Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-07 / 234. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1996. október 7., hétfő Jövőre emelkedik a juttatás reálértéke Nyögdíjból nyugdíj? A kormány szándéka szerint jövőre az aktív dolgozók nettó keresete és az árszínvonal 17 százalékkal, a nyugdíjak pedig több mint 19 százalékkal emelkednek. A tervezett infláció mértékének felét sem éri majd el a gyógyszerek árának emelkedése, az energiaárak növekedésének kompenzálására pedig új típusú, központilag elrendelt lakás- fenntartási támogatást kapnak a rászorultak. Ezt Szabó György népjóléti miniszter jelentette be az idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Mint mondta, az ország sorsa, jövője érdekében megkezdett stabilizációs folyamat vége felé elsőként az idősek, a nyugdíjasok helyzetén igyekszik javítani a kormány. Ezt diktálja az a tudat is, hogy az elmúlt két évben csaknem 25 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. A forrásokat, amelyek a gazdaság élénkítéséhez szükségesek, nem lehet elvonni. De nem hagyható figyelmen kívül a társadalom tűrőképessége, s az, hogy az időskorúak helyzetének javításáért tervezett intézkedések hárommillió ember sorsát könnyítik meg. Ugyancsak az idős generáció gondjainak enyhítése volt a témája a szombaton megrendezett országos nyugdíjastalálkozónak. A fórumon elhangzott: a Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége, valamint a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete közösen lép fel egyebek között a 70 éven felüliek vasúti kedvezményének szűkítése ellen, s javasolják a kedvezményben részesülők korhatárának 65 évre való leszállítását. Támogatják azt a remélhetően még az idén kormány elé kerülő javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy az elhunyt házastárs nyugdíját az özvegy ne csak korlátozott időtartamig kaphassa meg, hanem bizonyos százaléka élete végéig megillesse. Sándor László, az MSZOSZ elnöke, az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke nyomatékkai kérte, hogy az idős emberek ne dőljenek be a nyugdíjasok helyzetét saját politikai céljaikra kihasználni akaró hazudo- zóknak. „Amennyiben megvalósulnak az 1997-re tervezett, már körvonalazódó elképzelések, javulhat a nyugdíjból élők biztonságérzete. A belső piac további szűkítése ugyanis már nemcsak szociális, hanem súlyos közgazda- sági probléma is” - mondta. Kitért arra, hogy már MSZOSZ-elnökké választásakor nyilvánvaló volt: a két munkakör betöltése megterhelő. Ezért majd lemond az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöki posztjáról, de csak ha már kialakul a szükséges önkormányzatiság, kirajzolódnak az elengedhetetlen törvények körvonalai, és meglesznek a jövő évi finanszírozás anyagi feltételei. Halász Judit életveszélyben Rendőrautó gázolta el a művésznőt Változatlanul életveszélyben van Halász Judit, de állapota javult - közölte tegnap délután a budapesti Szent János Kórház idegsebészetének ügyeletes orvosa. A gyermekek kedvence, a népszerű színművész az intenzív osztályon fekszik, ahová azután szállították a mentők, hogy szombaton Budapesten elgázolta egy rendőrautó és koponyaalapi törést szenvedett. Kezelőorvosának véleménye szerint csak a hét elején-közepén lehet majd biztosan állítani, hogy túl van az életveszélyen. Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a színésznőnek meddig kell a kórházban maradnia, s mikorra épül fel teljesen. Mindeközben megkezdődött a vizsgálat a baleset körülményeiről, ezen belül arról, hogy a rendőrautót vezető rendőr hadnagy vétkes-e a gázolásban. Budán, a Rómer Flóris utca torkolatánál egy szolgálati rendőrautó ütötte el szombaton az álló gépkocsik között az úttesten áthaladó Halász Judit művésznőt. A baleset bekövetkezésekor az autó egy álló kocsisort előzve, a villamossíneken közlekedett a Margit körúton a Moszkva tér felé. A helyszíni alkoholvizsgálat negatív eredményt mutatott ugyan, ennek ellenére vérvételről is intézkedés történt. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányságon, a hadnagy munkahelyén tovább vizsgálják az ügyet. „A válság előrehozott választásokhoz vezethet” Torgyán szerint ez egy zsarolási ügy Torgyán József, az FKGP elnöke folytatta Tolna megyei programját, szombaton este Pakson tartott előadást. Az ezt megelőző sajtótájékoztatót a legutóbbi napok magyar belpolitikáját felkavaró Tocsik ügyről szólva kezdte az elnök. Számolnunk kell azzal, hogy a kormány által rosszul kiválasztott út miatt - és nem a kényszerpálya miatt, ahogy Horn Gyula állítja - kialakult általános válság esetleg előrehozott választásokhoz vezethet. A Tocsik ügy világosan igazolja, hogy a Horn kormány egész története a korrupció és botrányok története - mondta dr. Torgyán József. A Tocsik ügyben a kormányzat igyekszik a saját felelősségét elkendőzni. Eltüntettek az állami költségvetésből nyolc- száznégy milliót. Ez egy zsarolási ügy, mert az ön- kormányzatok megkurtítása fenyegetéssel történt, ezt pedig a büntető törvénykönyv a zsarolás kategóriájában határozza meg. Elfogadhatatlan Horn Gyula magatartása, ahogy ismét mentegetni próbálja Suchman Tamás miniszter urat, és Suchman magatartása is elfogadhatatlan, mert nyilvánvaló valótlanság, hogy neki az ügyhöz semmi köze. Itt van a kezemben az 1986. február 29- én keltezett, Demszky Gábor budapesti főpolgármester úrnak címzett levele, amelyben dr. Tocsik Márta színrelépését említi, tanácsolva, hogy forduljanak az ügyvédnőhöz. A miniszterelnök úr nem alkalmazza a magasabb rendű erkölcsöt saját kormánya tagjai vonatkozásában, ezért - miután Magyarországon a miniszterelnöki felelősség van hatályban - ha a miniszteréért, aki sorozatosan botrányokba keveredik kiáll, akkor a miniszterelnök úrnak kell helytállnia, tehát lemondania. Annál is inkább, mert a korrupció szennye annyira elbontotta a kormányzati munkát, hogy ezt már csak az országgyűlés feloszlatásával lehet orvosolni, és ezt a köztársasági elnök úrtól elvárjuk - jelentette ki dr. Torgyán József, majd elmondta: meg kell vizsgálni a pénz útját, a személyi kapcsolatokat is fel kell deríteni ! A Népújság kérdésére, hogy miért mondta le az atomerőműbe tervezett látogatást, dr. Torgyán József a következőket válaszolta: Az atomerőművek kérdése igen szerteágazó, mindenki tudja, hogy az atomenergia költségkímélő, környezetkímélő, ugyanakkor óriási veszélyeket rejt magában, esetleges meghibásodás ésetén, kérdés a hulladék elhelyezés, a leendő lebontás költsége sem ismert. Számos kérdés tisztázásra vár még, mielőtt a látogatásommal azt a látszatot kelteném, hogy ezt a kérdést támogatnám. Szeretném kijelenteni még, hogy csak állami tulajdonban tudom elképzelni az atomerőmű üzemeltetését, miután egy meghibásodás esetén az államnak kellene helytállnia, tehát semmiképpen nem szabad magánkézbe adni. Rákosi Gusztáv A harmadik helyezett Mérges volt Sörös lett a falu (soros) bikája (Folytatás az l. oldalról) Az időjárás kegyeibe fogadta a bölcskeieket a Falunapok kezdetére, szombatra kellemes októberi napsütés köszöntött a la- posi legelőre, ahol az országos fogathajtó versenyt rendezték. Vagy négyszázan voltak kíváncsiak a huszonkét indulóra, akik két fordulóban mérték össze erejüket ebben a látványos, nehéz sportágban. Vasárnapra szerencsére csak a program változott, az időjárás nem. A műsor fő attrakciója a bölcskei lányok, asszonyok szerint azonban még a napfényt is elhomályosította: megválasztódott, kemény küzdelemben a falu (soros) bikája, aki egy évig viselheti majd e büszke címet: Sörös Gábor lett Bölcske legerősebb embere, miután a bikaszarv tekerésben (nem valódi állat volt, hanem műbika - nem inszeminátor, hanem vascsőből és súlyokból összerakva), söröshordó emelésben, rönkhajításban, pet- rence rúd kitartásban, szénásszekér húzásában legyőzte hét társát. Közülük a második, Morva Imre joggal lett mérges, mert alig maradt le a győztes mögött, a harmadik helyezett pedig nem most lett Mérges, (nőmén est omen), őt ugyanis Mérges Gábornak hívják. Nevében a sorsát nem egyedül ő hordja Bölcskén, a győztes Sörös Gábor jutalma söröshordó volt, természetesen teletöltve. Nem hittem volna, hogy én nyerek, mert kevés az önbizalmam - válaszolta kérdésemre, majd az újabbra, felelte: valószínű, hogy a gyengébb nem érdeklődése a cím megszerzése után nem nő, mert abban eddig sem volt hiány! Esemény akadt még bőven, hiszen az előző program is a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Országos Szövetsége rendezésében zajlott és volt lövészverseny, bemutatók sora, a középkori haditornától, a kick-boxig. Továbbá vendégek a szomszéd Somogyból, az amerikai hadsereg húsz katonája, futballcsapatot alkotva mérkőzött a helyiekkel. Rákosi Gusztáv A fogathajtó verseny fotó:CHOCHOL Erzsébet Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELLER FERENC életének 69. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1996. október 8-án a nagymá- nyoki temetőben, délután 15 órakor lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SEBESTYÉN ANDRÁS kakasdi lakos életének 59. évében elhunyt. Temetése 1996. október 9-én szerdán 16 órakor, a kakasdi temetőben lesz. A gyászoló család t dalommal tudatjuk azokkal merték és szerették, hogy OZV. PALKÓ BÁLINTNÉ sz. Nagy Erzsébet életének 77. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1996. október 7-én 16 órakor lesz a lengyeli temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓVÁRI FERENCNÉ sz. Vadas Julianna életének 73. évében hosz- szú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat 1996. október 7-én 16 órakor helyezzük örök nyugalomba a váraljai temetőben. A gyászoló család tzR-AGRIKOL Ktt.SmHl 1996. október I-31-ig motorfűrészre valameni OFI kategóriában 'JhenyenJelülldbvi ős STÍHŰ munkán arenget áteresz: 7UjúBonyhád. Széchenyi tér Í0.Á, I—t-----------1L---------1 J ^2» AJÁNDÉKBA /// Tel.:71!252-602 _ I------V Á cs FÜRDC Ne ked\ ÎI iEMPE, PADLÓLAP, DSZOBAFELSZERELÉS így választékban, rező áron, raktárról MANova beltéri ragasztó 750.- Ft/ 25 kg I Vásároljon közvetlenül ai importőrtől Szekszárd, Palánki u. 1. (a volt AFIT telepen) 1 Tel.:74/315-611 (19 mellék) Bonyhád, Vörösmarty tér 18. (a rk. temető bejáratánál) Tel.:74-450-534. Baja, Dózsa György u. 97. (az AG1P benzinkút mögött) Tel.: 79-324-824 / 15 mellék. A NAGY SIKERRE VALÓ TEKINTETTEL október hónapban is 50%-OS ÁRENGEDMÉNY A SU LAKNÁL! Filc padlószónyeg 180 Ft/m2-től. Velúr padlószónyeg 690 Ft/m2-től. Szobai 2x3 m-es szőnyeg 9.990 Ft-tól. Csak nálunk: vásárlás esetén kárpótlási jegyét beszámítjuk! NE FELEDJE, a SULÁKKAL MÁR 10 éve JÓL JÁR! Szekszárd, Garay tér 16. Tel.: 74/316-262.- FÉG, ELEKTERMAX konvektorok,- FÉG,QADRIGA, INDROPI gázbojlerek,- ÓCEÁN, FERRORI, FÉG fűtőkészülékek,- VESTA - MÓRA- JUNÉ gáztűzhelyek,- SANCO rézcsövek, polifomos rézcsövek,- PVC csövek és idomok, - MOFÉM golyóscsapok csaptelepek,- Termosztatok napi-heti programozásúak (10 féle)- GRUNDFOS szivattyúk,- DUNAFERR-radiátorok- HENCO alubetétes műanyag csövek- JUNE öntvény gázkazánok (15 év garanciával)- Egyéb víz és gázfűtés szerelési anyagok. Szluha György u. 23, Telefon: 06-60-410-789 06-74-410-286 NyirvA: HÉlfŐlÓ'l pÍNTEkiQ: 8'16.50'iq SZOMbATON: 8-11'iQ