Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02-03 / 256. szám
4. oldal Megyei Körkép — Tolna És Környéke 1996. november 2., szombat A tolnai 2. körzet képviselőjelöltjei November 17-én, két hét múlva vasárnap, időközi képviselőválasztást tartanak a tolnai 2. számú választókörzetben. A Tolnai Népújság ezúttal is teret biztosít a jelöltek bemutatkozásának. Hír-Forrás Jó ütemben folyik a Szedres apátipusztai részén márciusban leégett - négy roma család által lakott - ház tetőzetének felújítása. A munkákról a jövő héten számolunk be. Faddról Gunarasba indul különbusz november 6-án, szerdán reggel fél nyolckor — megfelelő számú jelentkező esetén. A kirándulásra a faddi könyvtárban lehet jelentkezni. A Tolnai Kertbarátkor november 4-én, hétfőn, 18.30-kor, a tolnai művház- ban tartja következő foglalkozását, amelynek témája a borkészítés és az őszi kertészkedés. Az előadásokat a kertbarátkor tagjai tartják. Fáklyás felvonulást tartanak Fácánkertben ma, azaz szombaton délután fél hattól, a halottak napja tiszteletére. A hagyományosnak számító programot a helyi nyugdíjas klub és az iskola közösen szervezi. Családtervezés — másként címmel tart előadást Bíró László katolikus püspök november 5-én, kedden 18 órától a tolnai művelődési házban. A szekszárdi származású egyházi személyiséget a KÉSZ tolnai csoportja hívta meg. A tengelici filmklub alakuló összejövetelét november 4-én, hétfőn 18 órától tartják a helyi művelődési házban. Négy-öt anyu összehajol Faddon (mint kis honunkban máshol is) a legifjabb emberpalánták szülei utcai beszélgetéseken is cserélgetik legfrissebb tapasztalataikat. Manapság — az anyagi, kondíciók rosszabbodásával — a feleslegessé vált, de egy másik gyerek felcseperedése során használható eszközök is e spontán „közterületi nőkonferenciákon” cserélnek gazdát. Az anyukák minap - nem csak az ősz közeledte miatt- hatékonyabb, zárttéri ön- szerveződés mellett döntöttek. Egy Kismama Klub létrehozásának reményével várják sorstársaikat jövő csütörtökön fél ötre a faddi kultúrházba, ahova - ötleteket hozni kötelező - plakát hívja őket. Báli János MSZP-jelölt Faddon születtem, 1978 óta élünk Tolnán feleségemmel és két leánygyermekünkkel. Az 1994-es helyhatósági választásokon már vállaltam a megmérettetést a tolnai 2. számú választókörzetben, de akkor a képviselői mandátum elnyeréséhez nem kaptam elegendő szavazatot. Az azóta eltelt időszakban folyamatosan figyelemmel kísértem a város életével kapcsolatos eseményeket. Most lehetőség nyílt az újbóli megmérettetésre, amit a Magyar Szocialista Párt tolnai szervezete, a Tolna Városáért Egyesület felkérésére és a helyi polgárok biztatására vállaltam. Ennek megfelelően folyamatosan felkeresem a körzet választópolgárait, informálódva az őket foglalkoztató problémákról. Megválasztásom esetén továbbra is nagy súlyt fektetek a személyes találkozásokra és kapcsolattartásra. A választó- körzet problémáit megismerve, azok megoldását szeretném a város egészét érintő döntések folyamatába beilleszteni. Törekednék arra, hogy a döntéshozatal minél teljesebb egyetértésben, a lakosság javára történjen. Kérem a 2. számú választó- körzet polgárait, megjelenésükkel és szavazataik leadásával segítsenek nekem terveim megvalósításában. Megvan a tettese annak az ügynek, amelynek során egy, a tolnai Festetich utcában álló motorról leszerelték a kereket és egyéb alkatrészeket. A bűn- cselekményt C. János tolnai lakos ismerte be. Betörtek a tolnai művházban működő Kávéházba, ahonnan Bittemé Joósz Anna SZDSZ-jelölt Tolnán születtem, ahol férjemmel és második osztályos kisfiámmal hármasban élünk. Az I. sz. Általános Iskolában tanítóként dolgozom. Vezetem az iskolai diákönkormányzatot, s részt veszek az iskolaszék munkájában. Nyitott, optimista beállítottságú, közéleti embernek tartom magam. Szeretem az embereket és mindazon tevékenységet, ami velük kapcsolatos, értük, róluk szól. A tenni- akarás és a kihívás az, ami miatt elvállaltam a jelöltséget. Megválasztásom esetén elsősorban szakterületemen szeretnék munkálkodni. Az oktatás, művelődés, a környezet- és egészségvédelem azok a területek, ahol úgy gondolom, tudnék mit tenni. Hiszem azt, hogy a közélet nem csak marakodásból, gán- csoskodásból áll, ezért szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az önkormányzatban egészségesebb légkör alakuljon ki. Szeretnék a körzet lakóival élő kapcsolatot tartani, figyelemmel kísérni a felmerült problémákat és igyekezni azok mielőbbi, eredményes megoldását megtalálni. Köztudott, hogy anyagiakban nem dúskál a város, ezért felelőtlenség lenne a körzet lakóinak konkrétumokat ígérni. Ezzel szemben én hiszek a tolnai emberek ten- niakarásában, akik, ha kell, összefognak a közös cél érdekében. műszaki cikkeket, cigarettát, szeszes italokat vittek el, mintegy 300 ezer Ft értékben. Az elkövetőket - M. Norbert tolnai és N. Ervin faddi lakost - már másnap elfogták, a „szajré” nagy része is megkerült. Faddról, a Széchenyi utcai Tüzép gázpalack tárolójából a Szebelédi Gábor KDNP—KÉSZ-jelölt Nagycsaládból származom, s magam is nagycsaládos vagyok. Kiskőrösön születtem 1964-ben, először Szegeden, majd Tolnán lettem kántor. Munkám során sok emberrel kerülök kapcsolatba: jelen vagyok az esketéseknél, temetéseknél, miséknél, énekkart vezetek, gyerekeket tanítok. Bátyám Kecskeméten, öcsém Békéscsabán, én Tolnán veszek részt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) munkájában. Hármunk családjában összesen 14 gyermek van. Természetes tehát, hogy megválasztásom esetén is azon leszek, hogy a nagycsaládosokon, a nehéz körülmények között élőkön segítsek. ígérhetem ezt úgy is, mint a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) helyi titkára. Hiszen ez a szervezet karitatív tevékenységéről ismert, karácsonykor és húsvét- kor Tolnán is ajándékcsomagokat vitt a rászorulóknak. A keresztény szellemiség alapja a becsületes, erkölcsös élet. Én így politizálok. Biztos, hogy egymagám, ha bekerülök is a képviselőtestületbe, sem tudok látványos eredményeket elérni, de mindent megteszek választókerületem polgáraiért és a közélet tisztaságáért. Ha pedig tevékenységem elnyeri a lakosság szimpátiáját, ’98-ban már több KDNP-KÉSZ jelöltet juttathatnak az önkormányzatba! lakat lefűrészelése után egy darab 11,5 kilós gázpalackot vittek el. Másnapra itt is megkerült a tettes, (V. Gyula faddi lakos), és az általa azóta eladott palack is. Mindhárom fenti „fogás’* két fiatal tolnai nyomozó, Horváth György zászlós és Győri László törzszászlós munkáját dicséri. Rendőrőrs Kis gyülekezet óriás adománya A medinai református templom ma fotó: ódry (Folytatás az 1. oldalról.) Rajta a szöveg: „A Be- lényessonko- lyosi és Kö- rösjánosfalvi Egyházközség 1996. október 13-i perselypénze a medinai templomtorony javára: 15.000 Ft. Nem sok, az igaz, de ha csak két bádoglemezről a visszaverődő napsugár azt fogja hirdetni, , hogy kilométerre távol, de lélekben közel vagyunk egymáshoz, már haszonra szolgált a Lélek kijelentése.” (A medinai egyházközség ugyanis a templomtorony felújítását végzi, kb. egymilliós költséggel.) A jelenlevőket mélyen meghatotta, hogy a néhány napos ismeretség ellenére a romániai közösségek menynyire szívükön viselik hittestvéreik sorsát. Ismerve a romániai körülményeket és a kis gyülekezetek helyzetét, óriási adomány a 15 ezer Ft. — Ezért szívbőljövő köszönetét mondunk mindany- nyian távoli testvéreinknek és lelkipásztorának, egyházunk urának, aki a szíveket erre indította - mondta a medinai tiszteletes asszony. A Suli-Buli folytatódik Szombatonként délután 5- től 9-ig zajlanak a tolnai művelődési házban a Suli- Bulik. Kósza hírek szerint hamarosan megszűnik ez a szórakozási lehetőség. Erről szó sincs - mondja a bulik műsorvezetője. A Suli-Buli eredetileg a tolnai I-es iskola „banzája” volt. Tavaly nyár elején helyi tinik egy csoportja petíciót juttatott el a polgármesterhez, hiányolva a szórakozási lehetőségeket a városban. A Suli-Buli ezt követően alakult át városi rendezvénnyé, és elsősorban azokat a gyerekeket várta minden hétvégén, akiket szüleik nem engednek - vagy ők nem kívánkoznak - megmártózni a fényekkel és árnyakkal teli szombat éjszakákban, de azért szeretnek szórakozni. Az indulásnál alkalmanként 150- 200 suli-bulizó (11-től 20 évesig) megfordult ebben a diszkóban. Mára jelentősen megcsappant a létszám. Csuka Ferenc, a bulik műsorvezetője (lemezlovasa) szerint ez részben azoknak a megalapozatlan, ismeretlen eredetű híreknek a következménye, amelyek szerint megszűnik ez a szórakozási lehetőség. A DJ elmondta, hogy a Suli-Bulik jó hírnevének ártott, amikor egy, a művházban tartott, hasonló jellegű, - ám nem Suli-Bulin -1. sz. iskolás kisdiákot alkoholfogyasztáson és cigarettázáson kaptak pedagógusok. A tanárok az eset mellett természetesen nem mehettek el szó nélkül. Az iskola végül felhívta a szülők figyelmét arra, hogy a Suli-Buli nem iskolai rendezvény, az ott történtekért nem az iskola felelős. A műsorvezető nem vitatja, hogy a fentihez hasonló eset máskor is előfordulhatott, ám ez szerinte nem a Suli-Buli bűne. A művelődési házban ugyanis ezen diszkók látogatói számára nem árulnak alkoholos italokat, dohányárut, külön biztonsági ember ügyel a rendre, egyszóval normális körülményeket biztosítanak a szórakozni vágyók számára. Az, hogy mit csinál a gyerek a Suli-Bulin kívül, már nem a rendezők felelőssége. A Suli-Buli egyébként bírja a művelődési ház támogatását is. Csuka Ferenc elmondta, hogy a hírekkel ellentétben folytatódnak ezek a bulik, amelyekre - meggyőződése szerint - a szülők nyugodtan elengedhetik gyerekeiket. Újra Egész-ség Hónap Tolnán Hatodik alkalommal rendezi meg az Egész-ség Hónapot a tolnai polgármesteri hivatal és a helyi művelődési központ. A november 5-től december 1-ig tartó rendezvénysorozaton ezúttal is kiváló, neves előadókkal találkozhatnak az érdeklődők, a gazdag programok sok hasznos információt, • érdekességet kínálnak. Alább az Egész-ség Hónap első hetének programját közöljük. November 5. (kedd) 17 óra, városháza díszterme. Keszthelyi Márton polgár- mester köszöntője. „Kapcsolat, támogatás és szeretet a lelki egészségvédelemben”. Buda Béla pszichiáter professzor (SOTE) előadása 18 óra: „A család és a természet szeretete az egészséges élet útja”. Petri Gizella gyógyszerész professzor (SOTE) előadása November 8. (péntek) 17 óra, Városháza díszterme: „Egymás terhét hordozzátok”. Kozma Imre apostoli protonotarius, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének előadása 18 óra: „AYURVEDA a tökéletes egészség”. Riesz István ügyvezető igazgató (Ga- ruda Trade) előadása November 10. (vasárnap) 9-12 óráig, I. iskola torna- csarnoka: .Játssz velünk!” Családi sportdélelőtt. A programokról bővebb információt nyújt: Pócs Margit (74/440-122), Pástiné Szentendrei Mária (74/440-277). A cigányprímás hazatért A fater tűzifával törlesztett a zenetanulásért Kölesden - Marika kocsma néven - újból megnyílt a korábban Büfének nevezett italbolt. Ennek a kocsmának máris van egy törzsvendége, Feri Gábor, aki esténként harmonikájával egy-két sör bátorításával szórakoztatja a betérő vendégeket. Fizetsége a vendégek öröme. A 64. évében járó zenészt hallgatóitól elrabolva arról kérdeztem, hogy nyugdíjasán miért zenél még mindig? — Számomra a zene az élet értelme. Ha ezzel még örömet is tudok szerezni, az már maga a boldogság. — Hogyan lett magából zenész? — Egy nagyon szegény, de tisztességes cigány családba születtem. Tizenegyen voltunk testvérek. Gondolhatja, hogy egy-egy étkezés után nemigen volt maradék az asztalon. Már kicsi gyermekkoromban ráérez- tem, hogy a putriból való kitörésre nekem csak egy lehetőségem van: a zenélés. Addig-ad- dig erősködtem, míg végre lehetőségem nyílt zenetanulásra. — Bizonyára fizetni is kellett az okításért. — A mi családunkban mindenről lehetett beszélni, csak a pénzről nem. A fater látva elszántságomat, a tanáromnak tűzifával törlesztette a tandíjamat. Sok-sok nehézség ellenére végül sikerült elsajátítanom a hegedű, a zongora, a harmonika és a trombita megszólaltatásának alapjait. A sok gyakorlás mellett még a testvéreimről is kellett gondoskodnom. A mai fiatalok már nem is hiszik el, hogy tavasztól őszig egy klott- gatyában éltük az életünket. — Mire vitte a zenéléssel? — Először csak a környéken, aztán az egész megyében ismert prímás lettem. Szekszár- don is minden mulatóban játszottam. Kedves emlékeim vannak az átzenélt lakodalmakról. A csúcsot azonban a Balaton parti zenélés jelentette. A legtöbbet Siófokon játszottam. Most viszont az a csúcs, hogy ismét Kölesden zenélhetek. — Mire büszke leginkább? — Arra, hogy a mérhetetlenül nehéz körülmények ellenére nyugdíjamat is a zenélésnek köszönhetem. Büszke vagyok mind a nyolc gyerekemre, akiknek kiegyensúlyozott élet- körülményeket sikerült biztosítani. Kiváltképp pedig arra, hogy a mi családunknak sohasem volt összeütközése a törvénnyel. Varga András