Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-23-24 / 274. szám
16. oldal Gyermekvilág 1996. november 23., szombat Mai feladványunk A tíz éven aluliak színezzék ki a képet és küldjék be. (l=fehér, 2=rózsaszín, 3=kék, 4=sötétzöld, 5=világoszöld, 6=barna, 7=piros, 8=sárga) Fer-Ac Bt. uzsonnáját nyerik, mások könyvajándékban részesülnek. November 9-i rejtvényünk helyes megfejtői közül a szeA tíz éven felüliektől öt Árpád-házi király nevét várjuk. A megfejtéseket november 29-ig küldjétek be a Gyermekek Háza címére. (7101 Szekszárd, Pf.130.) A szerencsés szekszárdiak a rencse az alábbiaknak kedvezett: Nepp Nelli (Fácánkert), Dobosi Ildikó (Nagydorog), Baksay Adrienn (Paks), Kin- hirt Roland (Szálka), Auth Krisztina (Szekszárd) és Varga Csaba (Szekszárd). Indián-érdekességek A hopi indiánok kígyótánca nem egyéb, mint kétévenként megismétlődő nagyszerű, esőért mondott imádság, aminek menete a következő fő fejezetekből áll: összegyűjtik a négy égtájból a kígyókat, oltárt emelnek, amit tarka homokrajzok díszítenek. Szép tisztára megmossák a kígyókat, előadják a kígyódrámát, versenyfutást rendeznek, és tisztálkodási szertartásnak vetik alá magukat. A résztvevőknek 8 napig tartó titkos szertartásokkal kell előkészülniük a táncra, aminél a táncosok élő csörgőkígyókat foguk között visznek a szájukban. Emellett bőven felhasználják a szent sastoliakat és az „indián tömjént”, a megszentelt kukoricalisztet. Az ojibwe indiánok mokasz- szin-szerencsejátékának félelmesen izgalmas jelleget kölcsönöz az ilyenkor szokásos szakadatlan dobolás. A játéknál nyolc, egymással szemben ülő férfinak el kell találnia, hogy az előttük sorban fekvő mokasszi- nok közül melyik alá dugtak golyót. Helyenként egyenesen ülőtánccá alakul a dolog, a férfiak arca eltorzul, kezük ütemesen mozog, mindez szertartássá avatja a játék egyes mozzanatait. A ti verseitek Megbúvó patak Erdő mélyén Szomorú füzek közt Hűs vizű patak csordogál Tiszta fényben tündöklő Fenséges festői táj, Ha este köd szitál Ó! Drága szűzies fényed, Ha az egész tájra kiteljed, A hajnal csodálatos lesz. S megbú a füzek mélyén, Mint megannyi emlék, Szomorú lelkem tövén. A patakot híd szeli át, Melyen először csókoltál, Te felejthetetlen kicsi lány! Szívem féltett kincse, Ó! Te pótolhatatlan fény, Lelkem tükre, jöjj vissza! Megbúvó patak, erdő mélyén, A fűz lágy ölén. Balázs Antal Száll a madár Száll a madár, a kismadár, Egy kicsi fecske A fellegekbe. Száll, csak száll A kicsi fecske, Szegény kismadár Nem tudja rá mi vár. Jön a vihar, Szegény madár, esik is már Villámlik és menny dörög Szegény fecske nyöszörög. Pók Viktória Történetek Mátyásról Hogy tanult a király húga dolgozni Élt egyszer egy furfangos béreslegény. Igen csökönyös ökrei voltak. A szegény béreslegény kitalálta, hogy az eketoldalék rúdjára egy porció szénát rak. így az első két ökör ment a széna után, a többi meg az első kettő után. Arra ment Mátyás király. — Adjon Isten jó napot, szántogatsz? Mért tetted oda azt a porció szénát? — Tegnap sehogy sem tudtam boldogulni, de ma haladok szépen. — Ejha! Ha te ezt a két ökröt meg tudod tanítani dolgozni, akkor tanítsd meg az én húgomat is! — Állok elébe! Mátyás király elvitte a húgát a kis béreslegényhez. A lány amint odaértek, mindjárt felült a padkára, s egész nap el sem mozdult onnan. Este azt mondja a kisbéres: — Édesanyám, készítsen már vacsorát, mert már éhes vagyok. Az anyja elkészítette, de csak kettőre terített. A lány meg csak gubbasztott a padkán. A kisbéres odaült az asztalhoz, s megkérdezte: — Édesanyám, hányán dolgoztunk? — Ketten, fiam, ketten! — No, akkor ketten is eszünk! A lány csak néz, hogy esznek, de nem mozdul. Másnap reggel fölkelnek, s a gazdaasz- szony látja ám, hogy a lány söpri a konyhát, aztán megkérdi: — Öreganyám, dolog-e, ha kisöpröm a konyhát? — Az bizony dolog. A lány kisöpörte a konyhát, a házat, aztán odamegy a kemence szájába, szedi ki a hamut. — Öreganyám, dolog-e, ha kiszedem a