Tolnai Népújság, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-13 / 214. szám

„FORRT” A DUNA VIZE FADD-DOMBORINAL (7. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. SZEPTEMBER 13. PÉNTEK ' ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 214. SZÁM ■■■ ajánlatunk: Mai Módosításra szorul a megye költségvetése? Tolna Megye Közgyűlésének turisztikai és területfejleszési bizottsága tegnap létszámhiány miatt nem ülésezett, a pénzügyi bizottság viszont elkezdhette munkáját. A megjelentek töb­bek között a költségvetés első félévi végrehajtásának tapaszta­lataival foglalkoztak. Az emlí­tett időszakban kismértékű be­viteli többlet képződött, a kia­dások szóródást mutatnak, s egyértelműen kimutatható, hogy ez a fény a megyei intéz­mények egy részénél feszültsé­get okozott. A teljes előirány­zat, tehát a rendelkezésre álló pénzösszeg az idei évre 5,1 mil­liárd forint, ebből a megye már felhasznált - mármint az első félévben - 2,2 milliárd forintot. Ezzel együtt szinte állandósul­tak a likviditási gondok, s ezt a helyzetet, azaz a forráshiányt csak egy 118 milliós hitelfelvé­tellel lehetett javítani. A bizott­ság úgy vélte, hogy a többlet­támogatási igények miatt mó­dosítani kell a költségvetést az év hátralévő részében. A résztvevők megtárgyalták a kórházi műtőblokk építésének jelenlegi állását is. Az ütem némileg elmaradt várttól, de a jövő évi befejezési határidő még így sincs veszélyben. A bizottság állást foglalt a koráb­ban a jogi bizottság által is tár­gyalt dunaföldvári Kék Duna kemping eladásával kapcsola­tos kérdésben, a meghozott döntés értelmében az ügyet nem szükséges ismételten a közgyűlés elé vinni. -szá­Ki lesz a fesztivál szépe? Tegnap már felfújták a fesztivál reklámballonját A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Szekszárdi Szüreti Fesztivál. A szeptember 19-22-e közötti esemény rendezője hat éve a Fesztivál Iroda, vezetője Dránovits István, vele beszél­gettünk. — Mi várható idén a négy napos szekszárdi szüreten? — A fesztivál ideje alatt kü­lönböző szakmai rendezvé­nyekre kerül sor. A Tolna Me­gyei Vállalkozói Központ ne­gyedik alkalommal rendezi meg (Folytatás a 3. oldalon.) Korszerű postahivatal Dombóváron. Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a Dombóvár 1. Postahivatalát, miután nem kis anyagi ráfordítással, két év munkája után teljesen megújult. (Tudósításunkat a 3. oldalon olvashatják.) fotó: gottvald károly Tolna megye bemutatkozik A honfoglalás ezeregyszáz éves évfordulójának jegyében hir­dette meg a Magyar Turisztikai Egyesület az idén a turizmus évét. Az- ország egész területén szervezett rendezvényeket Hungary ’96 emblémával hirdetik. A program része, a Tolna me­gye bemutatkozik című ren­dezvénysorozat, amelynek első eseménye az Ismerd meg Tolna megyét! című vetél­kedő. Lapunkban szombaton, és azt követően öt héten át je­lennek meg a kérdések, totó formájában, a válaszokat be­karikázva, a lapból kivágva kell beküldeni a szerkesztőség címére. Bányászat a Mecsekben címmel nyílik kiállítás szep­tember 29-én Váralján a Bá­nyászmúzeumban. (Folytatás a 3. oldalon.) Hová teszik a pénzt Kismányokon? A semmiből nem lehet várat építeni Panasszal fordult szerkesztőségünkhöz Juhász János, kis- mányoki polgár. Öt éve nem teljesítik a kérését - mondta - azt szeretné, ha a háza előtti patak medrét kibetonoznák. Lakóháza fala és mennyezete megrepedt. — Azt mondták, hogy nin­csen pénz. Hát akkor mire köl­tik? - kérdezi, miközben a háza falán lévő repedéseket s az épület előtti árokban lévő - a hidat tartó - törött betongyű­rűt mutatja. Meg kellene már csinálni, mert a vályog elázik - mondja Juhász úr, majd nyomatékként egy közeli vá­lyogházat mutat, annak már bedőlt a fala. — Nyújtott-e be kérvényt? — Nem, de személyesen elmentem és megmondtam a polgármesternőnek meg a jegyzőnek is, hogy mi a hely­zet. Elküldték. — Állandóan személyes­kedésbe torkollik, amikor Ju­hász úr bejön hozzánk a hiva­talba. Csak eleinte esik szó a házról, utána a választásokat hozza szóba, gyakran bírálja a testületet - mondja Bíró And- rásné polgármester. — Mond­tam is neki, hogy forduljon a nagymányoki műszaki veze­tőhöz, mert én nem tudom megállapítani, mitől repedezik a fal. (Folytatás a 4. oldalon) Röviden Egzotikus hüllők (viperák, csörgőkígyók, kobrák, gekkók, leguánok, kaméleonok, stb.) természetes környezetükben láthatók a szekszárdi Gyerme­kek Házában szeptember 17-e és 22-e között naponta 9-18 óráig. Az Idősek világnapját, ok­tóber 1-jét, Pakson a Városi Művelődési Központ nyugdíja­soknak szóló kedvezményes vásárlási akcióval szeretné megünnepelni, ezért kéri, hogy azok az üzletek, kereskedők, akik ehhez csatlakozni kíván­nak, szándékukat jelezzék szep­tember 17-ig, a 75/311-401 számú telefonon vagy a 75/311-646 számú faxon, hogy nevük és a kedvezményesen kínált áruk és a kedvezmény mértéke az akció plakátjára ke­rülhessen. Taggyűlést tartott tegnap a Paksi Vízmű Kft. Napirenden a szennyvízcsatorna egyszeri be­kötési díja - amely az önkor­mányzat döntése értelmében 15.000 forint - szerepelt. Bemutatót tart szeptember 17-én, 13 órától Pakson, a vá­rosháza nagytermében több tervező cég, Paks város általá­nos rendezési tervéről. Hollandok Pincehelyen. Ötvennégy tagú csoport érke­zett szerdán a hollandiai Uitge- est városából Pincehelyre. A vendégek - akik négy napos magyarországi tartózkodásuk alatt megtekintik az ópuszte- szeri nemzeti parkot és a Par­lament épületét - ismét közcélú adománnyal gyarapítják a nagyközséget: ezúttal sportfel­szereléseket hoztak a pincehe­lyi iskolának. Millecentenáriumi hang­verseny. A szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus ma 19.30 órai kezdettel millecen­tenáriumi hangversenyt ad a megyeszékhelyen, a Művésze­tek Házában. Zongorán Elma­uer József közreműködik, ve­zényel Gerse József. A műso­ron Liszt, Mosonyi, Kodály, Bárdos, Halmos és Karai mű­vek szerepelnek. Pakson tanácskoztak a megye iskolaigazgatói Napirenden a közoktatási törvény A szokásosnál nagyobb zaj hallatszott ki Pakson az Energeti­kai Szakképzési Intézet egyik terméből tegnap. Nem csoda: di­ákok helyett ezúttal igazgatók foglalták el a padokat, itt tar­totta ülését a Tolna Megyei Iskolaigazgatók Egyesülete. Közgyűléssel kezdődött reggel a program — mondta el la­punknak Póla Károly, az egye­sület elnöke, a szekszárdi I. Béla Gimnázium igazgatója — ahol az elnökség beszámolt a február óta végzett munkáról és a pénzügyi helyzetről, valamint a Soros Alapítványtól nyert hetvenezer forintnyi támogatás felhasználásáról, amely össze­get jogi tanácsadásra, szakmai konzultációkra fordították, eb­ből fedezték a tegnapi rendez­vény költségeit is. Szeptember 1-jén lépett életbe a közoktatási törvény módosítása, amely nagy szám­ban hozott változást. Mintegy négy órán keresztül erről be­széltek a megye minden tájáról érkezett igazgatók, a témakör fontosságát jelzi, hogy az egye­sület hetvenhárom bejegyzett tagja közül ötvenkilencen jelen­tek meg a tanácskozáson. A Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium tanügyigazgatási főosztályának jogásza dr. Varga Mária Beáta, nagy türe­lemmel válaszolt a hosszan sor­jázó kérdésekre, amelyek isko­laszervezeti, pedagógusi óra­számokkal, státuszokkal kap­csolatos problémákról szóltak. Gond akad az értelmezések kö­rül bőven, és főképp a kistele­pülésekre jellemző, hogy az is­kolákat fenntartó önkormány­zatokkal viták adódnak. Viták és nem konfliktusok — hangsú­lyozta Póla Károly —, mert ha az iskolák vezetői felkészültek az önkormányzat is elfogadja a véleményüket. A Pedagógusok Szakszer­vezetének megyei titkára Fü- löpné Szűcs Mária, (érdekes vé­letlen, hogy minden hölgy elő­adó a Mária keresztnevet vi­selte tegnap) a kormány által ígért tizenkilenc és fél százalé­kos bérfejlesztés bizonytalan­ságairól és a Pedagógus Önkén­tes Nyugdíjbiztosító szerveze­téről szólt. Rákosi Gusztáv Végső tiszteletadás. Még külföldről is érkeztek gyászolók tegnap Szekszárdra, hogy le­róják kegyeletüket a váratlanul elhunyt Sárközi József, azaz a megyeszerte közismert Édes előtt. Tolna megye örökös cigányvajdája mindössze 55 éves korában, szívroham miatt távo­zott az élők sorából. A tragédiát még fájdalmasabbá teszi az a tény/hogy a múlt héten Sár­közi József fia is életét vesztette: őt ma temetik. A végső búcsúról ma este 21.30-kor a Szek­szárdi VTV ad összefoglalót. ' fotó: bakó jenő

Next

/
Thumbnails
Contents