Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-21 / 272. szám

1996. november 21., csütörtök Sport 9. oldal Edzőváltás az UFC-nél Botos Antal helyett Török Bálint Az UFC Szekszárd elnöksé­gének hétfői ülésén döntöttek arról, hogy Botos Antal veze­tőedzőt felmentik állásából. Érdeklődésünkre Pálfi Já­nos úr, az NB III-as klub új­donsült elnöke elmondta, a nehéz anyagi helyzetben lévő egyesület nem tudja a továb­biakban fedezni Botos Antal költségeit. A vezetőedző ugyanis Pécsről járt át az edzésekre, illetve a hétvégi mérkőzésekre is, s a neki kifi­zetett „benzinpénzek” jelen­tősen megterhelték az UFC amúgy sem feneketlen „kin­csesládáját”. Botos Antal helyét decem­ber 31-ig az eddigi pályaedző, Török Bálint veszi át. Az el­nökség jövőre dönt a tavaszi szezonban „kispados” szak­vezető személyéről. Labdarúgó Samsung Magyar-kupa Paksi vendégjáték Óbudán Fővárosi ellenfél vár az NB Il-es paksi labdarúgókra a Samsung Magyar-kupa nyol- caddöntőjében, miután tegnap a Debrecent kiütve utolsóként a III. kér. TVE gárdája jutott a legjobb 16 csapat közé. A két élvonalbeli együttes első összecsapásán 1-0-ás hajdúsági siker született, de tegnapi 3-0-ás hazai győzel­müknek köszönhetően össze­sítésben (3-1-el) az óbudaiak bizonyultak jobbnak. A III. kér. TVE a nyolcad- döntőben november 27-én, szerdán 13 órakor fogadja az atomos legénységet, míg a visszavágóra egy héttel ké­sőbb, december 4-én 12.30- kor kerül sor Pakson. A Samsung Magyar-kupa nyolcaddöntőinek eredmé­nyei: MTK-Újpest 2-2, Vác FC-Samsung-Tiszavasvári Alkaloida 2-1, Haladás-Ka- bai Cukor 4-4, Csepel-Fe- rencváros 0-3. Megyei sakk csapatbajnokság Biztosan vezet a KAD SC Az 5. forduló rangadójának az Oroszlánok-Rendőr SE mér­kőzés bizonyult, hiszen a ha­zaiak hétközi átigazolásaikkal alaposan meglepték a vendé­geket. Az Atomerőmű SE NB I/B-s gárdájának négy játé­kosa - köztük Vidéki, Molnár és Mészáros nemzetközi mes­terek, sokkolva a mezőnyt - az Oroszlánokhoz csatlakoz­tak. A paksiak húzásukkal sa­ját együttesükön túl az ASE II. gárdájának is esélyt adtak a jobb helyezésre. Most ugyan csak Molnár ült be játszani az amúgy sem gyenge játékerőt képviselő hazaiakhoz, s ezzel - szoros csatában - 5.5:4.5 arányban nyertek az Oroszlá­nok. Várdomb-Bátaszék csapata a bajnokság eddigi legna­gyobb különbségű győzelmét aratva 9.5:0.5 arányban dia­dalmaskodott Györköny fe­lett. Az éllovas KAD SC biztos, 8.5:1.5 arányú sikert aratott az Iregszemcse ellen. A Decs II. 3.5 pontot rabolt az ASE második csapatától. A pak­siak 6.5 ponttal gyarapodtak, s ezzel tovább léptek előre a tabellán. A harmadik helyre a gyönkiek érkeztek, miután nagy csatában 6:4-re nyertek a rivális Dombóvár ellen. A bajnokság 1996. évi eseményeit értékelve megál­lapítható, hogy rég nem látott taktikai csata alakult ki. A je­lentősen megerősödött me­gyei pontvadászatban a hátra­lévő négy forduló további nagy küzdelmet ígér. A ver­seny rendkívül szoros, s eset­leges további igazolásokkal a jövő évi folytatás végső befu­tóját előre kockázatos lenne megjósolni. A bajnokság állása: 1. KAD SC 36, 2. Rendőr SE 