Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-31 / 203. szám

4. oldal Megyei Körkép 1996. augusztus 31., szombat Tolna És Környéke Innen-Oman-Amonnan Tengelici költségvetési mérleg félidőben Az idei első félévben jelentős forráshiánnyal küzdött a község. A tavasszal életbe léptetett szigorító intézkedések, illetve a mintegy 3,5 millió forintos ÖNHIKI támogatás (ennek egyelőre csak az időarányos része érkezett meg), valamint a régi óvoda épület értékesítése (2,5 millió Ft) következtében most már van rá esély, hogy működési hitelfelvétel nélkül sikerül az évet „megúszni”. Ez még azért is valószínű, mivel van még értéke­síthető tartaléka Tengelicnek, ilyen például az ún. központi épü­let, amelynek eladásáról ezen a héten döntött a testület. (A ve­vőnek még az ősszel el kell végeznie az épület külső tatarozá­sát.) Az önkormányzat idén jelentős beruházást valósít meg, a gázhálózat kiépítését. A Tolna Megyei Területfejlesztési Ta­nácshoz a hálózat kiépítésére 11 milliós, az intézmények fűté­sének átállítására 5,2 millió forintos pályázatot nyújtanak be. A Colonia fizet az ÁFÉSZ-nek A tolnai Teke Club épületének keddi balesetét követően - mint arról beszámoltunk - az épület tulajdonosa, a tolnai ÁFÉSZ és a tolnai vízmű biztosítója között vita volt a felelősség kérdéséről. Mint megírtuk, egyik biztosító sem kívánt fizetni. Új fejle­mény, hogy a biztosítók véleménye ugyan továbbra is eltér egymástól a baleset okáról, ám a Colonia jelezte ügyfelének, az ÁFÉSZ-nek: befogadja az ügyben hozzájuk benyújtott számlá­kat, ezzel párhuzamosan természetesen a vitás kérdéseket a má­sik biztosítótársasággal tisztázni kívánja. Fácánkert: szerződéskötések előtt A napokban megkezdik a gázberuházással kapcsolatos lakos­sági szerződések megkötését - és a csatlakozáshoz szükséges befizetéseket - Fácánkertben. Aktivisták és települési képvise­lők lakásaikban keresik fel a polgárokat a szerződések aláírása végett. Ekkor természetesen tájékoztatást adnak a további teen­dőkről is. A gázberuházás tehát már eldöntött dolog, az önkor­mányzat kéri a lakosságot, hogy korábbi szándéknyilatkozata­ikkal összhangban minél többen csatlakozzanak a programhoz, hogy a falu ezáltal egy „magasabb komfortfokozatba” léphes­sen. A lakosság aktivitása, pozitív hozzáállása azért is fontos, hogy a kivitelezési munkák akár szeptember közepén elkez­dődhessenek. A fácánkerti önkormányzat egyébként a megyei területfejlesztési tanácshoz pályázatot nyújt be a beruházás tá­mogatására. Ki üzemeltesse a tejcsarnokot Bogyiszlón? Idén december 31-ével a bogyiszlói mg. szövetkezet feladja a helyi tejcsamok üzemeltetését. Az ÁFÉSZ tulajdonú épület a szövetkezet berendezésével továbbra is a tehenes gazdák ren­delkezésére áll, az önkormányzat pedig ezután is vállalná a lé­tesítmény szennyvíz szippantás költségeit. A tejcsamok jövő­beni üzemeltetőjét a gazdáknak maguk között kellene megta­lálniuk. Állítólag már van is valaki, aki esetleg vállalkozna a működtetésre. (A bogyiszlói tejcsamok ügyére hamarosan visz- szatérünk.) Tankönyvtámogatás Szedresben Szedresben minden helybéli diák kap tankönyvtámogatást. Az általános iskola alsó tagozatosai egységesen 1000 Ft-ot, a felső tagozatosok 1500 forintot, a közép- és felsőoktatási intézmé­nyekben tanulók szintén 1500 forintot kapnak egyszeri támoga­tásként. A község ebben a tanévben is ingyenes tízórait biztosít az óvodában és az általános iskolában, valamennyi gyermek számára. Kötesd és Kistormás megállapodása iskolai ellátásról Ezen a héten szentesítették a kölesdi és a kistormási képviselő- testületek (utóbbi két „nekifutásra”) azt a megállapodás-terve­zetet, amely 15 kistormási felső tagozatos diák kölesdi iskolai ellátására vonatkozik, és amely szeptember 1-jén lép életbe. Egy „viszonylag elfogadható karrier” (Folytatás az 1. oldalról.) Most is játszom a szekszárdi városi bajnokságban. Többször lett volna lehető­ségem Pestre menni NB-I-be játszani. De én lokálpatrióta tolnai voltam. És a polgári élet­ben való érvényesülést mindig többre becsültem, mint a sport általi előmenetelt. — De a civil tevékenysége is a sporthoz kapcsolódik. Mi áll közelebb a szívéhez, a sport, vagy a pénzügyi munka? — Éz a két dolog egybefo­nódik. Hadd mondjam el, hogy meglehetősen fiatal, 26 éves voltam, amikor a Tolna Megyei Sporthivatal gazdaságvezetője lettem, 25 évesen pedig a me­gyei asztalitenisz szövetség el­nöke. Ez egy viszonylag elfo­gadható karrier volt az én szá­momra. — Valaki azt mondta Önről, hogy kemény, szigorú ember. — Aki ezt mondta, az való­színűleg vagy egykori verseny­zőm lehetett, vagy olyan ügyfe­lem, akivel mint pénzügyes ta­lálkoztam. Általában csendes, szelíd embernek tartom ma­gam. De ezen a két területen ná­lam soha nem volt pardon. — A lányai is tudnának me­sélni ... — A családi életben nekem elveim vannak. A gyerekneve­léssel kapcsolatban is az a vé­leményem, hogy kiemelkedő eredményt elérni csak nagyon nagy fegyelemmel, következe­tességgel lehet. — Mi a véleménye a hét at­lantai olimpiai aranyéremről? — A magyar csapat összes­ségében jól szerepelt, de a hét arany sajnálatos módon nem az egész magyar sport erősségét jelzi, hanem azt, hogy még van néhány sportágunk, ahol világ- színvonalú szakmai és nevelő munka folyik. Ám több egykori sikersportágunkban úgy tűnik, langyosabb az élet. — És arról mi a véleménye, hogy a tolnai ping-pong csapat majdnem kiesett az NB-I-ből? — A tolnai asztalitenisz visszaesése egyértelműen an­nak tudható be, hogy a Herczig lányokat követő időkben kö­vetkezetes utánpótlás nevelés nem volt. Tolna városa pedig nem képes 30 ezer forintos fize­tésért játékosokat vásárolni. — Sokan visszavárják Sáth Sándort. — Az ő eredményei vitatha­tatlanok. Szerintem viszont új szakosztályt felhozni - ehhez fiatal emberekre van szükség, ő persze valószínűleg eredmé­nyesebb szakosztályt tudna csi­nálni, mint a mostani. De az ismert személyi ellentétek miatt nehezen tudom elképzelni, hogy ebből valami lehetne. — Ön a tolnai képviselőtes­tület pénzügyi bizottságának is tagja. Van itt sikerélménye? — Csak kudarcok értek. De nem is a bizottságban, hiszen általában mi egyértelműen ítél­jük meg a kérdéseket. Ám a mi egyhangú döntéseink 80 %-a elakad a testületen. Ez vagy po­litikai, vagy személyi okokra vezethető vissza. — Hol van sikerélménye mostanában ? — A Tolna Megyei Sport- szövetségek Szövetségének el­nöki funkciójában. Nagyon jó az összhang, kiváló, tekintélyes szakemberekből áll a szövetség vezetősége. A Magyar Asztali- tenisz Szövetségnél pedig a felügyelő bizottság elnöke va­gyok. Sikerélményt ad az is, hogy 60 évesen egy asztalite­nisz bajnokság során 80 meccsből 70-et azért megnye­rek. — És akkor ott vannak még a 6-8 kilós dombori pontyok. — A horgászat végigkísérte az életemet. A családomban mindenki imádja a halat, én is, főzni is. Vannak vendégeim akik azt mondják, én főzöm a legjobb halat az országban. Persze ez túlzás. De azért bele­teszem a bográcsba azt, amit kell. -s­Faddi (dísz)favágás Telefonon értesítették szerkesztőségünket, hogy Faddon, a Váci M. utcá­ban több, az utcán - köz­területen - álló díszfát (vérszilvát) vágtak ki. Az „elkövető” munkatár­sunknak elmondta, hogy azért vágta ki a háza elől a piros levelű fákat, mivel azok lehulló levelei ősszel balesetveszélyt okoztak - könnyen meg lehetett csúszni rajtuk. Ráadásul az épületben működő bolthe­lyiségbe is gyakran befújta a szél a lombot. Elmondta to­vábbá, hogy a „derékban” kivágott fák maradványát kiássák, a helyükre tujákat fognak ültetni. Közölte azt is, hogy a favágásra előzetes szóbeli engedélyt kapott a jegyzőtől. Érdeklődésünkre a jegyző elmondta, hogy ő ezen fák kivágására engedélyt nem adott ki. —s— Megtapsolt Szózat Általános gyakorlat, hogy ünnepeinken nemzeti imád­ságaink gépből szólnak. Pe­dig a Himnusz és a Szózat v az ünneplők ajkán máskép­pen szól és él, mint ha bár­milyen hangtechnikából árad. Kölesden már jó ideje Falkai Gyuláné tanárnő igyekszik áttörni az ilyes­féle passzivitás gátját. Mód­szere az volt, hogy kezdet­ben általános iskolai tanu­lókkal, majd felnőttek be­vonásával énekkarokat szervezett.'A kölesdi mille- centenáriumi ünnepségen mutatkozott be a legújabb összetételű kórus. Már a Himnusz éneklésekor érez­hette az ünneplő közönség, - hogy valami új kezdődött el. Amikor a műsorközlő az ünnepség végén bejelen­tette, hogy a Szózat követ­kezik, kérte a jelenlevőket, hogy az énekkarral énekel­jenek. (A szomszédommal mi is elhatároztuk, hogy így teszünk.) Aztán nem lett belőle semmi. A kórus három szó­lamban olyan szépen kez­dett el énekelni, mindenkit úgy lenyűgözött a produk­ció, hogy az ünneplők közül senki sem tartott velük. A Szózat végén a jelenlevők - általam még nem tapasztalt módon - tapsolni kezdtek. Már az elején magasra rakták a mércét az énekkar tagjai. Csak remélni tudjuk, hogy a folytatás is ilyen szép lesz. Varga András Bitumen-tenger. Ha a megye egyik legszebb oktatási intézménye, az új tolnai gimnázium épülete „Európa”, akkor az itteni testnevelési létesítmények - egy klasszikust idézve - „Délke- let-Togó”. Tornacsarnok (terem, szoba) kialakítására a városnak a gimi építésekor nem volt - és úgy tűnik, egyhamar nem is lesz - pénze. A tornatermi órákat - ettől a tanévtől kezdve - a város két sportcsarnokában tartják, a szabadtéri foglalkozásokra eddig mindössze az egykori alakuló­tér állt rendelkezésre. Az iskola saját maga próbál enyhíteni a helyzeten — tavalyi pénzmarad­ványából. A terv az volt, hogy a régi gimnázium sportudvaráról a bitumenes pályát „áttelepítik”, azaz a felvágtt bitument (képünk) átszállítják az új iskola udvarára, és ott újra terítve egy 32X16 méteres pálya készül. A régi bitumen teríthetőségével azonban baj volt, így azt csak részben le­het felhasználni. A pálya felső rétege új anyagból készül el. Ha minden jól megy, a hétfői tanév­kezdésre. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Hír-Folyam Keleti György Medinán A vasárnapi medinai évfordu­lós ünnepségen 10.30-kor kerül sor az alakulat-zászló átadá­sára. 14 órakor nyitják meg a helytörténeti múzeumot, 15 óra táján koszorúzzák meg a hősi emlékművet. Az ünnepi prog­ram vendége lesz Keleti György honvédelmi miniszter is. Kézjegy-kezdet Tolnán A „Kézjegy” Tolnai Tollforga- tók Klubja szeptemberben megkezdi az újabb - ’97-es - Kézjegy-antológia előkészíté­sét. A nyári szünet utáni első összejövetelükre szeptember 3- án, kedden 17 órakor kerül sor Tolnán, a művelődési házban. Erre az alkalomra a tagoknak célszerű magukkal hozniuk az új kiadványba szánt írásaikat - a végső leadási határidő szep­tember 17 -, valamint az idei éves tagdíjat. Az első félévről Faddon Jövő héten hétfőn, szeptember 2-án a faddi képviselőtestület ülést tart. Az előzetes napiren­den egyetlen téma, az idei első féléves költségvetési beszá­moló szerepel. Gyülésezik a KÉSZ tolnai csoportja A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tolnai csoportja szeptember 4-én, 18 órakor tartja soron következő gyűlését a tolnai Zeneiskolában. Áz ösz- szejövetelen szóba kerülnek az ezévi további programok, a szervezet anyagi helyzete, a püspöki kar közelmúltban ki- bocsájtott körlevele, a szüreti bál, valamint egy karácsonyi jó­tékonysági koncert előkészüle­tei. Ekkor várják a jelentkező­ket a KÉSZ országos októberi budapesti kongresszusára is. Ismételt nem a Limex ajánlatára A bogyiszlói képviselőtestület ismételten nemet mondott a Limex ajánlatára, amely a Kör­nyezetvédelmi Kft. bogyiszlói üzletrészének megvételére vo­natkozott. A cég a névérték 20 %-át kínálta, amit a község ve­zetése nem fogadott el. Várják a kölesdi telefon-igénylőket A legutóbbi kölesdi testületi ülésen a‘ Matáv bejelentette: to­vábbi 150 telefon-igénylő je­lentkezését tudják elfogadni (és várják) a közeljövőben. Népújság hirdetés­felvevő helyek Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet Fadd 7133. Tengelic és Vidéke Taka­rékszövetkezet Tengelic 7054. Tengelic és Vidéke Taka­rékszövetkezet Kölesdi Ki- rendeltsége Kölesd 7052, Kö­tesd, Dózsa Gy. u. 8. Tel: 74/436-010. Bencze József Tolna Tel: 74/442-469 Sajtóház: 74/416- 211 A Rendőrőrsről Jelentjük Viszonylag ritka eset tör­tént nemrégiben Tolnán. Az Ady Endre utcában állt egy lezáratlan kerékpár, amit an­nak rendje és módja szerint el is loptak. A sértett azonban nem nyugodott bele biciklije elvesztésébe, és autóval ve­tette magát a tolvaj után. A tettes, amikor látta, hogy ez a balhé nem jött össze számára, zsákmányát hátrahagyva el­menekült. A személyleírás alapján a rendőrök elfogták a mözsi kerékpártolvajt. A tulajdonos számára nem végződött viszont happy end- del egy fácánkerti biciklilo­pás. Hiába állt egy ház udva­rában a Mountain Bike, hiába volt nappal, a kerékpárt nem védte lakat, lánc (sem lebeto- nozás), amit a tettes könyörte­lenül kihasznált. A népszerű faddi Votent öböl a betörők számára is po­puláris. Ezt bizonyítja, hogy nemrég két itteni nyaralóból is jeleztek betörést. Á tettes az egyik helyen az ablak betö­rése után hatolt be a víkend- házba, ahonnan egy Sanyo mikrohullámú sütővel távo­zott. A másik helyen a padlá­son keresztül közelítette meg a tetthelyet az elkövető. Innen távcsöves légpuskát, Sokol rádiót, horgászlámpát és két dzsekit vittek el. Két - nem lakott ház - is áldozatául esett a bűnözők­nek. Faddon fényképezőgé­pet, sarokköszörűt, ágynemű­ket vittek el egy ilyenből, Tolnán egy épülő otthon lezá­ratlan szuterénjából zsákmá­nyoltak Stihl fűrészt és ke­rékpárt. f

Next

/
Thumbnails
Contents