pernyét? — Dolog bizony. Akkorára már a gazdaaszszony háromra terített. De már akkor a lány is odaült. Hívja enni az anyja a kisbérest. Ő kérdi: — Édesanyám, hányán dolgoztunk? — Hárman, fiam, hárman. — No, hát akkor hárman is eszünk! Mikor jóllaktak a lány is kiment dolgozni. Mikor a király elment hozzájuk, látta, hogy a húga dolgozik, még mondani sem kell neki, magától megtalálja a munkát. Azt mondja akkor a király: — No, kisbéres, megtanítottad a húgomat dolgozni, hozzád adom feleségül! Csaptak is mindjárt hét országra szóló lakodalmat. Az eltévedt csillagocska Egyszer egy kis csillag eltévedt az égbolton. Össze-vissza száguldozott, sehogy sem talált haza. Találkozott a felhővel. — Felhő apó! Nem tudod véletlenül, hogy hol lakom én? A felhő besötétedett és azt mondta: — Még azt sem tudom, hogy én hol lakom, nemhogy te! Menj el a szélhez és kérdezd meg! A kis csillag szomorúan kereste meg a szelet. Meg is találta. — Szél anyó, nem tudod véletlenül, hol lakom én? A szél erős fúvásba kezdett. — Még én sem tudom, hogy hol lakom, nemhogy te! Menj el ahhoz a hegyhez! Majd ő megmondja! A kis csillag elment a hegyhez. De a hegy nem ért rá, aludt. A kis csillag hiába kiabálta a fülébe, meg se hallotta. Ezért úgy elfáradt, hogy leesett az égről. Egyenesen egy házikóra esett. Pont a kéménybe. Ott aztán begurult a szoba közepébe. Ahol a gyerekek éppen a fenyőfát díszítették. Abban a házban lakott Vik- torka és Klaudia. Éppen azon vitatkoztak, mit tegyenek a fenyőfa tetejére. A családban mindenki karácsonyra készülődött. Az anyukájuk és apukájuk készítették a finom falatokat. A Viktorka majdnem rálépett a kis csillagra, mikor az megszólalt: — Nehogy rámlépj! - mondja a csillagocska. À Klaudia odaszaladt és gyorsan felkapta a csillagocskát a földről. — Nézd, Viktor, megtaláltam a fenyőfára a díszt! - és megtörölgette a kis kezével. A kis csillag sóhajtozni kezdett. — De jó nektek! Ti itthon vagytok! Én nem tudom, hogy hol lakom. Klaudia megszólalt;- Maradj itt nálunk örökre, majd mi vigyázunk rád! — Jó, itt maradhatok egy darabig - kiszökött a Klaudia kezéből és boldogan, fényesen csillogva repdesett a szobában. A Viktor és Klaudia örömtáncot jártak. Este, mikor eljött a karácsonyi ünneplés, a kis csillag felrepült a fenyőfa tetejére, és ott boldogan, fényesen ragyogott. így beragyogta az egész szobát. Nagyon szép volt a karácsonyfa. Ä szülők és a gyerekek megajándékozták egymást. Elénekelték a „Mennyből az angyal”-t. A kis csillag nagyon örült a fa tetején. El is felejtette, hogy nincs otthona. Amikor aztán az ég közelebb került a földhöz, a kis csillag elbúcsúzott a családtól és felrepült az égbe. Ott ragyog még most is. Aki nem hiszi, nézzen fel az égre. Antalné Bíró Jolán Bűvészkedjünk! A titokzatos varázsgyűrű A közönségtől egy közönséges jegygyűrűt kért kölcsön a bűvész és a készletben tart egy hasonló másik gyűrűt. A gyűrűt a közönség szeme láttára az asztalra teszi, de a kölcsönzött gyűrű helyett saját gyűrűjét teszi oda, a kölcsön- zöttet pedig a markában tartva a gyűrűt ráhúzza a pálcára. A nézők közül kettőt felkér a segéd- kezésre s egy zsebkendőt is kér kölcsön. Most kezét a gyűrűvel a pálca közepére csúsztatja, s a két kisegítőt felkéri a pálca két végét megfogni, a zsebkendővel pedig körülcsavarja a pálca közepét és vele együtt a pálca közepén lévő gyűrűt is. Felvéve az asztalról az odatett gyűrűt, azt futólag felmutatja s megmondja a közönségnek, hogy ezt dacára annak, hogy két úr tartja a pálca két végét, rávarázsolja a pálcára, erre jobb kezét a gyűrűvel a kendő alá dugja, de a gyűrűt eközben markába csúsztatja. Azután megragadja a kendő sarkát, a kendőt egy rántással lehúzza a pálcáról, s a nézők ott látják a kikölcsönzött gyűrűt a pálca közepén. Saját gyűrűjét pedig eltünteti a bűvész. A mutatványt nem árt jópár- szor gyakorolni, különösen azt a részt, amikor a kölcsönzött gyűrűt észrevétlen a varázspálcára húzzuk. Útvesztő Segítsetek a kisegérnek a sajthoz jutni, de úgy, hogy elkerülje a rá leselkedő 'macskát! Vicces! — Apu, igaz, hogy a piros arc az egészség jele? — Igaz, kisfiam. — Akkor Peti, a szomszéd fiú, tegnap a jobb arcán egészségesebb volt, mint a balon... Magdit dorgálja az édesanyja: — Hogy voltál képes tegnap délután három óra hosszat a kapuban fecsegni a*barátnőddel? — Tudod, anyu, én mondtam neki, hogy jöjjön be a szobába, de nem ért rá... Julcsi újságolja a barátnőjének: — Jaj, úgy szaladtam az előbb! — Miért? — Egy fiú meg akart csókolni ! — Na és, utolérted? — Gyerekek! Mondjatok egy gyűjtőnevet! — Szemetesvödör! - vágja rá Pisti. — Most még receptet szeretnék írni - mondja az orvos - de nem találom a toliamat. — Bocsánat, doktor úr, de tíz perce a hónom alá dugta... — Képzeld, barátom, mi történt velem tegnap! Lezuhantam egy 20 méteres létráról! — Borzasztó ! Rettenetes! És hogy maradtál életben? — Hát úgy, hogy a létra legalsó fokán álltam! Történetek kedvenc állatokról Szeretem a lovakat, bár még sohasem lovagoltam, szeretem nézni őket és a mesékben, rajzfilmeken is szeretem a táltos lovakat. A ló az ember régi barátja, a honfoglaláskor is a lovak segítettek az embereknek a nagy utak megtételénél. Nagyon tetszik nekem a bagoly is. Szép és ritka állat. Sajnos inkább csak az állatkertekben lehet jól megnézni őket. Védett madarak, nappal alszanak, éjszaka vadásznak. Fogságban ritkán születik kicsinyük. A kutya az ember legrégebbi barátja. Okos és köny- nyen tanítható állat. Gondozást és sok szeretetet igényel. Erről a három állatról írok most történeteket. Egy fehér ló Sokszor álmodtam egy fehér lóval, amelyik a legszebb és a leggyorsabb volt az összes többi ló között. Egyszer láttam igaziból is egy fehér lovat, nála vadabbat, nehezebben be- törhetőt még nem láttam. Nem is mertem a közelébe menni, olyan félelmeteseket rúgott a hátsó lábával. Azóta ha lovat látok csak messziről nézem, pedig nagyon szeretem a szép lovakat. A bagoly A bagoly bemerészkedett a lakott területre, biztosan éhes volt. Amikor megláttam az ágon először arra gondoltam, Az öreg Morzsa hogy nem is él. Nem mozdult sem a szeme, sem a tolla. Órákig figyeltem. Este már sötétedett, amikor végre megmozdult, de olyan gyorsan, hogy megfigyelni sem tudtam, hová száll le. A kutya Morzsa már régóta van nálunk, öreg, alig lát, mégis nagyon aranyos, szeretetre méltó. Már felnőtt kutyaként került hozzánk. Nagyon hamar otthon érezte magát, gyorsan megszerettük. Az első alkalommal 5 kölyke született, de csak egy marad közülük életben, egy vörös szőrű, őt Manónak neveztem el. Egy kicsit nagyobbra nőtt, mint Morzsa, és nem lett olyan szép, de így is szeretjük mindkettőjüket. Fáth Bálint, Tengelic Magyar mondák A gyászmagyarok Taksony fejedelem idejében történt, hogy egy nagy magyar sereg rátört Galliára, mert zsákmányt akart szerezni. Amikor visszafordultak, hogy hazatérjenek, átkeltek a Rajna folyón, és a sereget három részre osztották. Az egyik sereg Eisenach városa mellett vonult el, amikor a szászok hercege váratlanul megrohanta és kegyetlenül elpusztította. A herceg csak hét magyart hagyott életben, ezeknek fülét levágatta, aztán így szólt hozzájuk: — Menjetek le a többi magyarhoz, s mondjátok meg, hogy mindenki így jár, aki lábát beteszi a gyötrelmek országába! Eközben a másik két magyar sereg már behatolt a svábok földjére. Amikor a magyarok meghallották, hogy mi történt társaikkal és rokonaikkal, abbahagyták a zsákmányolást, és ami élőt, embert vagy állatot az Iller folyótól a Lajtáig találtak, mind levágták. A hét füleden magyarra pedig, akik élve hazatértek, ahelyett, hogy társaikkal együtt a halált választották volna, a község ilyen ítéletet hozott: Mindenüket, amijük csak volt, teljesen elveszítették, ingó és ingatlan vagyonukat egyaránt. Elválasztották őket feleségüktől és gyermekeiktől. Mezítláb, saru nélkül maradtak: semmiféle tulajdonuk nem lehetett és mindig együtt kellett járniuk, sátorról-sátorra koldulva, egészen életük fogytáig.