30.5, 3. Gyönk Hegyhát 29.5, 4. ASE II 28, 5. Várdomb-Bá­taszék 27.5, 6. Dombóvár 26.5, 7. Iregszemcse 25.5, 8. Oroszlánok 24.5, 9. Decs II. 12.5, 10. Györköny 9.5 pont­tal. (Szuhai) A győriek postázták az óvást. Miközben javában folyik a talál­gatás, hogy a szombaton megrendezett Ferencváros-Győri ETO FC NB I-es labdarúgó-mérkőzésen (3-2) jogosan vagy jogosulat­lanul szerepelt a hazaiaknál az ukrán idegenlégiós Szergej Kuz- nyecov, a szerdai nap egyetlen lényeges fejleménye az üggyel kap­csolatban az, hogy a győriek (express-ajánlva) postázták óvásukat. Egyszer majd mifelénk is felvirrad... Rovatunk népszerűsége az utóbbi időben hallatlanul meg­növekedett, oldalhálós forgal­munkat lassan alig győzzük bonyolítani. A minap a tamási szurkolók tiszteltek meg ben­nünket levelükkel a múlt heti „A Sárga Ultrák inkább össze­dobják a büntetést” c. írásunk kapcsán, mely a botrányos kö­rülmények között lezajlott Sza- kály Agraco-Tamási megyei rangadó után született. Idézetek a Sárga Ultrák leve­léből: „Jó néhány dologban jogtalanul vádolnak minket. Már a cikk címének a megvá­lasztását is sérelmesnek tartjuk, mert mi nem a balhé kedvéért, hanem a játék szeretete miatt járunk mérkőzésekre. Éppen ezért fel sem vetődhet az, hogy mi „inkább” összedobjuk a büntetésre a pénzt. Az más do­log, hogy adódhatnak bizonyos szituációk - Árvái úr szerint „balhék” - melyek nézeteltéré­sekhez vezetnek. Ilyen helyze­tekben a felelősség ránk eső ré­szét mi gerincesen elvállaljuk, de kikérjük magunknak, hogy mások tettei miatt is mi tartsuk a hátunkat. A legkönnyebb do­log rajtunk elverni a port, hi­szen ez egy megfogható „szer­vezet” ...” „Persze nem állítjuk, hogy mi feddhetetlenek lennénk, de Ár­vái úr nyilatkozata igencsak megkérdőjelezhető... ” „Mi csak egyetlen olyan fel­iratú zászlót tettünk ki, amin az „Árulók vagytok!” felirat volt és nem többet, mint ahogyan ezt Árvái úr állítja (Árvái úr „eh­hez hasonló feliratokat” említ - A Szerz.). Ezt a zászlót nem szántuk név szerint senkinek, hanem kinek-kinek saját lelki­ismerete szerinti elgondolko­dásra. Ha Árvái úr ezt magára vette, akkor mégis sárosnak érzi magát. Amikor ő volt az el­nök Tamásiban, semmivel sem segített nekünk, nemhogy ő adta a zászlókat. Voltak olyan klubvezetők, akik valóban segí­tettek, de nem Árvái úr... ” „Nagyon sok sérelmünk van még, ami terjedelem és a nyomdafestéket nem tűrő volta miatt nem kerülhet ide ...” „A bírók közül néhányon ré­gebbi sérelmeik miatt harag­szanak Tamásira, nagyon kis része van ebben a Sárga Ult­ráknak ... „Úgy gondoljuk, a Játékve­zetői Testülettel sokat javult a kapcsolatunk. Ékes bizonyítéka ennek a velük játszott barátsá­gos mérkőzés és az utána átbe­szélgetett este, melynek még lesz folytatása. Ebben a sze­zonban viszont a mai napig „csak” hét ponttal sújtották a bírók csapatunkat... „Mi nem a JT-t hibáztatjuk, sajnos, egyes emberek ezt di­rekt csinálják, ennek tudható be Krekó úr ténykedése is. Most például nem egy tizenegyes gyanús helyzetben nem ítélt büntetőt, hanem százszázalé­kos, tiszta tizenegyesnél. Olyan mértékben befolyásolta a mér­kőzést, hogy azt egy csapat sem bírta volna ki... ” „Mi ezután is kiegyensúlyo­zott, problémamentes kapcso­latra fogunk törekedni a játék­vezetőkkel. Remélhetőleg, ez nemcsak egyoldalú lesz. ” Mivel a levélírók személy- azonosságukat nem fedték fel, csak a szolidabb részekből szemezgettünk... Ellentmondásokkal, sérel­mekkel, elfogultsággal teli so­rok. „Végre egy belevaló társa­ság” - gondoltam mikor elő­ször hallottam a Sárga Ultrák­ról (s láttam őket Pakson szur­kolni az Újpest elleni kupa­meccsen). Sorozatos rendzava­rásaik (petárdák, bedobálások stb.) azonban lassan átformál­tam róluk alkotott véleménye­met. Naivan úgy hittem, a ta­mási drukkerek bebizonyítják majd, hogy másképp is lehet mint „szotyolázás közben jókat anyázgatva” részt venni egy labdarúgó mérkőzésen. Például zászlókat lobogtatva, énekelve, tapsolva, dicsérve, biztatva. Tévedtem, ám hitem nem vesz­tettem, egyszer majd mifelénk is „felvirrad” ... iff. Teszler Vendel Félévkor jeles! Pár napja fejeződtek be az NB III. őszi szezonjának küzdel­mei, s a Dráva-csoport első he­lyén, 15 forduló után is veretle­nül a Dunaszentgyörgy Limex SE végzett. A sportban erre mondják: váratlan eredmény. Az edzőváltással és a játéko­sállomány jelentős változásával elkezdett nyári felkészüléskor, bizton mondhatom, senki sem gondolt ilyen sikerre, hiszen a csapat első NB III-as évadja fe­lemásra sikeredett. Gyengécske ősz után, Botos edzővel egy szebb tavasz jött, de az év végi bizonyítvány így is csak köze­pes lett. Most azonban a félévi leckekönyvben egy nagy, po­cakos ötös díszeleg. Hosszasan lehetne elemezni, hogy minek köszönhető a jó szereplés, ám csak egy dolgot emelnék ki: a csapat valóban CSAPAT-tá vált. Egymást se­gítő, egyet akaró, egységes gárdává. A PVSK elleni utolsó mérkőzésen jól megmutatko­zott mindez. Égy szerencsétlen öngól után - mellyel a Pécs szerzett vezetést - a 74. perc tá­jékán a fáradtság jelei mutat­koztak a játékosokon, de az akarat diadalmaskodott az erő felett, s a szentgyörgyiek egy óriási kapufa után már egyenlí­teni is tudtak, megőrizve ezzel őszi veretlenségüket. Itt kell szólnom még valami­ről, pontosabban valakikről. A küzdeni tudás, az egységes aka­rat mellett ugyanis, további se­gítsége is akadt Pécsett a Li- mexnek: a szurkolótábora. Az a harminc-negyven fős „kemény mag”, amelyik hétről-hétre hű­ségesen elkísérte a csapatot a legtávolabbi ellenfélhez is. Az öreg pécsi stadion lelátói bizo­nyára régen hallottak már ilyen lelkes szurkolást. A harsány, de sportszerű buzdítás szinte fel­támasztotta a fáradó szentgyör- gyi játékosokat, s meggyőző­déssel mondhatom, a jó ered­mény elérésének a szurkolók is részeseivé váltak. Köszönet érte! A bajnokság félidejében já­runk. A kérdés jelenleg nem le­het más: az acélos ősz után lesz-e boldogító tavasz? Mi lesz Limex? - gyöngyösi ­Elmaradt felzárkózás A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban vasárnap leját­szott Tevel-Szakály mérkőzés 5-1-es hazai győzelemmel zá­rult. A papírforma eredmény el­lenére a vendégek nem tudnak beletörődni az őket ért sérel­mekbe^). — A mérkőzés