Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-07 / 234. szám
4. oldal 1996. október 7., hétfő Megyei Körkép Ismét lesznek táblabíróságok A Kriminológiai Társaság szekszárdi rendezvényén dr. Szabó Gyó'zó't, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesét a bírósági reformról kérdeztük. — Négyszintű bírósági szervezetet kell létrehozni, hogy jobban segítse a bíróságok működését. A bíróságok igazgatásában el kell választani a bírói hatalmat a végrehajtó hatalomtól azzal, hogy megszűnik az igazságügyminiszter erre vonatkozó jogköre. A reform harmadik eleme, hogy meg kell szigorítani a bíróvá válás feltételeit, azért, hogy még felkészültebb, jól képzett kar végezze ezt a rendkívül nehéz munkát. — Miben áll a szigorítás? — Kötelező lesz három évig fogalmazó képzésben részt venni, a szakvizsga után pedig pedig az úgynevezett titkári munka következik. Az első bírói kinevezés nem határozatlan, hanem határozott időre szólna. — Ki dönt a bírák végleges kinevezéséről? — Bírói testület értékelné, hogy az alkalmasság szempontjából milyen döntés hozható. A reform további eleme, hogy új bér- és előmeneteli rendszert kell bevezetni azért, hogy kifejezésre juttassuk: a megfelelő anyagi megbecsülés a bírói függetlenség egyik nagyon fontos eleme, másrészt azért, hogy növelje a pálya vonzerejét és erősítse stabilitását. A következő fontos feladat: megteremteni annak a feltételét, hogy a bírák az érdemi munkára tudjanak koncentrálni. Szükség van a munkájukat segítő jól képzett tisztviselői kar kialakítására. Dr. Szabó Győző fotó: g. k. — Hol lesznek a táblabíróságok és mi a funkciójuk? — A jelenlegi elképzelések szerint három táblabíróság felállítására kerül sor: egyet Budapestre, egyet az ország nyugati, egyet pedig a keleti felére tervezik. Hogy pontosan hol lesz a székhelyük arról még nincs döntés. Az ítélőtábla felállítása azért szükséges, hogy átrendezzük a bírósági hatásköröket, s tehermentesítsük a helyi bíróságokat azáltal, hogy a jelentősebb súlyú, nehezebb megítélésű ügyek elbírálását a megyei bíróságok végezzék. A teher tehát elosztódna, ami nyilván segítené ezeknek az ügyeknek a gyorsabb és szakszerűbb elbírálását. Változtatni kell a jelenlegi jogorvoslati rendszeren. Enyhíteni kell a Legfelsőbb Bíróság nagyon nagy munkaterhein, hogy a bírói jogalkalmazás egységességét biztosító tevékenységét hatékonyabban tudja ellátni. Ihárosi Ibolya MDF-tüntetés Pincehelyért (is) Majd egy éve foglalkoztatja Tolna megye közvéleményét a pincehelyi kórház bezárásának ügye. A több mint 35 ezer embert érintő kérdés, mint azt lapunk szeptember 25-i számában megírtuk, a parlamentben is napirenden szerepelt. A témához dr. Dávid Ibolya (MDF) képviselőnő hozzászólt, aki itt mondta el, hogy az MDF által október 5- re meghirdetett tüntetésen szó lesz a pincehelyi kórházról is. (A témát Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese vetette fel. Szerk.) A Magyar Demokrata Fórum szombat délutáni Kossuth téri tüntetésén részt vevők között ott voltak a Tolna megyei MDF tagok, a párttal szimpatizálók és a pincehelyi kórházért aggódok. A párt nyolc buszt indított Tolna megyéből Budapestre, de sokan mentek egyénileg, személyautóval is a Kossuth térre. A demonstráción - amelyen a felszólalók szerint több tízezren vettek részt - Lezsák Sándor, a párt elnöke élesen bírálta a kabinetet. Országjáró élményeit, tapasztalatait felidézve Lezsák elmondta, az emberek bizonytalanul tekintenek a jövőbe, ugyanakkor összefogásra biztatják a nemzeti erők érdekében tevékenykedő politikai erőket. A politikus úgy vélte, erre az összefogásra a választások előtt nagy szükség lesz. A tüntetésen felszólalt dr. Dávid Ibolya is, az MDF parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese. A képviselőnő három kérdéskört érintett, a családpolitikát, az