Tolnai Népújság, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-30 / 228. szám

5. oldal 1996. szeptember 30., hétfő ]|®EGYEI KlÖRKEP SZEKSZÁRD, BÁTASZÉK És KÖRIVYÉKE Nem elég a pénz a csatornázásra Döntés előtt Bátaszéken: csak körültekintően Több évtizedes gondja Bá- taszéknek a csapadék- és szennyvíz elvezetésének megoldása. Mintegy tíz éve gyakran kerül szóba, hogy a település nyugati részén a beruházást meg kell kez­deni. A kivitelezésre voltak már kezdeményezések korábban is, de úgy tűnik, az idén sor kerülhet a már régóta készen álló terv kivitelezésére. Az önkormányzat sikeres pályá­zata nyomán a város 35 millió forint céltámogatáshoz jutott. Vajon lesz-e elegendő pénz, s amennyiben igen, mikor kez­dődik meg a városban a csa­tornázás?- Az év hátralévő idősza­kának komoly feladata lesz döntést hozni - tájékoztatott Bognár Jenő, Bátaszék pol­gármestere. Az önkormány­zatnak fejlesztésre nincs pénze, a beruházás teljes költ­sége pedig 120 millió forint. Nem volna helyes az önkor­mányzatot további eladóso­dásba sodorni. A város vezetői tisztában vannak azzal, hogy a lakosság mennyire terhelhető, calá­donként 50-70 ezer forintos kiadást már nem bírna el. Az önkormányzat az OTP-től ajánlatokat kért, hogy milyen feltételekkel tud a lakosság­nak kölcsönt biztosítani. Az ajánlat szerint az ötvenezer forintos hitelt tíz évre folyósí­taná az OTP, ami havonta hatszáz és ezer forint közötti összeget jelentene. A szerve­zettség alapján a lakosságtól 10-13 millió forint jönne ösz- sze, ami csupán a szükséges­nek a töredékét jelentené, s így mindenképpen külső tá­mogatóra van szükség. Bognár Jenő hozzátette, hazárdjátékba semmiképpen sem szabad belemenni, in­kább meg kell várni, amíg a már befejeződött országos víz-, telefon-programok után- a csatornázási program lesz a következő. A program bein­dulása révén mindenképpen magasabb összegű támoga­tásban reménykedik az ön- kormányzat. Amennyiben előbb lépni tudnának, akkor ezzel együtt javulhatna az utak állapota is, és megszűnhetne a sok ingo­ványos terület a városban.. (péteri) Helybeli képzőművészek kiállítása Őcsényben Borza Márton munkája FOTÓ: BAKÓ JENŐ Az őcsényi közösségi házban helyi amatőr képművészek munkái láthatók. Köztük Par- ragh Jánosné, Borza Márton, valamint a néhai Dörr Zoltán és a már szintén elhunyt Lang Sándor alkotásai. Az egyik legérdekesebb egyéniség kétségkívül Borza Márton, aki munkájával pél­daértékű akaraterőről tett bi­zonyságot. Korábban legfőbb időtöltése az orgonálás volt, de 1972-ben gerincsérvvel megbetegedett, ágynak dőlt. Nem adta föl az elképzeléseit, ceruzát ragadott, s rajzolni kezdett. 1986-ban agyvérzést kapott, de ismét erőre kapott, és nekilátott barackmagot fa­ragni, ezzel is kényszerítve a kezét a mozgásra. Ma már nehezére esik a mozgás, azonban másokat, főként gye­rekeket tanít orgonán játszani.- péteri ­Tolvajt fogott a biztonsági őr Baltavári István pénzjutalmat ad át Takács Lászlónak. Barna Mihály (a képen balról), a vagyonvédelmi kft. ügyve­zetője A szekszárdi Marley Ge- menc-Plast igazgatója, Balta­vári István pénzjutalomban részesítette a tolnai Takács Lászlót, aki a faddi Barna-Só­lyom Vagyonvédelmi Kft. biz­tonsági őre. Több tízezer forint értékű műanyag falburkolót akartak „megmenteni” a Marley Ge- menc-Plast területéről, de Ta­kács László éberségének is kö­szönhetően mégsem sikerült a tolvajoknak a tervezett akció. Takács Lászlónak biztonsági őrként ez volt az első alkalma, hogy sikerült tolvajt „fülön csípnie”. — A munkáját bizonyára megkönnyítette az is, hogy nincs kapcsolata az üzem dol­gozóival - mondta Barna Mi­hály, a Barna-Sólyom Vagyon­védelmi Kft. ügyvezetője. - Amióta átvettük a Marley Ge- menc-Plast területének védel­mét, négy biztonsági őr dolgo­Kételkedve kopogtam a rendelő ajtaján, mikor először találkoz­tam Marija Gladszkaja termé­szetgyógyásszal. Azok közé a magyarok közé tartoztam, akik­ről az a kép alakult ki benne, hogy abban hisznek, amit meg­tapinthattak és érzékelték a do­log valódiságát. Hangsúlyoztam volna, hogy magyarok, mert Szekszárdon rendel ugyan, de amerikai, németországi, görög, horvát, szlovén, román pácien­sek is megkeresik akiknek gyó­gyítja bajait, szünteti panaszait. Először nem őt kérdeztem, hanem azokat, akik áldják a pil­lanatot, hogy találkozhattak vele. Mindenki csak egyszerűen Másának szólítja. Zombáról, Paksról, Kakasdról, Decsről, Hőgyészről, Tamásiból, Pécsről, Budapestről és se vége, se hosz- sza a települések neveinek ahonnan hozzá érkeztek bete­gek. Olyanok, akik mindent megpróbáltak már, és végül Má­sához fordultak. Talán éppen emiatt maradt Szekszárdon az ukrán származású természet- gyógyász, bioenergetikus. Úgy érzi, itt nagyobb szükség van rá, mint másutt. Azt fogalmazta meg, hogy Isten ide rendelte, ebbe a magyar városba, ahol gyógyít, mindenféle népi és ke­leti gyógymódokkal. Kezével, tenyerével diagnosztizálja a pa­naszt... Láttam, és kicsit talán piron­kodom talán hitetlenségem mi­att, szóval láttam és hallottam azt az asszonyt akinek vashiá­nyos vérét változtatta egészsé­gesre. Beszéltem azzal a fiatal zik itt. Mint az említett eset is bizonyította, eredményesebben megállják helyüket azok a biz­tonsági őrök, akik nem az üzem házaspárral, aki gyermekáldá­sért könyörögve kálváriás út után jutott Másához, és az ő se­gítségével két gyermeknek is életet adtak. És vannak ilyen há­zaspárok Szekszárdon, Kecs­keméten, Kakasdon ... Igen, abban segített, hogy megadatött a kívánság! Vér szerinti saját gyermekeket nevelnek számta­lan családban, ahol az orvostu­domány nem jósolt már utódot. .. Hallottam a hitetlen vallomá­sát akinek vesekövét oszlatta, és megszüntette az idegzsábás pa­naszokat ... Tanulási zavarral küszködőn segített, a vérnyo­mással szenvedőnek javított a helyzetén, asztmás panaszokkal hozzáforduló gyermekeket gyó­gyított, lelki problémákat köny- nyít... Talán az a legjobb, egy­szerűbb megoldás a sorolás he­lyett, hogy bármilyen panasszal lehet hozzáfordulni. Hinni kell abban, hogy érintés nélkül is ké­pes megmozgatni a szervezet belső energiáit, melyek gyógyító erőket hordoznak! El kell hinni, hogy önmagunk boldogságáért önmagunk va­gyunk a felelősek, ami az egész­ségi állapotunkat is meghatá­rozza. Csak a derű lehet az útra- valónk minden napon! A testünk reagál a rossz gondolatokra ak­kor is, ha másnak kívánunk va­lamit. Ezért aztán, ha jó egész­ségnek akarunk örvendeni, ak­kor tisztelni és szeretni kell a természetben előforduló minden élőlényt, embert, állatot, fát, he­gyeket, völgyeket, mezőt. Hinni kell abban, hogy képesek va­gyunk saját magunkat is szeretni dolgozói, hanem külső cég al- kalmazottaiként látják el fel­adatukat.- péteri ­olyannyira, hogy a bajokból, be­tegségekből ki tudunk lábalni. Szeretni kell a világmindensé­get! Ilyen és ehhez hasonló gondo­latokat fogalmaz szép magyar­sággal Mása, az ukrán termé­szetgyógyász. Óv és int minden­féle félelemtől, mert minden gondok forrása a félelem. Talán senki sem kérdi tőle, hogy ő hova fordul ha érzi, netán fogy az energiája? Ilyenkor elvonul a városkörnyéki domboldalakhoz, a Hold ezüstjével csillogó tavak partjára, és azért imádkozik, hogy tudjon olyan örömöt adni másoknak, amelyekből az egészségük jobbra fordulása kö­vetkezik. Mása számára ez a boldogság! Adni, adni, adni. . .! Hitetlenségemet cáfolta a ta­pasztalás, panaszaim szűnése. Ma is félve ajánlom másoknak azt a gyógymódot amit Mása ja­vasolt, pedig hangosan hirdet­hetném. Hiszem, hogy a hit szüli a reményt, ami szeretetet fakaszt önmagam és mások iránt. Olyan erőt ad, hogy képes legyek a pa­naszos testrészemet nem önma­gában figyelni, hanem egészé­ben vizsgálni szervezetem rom­lásának okát. Ha semmi másért már ezen gon­dolatok megfogalmazásáért kö­szönetét kell mondanom, hogy találkoztam egy emberrel, aki a természet törvényeit, rendjét, mint a boldogulás útjának jelzőit ismertette meg - a mind népsze­rűbbé váló módon - amit csak egyszerűen természetgyógyá­szatnak neveznek. Decsi Kiss János Köszönet a támogatóknak A Szekszárdi Szüreti Fesz­tiválon harminc év után a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör cso­portja is rendezett szüreti felvonulást és mulatságot. A szombat délutáni felvo­nuláson először mutatko­zott be a Katolikus Társas­kör Búzavirág tánccso­portja. A Társaskör ren­dezvénye nem jöhetett volna létre nélkülük: Mária Terézia Twichel bá­róné született Zichy grófnő', a rendezvény fővédnöke, Czeglédi Katalin, Veszter- gombi József és neje, Autó­szerviz Kft., Nagy Ferenc, Horváth Jánosné, Rádió Antritt, Antal Géza plébá­nos, Bukovszki Amália, Pusztai Teri, Brillux Fó'g- lein festékbolt, Möller Kft. Pékség, 2. sz. Általános Isr kola, Nagy József ács-állvá­nyozó Kft., Fó'glein József ácsmester, Nemesné Bab- ruskai Anna, Samsonite Bó'rdíszmű, Bíró Annamária keramikus, Gulyás Julianna kereskedő, Ford AUTO- MOD autó és alkatrészke­reskedelmi Kft., Delta Trió Kft. Avanti benzinkút, Ga­ray Söröző Bt., Keszthelyiné és társai, Gemenc Volán, Bodó Fékcenter, West Autó Bt., Tűzvédelmi Eszközök Bt., Alisca Ráció, MÁV Ál­lomásfőnökség, Szekszárdi Vasárnap, János Vilmos, Flóra Skála Virágbolt, Fer- ger Ferenc, Péterbencze István, Marley Gemenc- Plast, dr. Margitay István, Adamik Mátyásáé, Görbéi József bélyegzőkészítő, ifj. Klézli János, Varga Trans­fer Varga Gyula, Fesztivál Iroda, DDGAZRt., HŐKER KFT. Horváth János, Ge­menc Tours, Nagy János, Horváth fagyizó, Gilde Sö­röző, Föglein Mihály, Pop TV, Szekszárd 1. TV, Arany- fürt Mgtsz., Aliscavin Rt., Sárszeg ÁFÉSZ, Veres Már- tonné, Cukrász Kft., Verec- kei Gábor, VÜK Játékbolt, Nyomda Kft., ifj. Nepp Dé­nes és lánya, Tóth Épület­gépészeti és környezetvé­delmi Bt., Pannonhír Rt., Hidasi János prépost úr, a sióagárdi Pesti Gyuláné, a táncegyüttes táncosainak szülei, valamint az Axel Springer Magyarország Kft, Tolna megyei Irodája. A Katolikus Társaskör vezetősége lapunkon ke­resztül mond köszönetét azoknak támogatóknak, akik anyagi és tárgyi hoz­zájárulásukkal segítették a rendezvény lebonyolítá­sát. Mása, a természetgyógyász öt éve Szekszárdon Csak a derű lehet útravalónk T*r WI-WI Német-Magyar Kereskedelmi Kft. 7100 Szekszárd, Piac tér 1. LM. Telifax: 74/311-873. (Kertészeti áruház) Nyitva: hétköznap 7-16-ig, szombaton 7—12-ig. I Kertigép ajánlatunk: ROBI 56 kapálógép 3,75 LE Briggs i 59.850,-1 54.470,­ROBI 116 KAPÁLÓGÉP 4 LE BRIGGS 70.350, • 64.020.­ROBI 156 5 LE 80.100/ 72.890,­KF 04 3.75 LE è 1.88Q( 57.825,­OLEO-MAC háti motoros permetezőgép 05.200, 62.700.­MTD 3,5 LE motoros fűnyító 40.64Í). 35.340,­MTD 3,75 LE fűgyűjtős fűnyíró 5Í.9(j|b. 52.500,­MURRAY 4 LE fűgyűjtős fűnyíró 7 A 700. 67.040.­EMOT 1000 elekt. fűnyíró 281800, 23.250,­TE 1000 elekt. fűszegélynyíró 7.1720. 6.100,­BRIGGS motoros quattro 4LE Szüreti ajánlatunk: 45.#00, 33.920.­szőlőprés 72 1 49/880. 43.370.­szőlőprés 36 1 2a2*0. 23.230,­szőlődaráló SZ 15.F. 14.3(10. 12.200,­szőlődaráló SZ40.F. 1F.20D. 14.990,­elektromos bogyózó 03.84®, 58.650,­kézi bogyózó 31.84(1 29.250.­műanyag borostartályok csapokkal 500 1 fl 8.9801 16.500,­műanyag borostartályok 700 1 21.300,1 18.500,­műanyag borostartályok 1000 1 / 30.400, \ 26.400,­olasz szüretelőkádak 225 1 5.520,­olasz szűretelőkádak 350 1 7.425,­olasz szűretelőkádak 500 1 14.400,­Lolasz szűretelőkádak 700 1 16.020,- __________ÜÏÏÉ Szekszárdi Ebespusztai FATELEP akciója Rendelje meg most tetőszerkezetéhez szükséges faanyagát! * Gerenda, szarufa 29.900,- Ft+áfás áron * Tetőléc normál 52,- Ft/fm áfás áron * Tetőléc Bramac 62,- Ft/fm áfás áron * Zsaludeszka 2 m-es 28.000,- Ft/m3 áfás áron * Tetőfólia 125,-Ft m2 áfás áron. CIVIL-KER Kft. Szekszárd, Ebespuszta 56-os úton, Ebes büfé mellett Telefon: 74/410-281. (98657) FAGYÁLLÓ hűtőfolyadék KONCENTRÂTUM (-70 °C-os)50 kg-os ballonban) lédig 150 Ft/kg+áfa=187,50 Ft 1 kg 204 Ft+áfa= 255 Ft 5 kg 876 Ft+áfa=1095 Ft 10 kg 1712Ft+áfa=2140 Ft Raktárbázis Területi forgalmazó: Szekszárd, Tartsay u. (volt laktanya) Misből akció, nálunk állandóan akciós szintű árak. Szenzációs áron kínáljuk az alábbi termékeket: * Coca-Cola termékek 1,5 I 65,-+Ű. * Új Tomi Kristály 3,6 kg utánt. 599,­* Clorox kímélő+1 I ajándék 315,­* PUR mosogató utánt. 2 db-os 160,­* Quanto öblítő konct.+ajándék 320,­* 0M0 folyékony mosószer 1 I utánt. 399,­* Biopon folyékony mosószer 1 I utánt. 365,­* Biopon áztató 700 g 219,­* Florasept 700 g 229,­* TIX 2,4 kg utánt. 660,­* Domestos 750 ml 199,­Látogasson el hozzánk, megéri! Szekszárd, Széchenyi u. 43. (a volt Kispipa Étterem helyén) 14381 I aÍamaaaa mám LiaIMaÍahmiimÍ/aÍ aa N1ÍAVANIAM maa Látogassa meg wiowrai es ipzoujon meg- széleskörű panelprogramunkról fal- és mennyezetburkolatok fumirozott és mOanyagfóliás kivitelben számos fafajta-, (óla- és méretválasztékkal * szeiesproniu paoiODUrKOio programunKroi készpadló, szalagparketta, laminált padló nagy választékban ■ naztanasi poicrenaszerunK praKuKussagaroi könnyen összeszerelhető és bővíthető JEROMOS- FA Kit-««, a­7100 Szekszárd, feselyúsi út 22, W* 7WM2M SZOMÜffON IS HÍVA TARTÓNK!

Next

/
Thumbnails
Contents