után felme­rült bennem, érdemes-e társa­dalmi munkában dolgozni a futballért - kezdte Árvái Fe­renc, a Szakály Agraco SE ügyvezető elnöke. — Újoncként, az esélytele­nek nyugalmával utaztunk a lis­tavezetőhöz, de - mint minden meccsen, így Tevelen is - nyerni szerettünk volna. A ha­zaiak megérdemelten szereztek kettő-nullás vezetést. Ennek el­lenére játékosaink nem adták fel, és megpróbálták lefaragni a hátrányukat. Sajnos, Lehel Já­nos játékvezető megakadá­lyozta a felzárkózást. — Hogyan? — Az egyik ellenakciónknál csatárunk egy-az-egyben ve­zette rá a labdát a kapusra. A teveli hálóőr szabálytalanul akadályozta meg a gólszerzést, s ezt a játékvezető sípszóval el is ismerte. A 16-oson belül tör­tént faultért büntetőnek, vala­mint a kapuvédő kiállításának kellett volna következnie. Ezzel szemben a bíró a büntetőterüle­ten belül történt szabálytalan­ságért a 16-oson kívülről ítélt szabadrúgást, a kapust pedig nem büntette. — Ezt követően egy balol­dali támadásunk során a bünte­tőterületen belülre érkező játé­kosunkat lerántották, ám ő es­tében is kapura lőtt. A labda az ellenfél védőjéről a mélységből érkező labdarúgónk elé került, aki az üres kapuba passzolt. Gólunk után a vonalbíró - a ta­lálat érvényességét jelezve - a felezővonal felé indult. Meg­döbbenésünkre azonban a já­tékvezető - negyven méteres tá­volságból futva - kifelé ítélt szabadrúgást! ? — A mérkőzés alatt egy ár­talmatlanfelszabadító rúgás el­találta a nézőtéren ülő Pál Zol- tánnét, aki súlyos, eszmélet- vesztéses sérülést szenvedett. Ezután egy civil egyszerűen át­sétált a pályán, a bíró azonban nem állította meg a játékot. — Mit ért azon, hogy érde­mes-e társadalmi munkában dolgozni? — Kérdéseim: megenged­hető-e, hogy egy játékvezető tönkre tegye a társadalmi mun­kában dolgozó sportemberek ambícióját egy-egy hétvégén? Van-e így értelme a sportveze­tőknek dolgozni, a szponzorok­nak áldozni, a játékosoknak futballozni? Lehel János, a mérkőzés bí­rája a következőket fűzte az elmondottakhoz. — Az Árvái úr által említett „ tizenegyes gyanús ” helyzetnél a szakályi játékos - s ebben II. számú partjelzőm is megerősí­tett - mintegy másfél méterrel a < 16-os vonalán kívül ütközött a hazaiak kapusával, aki egyéb­ként nem utolsó emberként kö­vette el a szabálytalanságot. Nem vagyok híve a sárga lapok állandó előrángatásának, ezért figyelmeztettem „csak” szóban a teveli hálóőrt. — A vendégcsapat gólját egyértelmű leshelyzet előzte meg. Árvái úr állításával szem­ben „akcióközeiben” voltam, így jól láthattam, amikor a sza­kályi csatár jó méteres lesen kapta a labdát. ítéletemben megerősített az I. számú part­jelzőm is, aki elmondása szerint azért nem emelte fel a zászlóját, mert én már előbb sípoltam. Segítőm öccse - aki az esetnél vonalban állt - a lefújás után testvére szemére vetette: miért nem „húzta ” be a lest, amikor a játékvezető előzőleg már - he­lyesen - befújta azt. — Kérdésem: szükség van-e egyáltalán játékvezetőkre, mi­ért nem vezetik le a csapatveze­tők, az edzők a mérkőzéseket? Én sem szólok bele, hogy me­lyik csapat milyen összeállítás­ban lép pályára, ezért minősí­tést csak a játékvezetői testület erre hivatott szakembereitől fo­gadok el. t.f.