idősek, nyugdíjasok helyzetét és a kórházak megszüntetésével kapcsolatos ágyszámleépítést, a pincehelyi kórház ügyét. A szónok a családpolitikán belül az elmúlt két évben megszűnt és korlátozott kedvezményeket sorolta fel. Idén százharmincezer családdal kevesebb jogosult családi pótlék ellátásra, hangzott el. A nyugdíjasok helyzete sem jobb, a fűtési szezon elején egyszeri nyugdíjkiegészítésre lenne szükség. Ezután került sor a Tolna megyeieket érdeklő legégetőbb problémára, a kórházleépítésekre. Míg a kormány meghirdeti az egészségügyi reformot a területi és színvonalbeli egyenetlenségek megszüntetése érdekében, ezzel szemben a diszkriminatív szorzószámok bevezetésével lehetetlenné tették a kis kórházakat -, jelentette ki dr. Dávid Ibolya. Nem a beteg- forgalom, nem az ellátási érdek, nem'a megközelíthetőség és nem a gazdaságosság alapján döntött a miniszter a kórházak, így a pincehelyi kórház bezárásáról sem, hanem a vaságyak alapján. Mindezt diktátumként tette, az érintettek meg nem Dr. Dávid Ibolya szónokol hallgatásával, sőt, kifejezett tiltakozásuk ellenére. Végezetül a képviselőnő Szabó miniszter úr Tolna megyei látogatásán tett kijelentésére hivatkozva - „nincs az egészségügyi tárcán kellő társadalmi nyomás, ezért nem tud érvelni a kérdésben” - kijelentette, most a miniszter cselekedhet, itt a Kossuth téri demonstráción megvalósult a társadalmi nyomás. /. kováts Tolna megyeiek a Kossuth téren Krimikrónika Nagy durranás Várdombon Gázrobbanás, balesetek, nem volt nyugodt hét végéje sem a rendőröknek, sem a tűzoltóknak Tolna megyében. Elütötték a gyalogos motorost Halálos baleset történt Du- naföldváron szombatról vasárnapra virradóra 0 óra 5 perckor. D. L. helyi lakos gyalogosan, az út jobb oldalán haladva tolta segédmotor-kerékpárját, amikor a Pentelei út 119. számú ház előtt elhaladva hátulról elütötte egy jugoszláv állampolgár által vezetett Opel Ascona személygépkocsi. A motoros a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek pontos megállapítására a vizsgálat megindult. Kútba ugrott, belefulladt Kútba ugrott és életét vesztette Simontomyán egy idős asszony a Némedi út. 2. szám alatt. A hozzátartozók vasárnap délután 14 óra 10- kor értesítették a rendőrséget és a tűzoltóságot. Mivel a vízszint több mint tíz méter mélyen volt, a halott asz- szonyt a tűzoltók emelték ki a kútból. Gázrobbanás Várdombon Vasárnap délután földgáz robbanás történt Várdombon, eddig ismeretlen okok miatt a Kossuth utca 40. számú házban. A helyszínre érkező tűzoltók a házat élet- veszélyesnek nyilvánították, egy embert a mentők kórházba szállítottak. - fké Kincstári Takarékjegy Ez az amit bármikor kiválthat, és bármikor visszaválthat. Ez az a rugalmas értékpapír, melynek megbízhatóságát az állam garantálja. Ez az a kamatkonstrukció, mely lépcsőzetességével kedvező feltételeket biztosít. Ez az a néhány érv, amiért Ön is a Kincstári Takarékjegyet részesíti előnyben. Állampapír a postán. A Kincstári Takarékjegy folyamatosan váltható és visszaváltható több mint 2600 postán. Címletek: 10.000 Ft, 50.000 Ft, 100.000 Ft, 500.000 Ft. • 1 éves futamidő • a futamidő alatt kedvező, lépcsős kamatozás. ^MAOTMyALLAM'PAÆ^ A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Pénzről és számvitelről Lehet-e valaki perfekt pénzügyekből? A könyökvédős könyvelők időszaka már a múlté, társadalmi megítélésük is sokat változott, sőt ma az egyik legelismertebb szakterület. Erről és a pénzügyi szakoktatás aktualitásairól kérdeztük Póla Zoltánt, a PERFEKT Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. újonnan kinevezett Tolna megyei irodavezetőjét. — A pénzügy és számvitel területén lehetünk-e naprakészek? — A pénzügy és számvitel világában nehéz naprakésznek lenni, mivel ezen területek jogszabályai, követelményei nagyon gyorsan változnak. Korábbi munkahelyeimen számos olyan szakemberrel kerültem kapcsolatba, akik szaktekintélynek számítanak a pénzügyek területén, de a naprakészség még tőlük is nagyon kemény munkát követelt. Mi, a PERFEKT-nél szeretnénk - és mindent meg is teszünk azért -, hogy a velünk kapcsolatba kerülők a választott szakterületüknek megfelelően sokoldalú, alapos és időszerű ismeretek birtokosai legyenek. — A PERFEKT Rt. nem ismeretlen megyénkben, de a cégnél bekövetkezett változásokról azt hiszem keveset tudunk. — 1996. január elsejétől új tulajdonosai vannak a cégnek, a PM-től két befektető csoport vásárolta meg. Két fő tevékenységi köre megmaradt, egyrészt a pénzügyi - számviteli oktatás és vizsgáztatás, másrészt az ehhez kapcsolódó kiadói tevékenység. A PERFEKT Rt. az oktatást a Pénzügyi és Számviteli Főiskola, valamint a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem szakemberei által kidolgozott oktatási programokkal szervezi. Az itt folyó képzés elismerésének tekintem, hogy az idei tanévünket ünnepélyes keretek között dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszter nyitotta meg. — Említette már a PERFEKT szakmai hátterét. Konkrétan mit jelent ez? — Az országos tanévnyitón került sor a Pénzügyi- és Számviteli Főiskola, valamint a PERFEKT Rt. hosszútávú szakmai együttműködési megállapodásának aláírására. A PERFEKT szakkönyvek közel 210 ezer példányban jelennek meg évente, ez mintegy 300 féle kiadványt jelent - tankönyveket és szakkönyveket - melyek terjesztésére már korábban országos hálózatot alakítottak ki. Valószínűleg ennek a könyvkiadói munkának az elismerése, hogy ma már szinte valamennyi pénzügyi-számviteli oktatással foglalkozó cég a PERFEKT kiadványaiból tanít. — Milyen megyei elképzé- sekkel indították a tanévet? — A cég filozófiájának megfelelően megyei munkánkban is a hallgató áll a középpontban. Mi is ugyanazt a minőséget kívánjuk nyújtani számára, amit a PERFEKT-től bármely más városban megkap, akár Budapesten. Jelenleg tanfolyamokat szervezünk okleveles könyvvizsgálói, mérlegképes könyvelői képesítés megszerzésére, ezek a tanfolyamok októberben már indulnak. Ugyanakkor folyamatban van a pénzügyi tanácsadó, vállalkozási, pénzügyi, számviteli ügyintézői, kisvállalkozások gazdasági ügyintézője és adótanácsadó képzések indítása is. Ezekre a jelentkezéseket folyamatosan várjuk és fogadjuk. A PERFEKT Rt. az egyetlen a térségben, amely a felsőfokú pénzügyi-számviteli területen a hallgatók szakmai vizsgáinak szervezésére jogosult. A végzettséget adó tanfolyamaink mellett céltanfolyamokat szervezünk pénzügyi és számviteli területen. Legközelebb október 11-én TB ’97. címmel tartanak előadást az OEP Főigazgatóságának vezető munkatársai, ahol az 1997-ben életbe lépő változásokról, s ezek hatásairól lesz szó. Ez nemcsak előadás lesz, hanem egyben konzultációs lehetőség is. November 21-én Pécsett tartunk egy Adófórumot, ahol a jövő évi adózási jogszabályokról hallhatnak tájékoztatót, december 4-én a Számviteli Törvény változásait ismerhetik meg az érdeklődők szintén Szekszárdon. A könyvterjesztést és ellátást a megyében az Igazgatóság végzi, Szekszárdon a Kossuth Lajos utcában. Cégünk szervezi az Adótanácsadók Klubját, ahol pénzügyi és számviteli szakemberek találkoznak egymással, s olyan neves előadókkal, akik az államigazgatás kulcsfontosságú területéről jönnek. Ezeket a klubfoglalkozásokat minden hó utolsó szerdáján tartjuk. A társaság közép- és hosszútávú céljai közé tartozik még, hogy a már meglévő alapokon egy képző- és tanácsadó szervezetet alakítson ki. Ez így elég sokrétű és nagy felelősséggel járó tevékenység, de hangsúlyozom, megfelelő szakértői bázist tudhatunk a hátunk mögött nemcsak országos, de megyei szinten is. — Olvasóink nevében is megköszönöm a tájékoztatást: Szabó Ferenc