. Az üzlet­ház profilját az alsó részen vi­rágüzlet bővíti. A felső 350 négyzetméteres galérián kap­ható egyebek mellett papíráru, illatszerek, márkás italok, aján­déktárgyak, játékok, üveg- és porcelánáru, sport- és szabad­idő ruházat, de gondoltak a vá­sárlás közben megszomjazókra, megéhezŐkre, illetve a szük­séghelyzetekre is. Mindez a vevők színvonalas, kulturált kiszolgálását bizto­sítja. Ezt hangsúlyozta áruház­nyitó beszédében dr. Kari Imre országgyűlési képviselő is, (a parlament gazdasági bizottsá­gának alelnöke, kormánybiz­tos), aki a Hámori Üzletházat a Duna Plaza-val, a Pólus Center­rel egy sorban említette, mint a kereskedelemben, szolgáltatás­ban megjelenő minőségileg új irányzatok képviselőit. Kari Imre utalt rá, hogy az utóbbi évek „szigorú” időszaka a stabilizáció terén olyan ered­ményeket hozott, amelyek alap­jain jövőre megindulhat a sze­rény gazdasági növekedés, és megáll a lakosság reálbércsök­kenése. A bizakodó prognózisok el­lenére a közgazdasági közeg egy jó ideig még korántsem lesz ideálisnak mondható. Egy ilyen körülmények között, kis­városban végrehajtott nagybe­ruházás kockázatait firtató kér­désünkre Hikádi Attila áruház­igazgató azt mondta, hogy Tol­nára fokozottan érvényes az a megállapítás, miszerint minden vállalkozás kockázatos. Ám úgy vélik, az általuk megcélzott vevőkör széles réteget képvisel, és az üzletház sikeres lesz. (Folytatás a 3. oldalon.) % 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents