Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-12-13 / 239. szám

Egy katonafiú halálára

Orsós Sándor Zsolt: élt tizenkilenc évet

A bátaszéki Orsós Sándor Zsolt mindössze 19 esztendőt élt. A rövid idő alatt kevés jutott neki az élet napos oldalából. Az árnyékos felét meg kellett ismernie, mert a nehéz anyagi körülmények között élő hattagú család fenntartója volt. A kemény munka ellenére sem volt szomorú, óriási terveket szövögetett. A röpke élet fonala - egy „eltévedt” golyó miatt - elszakadt. Már nincsenek tervek, örömök, bánatok, Zsoltival együtt a sír magába zárja.

A törékeny termetű, szomorú tekintetű Elvira, Zsolti édesanyja, nyitott ajtót, amikor fölkerestük. Bátortalanul invitál beljebb bennünket. Nekünk nincs kacsalábon forgó palotánk, mi nagyon szegények vagyunk - mondja.

A fia halálát valójában még fel sem fogta, mert Zsolti szobáját úgy mutatja: itt alszik a fiam. Aztán a hangja elcsuklik, s többet nem tud mondani. Ingatag önuralmát csak a gyógyszerek tartják fenn.

A szomszédok, a barátok együttéreztek a bajban a családdal, süteményt, ételt készítenek a virrasztásra. Ősi hagyomány a romáknál, amikor meghal valamelyikük, vir- rasztanak felette a temetésig.

A fiatalember halála mindenkit megrendített, rokonai, ismerősei, barátai még mindig hazavárják Ercsiből, a katonaságtól.

— Az előző szombaton volt itthon, s egy hét múlva ismét hazajött volna. Őrvezetőnek léptették volna elő - veszi át a szót Bihari Endre,

aki nagybátyja Orsós Sándor Zsoltinak.

Fátyolos hangon beszél unokaöccséről, aki alig ismerte az életet.

— Zsolti, mert mindenki csak így ismeri, szorgalmas, vígkedélyű, jóképű fiatalember volt. Nagyon sok magyar barátja van. Palotabozsokon kezdte el tanulmányait, és Bá- taszéken fejezte be. Közepes tanuló volt. Húsipari tanulóként Baján tanult, de nem sikerült befejezni. A javaslatomra, és édesanyja beleegyezésével - a biztos kereset reményében - katona lett először Baján, majd Ercsibe helyezték át.

Már csak 113 napja volt hátra a leszerelésig. Az előléptetésért járó csillagot már nem tudja a vállapjára tűzni. A tragédia ellenére nagy tisztelettel gondolok a laktanya parancsnokára, aki lehetősége szerint mindenben a segítségünkre volt. Ugyancsak messzemenőkig támogatja a családot a bátaszéki önkormányzat.

Egy 19 éves fiatalembernek nem kellett volna ' meghalnia - mondja Bihari Endre - de nem azért halt meg, mert cigány volt. A felelősségre- vonás nem elégtétel, mert a mi fiúnk már nem fog feltámadni. Az bizonyos, a tizenkilenc esztendős őrmester, aki lőtt, nemcsak a mi, hanem a saját életét is tönkretette.

Orsós Sándor Zsoltot a bátaszéki temetőben katonai tiszteletadással és egyházi búcsúztatással helyezték végső nyugalomba.- péteri Egy katonakori fotón, középen

Büszkék a nemzeti értékeikre

Amerika, magyar szemmel

Háttérben a Fehér Ház

Egy hónapot töltött az Amerikai Szövetségi Állam vendégeként, a „Nemzetközi látogatói program keretében” a tengerentúlon Rostás Ilona, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára.

Az augusztus 24-től szeptember 24-ig tartó út során a kamara titkára járt az USA északi, déli államaiban, a keleti és a nyugati parton. A hivatalos programok során volt Washingtonban, Clevelandban, San Diegoban, Saint Louisban, Charlotte-ben és természetesen New Yorkban is. A vendéglátók elvitték Buffaloba, a Niagara vízeséshez, Las Vegasba és a Grand Canyonhoz.

— Egy hónap nem kis idő, mit látott, tapasztalt a szabad vállalkozások hazájában -, erről beszélgettünk Rostás Ilonával.

— Minden munkanapon előre ütemezett, hivatalos programokon vettem részt. Jártam a különböző szövetségi kamaráknál, vállalkozás segítő állami és szövetségi, helyi és magánkezdeményezésre létrejött szervezeteknél. Az Egyesült Államokban sokkal bonyolultabb e téren a dolog, egész szövevényes, kiterjedt rendszere van a vállalkozások segítésének. Meglátogattam inkubátorházakat, voltam a New-York-i tőzsdén, a Világkereskedelmi Központban és fogadtak a Kereskedelmi Minisztériumban.

Szabadidőmben pedig a vendéglátók megpróbálták bemutatni Amerikát. Láttam a Brod- way-on két produkciót, az Operaház fantomját és a Nyomorultakat. Természetesen mindkét előadás musical volt, fantasztikus színpadtechnikával.

— Ezek szerint próbáltak átfogó képet adni az Amerikai Egyesült Államokról.

— Igen, mivel a nemzetközi látogatóprogram az országpropaganda része. Ennek keretében a világ minden tájáról fogadnak évente háromezer embert, köztük mintegy 30-40 magyart. A meghívottak az amerikai kormány vendégei, annak minden előnyével.

— Ki döntötte el, hogy mit nézzen meg ?

— Még az indulás előtt egyeztettek velem, megkérdezték mit szeretnék látni és rugalmasan alkalmazkodtak az igényeimhez. Például a tervezett houstoni látogatás helyett - a nagy hőségre való tekintettel - más programot, a Niagara vízesés

megtekintését iktatták be.

— Családoknál is járt?

— Több családhoz kaptam meghívást. Clevelandben a tiszteletbeli konzul a lakásában látott vendégül, Clevelanben, ahol pár éve még csak nem 500 ezer magyar élt, cserkész napi

mulatságon vettem részt, ami hasonlított egy falusi búcsúhoz, vurstlival és pecsenyével. Az Észak-Ca- rolina-i Char- lotte-ban elvittek egy olyan baptista istentiszteletre, ahol az ötszáz hívő között mi ketten a tolmácscsal voltunk csak fehérek és elképzelhetetlen hangulat volt. De jártam a charlotte-i bencés kolostorban is, a főapát 70. születésnapjára rendezett kerti ünnepségen, ahol megjelentek a város első emberei.

— Ki volt a kísérője?

— Egy 1956. óta kinn élő magyar, Szimonisz László, aki az amerikai elnököknek is szokott tolmácsolni, ő volt Bili Clintonnal Taszáron.

— Megfelelt-e az „igazi” Amerika annak a képnek, amit kialakított magában, hiszen először járt az Új-világban.

— Igyekeztem nyitottan menni, nem pedig valamiféle képhez igazítani az elképzeléseimet. Erinek ellenére több minden a valóságban más volt, mint ahogy elképzeltem. Például az a csaknem minden magyarban élő kép, hogy Amerika egy gazdag ország, nem fedi a teljes valóságot. Igaz, ottvannak a hatalmas márvány felhőkarcolók, a csodálatos üzleti központok, de a gazdagságnak az a formája, ami például Németországban, a „patyolat városokban” megnyilvánul, az Amerikában nincs meg. New York a méreteivel, a nemzetköziségével, a nyüzsgésével lenyűgöző, de ugyanakkor emberek laknak a szemetes utcákon, a sárga taxik piszkosak, a metró finoman szólva sem az építészet remeke. Ezzel szemben viszont igen szimpatikus volt számomra az amerikaik élet szemlélete, a lelkesedés, amivel bármiféle elért eredményt értékelnek. Az, hogy büszkék a nemzeti értékeikre és azokról, akik valamit is produkáltak, elnökök, katonák, azokról megemlékeznek. Röviden összefoglalva, szerencsés embernek éreztem magam, hogy mind ezt láthattam. F. Kováts Éva

New Yorkban, a Kossuth szobornál

„Együtt jártunk iskolába”

A század elején decsi igazgatás alá tartoztak a környező puszták iskolái. 1939-től 1954-ig működött a szőlőhegyi, 1948-tól 1970-ig a bograi, 1945-től a cserenci iskola, illetve az alföldszállási iskolában a harmincas évektől tanulhattak a gyerekek, de volt iskola Gyöngyösoldalon is.

Tehetségeket is kineveltek a tanyasi iskolák. A bograi iskolában végezte az 5-8. osztályt Pordán Horváth Laci bácsi fia, István, aki főmérnök lett Veszprémben. A kisiskolák 1963-ban szűntek meg, mikor megnyitották Decsen a hétvégi diákotthont. A tanyasi iskolák helyén ma már többnyire nincs semmi. A cserenci iskola emlékeit a vadászház őrzi, s a szőlőhegyi is áll még. Bognár Cecilnek, a decsi faluház igazgatójának ötlete volt, hogy a régi iskolák pedagógusai, diákjai találkozzanak, emlékezzenek az iskolákra, az élményekre, s beszélgessenek arról, hogyan tanultak akkor a tanyasi iskolákban.

Sokan ismerték és szerették a tanárok közül Toronyi Istvánt, vagy Brasnyó Já- nosné Hamvas Erzsikét, aki az Ady Endre középiskolából ment nyugdíjba, Szom- mer Jánost, aki Bográn tanított, Zsigmond Feri bácsit és feleségét, Kőfalvi Jánost, az alföldszállási pedagógust, Szilágyi Jolikát, aki Szőlőhegyen tanította a gyerekeket. A legidősebb tanárok egyike Deák Radoné, Erzsiké néni, 94 esztendős és Bonyhádon él. A pedagógusok november 30-án, szombaton, délután 3 órakor találkoznak a decsi faluházban, s várják azokat a diákokat, akiket tanítottak. November 10-ig írásban jelentkezzenek, akik eljönnek a találkozóra. A volt tanítványok küldjék el a faluháznak a régi dokumentumokat, vagy annak másolatát, minden olyasmit, ami az iskolához kötötte őket, mert kiállítást rendeznek ezekből a tárgyakból. Egy nyolcvan- éves, pedálos harmóniumot is felújíttatnak, hogy Pordán Horváth Laci bácsi, az egyik bograi tanár újra megszólaltathassa. (péteri)

A hónap műtárgya

Színes szavak teher alatt

Fejlődhet-e egy könyvtári galéria, amit a bejárat melletti szűk tér kihasználására létesítettek? A válasz: igen! Ezt bizonyítja Szekszárdon az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Porta Galériája. Az itt bemutatott alkotók és alkotások rendre megjelennek a Tolnai Népújság hasábjain is. így pontosan nyomon követhető az az örvendetes változás, ami e művészetet népszerűsítő apró létesítmény életében bekövetkezik, a hónap műtárgya elnevezéssel.

Jelenleg Pósa Ede pasztellképeit láthatják az érdeklődők. Éppen ez a bemutató jelzi a változás mértékét, milyenségét. Kezdetben egy, legfeljebb

Pósa Ede alkotásaihoz

két alkotás szerepelt e kicsiny tárlaton. Most kinyílt a felület és hódítja a tér újabb helyszíneit. Különösen alkalmasak erre Pósa Ede képei. Több alkalommal szóltunk már lapunkban a Kistormáson élő festőművészről éppen a megyénkben rendezett kiállításai kapcsán.

A könyvtári galériában köszönő képei ezért ismerősként szólnak. Újra, meg újra megállítják a nézőt a rajzi részletek finom szín és formai megoldásai. Az az érzékenység szól, ami a lélek rezdülését jelzi minden külső hatásra. Ilyen hatás bőven érte az utóbbi években Pósa Edét. A vajdasági táj,

a ház, az otthon kényszerű elhagyása önmagában is elegendő hatás a művészi megszólaláshoz. Ezek az érzelmek vonulnak Pósa Ede táj és utcarészletein.

A viliódzó fehér falú házak fölött sejtelmes sötét fellegek nyomulnak. Szimbólum értékű foltok ezek a piciny felületű képeken éppen úgy, mint a nagyobb méretben megjelenőkön. Kell-e külön magyarázattal szolgálni, mit jelent a ház fehérje a benne lakók tisztaságának, ártatlanságának vagy éppen árvaságának tükreként? Kell-e szavakat fogalmazni a táj elfojtott színeire terülő sötétségről? Szólna, színesen e

földön élő, e természetben virágzó lény, de az elnyomó teher sötétje bénítja. Lehetne tovább részletezni fokozni és dramatikusan sorolni azokat a jelzőket, és metaforikus gondolatokat, melyek Pósa Ede alkotásainak szemlélődése közben születnek. Ezt minden néző ösztönösen meg is teszi.

Pósa Ede népszerűségének titka talán éppen ezen a ponton fejthető meg. Tudniillik, hogy a néző meg is tudja fogalmazni, szavakba önteni a látottakat. Ha csupán rokonságot vállal e művészi szándékkal és az így szerzett élményt másokkal is megosztja, már sem az alkotó, sem a befogadó nem élt hiába.

Pósa Ede pasztelljei október 12-ig tekinthetők meg Szekszárdon a megyei könyvtár Porta Galériájában.

Decsi Kiss János

Pósa Ede egyik csodálatos festménye