Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-04 / 232. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1996. október 4., péntek Hírháttér Washingtoni félfiaskó Kézzelfogható eredmény nélkül ért véget a közel-keleti feszültség csökkentésére hivatott washingtoni csúcstalálkozó. Vannak, akik nem ilyen udvariasan fogalmaznak: jó pár palesztin illetékes - akárcsak az egyiptomi és a szíriai vezetés néhány tagja - egyenesen „fájdalmas kudarcként” ítélte meg a Washingtonban történteket. Netanjahu izraeli kormányfő' is jobbára csak a közte és Jasszer Arafat közt „lassan kialakuló megértésre” és a „bizalmatlanság falának" kezdődő'lebontására tudott hivatkozni eredményként. Az érintettek természetesen igyekeznek nem dramatizálni a történteket, s inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy megállapodás jött létre a palesztin-izraeli párbeszéd folytatásáról. Erre már vasárnap sor kerül Kairóban, de nem túl világos, hogy ha az amerikai fővárosban nem tudták elsimítani a jeruzsálemi alagútnyitás, vagy a hebroni csapatkivonás halogatása keltette vitákat, miként oldják majd meg a feladatot - alacsonyabb szinten. Ráadásul úgy, hogy az alapkérdésben továbbra sem látszanak a kompromisszum körvonalai : Netanjahu a biztonságot, a palesztin eró'szakcselek- mények beszüntetését követeli, Arafat viszont a korábbi megállapodások továbbvitelét, a Palesztin Hatóság térnyerését sürgeti. A bizonytalanságot jelzi a ciszjordániai területeken és Gázában észlelhető' izraeli készültség is: a palesztin önkormányzatú településeket harckocsik vették körül, s felfüggesztették az izraeli hadsereg kiképző gyakorlatainak többségét, tartva a washingtoni félfiaskó miatti haragos palesztin reakcióktól. Szondy Gábor HÍREK Románia ratifikálta az alapszerződést Nagy többséggel ratifikálta a román-magyar alapszerződést a román képviselőház a választások előtti utolsó rendes munkanapján. Mivel a dokumentumot egy hete jóváhagyta a román szenátus is, így Iliescu elnökhöz kerül aláírásra. A képviselőházi vitában a pártok vezérszónokai méltatták az alapszerződést, a Funar-vezette RNEP és a Nagy-Románia Párt képviselője viszont fenntartásait hangoztatta. A szavazásnál 159 honatya - a kormánypárt és a román demokratikus ellenzék képviselői - támogatták a ratifikálást. Az RMDSZ jelenlévő képviselőivel együtt 27-en tartózkodtak. Borisz Jelcint nem kell még „leírni” Borisz Jelcin tegnapi rádióbeszédében figyelmeztetett: betegsége ellenére korai őt „leírni”. Az elnök hosszú idő után először csütörtökön fogadta Alekszandr Lebegyet. A nemzetbiztonsági tanács titkára fölajánlotta lemondását, miután az államfő Jurij Baturint bízta meg a katonai vezetők kinevezésére javaslatot tevő bizottság vezetésével. Jelcin alaptalannak ítélte Lebegy felvetését. Díszvendég: Horn A német egységet ünnepelték A hat évvel ezelőtti német egyesülés Magyarország Európába vezető útját is megkönnyítette -jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök csütörtökön Münchenben, A német egység napja alkalmából rendezett központi ünnepségen. A megemlékezésnek a magyar kormányfő volt a díszvendége. Horn Gyula beszédében kifejtette: a kalapácsok lerombolták a berlini falat, és egész Európában e sorsra kell jutniuk a népeket akadályozó, közös jövőt korlátozó falaknak. Magyarország jóban akar lenni szomszédaival, és velük közösen törekszik a teljes európai egység megteremtésére. A magyar-német viszonyról szólva a kormányfő köszönetét fejezte ki azért a politikai és gazdasági támogatásért, amit Németország nyújt az átalakulás gondjaival, s az EU-csatlakozás előkészítésével küzdő országnak. A kormányfő kosarat kapott fotó: feb/reuter Mindennapos a megszégyenítés, de van villany Kabul az iszlám árnyékában Amióta a tálib fegyveresek győzedelmesen bevonultak az afganisztáni fővárosba, a helybeliek belekóstolhattak az iszlám ítélkezés,’a saria kegyetlen hétköznapi valóságába. A tálibok győzelmük első napján példát statuáltak: lelőtték, majd nyilvánosan fölakasztották Nadzsibullah hajdani kommunista diktátort és testvérét. Alig egy héttel a bevonulásuk után, Kabul utcáin egymást érik az iszlám terror megnyilvánulásai. A főváros forgalmas bevásárlóutcáján két asszony csa- dorban, az egész testet eltakaró, kötelezővé tett viseletben sétált, amikor hirtelen melléjük kanyarodott egy mi- licistákat szállító autó, és a katonák autóantennákkal ütlegelni kezdték őket. Miért? Talán csak azért, mert csadorjuk fedetlenül hagyta az arcukat. A milicisták azzal ütnek, ami éppen a kezük ügyébe kerül: botokkal vagy a kalasnyi- kovok tusával verik a nőket és a férfiakat - ez utóbbiakat például azért, mert nem hordanak turbánt. Két férfit, akit lopáson értek, korommal feketére festettek, fülükbe-orrukba afgán papírpénzeket dugtak, és úgy „parádéztak” velük a főváros utcáin. Ám a Washington Post arról is beszámol, hogy a szovjet beavatkozás tíz esztendeje, majd a polgárháború hat éve után az emberek kissé föllélegeztek. Az áramszünet miatt két éve „sötét” fővárosban a tálib hatalomátvételt követően egy hét alatt helyreállt az áramszolgáltatás, nem fenyegetnek többé a mindennapossá vált rakétatámadások, s ami a legfontosabb: az élelmiszer- árak napról 'napra csökkennek. Szinte teljesen megszűntek a tolvaj lások és a rablások, a saria alapján ugyanis az elkövetőknek levágják a karját. „A tálibok végre rendet teremtettek” - idézi a kabuli utca emberét az amerikai újság. A lap szerint nemcsak a fővárost, de az ország háromnegyedét is biztosan a kezükben tartják a tálibok. Ferenczy Europress Abortuszellenes tüntetés Varsóban Tízezer ember vonult az utcára csütörtökön Varsóban, hogy tiltakozzon a terhességmegszakítást könnyítő törvény bevezetése ellen. A főleg kereszténynemzeti pártok, életvédő és vallási szervezetek tagjait tömörítő tömeg a parlament előtt tüntetett. Harc a szervezett bűnözés ellen Szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba a szervezett bűnözés ellen a szófiai kormány szerdán, Andrej Lukanov volt kormányfő meggyilkolása után. Zselju Zselev államfő fölszólította a lakosságot: ne engedje, hogy a gyilkosság feszültséget teremtsen az október 27-ei elnökválasztás előtt. Rekordértékű fegyverlopás Amerikában Az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb hadfelszerelés-lopására derült fény a Wisconsin állambeli Fort McCoy kiképzőtáborban. A tolvajok több mint száz különböző harci járművet vittek el 13 millió dollár értékben. Lengyel költönöé az irodalmi Nobel-díj Lengyel költőnő kapja az idei irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia a Krakkóban élő 73 éves Wislawa Szymborska költőnek, irodalomtudósnak ítélte oda a rangos elismerést. A hazájában neves irodalmárt a költészet Mozartjaként is szokták emlegetni. Szerb-bosnyák csúcs Párizsban. Szlobodan Milosevics szerb és Alija Izetbegovics bosnyák elnök megállapodott abban, hogy országaik fölújítják a diplomáciai kapcsolatokat. A két államfő először találkozott a boszniai háború kirobbanása, 1992 óta. fotó: feb/reuter Vitanap a tb-ről. Lezsák Sándor az MDF elnöke tegnap bejelentette, összegyűlt az a 78 aláírás, amely a társadalombiztosítás helyzetéről kezdeményezett parlamenti politikai vitanap összehívásához szükséges. Gémesi György hozzáfűzte: információi szerint a költségvetési intézmények tb-tartozása 20-30 milliárd forint. Hol a pénz? Torgyán József, az FKGP elnöke szerint számos jel mutat arra, hogy a Tocsik Márta-féle milliók döntő része az MSZP választási kasszájába került; emiatt könyvelői szempontból is vizsgálni kell majd az ügyet. Az MSZP gazdálkodásának ellenőrzése az Állami Számvevőszék feladata, nem pedig Torgyán Józsefé - tolmácsolta a szocialisták véleményét Lelovics Ottó, a párt sajtó- referense a Független Kisgazdapárt elnökének nyilatkozata kapcsán s az MSZP a jövőben is az ÁSZ-t tekinti ebben illetékesnek., Cigányviszály. Négy cigány- szervezet levelet intézett Hóm Gyula miniszterelnökhöz, tiltakozásul a ROM SOM Cigány Világfesztivál megrendezésére az Ariadne Kulturális Alapítványnak juttatott 30 millió forintnyi támogatás miatt. A Roma Parlament elnöke szerint az alapítvány a kormánytól kapott pénzt egy színvonaltalan, szervezetlen, cigányokhoz méltatlan rendezvényre pazarolta. Ellentételezés. A Villamos- energia-ipari Dolgozók Szak- szervezeti Szövetsége szerint kompenzálni kell azokat a rétegeket, amelyeket a januártól tervezett energiaár-emelés hátrányos helyzetbe hoz. Az ellen- tételezés forrásául az áram és a vezetékes gáz árának áfatartalma, illetve az áremelésből származó többlet-áfabevételek szolgálhatnának. Ebből egymillió fogyasztót lehetne évi 10-15 ezer forinttal támogatni. Pharmaexpo. Ötödször rendezik meg novemberben a legnagyobb hazai gyógyszerészeti szakkiállítást. A Pharmaexpo a gyógyszer- és gyógytermék- kutatók, -gyártók és -kereskedők, valamint a patikai eszközöket és berendezéseket előállítók seregszemléje. Határőrök rendőrkézen. Lopás, orgazdaság és hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, miután kiderült, hogy a lopott gépkocsik külföldre juttatásának fő útvonala a batto- nyai határátkelőhelyen át vezetett. Eddig tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki, közülük hét határőr, egy vámos és három civil előzetes letartóztatásban van. A magántulajdon védelme szent Ellenőrizni csak a tulajdonos beleegyezésével lehet Kétséges az APEH által tervbe vett vagyonosodási vizsgálat végrehajtásának jogszabályi háttere. Erről mondta el véleményét dr. Strasszer Tibor ügyvéd.- Kíváncsian várom magam is, hogyan hajtja végre a gyakorlatban az ÁPEH a tervezett vagyonvizsgálatot - kezdi a sztárügyvéd. - Az ellenőröknek tudniillik valahogy be kell jutniuk a vizsgált személy házába. Erre azonban a jelenleg hatályos jogszabályok egyike sem kötelezi, kötelezheti a tulajdonost. A magánlakást ugyanis többféle módon védi a törvény. Mindenki csak azt engedi be a házába, akit akar. Kivétel persze, ha bűncselekmény alapos gyanúja merül fel, ám a bejutáshoz akkor is házkutatási parancs kell.- Vagyis törvényellenes lenne a vagyonellenó'rzés?- Ismereteim szerint a jogalkotók nem hangolták össze a tervezetet a már említett magántulajdont védő szabályokkal. Ha a parlament elfogadná, lenne néhány szava az Alkotmánybíróságnak is, amely már a kötelező vagyonbevallási is megvétózta.- Ha mégis életbe lép a tervezet, mire terjedhet ki ön szerint a vizsgálat?- Csak a látható vagyonra, a láthatatlanra nem. Utóbbi kategóriába tartozik a takarékbetétkönyv, a devizaszámla, a tőzsdézésből származó, állandóan mozgó jövedelem. Ráadásul csak az utóbbi 10 évben szerzett értéktárgyak eredetét firtathatja az adóhatóság, az ennél régebben szerzett vagyonról ugyanis feltételezni kell, hogy az nem adócsalásból származik, mivel ilyen értelemben vett adózás nem volt. Az APEH-nél egyébként elvileg minden 10 évnél nem régebbi adásvételről van dokumentum, tehát már ott ki lehetne szűrni a feltűnő eseteket. (szalóky) Aktatáska mélyén vándoroltak ismeretlen helyre dokumentumok? Okirat nem vész el, csak átalakul Meglepő bejelentést tett legutóbbi sajtókonferenciáján a miniszterelnök: a közvéleményt leginkább felháborító ügyek egy részét azért nehéz kivizsgálni, mert a kulcsszerepet játszó iratok eltűnnek. Köddé vált például az 1994 előtti magánosításokról tanúskodó dokumentumok sora. A lehetséges okokra és következményekre vonatkozó kérdéseinkre az illetékes szakemberek azt válaszolták, hogy minden bizonnyal homok került az ügyvitel fogaskerekei közé. Hivatalokból, főhatóságoktól ugyanis elvileg nem veszhet el iktatott papír. A beérkező leveleket, szerződéseket és más dokumentumokat az előírások szerint mindenütt iktatószámmal látják el, majd cégek szerint csoportosítva az irattárba szállítják. Főnökváltáskor a búcsúzó és a belépő új vezetőnek pedig - ezt is szabályzat mondja ki - tételesen kell átadnia, átvennie az irattár anyagát. Hozzátették azonban: olyasmi előfordulhat, hogy tévedésből, vagy szándékosan valamelyik aktatáska mélyén „házon kívülre” vándorol egy- egy hivatalos papír, netán véletlenül összefogják egy másik, kevésbé fontos irattal. Mint megtudtuk, a magánosítás során lebonyolított jelentősebb tranzakciók dokumentumanyagával ilyen baleset nem eshetett meg, mert egy- egy ügy iratanyaga legalább 40 kiló, jó ha elfér egy fél szekrényben. Két-három kulcsfontosságú levél hiánya azonban komoly fejtörést okozhat egy esetleges ellenőrzés során. Informátorunk hasonlatával élve: olyan ez, mint amikor valamelyik apró alkatrész hiánya miatt a több tonnás teherautó is üzemképtelenné válik. A hiányzó dokumentumok ügyében egyébként - információink szerint - már jóval a miniszterelnök mostani bejelentése előtt megkezdődött és le is zárult a hivatalos vizsgálat, érdemi eredményt azonban nem hozott. Takács Mariann