Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-16-17 / 268. szám

10. oldal Hétvégi Magazin 1996. november 16., szombat Rejtett értékeink Csapó Ida, egy magyar honleány Ritka eset, ha a történet olyan nőről emlékezik meg, aki tu­lajdonképpen nem volt más, mint háziasszony; az már más kérdés, hogy nem akármilyen szellemű, hatású és tevékeny­ségű leány és feleség, hiszen az „első magyar nemzet­gazda” leánya és a fiumei kormányzó felesége. A Csapó György és Csapó Zoltán által írt példás család- történetből tudjuk, hogy ta- gyosi Csapó Ida 1807. au­gusztus 31-én született Ten- gelicen, a megyeházát építtető későbbi híres alispán, Csapó Dániel egyetlen gyermeke­ként. Még nincs 17 éves, amikor nemeskéri Kiss Pál 1824. május 25-én feleségül veszi. Az akkori udvari taná­csos, királyi kamarás később Fiume és a dalmát tengerpart kormányzója lesz, felesége pedig egyaránt követi Bécsbe, Pozsonyba s természetesen Fiumébe is. Csapó Ida leg­alább öt nyelven kitünően be­szél és ír, a kortól független mércével mérve rendkívül művelt, fogékony minden szépre, újra és jóra, férjének mindenben méltó társa, atyjá­nak bálványozója. Otthoni indíttatását jól ér- * zékeltetik 1844-ban rótt sorai: egyaránt fényt vetnek a sza­vak a reformkori Tolna me­gyei nemesség társaséletére s a család meghitt hangulatára: „ .. szülőimnél maradtam, kik életük nagy részét úgyis egyetlen gyermekük nélkül töltik el. Milyen édes pihenés volt ez: a fakadó nyár bal­zsamos atmoszférájában, me­legen dobogó szívek, jó és okos emberek közt, habár csak rövid hetekig időzhetni! Társasági viszonyok, politika, litteratura, külföldi történetek, megyei dolgok mind szóban forognak és egoizmus vagy pártosság nélkül lesznek meg­ítélve. E nemes körben isme­retlen a harag és irigység”. Jó egy év múlva már Fiúméban tanúja annak, hogy ez a han­gulat nem jellemző Széchenyi István és Kossuth Lajos vélet­len találkozására. A legna­gyobb magyar nemcsak azt jegyzi meg epésen Kossuth- ról, hogy „ő mindenben meg­előz, csakhogy elvegye elő­lem az initiativa (kezdemé­nyezés) dicsőségét”, hanem az ebéden a vele szemben ülő későbbi kormányzóra célozva epésen mondja: „Szerettem volna controll nélkül ízlelni a jó tengeri halat.. .” Ahogy az eddigieket is, a következőket is a nemes hon­leány naplójában idézhetjük, hiszen az századunk elején unokaöccse, a Liszt-leveleket is kiadó Csapó Vilmos jóvol­tából kéziratként megjelent. A sajnálatosan rövid részletek többnyire egykorú följegyzé­sek, de akad köztük későbbi hozzáfűzés is. Széchenyiről és Kossuthról szívszorító ol­vasni: „Két napig figyeltem e két nagy embert: ki a nagyob­bik? csak a história döntheti majd el. Ám a jövő Kossuth­nak nyílik, a gróf kiégett vul­kán, szelleme felemészti tes­tét. Ábrázatának számtalan ráncai munkára és szenve­désre mutatnak, míg ellenben „a nép embere” nagy, tün­döklő szemeivel bátran tekint a világba ...” A napló min­den lapja szolgál ilyen intim részletekkel, lehetővé teszi, hogy ne történelemként, ha­nem életközelből lássuk ha­zánk és a birodalom jeles személyeit. Csapó Ida emellett szeré­nyen hallgatja el, hogy Misz- lán óvodát alapított (a me­gyebeliek közül az egyik el­sőt), Fiúméban szeretetházat ' hozott létre Asilo de Caritas néven, a baracsi iskola és templom emlékezhet reá, fő­támogatójára, de jutott bő­kezű adományaiból az Aka­démia, a Nemzeti Színház és a szekszárdi kórház alapítvá­nyaiba is. Széchenyi nem vé­letlenül írta róla 1840. no­vember 30-i levelében, hogy olyannak ismerte meg, „kinek szép lelke oly forrón lángol mind az iránt, mi honunk fel­virágzását érdekli”. Még éle­tében megérhette, hogy Fi­ume négyárbocos hajót neve­zett el róla, ottani költők se­lyemre nyomtatták számára, magasztalására írt ódáikat, ha­lála után jóval, 1911-ben pe­dig utca kapta nevét az akkor már nemzetközi hírű kikötővé lett városban, ahol arcképe függött az általa alapított sze- retetház dísztermében. Ha meggondoljuk, hogy mindezt nem a kormányzói járandó­ságból, hanem