Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-21 / 272. szám

1996. november 21., csütörtök Gazdaság 7. oldal Lopott szoftvernek nagy az ára Megszületett az ltelet az első hazai szoftverperben. A Sop­roni Városi Bíróságon hozott döntést hamarosan újabbak követik, mert kiderült, hogy a Magyarországon forgalom­ban lévő számítógépes prog­ramok 75 százaléka lopott. Emiatt az államot évente 10 milliárd forint kár éri. Az illegális szoftverkereskede­lem visszaszorítására létreho­zott nemzetközi szervezet, a BSA és az ORFK közös fellé­pésre szánta el magát. A jéghegy csúcsát jelentő első ilyen bűnügy főszereplője két fiatalember, akik a munka­helyükön, illetve otthon egy modem és egy telefon segítsé­gével mások számára is hozzá­férhetővé tették - csereberélték - programjaikat. A szoftver- gyártókat ért csekély, 2 milliós kár tükröződik az enyhe ítélet­ben is: a fiúk 45 000, illetve 19 500 forintos pénzbüntetéssel megússzák a dolgot, bár a Btk. akár 5 éves börtönbüntetést is lehetővé tesz. Súlyosabb ítélet várható egy másik, nyomozati szakban lévő ügyben. A rendőrség az Auto- ker Holding Rt. három telep­helyén tartott vizsgálata során több mint száz számítógépet el­lenőrzött, s megállapította, hogy az azokon működő szoft­verek 95 százaléka nagy való­színűséggel hamis. A kár elér­heti a 10 millió forintot. A razziák folytatódnak. Takács Mariann Jövőre magyarázatot kér az adóhivatal, ha aránytalanul csekély a jövedelem Pénzt vagy nyilatkozatot Jövőre azokat az önálló tevékenységet végző magánszemélye­ket, akik valótlan vagy hiányos adóbevallást tesznek, már nem­csak megkérdezheti, hanem kötelezően meg is kérdezi az adóha­tóság a jövedelmek forrásairól és felhasználásáról. Erre vonat­kozó irányelveket készül kiadni a Pénzügyminisztérium. Törvény kötelezi erre a tárcát, nem csupán az a tény, hogy az egyéni vállalkozók jelentős hányada egyáltalán nem tesz eleget adóbevallási kötelezett­ségének. Aki pedig igen, gyak­ran hibázik. Jövőre, az idei évre vonatkozó adóbevallások után minden bizonnyal már a tévedések, a durva hibák oka­ira is fény derül - mondták tegnap a PM-ben. Az irányel­vek még az idén megjelennek az adó- és pénzügyi közlö­nyökben, tájékoztatókban. Lé­nyegük, hogy a valótlan, hiá­nyos bevallást tett magánsze­mélyeket nyilatkozattételre hívja fel az APEH. Magyará­zatot kell adniuk a bevételek felhasználásáról, a kiadások­ról, ráfordításokról, a befekte­tésekről, a költségekről. Ha ezek után sem sikerül az adó- elszámolást illetően közös ne­vezőre jutni az APEH-hel, él­het a hatóság az adóbecslés eszközével. Szakmákra, országrészekre, a mindenkori minimálbérre, a tevékenység körülményeire tekintettel differenciáltan hatá­rozzák meg azokat az éves jö­vedelmi határokat, amelyek alatt megkéri az adóhivatal ügyfeleit, hogy számoljanak el pénzügyeikkel, s azzal, hogy ha ráfizetéses volt a vállalko­zás, ugyan miből tartották el magukat, illetve családjukat? Az irányelvekben több mint 300 szakmát sorolnak fel. A határszámok kialakításánál az eddigi bevallásokat, illetve az azokból számítható átlagos jö­vedelmet vették figyelembe. Kivételek is akadnak. A szabá­lyok nem vonatkoznak például a kezdő vállalkozókra, illetve bizonyos területeken egyes szakmákban dolgozók mente­sülhetnek alóla. Ez érvényes például a magas munkanélkü­liséggel küszködő válságöve­zetekben működőkre. A jöve­delmi kategóriák kialakításá­nál figyelembe vették a tevé­kenység körülményeit is. Egy személyszállító kisiparosnak például Budapesten a tervezet szerint legkevesebb 197 ezer forintnyi jövedelmet kell be­vallania ahhoz, hogy az adóha­tóság ne vegye górcső alá kia­dásait. Székesfehérváron két­ezerrel kevesebbet is elfogad­hatónak tartanak. Az egyéni vállalkozó orvosoknak az 5 ezernél nagyobb lélekszámú városokban legalább 752 ezer forint éves jövedelmet kell felmutatniuk, ám az ennél ki­sebb településeken élőktől már 458 ezer forint is hihetően hangzik. Az intézkedés 80-100 ezer főállású egyéni vállalkozóra terjed ki. (der) nélküli ELŐLEG KOMBINÁLT HŰTŐSZEKRÉNY 55 cm sötétített képcső 70 csatorna kábel TV vétel teletext videocsatlakozás menürendszer távirányító j 300 literes hűtőszekrény 3 fiókos fagyasztóval 51 cm-es sötétített képcső 60 csatorna kábel TV vétel 24 órás bel kikapcsoló videocsatlakozás OSD menürendszer távirányító ElSlECGEl HAVI ELŐLEGGEL HAVI ELŐLEGGEL HAVI HI Electrolux gorenje MOSOGATÓGÉP AUTOMATA MOSÓGÉP 400 fordulatos centrifuga 5 kg ruhatöltet rozsdamentes acél mosódob és üst öntisztító szűrő HŰTŐSZEKRÉNY 12 terítékes 5 programos 18 liter víz- fogyasztás 200 literes hűtőszekrény 19 literes fagyasztóval ELŐLEGGEL HAVI ELŐLEGGEL HAW Whirlpool S Electrolux AUTOMATA MOSÓGÉP MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ PORSZÍVÓ TAKARÍTÓ GÉP 500 fordulatos centrifuga 5 kg ruhatöitet 11 mosóprogram gyapjúprogrammal rozsdamentes acél mosódob programonként! hőfokválasztás öntisztító szűrő 1200 W teljesítmény 1000 W teljesítmény papírporzsák kábelfelcsévélés ELŐLEGGEL ELŐLEGGELHAVI reszletfizetes - arcsokkentes - házhozszállítás - garantált minőség ELEKTRO MARKT Hïïl Szekszárd, volt Skála Áruház, Tel.: 74/415-155 Paks, Plus Áruház, Tel.: 75/319-169 Baja, Sétáló utca Tel.: 79/422-690 Baja, Vörösmarty u. S. Tel.: 79/325-253 Idejffijtil Kiskunhalas, Köztársaság u. 10. Tel.: 77/421-028 Kaposvár, Sétáló utca közepén Tel.: 82/315-959 Pécs, volt Bem utca, Tel.: 72/215-079 Dunaújváros, Balogh Ádám és Táncsics utca sarok, Tel.: 25/311-726 IííuIlI Al Veszprém - Székesfehérvár - Balalonlüred - Szombathely - Zalaegerszeg - Pápa Ajka - Keszthely Tegnaptól fut a Foodapest ’96 A feldolgozott élelmiszer- ipari termékek exportjából hazánknak évente 2 milli­árd dolláros bevétele szár­mazik - mondta Lakos László földművelésügyi miniszter a Foodapest ’96 megnyitóján. A harmadik alkalommal megrendezett, négynapos Nemzetközi Élelmiszer-, Ital- és Élelmiszer-gépipari szakkiállításon 28 ország vesz részt, minden harmadik bemutató külföldi. Lakos László kiemelte, hogy a kiál­lítás jól tükrözi a magyar élelmiszer-gazdaságban végbement átalakulást és fej­lődést. A hazai agrártermékek legnagyobb felvevőpiaca a magyar élelmiszeripar: itt vásárolják fel a termelés 75 százalékát. A miniszter kitért arra, hogy az élelmiszeripar­ban az utóbbi években lé­nyeges szervezeti és tulaj­doni változások mentek végbe. Az ágazatban a terme- lővagyonnak 80 százaléka van magántulajdonban, fele­részt külföldi kézben. A leg­látványosabb fejlődés a kis- és középvállalatoknál volt. Ennek eredményeként'a ma­gyar élelmiszeripar terméke­inek értékesítéséből szár­mazó bevétel 40 százaléka az EU-országokban realizáló­dik. A miniszter kiemelte az unió követelményeihez való alkalmazkodás fontosságát. ttvuan GUMI­KERESKEDÉS AJÁNLATUNK: * Matador és Barum köpenyek személy-, teher- és mező- gazdasági járművekre * Orosz és Taurus köpenyek teher- és mezőgazdasági jár­művekre * Bolgár köpenyek targoncákra * Tömlők minden típushoz Szekszárd, Tartsay u. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17, szombaton 8-11 óráig. (Gemenc Volán mögött) Telefon: 74/411-822/544, 06-20/410-192. ___________ (97077) R endkívüli őszi, • szonyegvasar! MINDEN SZŐNYEG FÉLÁRON A SULÁKNÁL! Gumis hátoldalú nyomottmintás filc padlószónyeg 290 Ft/m2-tól, Velúr padlószónyeg 690 Ft/m2-tól. Szobai 2x3 m-es szőnyeg 9.990 Ft/db-lól. Csak nálunk: vásárlás esetén kárpótlási jegyét beszámítjuk! Szekszárd, Garay tér 16. Tel.: 74/316-262. Slllák BETAKARÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT FELVÁSÁRLÁST VÁLLAL ZARVASI Vállaljuk a takarmánykukorica aratását, szállítását, tisztítását, szárítását, felvásárlását. Árak megegyezés szerint — kombájnnyers súlyra számítva — májusi morzsolt» átszámítva (MSZ-szabvány szerint) (aratás, szállítás, tisztítás, szárítási költség külön elszámo­lás alapján fizetendő). Tolna megyében bárhol, ha legalább 20 ha területre áll össze az igény. FIZETÉS: A BESZÁLLÍTÁST KŐVETŐEN AZONNAL. Érdeklődni: STABÁK AGRO LINE KFT., Szarvas, Halászlaki major (kft. telephelye). Telefon: (66)312-974 7 órától 16 óráig (30) 351-875 bármikor (30) 384-991 bármikor

Next

/
Thumbnails
Contents