Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-16-17 / 268. szám
4. oldal Megyei Körkép 1996. november 16., szombat — Tolna Es Környéke Hazai vizeken a Tolnai Bárka. A megyében tartott kiállítássorozat végén immár hazai vizeken, a tolnai művelődési házban pihen a Tolnai Bárka, amely most huszonnégy(!), Tolna megyében élő, vagy megyei kötődésű képzőművész alkotásait vette fedélzetére. A rendkívüli tárlat csütörtök esti megnyitóján megfogalmazódott, hogy a népes alkotógárda - Koffán Károly, Kovács Ferenc, Vati V. József, Reisz Tamás, Straubinger Ferenc, Molnár M. György, Beda László, Biszák László, Minker Tibor, Scultéty Erzsébet, Ruppert János, Szatmári Juhos László, Bakó László, Végh András, Hucker Ferenc, Bak-y Péter, Cyránski Mária, Németh István, Ador- jáni Endre, Mözsi Szabó István, Stekly Zsuzsa, Pósa Ede - műveit jó volna megőrizni, egy helyen megtartani, amihez a jelenlegieken kívül újabb mecénások „felbátorodására” is szükség lenne. A megnyitó kicsit csüggeteg, szomorkás hangulatát Lönhárd Ferenc művházigazgató-ötletgazda a „Hogyan tovább?”-ot „Hogyan? Továbbiéként elképzelve próbálta „optimizálni”. A tárlat november 23-ig látható, munkanapokon 10-től 18 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig, fotó: gottvald Juli néni és Józsi bácsi ötven éve Az elmúlt szombaton Faddon bensőséges ünnepség keretében erősítette meg Horváth József és neje 50 évvel ezelőtt tett házastársi esküjét. Anyakönyvi fogalmak szerint immár visszavonhatatlanul. i A községháza dísztermében a hivatalos ceremóniát követően Kocsner Antal polgármester a falu, az önkormányzat nevében is gratulált, és további egészséget, boldogságot kívánt a folytatáshoz. Erre a házaspár - szinte egyidőben könnyekig meghatódó - hat gyermeke is koccintott. Arra a kérdésünkre, hogy mi a fél évszázados házasság receptje, Józsi bácsi sokat sejtető mosollyal foglalta össze tapasztalatait: „Meg kell biz’ azt élni.” Juli néni egymás megértését, a nehezebb időszakok türelemmel történő átvészelését javasolja a példájukat követni szándékozóknak. A családanya féltucat gyerek mellett pénzt keresni nem tudott, így párja volt az egyedüli kenyérkereső - sok munkahelyen, zömében kétkezi munkásként dolgozva. Megtanultak annak örülni, amit az élet adott. Jogos büszkeséggel mesélik, hogy gyermekeiket nem az utca nevelte, beosztó életük során mindegyikük számára tudtak életkezdési lehetőséget biztosítani. Ma tizenegy unoka és egy dédunoka a családi „staus quo”. Szobájuk telis-tele van virággal - melyek egyszer bizonyára hervadásnak indulnak. A recept talán az a valami kettejük között, ami soha nem követi a színes szirmok sorsát. Abban rejtezhet, ami szavakká nem formálható, így át sem adható. Hír-Forrás A költségvetésről Faddon A község költségvetésének 3. negyedévi teljesítéséről, a ’96. évi költségvetési rendelet módosításáról tanácskoznak a faddi önkormányzati képviselők november 18-án, hétfőn 16 órától. A testületi ülésen egyebek mellett megvitatják még a háziorvosi szolgálatot ellátó közalkalmazottak munkavégzésére és járandóságára vonatkozó szabályzatot is. Új mezőgazdasági támogatásokról A Tolnai Kertbarátkor tagjai november 18-án, hétfőn, kivételesen a szokásosnál fél órával korábban, azaz 18 órakor találkoznak a tolnai művelődési házban, hogy agrárkamarai előadásokat hallgassanak meg. A témák: új mezőgazdasági támogatások; zavarok a mezőgazdasági termékek piacán. Parkoló épül Bogyiszlón A bogyiszlói fő utcán levő ÁFÉSZ bolt előtt parkolót építenek, az ÁFÉSZ és az önkormányzat jóvoltából. A kivitelezést - a faluban jelenleg járdaépítést vcgző - Strabag Rt. és az önkormányzat hajtja végre. Az aszfaltbontású parkoló építése is a bogyiszlói „sárvisz- szaszorító” program része. A „hét vezér” és csapataik próbája Vasárnap délelőtt, 9-től délig, a tolnai városi sportcsarnokban kerül sor a Hét Vezér Próbára. Az elnevezés hét tolnai önkormányzati képviselő által vezetett csapatok - nem véresen komoly - vetélkedését takarja, a honfoglalás 1100. évfordulója kapcsán. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Fotókiállítás Kölesden C. Várnai György fotóiból nyílt kiállítás a Kölesdi Galériában (egykori pártház épülete) tegnap, Vadászok címmel. A tárlat egy hétig tekinthető meg. Roma gyűlés Faddon November 17-én, vasárnap 16 órától a helyi cigány ön- szerveződés tart gyűlést a faddi művelődési házban. Reggel hattól este hétig Vasárnap választanak Tolnán November 17-én, vasárnap, azaz holnap időközi választást tartanak a tolnai 2. számú választókörzetben. A szavazásra jogosult polgárok arról döntenek, hogy Kenessei Istvánná lemondása után ki legyen a körzet önkormányzati képviselője. A választásra a tolnai I. számú iskola épületében kerül sor, vasárnap reggel 6-tól 19 óráig. A választóknak célszerű magukkal vinniük személyazonosságukat igazoló okmányt. A választási értesítő cédula felmutatása nem elengedhetetlen feltétele a szavazásnak. Fácánkert Indul a gázberuházás (Folytatás az 1. oldalról.) A polgármester arról is tájékoztatott, hogy remélhetőleg hitelt sem kell felvennie e célból az önkormányzatnak. A leendő gázhálózatra történő csatlakozás lehetősége még nyitva áll a lakosság előtt. Ilyen szempontból azon házak lakói vannak kedvezőbb helyzetben, amelyek mentén húzódik majd a gerincvezeték. Amíg ugyanis a földmunkák „oda nem érnek” hozzájuk, a korábban csatla- kozottakhoz azonos feltételekkel kapcsolódhatnak a hálózatra, azaz ők ebben az esetben a befizetés 15 %-át visszakaphatják. (A 113 korábbi igénylő várhatóan január végén kapja vissza ezt az összeget.) Kiss Jenő, a DD Gáz pécsi központjának munkatársa, a fácánkerti projekt menedzsere elmondta, hogy a beruházás első szakasza, amely a település körülbelül felét látja majd el gázzal, még idén elkészülhet. Ha az időjárás engedi, fo- lyamatosan'fognak dolgozni a ldvitelezők, ebben az esetben lehetőség van rá, hogy jóval az április végi határidő előtt befejeződjön a beruházás.-tsEmelkedik a kábeltévé díja Közszemlén a szedresi címer Döntöttek a szedresi önkormányzati képviselők a helyi címer és a zászló használatáról. A szedresi címer tervezete tegnaptól november 30- ig lesz közszemlén a polgár- mesteri hivatalban. A község egyik jelképének végleges formáját az év végi közmeghallgatáson fogadják el. A legutóbbi testületi ülésen a község szociális rendeletének módosítása is napirendre került. A képviselők döntése nyomán a szociális rendelet alapjaiban változik meg. (A témáról később olvashatnak lapunkban.) Az iskola igazgatója tájékoztatta a testületet a szedresi tanuló és gyermekbalesetek alakulásáról az elmúlt 5 év során. A balesetek száma örvendetesen csökkenő tendenciát mutat. Várhatóan decembertől bővül a helyi kábeltelevízió szolgáltatása, egy újabb magyar adással. Ehhez is kapcsolódik az előfizetői díj emelkedése, valószínűleg január 1- jétől. A karbantartási díj 180 Ft-ra emelkedne, ezen kívül létrehoznának egy fejlesztési alapot (20 Ft/előfizető), amelyből a plusz szolgáltatások anyagi fedezetét lehetne biztosítani. A képviselők döntöttek továbbá a helyi labdarúgó csapat 90 ezer forinttal történő támogatásáról. Művészetek véradóknak Érdekes ötvözete egy művelődési ház többcélú hasznosításának a jövő szerda-csütörtöki faddi program. Szerdán este a faddi Nyugdíjközeliek Klubja Maca néni reformreceptjeivel ismerkedik. Csütörtök a hagyományos késő őszi véradás napja. Este 7-kor Bodrogi Gyula és vendégei adnak másfél órás műsort. Mindhárom program résztvevői láthatják a művelődési ház előcsarnokában a szekszárdi Németh István minitárlatát. A művész több képző- művészeti csoport alapító tagja. Fémplasztikáinak újszerűsége bizonyára elnyeri a faddiak tetszését. Két százalék nyugdíjemelés” A tolnai nyugdíjas érdek- szövetség tagjai december 1-jétől 2 százalékos „nyugdíjemelésben” részesülnek a tolnai ÁFÉSZ által. A hír mögött az áll, hogy az ÁFÉSZ nyolc boltjában, minden nap, mindenféle árut 2 százalékkal olcsóbban adnak a nyugdíjas érdekszövetség tagjai részére. A kedvezményt adó üzletek a következőek: 4. sz. ABC Tolna, Deák F. u. 29. (Vásártéri ABC) 30. sz. ABC. Tolna, Deák F. u. 94. (Tolna központ) 7. sz. ABC Tolna, Bartók B. 25. (Sportcsarnoknál) 10. sz. ABC Mözs, Szt. István u. 3. (iskola mellett) 6. sz. vegyesbolt Tolna, Perczel M. 13. 13. sz. vegyesbolt Mözs, Tolnai u. 12. 14. sz. vegyesbolt Mözs, Alkotmány u. 31. 15 sz. vegyesbolt Mözs, Béri B. u. 1. Versánszki János, a tolnai Áfész elnöke megígérte, hogy nem akcióról van szó, a kedvezmény állandó lesz. Tájékoztatása szerint döntésüket a nyugdíjasok közismerten nehéz anyagi és szociális helyzete motiválta. Az érdekszövetség vezetősége felhívja tagjai figyelmét arra, hogy az ezen boltokban történő vásárláskor vigyék magukkal a szövetség által kiadott igazolványukat, amellyel igazolhatják tagságukat, tagdíj befizetésüket. A boltokban minden esetben fel kell mutatni az igazolványt, mert anélkül a kedvezményre nincs lehetőség. Kistormás Nem csökkenhet a feszültség A kistormási vezetés már három éve próbálja elérni, hogy ne csökkenjen a feszültség a faluban. A jelek szerint most eredményre vezetett ezirányú tevékenységük. Természetesen az elektromos áram feszültségingadozásainak kiküszöböléséről van szó. Mint Takács Zsolt polgár- mester lapunknak elmondta, a faluban elsősorban telenként volt tapasztalható a feszültségingadozás, azokban a csúcsidő- szakokban, amikor egyidőben sok elektromos gépet (pl. daráló) használt a lakosság. Az önkormányzat három éve kezdte ezügyben a levelezést a DÉDÁSZ-szal. A megfelelő anyagiak híján azonban a kistormási hálózat teljes felújítását nem lehetett elvégezni. Mára viszont eljött ennek is az ideje, a DÉDÁSZ hőgyészi kirendeltségének szakemberei ezen a héten elkezdték a munkát, amely oszlopok és vezetékek cseréjét jelenti. A Bem utcában 6-7 villanyoszlopot, valamint kábeleket cserélnek ki. A Kossuth utcában a központtól az iskoláig terjedő részhez nem kell „hozzányúlni”, az ezen kívüli hálózatrészt újítják csak fel, valamint az iskola felőli oldalon levő házakat is kü- lön-külön lecsatlakozásokkal látják el, megszüntetve az eddigi „csomópontokat”. A szakemberek várhatóan egy héten belül elkészülnek a munkával. Az új hálózat bírni fogja a fokozott terhelést is. A kistormási feszültség tehát a jövőben nem csökken. Az Egész-ség Hónap 3. hete Utolsó előtti hetébe érkezik a tolnai rendezvénysorozat, amely érdekes, új információival ezúttal is az érdeklődők ismereteinek gazdagodására szolgál. November 19. (kedd) 12.30, Sztárai Mihály Gimnázium. „Az ártó és gyógyító növények”. Dr. Nyirediné Nyikita Klára gyógyszerész igazgató (HERBARIA Budapest) előadása. 17 óra, művelődési ház. „Felelősségünk és lehetőségünk a preventív magatartás formálásában.” Bechtold Mária projekt manager (Budapest) előadása. 18 óra:„Az idült vesebetegségek megelőzése, felismerése, kezelése.” Dr. Wagner Gyula nefrológus főorvos (Szekszárd) előadása. November 22. (péntek) 17 óra, városháza díszterme. „Belső mosoly”. Találkozó Müller Péter íróval. kb. 19 óra: „A másodvirágzás időszakának kérdései.” dr. Molnár Attila szülész-nőgyógyász szakorvos (Bonyhád) előadása November 24. (vasárnap) 9-13 óra, városi sportcsarnok: .Játssz velünk!” EGÉSZ-SÉG Kupa A múlt vasárnap, az I-es iskola sportcsarnokában, az Egész-ség Hónap keretében megtartott családi vetélkedőn az 1. helyet a Szekretár család, a 2. helyet a Németh család, a 3. helyet a Rózsa család, a 4. helyet a Deák család szerezte meg.