Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-05-06 / 233. szám

1996. október 5., szombat Hétvégi Magazin 13. oldal Rejtett értékeink Taftier Vidor két élete Néha az a különös érzésünk tá­mad egy-egy életút láttán, mintha az életrajzírók tévedné­nek, annyira eltér a kezdet és a vég, a pálya elejének és végének tevékenysége, hogy akár véletlen névegyezésre is gyanakodhat­nánk, vagy két életre, ha lenne ilyen. Tafner Vidorról, aki 1881. november másodikán született Bátaszéken, ugyancsak hasonlót mondhatunk, mert élete első ne­gyedszázada és utolsó hatvan éve látszólag szöges ellentétben áll egymással, s két életrajzírója - Szinnyei József, illetve M. Kiss Pál, akiktől az alábbiakban idé­zünk - szinte alig fedez föl közös pontot. Tafner atyjáról, Simonról mindössze azt tudhatjuk, hogy a közügyek iránt érdeklődő jegyző volt Bátaszéken az 1870-es években, közel egy évig a megye első újságja, a Tolnamegyei Közlöny szerkesztője. Vidor a bajai ciszterciek gimnáziumába, később a főváros és Kolozsvár egyetemén tanul, a vegytan és az állattan köréből állami ösztöndí­jat is kap, s Mátyás király szülő­városában demonstrátor, majd asszisztens lesz az állattani tan­széken. Már 17 éves korától je­lennek meg kisebb írásai a Ter­mészettudományi Közlönyben és a Zoológiái Lapokban, 24 évesen doktorál: közel negyven cikke és öt önálló munkája tu­dósi pályát ígér. M. Kiss szerint „Polihisztorokra emlékeztető sokoldalúság jellemzi... Az at­kafélékre vonatkozó kutatásai alapján szerepel neve a magyar Brehm összefoglaló állattani munka IX. kötetében”. A fordulat Besztercebányán éri, ahova 1906-ban kerül tanár­nak. A mikroszkóp tárgylencsé­jéhez megfelelőbb üveg előállí­tásával kísérletezik, de ehelyett Olgyay Bertalan arra ösztönzi, inkább foglalkozzék a zománcok és mázak különleges technikájá­val. A szépség vonzza a művé­szethez: „a kirakatban megláttam egy aranybronzból kalapáccsal felhúzott teáskészletet - idézi szavait M. Kiss Pál - bár majd­nem egy havi fizetésembe került, megvettem és megpróbáltam, tudnék-e én is rézből kalapáccsal valamit létrehozni. Előszörre egy tetraéder formájú kalaptűt sike­rült csinálnom és akkor már el voltam veszve. A kerámia tech­nológia irodalmát tanulmányoz­tam a zománcok végett s az öt­vösség mellett a szomszéd faze­kasműhelyébe jártam, koron- gozni tanultam. Mikor már 10-15 cm magas edényeket tud­tam korongozni, megpróbáltam bevonni őket mázzal”. Kemence nélkül, csupán egy benzinforrasztó lámpával kez­dett, s a szinte primitívnek mondható technikájú művek egyaránt megnyerték a bécsi és budapesti iparművészeti múze­umok tetszését. „A kerámiában a minden rajz nélkül folyatott ja­pán vázák, a nemes fémzomán­cok közül a szigorú rajzú reke- szes zománcok állottak hozzám a legközelebb” - írja Tafner, majd szerényen elmondja, miként újí­totta meg a filigrántechnikát, ho­gyan küldte násfáit, fülönfüggőit az Iparművészeti Társulat kiállí­tásaira. A térbeli filigrán techni­kát sikeresen használta, s amint mondja: „Évek múlva hat-hét fi­ligrán rácsot helyeztem egy­másra, mindig vékonyabb és vé­konyabb szalagból, ily módon egészen könnyednek látszó, de valójában súlyos, masszív éksze­reket csináltam”. Mindez már Székesfehérvá­rott történt, ahová az első világ­háború után került, s ahol nem kívánt adóügyi jegyző lenni, in­kább nyugdíjaztatta magát. Ettől kezdve egyedül a művészetnek élt, ennek érdekében vállalta el a hadiárvák intézete kerámiamű­helyének technikai vezetését, ahol csodás színű mázak és ke­mény kőedények előállításával, magnezit-műkő létrehozásával kísérletezett, majd 1936-tól már csak kizárólag az ötvösséggel foglalkozott élete hátralévő har­minc évében. Mindössze egyszer „lett hűtlen”, amikor 1945 után még meséket is út, s azokat a Móra kiadó meg is jelentette. Munkásságát 1937-ben a Ma­gyar Iparművészetben, 1963-ban a Művészettörténeti Értesítőben méltatta Mihalik Sándor, élete utolsó évében a székesfehérvári Csók István képtár rendezett műveiből kiállítást. Budapesten 1966. október 11-én bekövetke­zett halála után a Művészet című folyóirat mint a régi magyar öt- vösművesség hagyományainak jeles folytatóját búcsúztatta, s úgy látta: „alkotásait különleges hely illeti meg művészetünk­ben”. Dr. Töttó's Gábor Istentiszteletek Szekszárdon Római katolikus szentmisék. Szombat: 17 óra Újváros, 18.30 Belváros. Vasárnap: 7.30 Újváros, 9.00 Belváros, 10.00 Újváros, 11.00 Belváros, 18.30 Belváros. Református istentiszteletek. Vasárnap: 9.00 óra Kálvin tér, (gyermekistentisztelet), 10.00 Kálvin tér. 18. Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasárnap: 9.30 német áhítat, minden hónap 2. és 4. vasárnapján. 10.00 Luther tér. Metodista istentiszteletek (Munkácsy u. 1.). Szerda: 17.30 óra. Vasárnap: 10.00 (gyermekistentisztelet), 17.30. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Jó hír A gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéd Jézus korá­ban érthető volt és szándékosan követi az íz 5,2-t, amelyben az Úr szőlője, maga Izrael. Az úr aki-távol volt (elment népe köréből) több alkalommal, sok szolgát küldött szőlőjébe a szüret idején, hogy a termést a szőlő­munkásoktól beszedje. Az ő sor­suk igen nehéz volt, mivel az úr távollétében megverték őket, sőt nem egyet meg is öltek közülük. Izraelben a prófétáknak is ha­sonló volt a sorsuk. (Izaiás, Jere­miás). Végül az úr a sok vissza­élést meghallva, nem hadsereg­gel vonul ki a gálád munkások el­len, hanem saját védtelen fiát küldte el hozzájuk gondolván: őt biztosan nem bántják. A fiú láttán a szőlőmunkásokban megfogal­mazódik egy gondolat, miszerint biztosan meghalt a gazda, ha a fia jön el helyette. Öljük meg! És miénk lesz a föld, mivel mi mű­veljük. A fiú nem lehet más a példabe­szédben csak Jézus, mivel Ke­resztelő Jánost nem a zsidók öl­ték meg. így Jézus szájából ez a prófétai beszéd inkább ítéletnek tűnik, mint örömhírnek. Ugyan­akkor, ha belegondolunk, hogy felelős munkával gondozhatjuk a ránk bízott szőlőt, Isten országát, akkor talán remélhetjük Urunk bőkezűségét. így válhat az ítélet a mi magatartásunk hatására és Urunk kegyelméből reményünk alapjává, örömhírré. Mindnyájunknak megvan a helye az Ür szőlőjében és ő egyikünktől sem akar megválni. Igyekezzünk úgy szolgáim, hogy amikor visszatér népe körébe munka közben találjon bennün­ket, és az ő örvendezése a mi üd­vösségünk legyen. A műtét sikerül, a beteg meghal Pincehelyi kórház: valaki, valakik felelősek - mentőállomás : ígéretek Tavaly nyáron hírek keringtek egy listáról, ame­lyen a megszüntetésre váró kórházak szerepeltek. Persze a pincehelyit is rávésték. Tiltakoztak. A lis­tát senki nem látta, odafönn meg, azt mondják, jól beijedtek. Várták, hogy a Szent Orsolya Kórház csődbe megy, nem ment. Aztán hoztak egy tör­vényt, meg egy rendeletet, hogy az egész nem jó, tessék csak mégis lehúzni a rolót. Hát itt tartunk. És ott, hogy aki a kórház bezárása kapcsán a beteg ér­dekét emlegeti, megkaphatja az olcsó demagógia, ami több, a politikai hangulatkeltés vád­ját. Beteg pedig van. Holik Lászlóné simontomyai rok­kant nyugdíjas harminc éve jár a pincehelyi kórházba. Cu­korbeteg, naponta négyszer adja magának az inzulint, ér- szűkületes jobb lábát tavaly térdben amputálták, szemén zöldhályog van, magas a vér­nyomása, gerincbeteg. Két- három hetenként kellett a kór­házba járnia.- Legalább ötvenszer fe­küdtem a Pincehelyen, már a második otthonommá vált, - mondja -, ha megszűnik, nem tudom, hogyan megyek to­vább, annyira idenőttem. 1994-ben fekélyes lábbal ment a faluban, a kórháznak gyűjtött. Egy Trabant Hyco- mattal járnak orvoshoz, férje szintén mozgássérült.- Lehet, hogy kinevetnek, de képzelje, a Clintonnak is ír­tam, hogy, ha tud, segítsen, mert nem hiszem, hogy be­zárhatják ezt a kórházat. Clinton még nem válaszolt. A „kor szava” Hogy a pincehelyi kórház megszüntetése körül, - bár az egészségügyi törvény parányi esélyt ad megmaradására -, nem zajlott minden mozzanat vállalható körülmények kö­zött, mutatja, hogy vannak, akik nem, vagy nem szívesen nyilatkoznak a történtekről. Az egyenes beszéd mellett le- pisszegések, félrenézések, fe­nyegetések is elhangzottak addig, amíg nem került pont a mondat végére. Pincehely Tolna megyében a miniszteri rendelet megjelenése után megszűnt politikai, mitöbb, szakmai kérdésnek lenni, egy­értelműjogi kérdéssé vált. Mit ír a közlöny? Százharminc ágyat, négy osztályt? Egy­szerű. Pincehelyen mindenből kevesebb van. A szülészetet úgy függesz­tette fel az ÁNTSZ, hogy egy orvossal nem működhet. Nyá­ron, amikor lényegében ugyanez volt a helyzet, tudo­másunk szerint egy megyei szakmai kontroll nem talált semmi kivetni valót az osztály munkájában. A rendelet - a ’’kor” - követelményeinek le­het, hogy nem felel meg a kórház, de volt idő, amikor másképp gondolkodtak. 1977 és 1980 között két szülészor­vos mellett évi 5-600 gyermek született, volt, hogy egyszerre húsz csecsemő ismerkedett a világgal az osztályon. Tavaly 241 látta meg a napvilágot, köztük húsz császármetszés­sel. A megye északi részén élő polgárok mindezért élhetnek a gyanúperrel, hogy itt a gyó­gyítás valós feltételei, és a minisztérium által meghatáro­zott feltételek egybeesése jó­indulattal is bizonytalan. Ha így tesznek, igazuk van, mert a játék az ő bőrükre megy, és ráadásul fizetnek is érte, a jö­vőben azért, hogy jól felsze­relt kórházak felé zötykölőd­jenek egy-két órát egy Volán­buszon. Vagy száguldjanak egy mentőben Szekszárd, Dombóvár felé, és szurkolja­nak, hogy odaérjenek. Mi nem klinika akartunk lenni, hanem egy kiskórház, amely el tudja látni a gyógyítás fel­adatát. A Szent Orsolya Kór­ház pedig erre alkalmas - ál­lítja dr. Ürögi Éva, a belgyó­gyászati osztály vezetője, aki 18 éve dolgozik Pincehelyen. Alkalmas úgy is, hogy gya­korlatilag két orvos látja el a betegeket az osztályon, ahol öt orvosi státusz van. A bel­gyógyászok is a kórház kétes jövőjének hírére hagyták el a kórházat, de nem a vidéket, hiszen mindketten a körzet­ben, Pincehelyen, illetve Ozo- rán háziorvosok. A szakem­berhiányt egyértelműen a kórház létének „lebegtetése” váltotta ki. Néhány adat: a belgyógyá­szaton 1995-ben 1166 beteget kezeltek, járóbeteg-ellátásban 2040-en részesültek. Sürgős­ségi ellátást 782 beteg kapott, 372 fő ügyeleti idő alatt. A kétezerből harminchat főt irá­nyítottak tovább. Egy év alatt harmincnyolc szívinfarktussal kezelt beteg fordult meg az osztályon. Tizenhat esetben úgynevezett vérrögoldó keze­lést alkalmaztak, ez a beteg további életesélyét jelentősen javíthatja, és nem közömbös, hogy az infarktust követően mikor kezdődik, esetleg egy órán belül, vagy leketyeg már a második óra is. Az osztályon négy ágyas coronaria-őrző működik, amely az életve­szélyben lévőket fogadja ál­landó orvosi felügyelet mel­lett, látogatásunkkor egy be­teg feküdt ott. Bénulással hoz­ták be.- Egyszerűen nem igaz - válaszolja tömören dr. Váradi József, a kórház igazgatója a szakmai színvonalat megkér­dőjelező érvekre. - A me­gyei szakfőorvosok ellenőrzé­séről, amely a radiológiától a laboratóriumig mindenre ki­terjedt, minden évben jegyző­könyv készült, soha nem volt szakmai kifogás. Igaz, hogy mindig azt csináltunk, amire lehetőségünk volt. Szívsebé­szetet vagy agyműtéteket nyilván nem akartunk vé­gezni, de a rutinbeavatkozá­sokat: gyomor-, epe-, vastag­bélműtéteket, ifarktusos, cu­korbetegek ellátását mind be­csülettel megcsináltuk. Dr. Váradi József még egy dolgot nem ért: honnan vette az államtitkár, dr. Kökény Mihály, hogy a betegek felét továbbküldik a kórházból máshová. Ha hely­ből származott, akkor borzasz­tóan szomorú, mert valaki csak súgta, ha nem, akkor az államtitkár úr egyáltalán nem ismeri a pincehelyi kórházat. A valóság: a sebészetről tíz beteget irányítottak tovább, a belgyógyászatról 782-ből ki­lencvennyolcat, ebből hu­szonegyet a pincehelyi sebé­szetre. Váradi József több ízben hangoztatta az Aranykereszt Kht.-vel folytatott tárgyalások alatt is, hogy a megyei ön- kormányzat jelenthet alterna­tívát.- A bizakodásnak az volt a alapja - mondja erről -, hogy a megyei önkormányzat és kórház vezetése támogatott abban, hogy átveszik és gyó­gyító kórházként működtetik a pincehelyi kórházat. Mindig egyértelmű volt a válasz: át­veszünk benneteket, mert szükség van ebben a térség­ben a kórházra. Ezek után nyilván óriási változásnak kel­lett jönnie. Én a megyei érde­keken túl politikai szemlélet- váltásra gondolok. A végén már érzésem szerint néhányan az épületet is széttrancsíroz- nák, hogy Pincehely még a tudatból is kerüljön ki. Valaki, valakik felelősség­gel tartoznak - mondja -, mert nem igaz, hogy a kórházi ellá­tást meg letíet oldani 50-60 ki­lométeres távolságból. Ha azonban a felelősöket kellene megnevezni, a prob­léma az lenne, hogy hosszú lenne a névsor- véli az igazgató, de elismeri: fontos érdek, hogy a megyei kórház akkreditációja ne vál­tozzon, mert valóban kell a megyének egy olyan kórház, amely el tudja végezni azokat a vizsgálatokat, amelyek má­soknak nem feladata. A megyei önkormányzat közgyűlése, négy hónappal az integráció feltételeinek át- nyújtása után végül is nemet mondott a tamási önkormány­zat kérésére. Hibázott-e a ta­mási önkormányzat, s ha igen hol? - a kérdés Feliinger Ká- rolyné, tamási polgármesteré.- Óvatos volt - válaszolta -, ha ezt hibaként lehet fel­róni, de ez érthető. Az struktú­raátalakítás, végkielégítések anyagi terhei Tamásiban csa­pódtak le. Elhúzódtak a dön­tések, mindaddig, amíg tiszta képünk nem volt. Ez pedig elég sokáig nem alakult, vagy alakulhatott ki, a törvény teremtette helyzet jel­lemzésére Feliinger Károlyné szerint is jó kifejezés: derült égből villámcsapás. A kérdés most, hogy mi lesz a kórház után?- A megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy Tamási semmivel sem kerül hátrányosabb helyzetbe, mint Paks vagy Nagydorog térsége. Úgy ítélik meg, hogy a szek­szárdi kórház képes ellátni a fekvőbeteg-ellátást - mondta a polgármester. És Tamásiban? A járóbe­teg-ellátás rendelési óraszá­mait megemelik, két műsza­kos lenne a sebészet. A men­tőállomáson esetkocsi, men­tőstiszt. ígéret van. Pincehelyen szociális ott­hon. Az orvosok mehetnek, az ápolószemélyzet részben ma­radhat. Az Aranykereszt Kht.- Németh Sándor ügyvezető igazgató szerint - végleg elállt szándékától. A műtét, úgy tűnik, sikerül, a beteg meghal. Tóth Ferenc Szentéletrajz 1995. április 20: Beszámoló a tamási képviselők előtt a Szent Orsolya Kórház munkájáról. Dr. Benkő András, országgyűlési képviselő az ülésen elmondja: a népjóléti minisztériumban nincs szó a kórház megszüntetéséről. 1995 második fele: Az Aranykereszt Kht. ajánlatot tesz a kórház működtetésére. Decemberben egy tamási kül­döttség jó benyomásokat szerez a kht. egy bu­dapesti ápolóotthonában tett látogatáson. 1996. február 29: Polgármesteri előterjesztés az Aranykereszt- tárgyalásokról. Határozat: tárgyalás a megyei önkormányzattal a kórház átvételéről. 1996 április 15: A megye közli az átvétel feltételeit. 1996. április 25: Dr. Dobrovich Mária orvosigazgató beje­lenti, nyugdíjba vonul. 1996. április 29: Németh Sándor, az Aranykereszt ügyveze­tője ismét ajánlatot tesz a kórházra. Határo­zat: „végezzenek a megyei önkormányzat il­letékesei pénzügyi vizsgálatot”. 1996. május 28: Dr. Váradi Józsefét nevezik ki igazgató­nak. 1996. június: A régióban gyűjtést rendeznek a kórház javára. A lakosságtól 3,5, az önkormányza­toktól 3 millió érkezik. A kórház adósságren­dezésre fordítja. Július 23: Megjelenik az egészségügyi törvény kor­mányrendelete. A kórházaknak legalább 130 „aktív” ággyal és négy osztállyal kell rendel­kezniük. Pincehely ennek nem felel meg. Augusztus 12: Határozat arról, hogy Tamási a kórház to­vábbi működtetéséről lemond, átadja a me­gyének. Dr. Brázay László, megyei tisztifő­orvos: „a megyei kórház, úgy tűnik, átvenné a pincehelyi kórházat”. Augusztus 22: A megyei közgyűlés dönt: nem veszi át az intézményt. Szeptember 17: Megállapodás születik a megyei érdekegyez­tető fórumon a kórház megszüntetéséről.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents