Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-25 / 249. szám

4. oldal Megyei Körkép 1996. október 25., péntek — Konyhád Es Környéke Az Ifjúsági Dalszínház nagysikerű hangversenyt adott a napokban a bonyhádi művelődés központban. Magyar és kül­földi slágereket egyaránt előadtak a fiatalok. A képen Kerekes Csaba és Ferenc Zsolt énekli az LGT-től: „Minden ember jó, kit megtalál egy szó”. A koncerten több száz embert találtak meg a dallamok, és meggyőzték őket arról, hogy tehetséges fiatalok tanulnak énekelni a bonyhádi dalszínházban. fotó: máté réka A szeretet művészete Kun János debreceni tanár a szeretet, szerelem, szexualitás témakörében tartott előadást Bonyhádon diákoknak, majd felnőtteknek, gyakorló szülők­nek. Beszédének lényege ter­mészetesen mindkét hallgató­ság előtt ugyanaz, csupán a megközelítés más. A szeretet egyik fajtája a sze­relem, de általában ez kapja a legnagyobb hangsúlyt életünk­ben. Már óvodás korban feléled a szexuális érdeklődés, majd serdülő korban válik ismét do­minánssá. Ilyenkor a fiatal amúgy is lázadó természetét sokszor még jobban lázítja a szülői meg nem értés, a túlzott korlátozás. Ez az az időszak, amikor a szülő bizonyos sza­badságot meg kell engedjen gyermekének, hogy kapcsola­tuk a későbbiekben is jó legyen. Ha ez idáig a szülő megfelelő nevelést adott az ifjúnak, akkor nem lesz oka aggodalomra - ál­lítja Kun János. Versengő gimnazisták (Folytatás az 1. oldalról) Az első este az ismerkedés jegyében telt el a bonyhádi gimnáziumban. A Nyíregyhá­záról, Sopronból, Orosházáról, Budapestről,. Aszódról és Bé­késcsabáról érkező diákok töb­bek között tésztaékszereket ké­szítettek, számítógépeztek, vi­deofilmeket néztek. Este pedig többen is ellátogattak az evan­gélikus templomba, ahol a pé­csi UniCum Laude énekegyüt­tes adott nagy sikerű koncertet. Tegnap reggel nyitó isten­tiszteletet tartott Nagy Zoltán evangélikus lelkész. Beszédé­ben a fiatalság dinamizmusára, a versenyszellemre helyezte a hangsúlyt. Mint mondta, talál­kozni nagyon sok apropóból lehet. Az EGOT-ra érkező fia­talok az egészséges verseny- szellem jegyében gyűltek ösz- sze, tanulmányi és sportbeli megmérettetésre. Ezt követően több helyszí­nen meg is kezdődtek a vetél­kedők, versenyek. A városi sportcsarnok a kosárlabdázás híveit várta, a tanulmányi erő­próbák Bonyhád több épületét is „elfoglalták”. A fiatalok a számítástechnika, történelem, magyar, német, angol, ének, biológia, matematika, fizika tantárgyak, valamint a biblia­ismeret és az olimpiatörténet terén mérték össze tudásukat. A sportágakat kiegészítette a sakk és a triatlon is. A diákok kiállí­táson mutatták be iskolájukat, a szigorú zsűri ezt is értékelte. A végeredményt azonban csak szombaton, a zárónap délelőtt­jén fogják kihirdetni, ekkor ke­rülnek kiosztásra a díjak. Csütörtök délután dr. Csep- regi Márta tartott előadást Az osztyákok földjén címmel. Este ismét a zene kapott szerepet: fellépett a nyári országos evan­gélikus ifjúsági találkozó há­rom együttese. A pécsi Halesz, a veszprémi Cine Roma, vala­mint a békéscsabai gimnázium együttese egyaránt nagy sikert aratott. - mr­A keresztrejtvény megfejtésének 1. részében egy Tolna megyei pénzintézet nevét rejtet­tük el, a másodikban az a város szerepel, ahol annak székhelye van. A 3. és 4. részben megtud­hatja, hogy milyen korszerű szolgáltatásokkal állnak a lakosság rendelkezésére. A fenti megfej­téseket október 29-ig kell postára adni Bonyhád Pf. 52 címre. A pénzintézet értékes nye­reményeket sorsol ki a helyes megfejtők között. A nyertesek nevét a november 1-jei számunk­ban, a Bonyhád és környéke oldalon tesszük közzé. a rejtvényt készítette: wagnerné pál Ágnes Óceánok, tengerek titkai címmel nyílt kiállítás Bonyhádon, a művelődési központban. A szombathelyi Langbein István és András harmincöt éve gyűjti az egzotikus állatokat és prepa­rátumokat, mára 7-8 ezer darabos a kollekciójuk. A bonyhádi tárlaton élő állatok mellett búvár- felszerelések, valamint a világ különböző tájairól származó „tengeri herkentyűk” láthatók. A ki­állítás november 1-jén, 14 órakor zár. Megtekinthető hétköznap 9-18, vasárnap 15-18 óráig. FOTÓ:BAKÓ JENŐ A Nti­t-utú \LEZUST wait ur£& 1 teu« bot'TŰ 1 1 CCCSti . 1 ÓLT T OLDAL 1 } • OfÍK. Unbftic r,î|® V ián T (UJJNYI'. L 9 4­b h r,fuh 9 MS’NfT T ffWű •9 »-> 9 néi/ttj s-yéc neu IfrAXI X Jf KGM. A 4 «aIlihh A2»0 UËjTCTÏ MűWALR 9 UÚ1£T-9 ÜIHT& * lOÍKAtd-9 ANfrOG *tAHCIA AftAMV TMLKer Hçsoa Nt« bij 1 uáf MAU.». S— HincM-9 4 4 MET!** Ç, JLINTOf ** * nmen eui*i­frYAiAroS ÈA-êJ A6TÄ I* l/ ts 9 ÜfitiOH-9 i A VAUJh- 60* if 9 S«M.. ESQ i% ~b~ ~4— Ir Sfer­LAK.HIC1 SLoMttfK HÄSSACM. * IUa'lta­nlmzjl-y Sre* •f 4 HE&ce 9 Ajor TtLer HtUtHKT. fLAfr \tfVÙLl atîla'ua ~f— Moftt... ~î— LÉTC20-9 1DNNA-9 UH 1 •ÁftiltH itcmr lud MCfiCS LUTTAT JectjfTr Í.OLAH»-9 /ff-MYA­LAT OVuàt, A*UAT ■9 v!»* SziWa'l Ü6A A'UAH HiOTSi «xe XiSíE-9 AMfrou ■V 9 b MA H€H-r HALA ÚM­Si re'Lfc! f ~v NtfHA MCta'U 9 ÍZT* ^|s y : 1EHOI-Y Ct4?A­KMIVa RÛM*.­NI ILCA* 4/ HAKMltlC MAMA A .... C if fcoMAi too-9 & it A HC6-­Síén 9 •9 VÖLGYSÉG JÁRÓ Pályaválasztási tanács­adást tart a Tolna Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete Bonyhádon a mű­velődési központban októ­ber 28-án, hétfőn délután 13 és 16 óra között középisko­lába készülő diákok szá­mára. Közgyűlést tart a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szö­vetsége Tolna Megyei Szer­vezetének Bonyhádi cso­portja ma, október 25-én, pénteken reggel 9 órától a városi művelődési központ­ban. A Teveliek Baráti Köre találkozót tart október 26-án szombaton. Délelőtt 11 óra­kor szentmise kezdődik a helyi katolikus templom­ban, majd gyertyát gyújta­nak a hősök emlékművénél. Ezt követően Kicz István­nak, a falu első iskolaigaz­gatójának sírjánál koszo­rúznak. Ebéd után a műve­lődési központban folytató­dik a program a német és székely hagyományőrzők fellépésével. A Takarékossági Világ­nap alkalmából játékos szel­lemi vetélkedőt rendez a Völgy ségi Takarékszövet­kezet az iskolai Takarék­szövetkezeti csoportoknak. A bonyhádi II. Sz. Általános Iskolában október 28-án, hétfőn délután fél háromkor kezdődő versenyen a házi­gazdák, a bonyhádi Vörös­marty illetve a teveli, a len- gyeli és a kisdorogi általá­nos iskola csapatai vesznek részt. A tegnap kezdődött EGOT rendezvényeinek so­rában is tartottak takarékos- sági vetélkedőt. A Los Andinos együttes ad koncertet Bonyhádon, a művelődési központban ok­tóber 29-én, kedden este 7 órától. Amerikában jártam címmel Martin János tart előadást a bonyhádi Városi Nyugdíjas Klubban október 29- én, 16 órakor. A frissítő testmozgásról és a masszázsról esik szó Bonyhádon, a Nyugdíjas Pedagógus Klub október 30- i rendezvényén, amely 14 órakor kezdődik a műve­lődési központban. A spanyolországi Meri- dában megjelenő Pintalo de Verde című nemzetközi ki­advány 98. és 99. számában megjelent a bonyhádi Máté Gyula egy-egy grafikája. Lengyeliek szárászi vendégszereplése A lengyeli székely hagyományőrző együttes is részt vett az október 23. tiszteletére ren­dezett szárászi ünnepségen. A szárászi polgármester, Albert István meg­hívására utaztak a lengyeliek a szomszédos baranyai faluba, amelyet - út hiányában - je­lenleg még csak hatalmas kerülővel lehet megközelíteni. A lengyeli együttes andrásfalvi népdalokat énekelt. Fellépésüket gazdagította az a szőttes kiállítás, amelyet Fábián Rozália és a nemrég elhunyt Rózsa Andrásné munkáiból állítottak össze. A tárlattal a halottak napjához köze­ledvén emléket kívántak állítani Rózsa And­rásiénak, aki oly sokat szőtt életében a buko­vinai mintákból. Saját motívumait is szívesen tanította a lengyelieknek. Másrészt be akarták mutatni Fábián Rozália több értékes, díjakat is elnyert alkotó munkásságát. Ő még ma, hetvenen túl is gyakran ül szövőszékbe. Október 23. után (Folytatás az 1■ oldalról) A kirobbant ügy kapcsán megkérdeztük Oroszki Istvánt, hogy vélekedik a történtekről. — Én azt gondolom - kezdte válaszát a pol­gármester -, hogy Pordány László egy igen jól képzett, közismert ember. Több, mint négy évig képviselte a Magyar Köztársaságot Ausztráliá­ban és Új-Zélandon. Az ünnepségen a felvezető­ben elmondottam, hogy odakint találkozott kite­lepült ’56-osokkal. — Az Ón kritikusai azt kifogásolják, hogy a vendég az MDF vezető'politikusaként beszélt. — Valóban, más is hangzott el, mint az auszt­ráliai ’56-osok körében szerzett tapasztalatok. — Ezt helyénvalónak tartja? — Én a beszédben elhangzottakkal egyetér­tek, de megértem, hogy más pártok képviselői nem szívesen hallották ezeket a mondatokat egy 1956-os megemlékezésen. — ők azt mondják, hogy az elhangzottak poli­tikai gyűlésre és nem ünnepségre valók. — Ez lehet az ő véleményük, én a magam ál­láspontját mondtam el. Nem kívánom az ő minő­sítésüket kommentálni. Hangyái Tabód, külterület: Járhatatlan járda Tabódról, a Dózsa György ut­cából kaptunk levelet Győrfi Jánosnétól, aki arra kért: nézzük meg, hogyan építettek utat az utcájukban. Az út valóban megépült, aminek nagyon örül­nek, hisz már be lehet menni au­tóval, nem süllyednek azok tengelyig a sárba, s ha tüzelő érkezik, ha mentőre van szük­ség, akkor sem lesz nagyobb gond ezután. Csak éppen arra nem gondoltak az építtetők, hogy az ottlakók szeretnének kijutni esős napokon is az utcá­ból, hisz ügyes-bajos dolgaikat Bonyhádon kell elintézni, or­voshoz, boltba menni. A gumi­csizma tehát ezután is nélkü­lözhetetlen lesz az utcában gya­log járóknak. A járdára ugyanis már nem jutott pénz, s hiába ajánlották fel az utca lakói, arra sem volt lehetőségük, hogy alapanyagot kapjanak, s ők ma­guk megépítsék a járdát, ami már töredezett, öreg, s a kertek­ből ráfolyik a víz, a sár. Az út­építők már elvonultak, s nekik ezután is a sárban kell gyalo­golniuk, hacsak nem találnak megoldást a tabódiak gond­jára. Fotó: Bakó Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents