Tolnai Népújság, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-04 / 206. szám
1996. szeptember 4., szerda Gazdaság 5. oldal A nyarat búcsúztatta Az eső többet ártott, mint használt Az utóbbi napokban szinte példátlan mennyiségű eső zúdult megyénkre, mintha az elmúlt évek szárazságát is most igyekezett volna bepótolni a lehullott csapadék. Csak vasárnap és hétfőn 68-80 milliméter esett, de ezt megelőzően is az elmúlt két hónapban 25-30 nap hullott kisebb-nagyobb mennyiségben. Ilyen előzmények után azt firtattuk, hogy milyen hatással volt mindez a napraforgó betakarítására, illetve a kezdődő szüretre. A múlt évi jó termés és jó árak után Tolna megyében az idén is sokan vetettek napraforgót, ami az utóbbi napokig szépnek is mutatkozott. Az egyik legnagyobb felvásárló, a szekszárdi székhelyű Intercor- poreson Rt., ahol Bálint Zoltán igazgatót kérdeztük a kilátásokról. — A sok eső miatt főleg a tányérbetegségek veszélyeztetik a napraforgót, ami a szőlőhöz hasonlóan, rothadással jelentkezik. Mi 1,5 és 2,5 tonnás közötti terméseredményre számoltunk átlagosan hektáronként, de az eső ezt módosíthátja is. Azok a nagy termésígéretek amik benne voltak a napraforgóban, 20-30 százalékkal is csökkenhetnek. Nagyon reménykedünk abban, hogy egy szárazabb periódus következik, így a lehető leggyorsabban meg kell próbálni betakarítani a termést, figyelve arra is, hogy a mag nedvességtartalma 8 százaléknál ne legyen magasabb. Természetesen sok múlik azon is, hogy milyen állományt ért ez a sok csapadék, mert a tiszta, gyom mentes területen a kár lényegesen kisebbnek mutatkozik és emellett az is számít, hogy az érésgyorsítást mennyivel az eső előtt végezték. — Milyen árakra számíthatnak a termelők? — Véleményem szerint meghatározza a felvásárlási árakat az, hogy az export és az egyik legnagyobb hazai átvevő, a CEREOL árai milyen közel kerülnek egymáshoz. Jelenleg a realitás a 37 ezer forint/tonnás ár körül mozog, természetesen akik jelentősebb exporttal rendelkeznek, azok többet tudnak a napraforgóért adni. A szőlőknek szeptemberben már egy csepp esőre sem lenne szükségük, mondta dr. Diófási Lajos, a Dél-Dunántúli Szőlészeti Kutatóintézet igazgatója, amikor a szőlők állapota felől kérdeztük. — A szőlő érése nagyon korán megkezdődött az idén. A bogyók hamar beszínesedtek, szép aranysárga fehér fajták és kék fajták vannak, mint az Oportó, vagy a Kékfrankos, de a szín intenzitása és a cukortartalma között sajnos nincs szoros összefüggés. Ebben az évben a korábbi tapasztalatoktól eltérően jelentkezett ez, mert . olyan méréseink vannak, hogy a teljesen beszíneződött fürtök alacsony cukortartalommal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a szüretet még nem igazán szabadna megkezdeni, mert a sok eső hatására nincs elég cukor, nincs elég aromaanyag a szőlőbogyókban. — De mi a helyzet akkor, ha nem lehet várni, mert a rothadás megkezdődött afiirtökben? — Ahol a rothadás megkezdődött, ott kétmenetes szüretre kell felkészülni. Ez azt jelenti, hogy a rothadásnak indult fürtöket le kell szedni és a többit még rajta kell hagyni a tőkéken. A másik dolog amit ajánlani tudok, hogy a fürtzónában lévő leveleket távolítsák el, hogy szellős legyen a tőke és így a fürtök gyors felszáradása is biztosítva van. A korai fajták szüretelésére már túl sok halogatásra szánt idő nincsen, hiszen a jövő héten a többségét el kell kezdeni, mert félő, hogy nagy lesz a termésveszteség. A kései érésű fajtáknál egészen más beavatkozásra van szükség, ott akár még permetezéssel is védekezhetünk, amivel mérsékelhetjük a kárt. Ebben az esetben figyelni kell az élelmezési várakozási időre is. Hozzáteszem azonban, hogy a lisztharmattal, a peronoszpórával és sok más betegséggel ellentétben, melyeket megfelelő növényvédő szerekkel teljesen le lehet győzni, a szürke penész ellen megbízható védekezés nincs. Bízni kell abban, hogy száraz idő lesz és még egyszer hangsúlyozom, hogy a szellős lombkorona óriási jelentőségű a rothadás megelőzésében. Emellett a hónalj hajtások eltávolítására is szükség van, mert ezzel a szőlő érését gyorsítjuk és a vessző beérését segítjük elő. M. I. Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1996 . szeptember 3án K&H MH8 OTP MNB papír lejárat dátuma ■elhalm. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam Dl) 96.12.05. 0 93,90 94,81 21,50 94,01 94,92 21,00 93,55 94,78 21,60 93,92 94,60 22,41 D12 96.12.19. 0 93,04 94,07 21,50 93,15 94,17 21,10 92,99 94,02 21,70 93,06 93,03 22,44 Dl 3 97.01.02. 0 92,21 93,35 21,50 92,29 93,43 21,20 92,12 93,26 21,80 92,21 93,07 22,47 DU 97.01.16. 0 91,38 92,63 21,50 91,47 92,73 21,20 91,26 92,51 21,90 91,38 92,32 22,50 Dl 5 97.01.29. 0 90,63 91,98 21,50 90,43 91,78 22,10 90,62 91,63 22,53 DIÓ 97.02.12. 0 89,58 91,03 22,20 89,81 90,90 22,56 K3 97.02.14. 0 89,72 91,19 21,50 89,72 91,19 21,50 89,47 90,74 22,70 89,70 90,80 22,56 K4 97.02.28. 0 88,94 90,51 21,50 88,94 90,51 21,50 88,69 90,19 22,30 88,91 90,08 22,59 K5 97.03.14. 0 88,17 89,84 21,50 88,15 89,82 21,55 87,85 89,50 22,30 88,13 89,37 22,61 K6 97.03.28. 0 87,42 89,18 21,50 87,40 89,16 21,55 87,03 88,78 22,40 87,36 88,67 22,63 K7 97.04.11. 0 86,68 88,53 21,50 86,63 88,48 21,60 86,27 88,10 22,40 86,61 87,99 22,64 K8 97.04.25. 0 85,95 87,89 21,50 85,90 87,84 21,60 85,48 87,39 22,50 85,87 87,32 22,66 K9 97.05.09. 0 85,23 87,25 21,50 85,18 87,20 21,60 84,74 86,74 22,50 85,15 86,65 22,67 K10 97.05.23. 0 84,53 86,63 21,50 83,51 86,52 21,70 84,02 86,10 22,50 84,44 86,00 22,67 Kl 1 97.06.06. 0 83,83 86,02 21,50 82,79 85,88 21,75 83,31 85,46 22,50 83,73 85,35 22,70 KI 2 97.06.20. 0 83,15 85,41 21/50 82,07 85,24 21,80 82,61 84,83 22,50 83,03 84,71 22,72 KI 3 97.07.04. 0 81,36 84,60 21,85 81,92 84,22 22,50 82,35 84,08 22,74 KM 97.07.18. 0 80,67 83,98 21,90 81,24 83,61 22,50 81,68 83,46 22,75 KI 5 97.07.30. 0 80,67 83,10 22,50 81,11 82,93 22,76 KI 6 97.08.13. 0 80,02 82,50 22,50 80/45 82,33 22,78 1997/Z1 97.07.05. 4,93 103,69 108,54 21,50 103,83 106,58 22,00 103,97 106,59 22.70 103,52 105,64 22,74 1997/Z2 97.07.05. 20,55 104,68 108,23 21,50 105,44 108,86 22,00 104,94 108,34 22,70 104,48 107,12 22,74 1999/6 99.01.05. 4,11 98,50 102,50 98,50 102,50 99,25 101,25 98,50 100,50 1998/H 98.03.21. 10,92 99,87 104/45 21,50 99,32 103,86 22,00 97,98 102,40 23,25 99,33 102,70 23,00 1997/M 97.11.06. 7,73 99,30 102,91 21,50 98,87 102,45 22,00 98,02 101,53 23,00 98,99 101,65 22,87 1999/C 99.05.06. 7,56 97,86 104,92 21,50 96,70 103,63 22,20 94,60 101,29 23,50 96,70 101,82 23,20 1998/1 98.05.17. 7,02 99,10 104,07 21,50 98,27 103,16 22,20 98,88 101,65 23.40 98,03 102,15 23,00 1998/J 98.07.25. 2,58 99,08 104,48 21,50 98,44 102,40 23,00 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „D" sorozat: á hónapos Diszkont Kincstárjegy, ,,K' sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. Adónaptár szeptember hónapra Időpont Jogcím szeptember 5. A kifizető által levont augusztus havi személyi jövedelemadó előlege és adó befizetése szeptember 10. Társasági adóelőg befizetése (havonta kétszer fizetőknél) szeptember 12. A munkáltató által levont augusztus havi személyi jövdelemadó előleg befizetése. szeptember 15.-Fogyasztási adó előleg és az augusztus hónapra megállapított nettó fogyasztási adó különbözetének befizetése, illetve visszaigénylése.- Az útalap augusztus havi különbözetének befizetése.- Augusztus hónapra járó fogyasztói árkiegészítés, termelési árkiegészítés, dotáció, mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás igénylése. szeptember 20.- Augusztus havi ÁFA kötelezettség, vagy igényjogosultság bevallása.- Augusztus havi ÁFA tényleges összegének befizetése, illetve visszaigénylése.- Pénznyerő automaták utánni játékadó bevallása.- Játékadó.- Külföldi szervezettől levont társasági adó befizetése.- Augusztus havi munkaadói és munkavállalói járulék befizetése- Havi bevallásra kötelezettek augusztus havi adóbevallásának benyújtása. szeptember 28.- Társasági adó előlegének befizetése.- Fogyasztási adó szeplember havi előlegének befizetése, illetve visszaigénylése.- Útalap szeptember havi előlegének befizetése.- Agrárpiaci támogatások igénylése. Slágergyanús szolgáltatás: a zöld szám Kicsörög a készülék, a telefonáló pedig - akár ha panaszos bejelentésre készül - egyetlen forintot sem kell áldozzon a hívásért. Hiszen rendez(het)te azt már jóelőre szolgáltatója a MATÁV Rt-vei, amely a múlt év végére teremtette meg a zöld szám honi debütálásának feltételeit. Amerika kontinensén, de a nagyforgalmú szolgáltatók Nyugat-Európa országaiban is eleve számolnak az effajta grátisz költségével. Hiszen nemcsak a „kisember” hétköznapjaiba csen percnyi kellemes élményt, hanem a szervezetek piaci szerepét is jótékonyan befolyásolja. Az elmúlt néhány hónapban tapasztalt megkapó lendület láttán a Magyar Távközlési Részvénytársaság Pécsi Igazgatóságához tartozó dél-dunántúli régióban is következtethetünk a fogyasztóbarát telefonprofil viharos térhódítására. A kaposvári Sanovita Gyógyszer-nagykereskedelmi Rt. az elsők között vállalkozott a szolgáltatásra — Sokan először bizony meglepődtek - osztotta meg a kezdet tapasztalatait Kiss Zsolt rendszer- gazda. — Még többen egyszerűen jó ötletnek tartották. Félszáz patikával dolgozunk szoros, túlnyomó többségével mindennapos kapcsolatban, a szapora telefonváltás anyagi és idegi terhét így vehettük le róluk. Most már nem kell bajlódniuk a rendeléssel, a gyógyszerészek a számítógépen ráérnek este vagy a hétvégén is küldeni. A szám 0-tól 24 óráig bárhonnan hívható. Mi ugyanis nem csak megrendeltük ezt az új szolgáltatást, egyúttal gondoskodtunk a legkorszerűbb technikai fejlesztés feltételeiről. Körünkben a zöld számmal mindenki jól járt. A beruházással nyert lehetőség olyannyira népszerű, hogy forgalmunk érzékelhetően megnőtt. Ez döntő érvnek bizonyult, s miután lassan „kinőjük” meglévő lehetőségeinket, az ősztől további vonalakat tervezünk. Számunkra örvendetes, hogy a MATÁV végre ebben is előrelépett. — Először hitetlenkedve fogadták - azután persze hittek a fülüknek. Nagyon bevált - bocsátotta előre Méry Zoltán tulajdonos, aki a keszthelyi Méry Pékség Kft. nagykereskedelmi partnereinek a nap 12 órájában, régiójában elsőként teremtett lehetőséget a zöldhívásra. - Költsége mindössze 8-10 ezer forint, amit a vállalkozó úgyis elköltene másra. A piaci pozíciónk viszont jelentékenyen erősödött. Már fontolgatjuk a lehetőség tágítását is. Fontos a szabad számválasztás lehetősége. Bubreg István, a Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet előadója egyebek között ezt emelte ki a szolgáltatás, lassan harmadik hónapja tapasztalt előnyeiből. — Praktikus, mert ügyfeleinknek csak egy számot kell megjegyezniük. Aligha közömbös, az ő pénztárcájukat kíméljük - mondta Bubreg István, majd lakonikusan jegyezte meg: — Kell, fontos és jó. Üzleti partnereink visz- szajelzései alapján is emeli a szolgáltatók rangját. Növeli ugyan a költségeket, ám az ellensúlyozható áldozat hosszútávon megtérül. Kedvező hír: a cég a jövő esztendőre a folyószámlák egyenlegének lekérdezésére is fontolgatja a „zöld utat”. A kézműves kamara hírei Szakképzési konferencia. Szakmunkástanulók szakmai gyakorlatát biztosító vállalkozók, mesteremberek számára rendez konferenciát a Tolna Megyei Kézműves Kamara. A fórumra az IPOSZ szekszárdi központjában kerül sor szeptember 11-én 13 óraikezdettel. Megnyitót Dombai Gyula a kamara alelnöke mond, majd Szvath Imréné főtanácsos beszél a szakképzés törvényből adódó feladatokról, Babai Zoltán középiskolai igazgató az iskola és a tanműhely kapcsolatáról, Boros Dezsőné kamarai szakképzési vezető pedig e képzési forma helyéről az oktatási rendszerben. Hajszobrászok versenye. A Dél-Dunántúl legjobb fodrászai mérik össze tudásukat Pécsen, szeptember 15-én. A rendezvény 9 órakor kezdődik a Nevelési Központban. Jelentkezett rá néhány külföldi versenyző is: Ausztriából, Horvátországból, Szlovéniából és Németországból. Ugyanitt kerül sor az év sminkparádéjára. Kézműves udvar. A nyári Duna Menti Folklórfesztivál rendeztek első ízben kimondottan hagyományőrző, -elevenítő céllal kézműves vásárt Szekszárdon. Ekkor avatták e vásártípus zászlaját és pecsétjét is. Most, a szüreti napokon (szeptember 19—22-ig) ismét lesz kézműves udvar a „160- as” előtti téren. Costa del 69-00° 8 napos repülőgépes tengerparti üdülések, 3 csillagos szállodákban büféjellegü félpanzióval Indulások: szeptember 7/14/21 MJJ *"» CA U M '<L> •M u V<U eS u 00 o u