saját vagyo­nukból hozta létre, már házi­asszonyként is tisztelhetjük, hiszen a reprezentálás akkori­ban saját zsebből ment... Tengelicen 1856. novem­ber 16-án bekövetkezett ha­lála után még egyszer feltű­nést keltett, mert végrendelete egyszerre tükrözte hazafisá- gát, okos gazdálkodását és atyja iránti szeretetét. Dr. Töttős Gábor Porta Galéria - A hónap műtárgya Örömteli izzásban Stekly Zsuzsa tűzzománcai mellé Szekszárdon az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Porta Galéri­ájában újabb, de nem ismeret­len alkotóval találkozhatnak a könyvtárba betérők. Stekly Zsuzsa tűzzománc képei és ék­szerei fogadják a látogatókat. Nincs hónap, hogy ne jelent­kezne a hírek között egy, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bonyhádon élő és alkotó Stekly Zsuzs® melyik művelő­dési házban, iskolában, galériá­ban, vagy kiállítóteremben áll a közönség elé Stekly Zsuzsa nem csupán mű­vészettörténeti ismertek birto­kosa, de mindazoké is, melyek szükségeltetnek az alkotói fo­lyamathoz, míg az elképzelt, megálmodott képből kézzel formált, tapintható alkotás ke­letkezik. Idén nyáron az egri kiállításának megnyitójára megfogalmazott néhány gondo­latot, ami az életének legmeg­határozóbb szakaszait mutatja be. „Gyorsan beszélek, de ez Hálám nem egyszerű beszéd­hiba, hanem életstílus, így is élek, és így is dolgozom, ha kell öt ember helyett is. Ezért nem fárasztom magam a tempó las­sításával, logopédus barátnőm nagy bánatára ...” írja az egri bemutatkozó sorokban. Ha ezt nem vallotta volna is be Stekly Zsuzsa, pontosan mérhető a grafikusi, festői gondolatokat tükröző képein. Az hogy szá­mára az ember megjelenítése is fontos, akármilyen élethelyzet­ben ábrázolva, színesen, ragyo­gón és a zománc adta csillogás­ban, szerves tartozéka egyéni­ségének, gyors és sokatmondó szándékának. Vajon hányán vallják ezekben az években, hogy boldog gyermek- és ifjú­koruk volt? Stekly Zsuzsa ezt könnyű szívvel teszi. Sőt, ilyen felnőttnek is érzi magát, hiszen a munkája boldogítja. Erre ké­szült már gyermekként is, az ugyancsak művészi vénával ál­dott és sok területen alkotóként ismert édesapa mellett. Kérdés sem volt a pályaválasztáskor: hogy merre? Természetesnek tűnt a művészet! így szerzett tudást a Pécsi Művészeti Szak- középiskolában és később a gyakorlati életben. Az irodalom vonzásában látszatra könnye­dén lesz ihletett társa egy-egy költői gondolat, regényrészlet, vagy akár az Árpád-házi kirá­lyok, szentek legendája. Ezek­kel találkozhatunk december elejéig a szekszárdi kiállításon. Decsi Kiss János Iregszemcse, Szekszárd Reformáció, énekhangra Pontosan látnunk kell a természet örök körforgásában meg­búvó rendet. Azt a törvényszerűséget, amelyben az elmúlás és az újjászületés egyaránt jelen van. A józan ész, a földi élethez ezer szállal kötődő testiségünk csak nehezen fogadja el és teszi önmaga számára is szükségszerű ténynek ezeket a törvényeket. Az idő dolgát nem lehet befo­lyásolni. Tör-zúz, aztán fátyol­lal takar, ha tetszik, gyógyít. Mindent, ami a világra jön, és részese ennek a körforgásnak, alakít, formál, újjáteremt, mássá tesz, mint ami előbb volt. Ilyen törvényszerűség ré­szeként jött létre, született az 1500-as évek végén a katoli­cizmust másként értékelő re­formáció. Október utolsó napja ennek emlékére évről-évre a lé­lek megújulását is jelzi. A református, evangélikus közösségek, gyülekezetek szá­mára minden időben ünnepnek számít. Az ünnepek elképzelhe­tetlenek a zene, a muzsika, az ének és olyan költői gondolatok nélkül, amelyben a lélek ne mártózna meg és frissülne új erőt kapva. Ha a szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttesről, kórusról több alka­lommal szóltunk már lapunk hasábjain. Az 1994-ben alakult énekkar nem csupán Tolna me­gye egyházi szertartásain vett részt, de a szomszédos megyé­ket is felkeresték, az öröm mondó béke követeként. Kar­nagyuk, Naszladi Judit elvégzi az ilyen csoportok életéhez tar­tozó szervező, menedzselő fel­adatokat is, Lemle Zoltán lelki- pásztorral, az együttes alapító­jával együtt. Ma már nincs is olyan egyházi ünnep, amikor ne kérnék közreműködésre, sze­replésre a kórust. Természetes volt, hogy a reformációra em­lékező istentiszteleteken is ak­tív résztvevők voltak. Ilyen helyszínül szolgált Tolna me­gye legnagyobb református temploma Iregszemcsén. Az 1300 ülőhelyes templomban szárnyalt a kórus éneke az ige­hirdető Lemle Zoltán gondola­taival. A decsi Kajsza fúvós quartett, Lozsányi Tamás orgo­naművész, Erős Edina fuvolajá­téka és Pintér Gabriella szóló­éneke maradandó élményt ha­gyott az iregszemcsei hívők között. Szekszárdon, a reformá­tus templom ökumenikus isten- tiszteletén Szilvássy Géza helyi lelkipásztor külön köszöntötte Johann Gyula evangélikus és Frei Antal baptista lelkészeket, mint az ünnepség szolgálat te­vőit. Mindketten azon gondola­tokat fogalmazták meg, ame­lyek a lélek naponkénti refor­málását, újjászületését, ébredé­sét sürgeti. Ebben a megújulás­ban képes helyreállni a rom­landó test is. Mindezeket erősí­tette a szekszárdi Gárdonyi Zol­tán kórus éneke, az ökumenikus istentiszteleten. A kórus éltetője minden al­kalom, amikor fellépési lehető­séggel keresi meg bárki. Kecs­kemét, Budapest, Velence, Gárdony egy-egy gyülekezeté­ben is megszólalt lelket refor­máló énekük. Ezekre az utakra kísérte a támogatók adakozó jókedve. Egyre nő a szponzo­rok száma, akik az utazási költ­ségeket segítik csökkenteni. Ma még megnevezni nem kívánják őket, de mindenki tudja, hogy az ilyen jellegű szándékot áldás kíséri. A szekszárdi Gárdonyi Zol­tán Református Együttes ezek­ben a napokban már az év vége legnagyobb ünnepére készül, és az ezt megelőző Ádventi vára­kozásban kér helyet a testet- lelket reformáló énekhangok­nak. Decsi Kiss János Jó hír Igehely: „Jöjjetek énhozzám mindnyá­jan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nek­tek” (Máté ev. 11,28). Már csaknem készen van a kép. Már csak egy kicsiny szürke folt van rajta. Még hiányzik róla az, aki a legfonto­sabb: ő, a tékozló fiú. Minden más ké­szen van, és nagyon jól sikerült. Itt van az atyai ház, teljes pompájával és gaz­dagságával, az örvendező szolgák, jól gondozott állatok a pásztorokkal, a ringó gabonatáblák és az útszéli virá­gok. De mindenekfölött az atya tisztele­tet parancsoló, és mégis kimondhatat­lan jóságot sugárzó alakja, amely uralja a képet. Az atya a ház előtt áll. Arcáról leol­vasható, hogy már régen vár valakire. És most, hogy megpillantotta azt, akit várva várt, nagy örömében elébe szalad és nézi... kit néz? - tulajdonképpen még csak azt a szürke foltot. A tékozló fiú üres helyét. A mi festőnk már régóta keresi azt a fiatalembert, aki modell le­hetne a tékozló fiúhoz. Mindeddig azonban még nem talált megfelelő személyt hozzá. Egyszer, amint a város nyomorne­gyedében barangol, hirtelen megpil­lantja őt. Ritkán lehet ilyen elzüllött emberi alakkal találkozni. Kuszán le­lógó haj, borostás áll, teste csupa szenny, inkább rongyokba, mint ruhába öltözve, fiatal, és mégis elgyötört, úgy áll ott egy omladozó falnak támasz­kodva. Egykor finom arcvonásain az élet terhei és szenvedélyei otthagyták kitörölhetetlen nyomukat. Emberi ábrá- zat, szinte a felismerhetetlenségig el­torzulva. Alig hallja, hogy a festő megszólítja. Csak amikor az egy ezüstpénzt tart elébe, csillan fel némi fény eltompult szemében. Azután hamarosan létrejön az alku. Holnap délután három órakor - úgy, amint van - jelentkeznie kell a fes­tőnél. A címet megtalálja a névjegyen, gazdag lakoma és bőséges díjazás vár rá. Amikor másnap a megbeszélt időben csengetnek a festő ajtaján, gyorsan ki­nyitja az ajtót. Mindent előkészített: örömmel várja, hogy végre befejez­hesse képét. De ki ez? Egy idegen férfi áll cjjtaja előtt. Az ismeretlen őt keresi. Jó, de nem most! Most másvalakit vár. Éppen el akarja küldeni az idegent, amikor az előhúzza a zsebéből a névje­gyet a festő írásával és címével. Most már minden világos előtte. A fiatalem­ber, az a szánalmas alak, akit tegnap a nyomornegyedben fölszedett - az áll előtte. De megfürödve, vadonatúj ruhá­ban, borbélynál is volt, aki megborot­válta és rendes frizurát készített neki. Micsoda csalódás! A züllött fiatalem­ber ostoba buzgóságával mindent elron­tott. Az üres folt a hűséges és jóságos atyával szemben továbbra is üres ma­rad. S miridez azért történt így, mert akinek jönnie kellett volna, úgy, amint volt, nem úgy jött. így nem volt elfo­gadható. Tudod-e, hogy manapság milyen sok ember cselekszik ugyanilyen helytele­nül? Lehet, hogy te is ilyen elveszett ál­lapotban vagy. Vágyakozol a tiszta, bol­dog élet után. De talán te is tévesen kép­zeled el, hogyan kerülhetnél ki boldogta­lan állapotodból. Ahelyett, hogy úgy jönnél Uradhoz és Megváltódhoz, amint vagy, hogy ő vegye el bűneidet, előző­leg te magad igyekszel megjobbítani magadat. Milyen kár! Mert ekkor be kell zárulnia az ajtónak, amely elválaszt a szent Istentől, ahelyett, hogy kinyílna az. Mert Isten és az ember között másként szól az egyezség. Isten Fia azért jött, hogy az elveszetteket keresse és tartsa meg, és Ő a súlyosan megterhelteket hívja magához. Nekik akar nyugalmat és békességet adni. Talán éppen a te szá­modra üres képünkön az a szürke hely. Töltsd ki! Bálint Orsolya Százados szenzációk Kis iskola nagy gondjai Az ezredévi fényben úszó Magyarország egy kis eldu­gott zugában meglehetősen furcsa körülményeket rögzí­tett az 1896. november 29-i Tolnavármegye híre A szak- csi majorpusztai iskola ba­jairól: „Witkovits Ferenc, a szakcsi iskolaszék elnöke bejelentette a tanfelügyelő­nél, hogy Wurm Ödön bérlő az iskolafenntartásra vonat­kozó szerződésbeli kötele­zettségének nem akar eleget tenni. Panasza szerint a bérlő a tanév kezdetén nem tette közzé a gyermekek is­kolába küldésének napját, s így a gyermekek még októ­ber elején sem jártak isko­lába. Iskolaszereket, nyom­tatványokat, írószereket, tankönyveket nem szerzett be, sőt az iskolaszéki elnök fölszólítására azzal fenyege­tőzött, hogy református cse­lédeket fogad, s követelte, hogy a tanítót egyszerűen helyezzék el; felvételi-, mu­lasztási napló nincs, krétá­ról, szivacsról, papírról, tin­táról szó sincs; a bérlő már két tanítót kiüldözött a pusz­táról, most pedig ezt akarja kiüldözni azzal, hogy még vizet sem ad neki; az iskola­fűtésre fa helyett kukorica- csutát adott, amit a gyere­keknek zsákszámra kellett fagyos időben a góréból hordani, de az iskola mindig hideg volt, mert a magas tantermet, a benne levő nagy kályhát csutával nem lehet befűteni. A tanító fáját egy halomba dobatta az ud­varra s a tanítónak azt mondta, rakja ő maga ölbe. A tanítónak a tanítógyűlésre fuvart és napidíjat nem adott, a tanítónak járó ma­lomfuvarokat nem adta ki, az iskola ablakait még no­vember másodikán sem csi­náltatta be, jóllehet erre a célra minden bérestől tíz krajcárt levont a füzetésük- ből! Az év végén kétszer is kitűzött vizsgára az iskola­széki elnökért nem küldött kocsit s a vizsga nem volt megtartható...” Kell-e ehhez régi vagy mai kommentár? -ős-bor Istentiszteletek Szekszárd Római katolikus szentmisék. Szombat: 17 óra Újváros, 18.30 Belváros. Vasárnap: 7.30 Újváros, 9.00 Belváros, 10.00 Újváros, 11.00 Belváros, 17.00 Újváros (német nyelvű szentmise). 18.30 Belváros. Református istentisztele­tek. Vasárnap: 9.00 óra Kál­vin tér, (gyermek-istentiszte­let), 10.00 Kálvin tér (Ifjúsági istentisztelet és úrvacsora). 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentisztele­tek. Vasárnap: 9.30 német áhí­tat, minden hónap 2. és 4. va­sárnapján. 10.00 Luther tér. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. I. Vasárnap: 10.00 Munkácsy u. 1. (gyermek-istentisztelet). 17.30 Munkácsy u. 1. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 óra­kor. Szombat: 18 óra. Vasár­nap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyer­mek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), II. 15 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents