Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-02 / 180. szám

KÜLÖNLEGES BIOHAZ EPUL ZOMBAN (4. oldal.) ________________ M ai ajánlatunkul ■ t TOLNAI m BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. AUGUSZTUS 2. PENTEK ARA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM HETI IIMSORMELLÉKLET Optikai hálózat épül Sióagárdon át A DÉDÁSZ is alkalmazkodik Művésztábor Dombomban Mint arról csütörtöki szá­munkban beszámoltunk, Sió­agárdon nagy felháborodást keltett, hogy a Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. a köz­ségben augusztus 1-jétől csaknem egy héten át áram­szünetet tart. Az áramszolgáltató betartotta ígéretét, s tegnap reggel 7 órá­tól nem volt áram. A község háziorvosától, dr. Vida János­tól érdeklődtünk, miként bol­dogultak. — A betegekre vonatkozó valamennyi személyes, vala­mint a táppénzes, gyógyszer­rendelési adatok számítógépen vannak rögzítve - mondta az orvos. Voltak betegek, akik kénytelenek voltak a tébékár- tyáért hazamenni, mert nem fér­tem hozzá az adatokhoz. A kö­telező védőoltásokról, gyógy­szerekről már nem is beszélve, amelyeket mélyhűtőben kell tá­rolni, amely már 11 órakor csö­pögött. Emiatt több ezer forint ér­tékű gyógyszer mehet tönkre. Később arról értesültünk, hogy az orvosi rendelőben és környékén a délelőtti óráktól már volt áram. — A községben minden üz­let, így a takarékszövetkeze­tünk is abban a zónában van, ahol hat napig leszünk áram nélkül - panaszolta telefonon, Marosi Jánosné, a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet sióagárdi kirendeltségének ve­zetője. - Az adatok számítógé­pen vannak rögzítve, az ügyfe­lek nem értik, miért nem jut­hatnak a pénzükhöz. Kérdéseinket Paluska Zol­tánnak, a Dél-Dunántúli Áram- szolgáltató Rt. igazgatójának tettük fel: — Miért kell ilyen hosszú áramszünetet tartani? — A beruházást nem lehet elhalasztani, mert a hálózatépí­tés az országos rendszernek ré­sze. (Folytatás a 3. oldalon.) Utcai vakáció helyett Nagyszékelybe jöttek A ferencvárosi Munkanélkü­liek és Álláskeresők Egyesü­lete szervezésében töltött Nagyszékelyben egy hetet harmincöt fővárosi - hivata­los kifejezéssel élve - halmo­zottan hátrányos helyzetű gyermek. Ez a tábor már első ránézésre sem „az” a tábor. A gyerekek örülnek, nevetnek, vetélked­nek, a gesztusaik azonban el­árulják, mihez képest teszik ezt.- Többnyire lelkileg sérült gyerekekről van szó, kik egé­szen máshoz vannak szokva - mondja Mártonkái Ilidikó, az egyesület elnöke, a tábor szer- vezője-vezetője. - Sok kö­zöttük a roma, és jött velünk négy állami gondozott is. Az otthoni zaklatott életmóddal szemben egészen más, ellenté­tes teljesítményt vár tőlük ez a környezet. Nem nézhetnek például tele­víziót, videót, és nincs diszkó, saját maguknak kell kitalálni az elfoglaltságot. A gyerekeknek ez mindenképpen újdonság, mert legtöbbjük számára az utca ad programot. Este tizen­egyig meg lehet találni őket a placcon, nyugodtan begyűjt- hetnék őket a rendőrök - mond­ják a nevelők. - A VIII. ke­rület belső részében 60 száza­lék a romák aránya, többségük önkényes lakásfoglaló. Megje­lent a prostitúció, és a drog is, ha azt említem valakinek, hogy ferencvárosi vagyok, láthatat­lan fal emelkedik elém — jel­lemzi a ferencvárosi gettóso- dást Mártonkái Ildikó. Nagyszékely segítőkészen fogadta a „nyolckerület” szülöt­teit, s a tapasztalatok szerint a falubeliek sem utasították el őket. Jövőre talán egész nyáron ők veszik birtokba a nagyszéke- lyi iskola épületét. ((f) Fadd-Domboriban, a Gyermek és Ifjúsági Alapítvány táborá­ban a Tolna Megyei Közműve­lődési Iroda szervezésében művészetet kedvelő általános-, középiskolás és főiskolás fiata­lok tanulhatnak neves művé­szektől. Minden településen megtekinthetők a vadászterületek határai Ki lőhet bakot?! A törvény szerint augusztus elsejétől kell kifüggeszteni min­den település önkormányzati hivatalában a megyei földmű­velésügyi hivatalok által elkészített térképeket, melyek a va­dászterületek határait jelölik. Az első reagálásokról kérdez­tünk meg több település jegyzőjét és ügyintézőjét. Madocsán az előzőhöz ké­pest teljesen új vadászterületet jelölt ki a megyei földműve­lésügyi hivatal, mondta Ger- zsei Jánosné jegyző asszony. Kisebb lett ez a terület, csak­nem a felére csökkent és alig haladja meg a 3000 hektárt. — Ennek ellenére nagyon sok földtulajdonost érint, úgy 1500 körüli családot. A ta­pasztalatom az, hogy elsősor­ban azok érdeklődnek a lehe­tőség után, akik vadászok és földterülettel is rendelkeznek. Az érintettek zöme ugyanis nem ismeri a törvényt és saj­nos nem is nagyon érdeklődik utána. Augusztus 31-ig lehet észrevételt tenni. Ha valakinek kifogása van a vadászterületek határaival kapcsolatban, az itt, a polgármesteri hivatalban be­jelentést tehet. Mi az egyedi kifogásokat is továbbítjuk a megyei hivatal felé. Dombóváron a jegyzőnő szabadsága miatt az ügyinté­zők foglalkoznak az esetleges bejelentésekkel. Molnár Zsu­zsától megtudtuk, hogy már az első nap délelőttjén is sokan érdeklődtek, érhető, hiszen itt is több ezer tulajdonost érint­het az új vadászati törvény. Az ügyintéző úgy tudta, hogy a vadásztársasággal történt ed­dig egyeztetés, a tulajdono­sokkal nem, ők a hónap végéig jelezhetik észrevételeiket. Tamásiban dr. Schutzbach Ferenc jegyző elmondta, hogy több változás is történt a régi vadászterülethez képest. (Folytatás a 3. oldalon.) Az első turnusban százhu- szan voltak, akik a versmondás és a népdal iránt mutattak ér­deklődést, míg a másodikban a kerámia készítés, a szövés, a fafaragás, a citerázás és a szín­játszás került a táborozok ér­deklődésének középpontjába. Forgalmi rend változás Pakson A paksiaknak, vagy az itt közle­kedő átutazóknak hétfőtől a megszokottnál jobban kell fi­gyelniük a közlekedésre, mert változás lesz a forgalmi rend­ben. A Kishegyi úton, a Kurcz György utca és Újtemplom utca közötti szakaszon gázvezeték építés miatt lép életbe a változás 1996. augusztus 5-én 8.00 órá­tól. Ezen időponttól várhatóan egy hónap időtartamig a Kishe­gyi utat egy irány úsíják az Új­templom utca irányába. A lakó­telepről az Óvárosba közleke­dőknek javasoljuk az Újtemp­lom utca - Tolnai út, valamint a Pollack Mihály utca - Kápolna utca útvonalak igénybevételét. A Kishegyi útra csatlakozó ut­cák csomópontjaiban a kötelező haladást jelző táblákat érdemes fokozottan figyelni. Előkerült és elszámolt a teveli postás “ - y t. d. V.A. • • - A..-: „ -fry. ■■ K: ■ Halálos baleset a 65-ösön. Tegnap délelőtt a 65-ös számú főúton, Kéty határában az utat szegélyező partoldalnak hajtott és felborult egy gabonát szállító teherkocsi. A járművezető és utasa - látván a veszélyt - kiugrott a teherkocsiból, a vezető a helyszínen belehalt fejsérülésébe. A baleset okát még kutatják, feltételezhető, hogy a jármű műszaki hibája okozta. A forgalom 3 órát szünetelt a baleset sávjában, a forgalmat a nem lezárt félpályán bonyolították. fotó: gk Kaszinón nyerte vissza a pénzt Egy héttel ezelőtt jelent meg a rendőrségi felhívás lapunkbán, hogy eltűnt Sz. János 19 éves zombai postás, szekszárdi lakos. Akkor még senki sem tudta, hogy bűncselekmény áldozata lett- e, vagy pedig ő követett-e el törvénybe ütközőt. Július 24-én, szerdán délelőtt tíz óra tájban a postás ugyanis kézbesíteni indult, táskájában 443 ezer 200 forinttal. A rend­őrség akkor a fenti kétségek miatt nem tette közzé, hogy a pénzt is magával vitte, s nem is akarták felhívni rá a bűnözők figyelmét. Hamarosan addig jutottak a nyomozásban, hogy nagy való­színűséggel nem követtek el a postás ellen bűncselekményt. Kiderül, hogy a holmiját a munkahelyéről magával vitte, Bonyhádon vásárolt, s Zomba és Bonyhád között látták is. Egy hét múlva, megint szer­dán, déltájban, mindenki leg­nagyobb meglepetésére jelent­kezett ez eltűnt postás a szek­szárdi postán, annak rendje és módja szerint leszámolta a pénzt, hiánytalanul. Akkor már biztosan sokan izgultak a pos­tán, kalandozás közben ugyanis írt egy levelet nekik, amelyben egyebek mellett az szerepel, hogy a pénzt nem saját céljaira vitte el, amit nehéz volt elhinni. A rendőrség sikkasztás ala­pos gyanúja alapján kihallgatta a fiatalembert, aki elmondta el­tűnésének kalandos történetét. A táskáját - a kézbesítetlen kül­deményekkel együtt - a gyanú­sított által mondott helyen meg is találták. A postás 24-én dél körül Bu­dapestre utazott, ahol sétálga­tott, majd reggel ötig egy disz­kóban szórakozott. Később Székesfehérvárott megnézte a várost és az olimpia állásáról is tájékozódott. Az körút követ­kező állomása Szentendre volt, ahol egy kaszinóban több tíz­ezer forintot nyert. Költött a rá bízott pénzből és a sajátjából is, de a szerencse tette lehetővé, hogy vissza tudja fizetni az el­vitt pénzt. Az eljárás a fiatal­ember ellen sikkasztás miatt folytatódik, a kár megtérülését legfeljebb a bíróság tekinti enyhítő körülménynek. Ihárosi 1 I ►

Next

/
Thumbnails
Contents