-f.l. Hátfájás nélküli győzelem. A New York-i Női Mes­terek Tornájának első fordulójában a képen látható német Steffi Graf biztos győzelemmel (6:1, 6:4) jutott túl a szlovák Karina Habsudován. „Ezen a mérkőzésen nem fájt a hátam” - nyilatkozta Graf. Nem dicsekedhet ellenben egészségi ál­lapotával Szeles Mónika, az amerikai sztár vállsérülése mi­att feladta a japán Date elleni mérkőzését. fotó: feb Labdarúgás Utánpótlás bajnokságok NB II -es ifjúsági bajnokság, A-korosztály: Matáv Sop­ron-Paks 2-1 (2-0). Paks: Müller- Bősz, Törjék, Róth, Bese- Ledneczki, Füredi, Maj- sai, Mizser (Antalka)- Faller, Szabadi. Edző: Klement István. Mizser sérülése megpecsételte a paksi csapat sorsát. G: Sza­badi. Jók: Róth, Törjék, Füredi, Majsai. B-korosztály: Matáv Sop- ron-Paks 3-1 (2-0). Paks: Hamza (Katona)- Lakatos, Szakács, Pokomi, Fritz- Tóth (Búzás), Vamyú, Tamási Z., Tamai (Csorba)- Tamási G., Kenessey (Simon). Edző: Kohl József. Második félidei játéká­val rászolgált győzelmére a a vendéglátó Sopron. G: Katona (11-esből). Jók: Pokomi, Ta­mási G., Vamyú. U-15: Pécsi FC-Paks 3-1 (2-1). Paks: Keszthelyi- Ka- nik, Frast, Herger, Fritz- Fülöp, Feil, Orova (Lacza)- Pápista (Nyesev), Wolf, Szeiman. Edző: Muck Pál. A hazaiak a szerencsével sem álltak hadilá­bon. G: Wolf. Jók: Frast, Fülöp, Kanik. U-14: Pécsi FC-Paks 2-8 (1-3). Paks: Reichert- Bodonyi (Benke), Széli, Taba, Klement (Benics)- Mihályi, Besenczi (Hortobágyi), Nagy- Vincze, Farkasdi (Kenessey), Weisz. Edző: Homyák László. A nagy különbségű paksi győzelem hűen tükrözi a két csapat kö­zötti tudáskülönbséget. G: Far­kasdi 2, Weisz, Mihályi, Be­nics, Hortobágyi, Kenessey, Széli. Jók: Farkasdi, Mihályi, Benke, Széli. Megyei Sportapróságok Csípett a paprika. Röp­labda NB II., nők: Kalo- csa-Paksi RK 3:0 (5, 3, 4). Paks: Zubor, Balczó, Hudák, Farkasfalvy, Máté, Szilágyi. Csere: Kelemen, Feil. Edző: Poór József. A paksi csapat tagjainak zöme enerváltan, „felpaprikázatlanul” röplab- dázott. Játéka alapján a csa­patból senkit sem lehet kie­melni. Nagyváradi vendégek. A nagyváradi old-boyok évek óta kedves visszatérő vendé­gei a szekszárdi öregfiú lab­darúgó csapatnak. A két együttes pénteken 18 órai kezdettel, a városi sportcsar­nokban mérkőzik meg ismét egymással. őszi szezonzáró játéko­sértekezletet tart a Zombai Sport Kör labdarúgó-szakosz­tálya pénteken, 18 órakor a felsőiskola ebédlőjében. Az összejövetel keretében a sportkör elnöke beszámol a vezetőség tevékenységéről, majd a labdarúgó szakosztály edzője ad számot az eddigi szakmai munkáról. Teke. Férfi NB II: Zala- egerszeg-Dombóvári Sparta­cus 7:1 (3004:2853). A tarta­lékosán - Bán és Horváth N. nélkül - felálló dombóvári vendégek erejéből csak eny- nyire futotta. Pontszerző: Lehmann 487 fa. NB III: Dombóvári Sparta­cus Il.-Juta II. 3:5 (2214:2267). Végig szoros küzdelemben maradtak alul a Spartacus fiataljai a rutino­sabb vendégekkel szemben. Pontszerzők: Tárnái 406, Szabó 383, ifj. Lehmann 368.

Next

/
Thumbnails
Contents