Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03-04 / 181. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1996. augusztus 3., szombat Rejtett értékeink Linek Lajos művészete A kiegyezés utáni időszak gyökeres változást hozott a művészetek területén is: lassan feloldódott a merev, akadémikus stílus, főleg annak hatására, hogy az alkotások bizonyos köre egyre szélesebb tömegekhez jutott el, miközben új műfajok honosodtak meg. Megyénk fiai ebben a nagy átalakulásban szép számmal vettek részt - több-kevesebb sikerrel és tehetséggel, de semmiképpen nem dicstelenül, elég ha Kegyes Józsefre, Garay Ákosra, Miklósi Ödönre, Haász Istvánra, vagy a címben szereplő Linek Lajosra gondolunk. Az utóbbi 1859. november 17-én az akkor enyhe zsibbadásban élő Gyönk mezővárosában látta meg a napvilágot. Noha szülei tisztes kenyérkereső foglalkozásra szánták - ahogy azt később öniróniával emlegette -, úrrá lett benne a rajz és festészet iránt érzett vágy, ezért a hagyományok nyűgétől csaknem mentes, akkor indult fővárosi Mintarajz- iskolába iratkozott. A jó alapképzés után mégsem kapott olyan állást, amely mozgékony szellemének, sajátos stílusának megfelelt volna, s így évekig szerény illusztrátorként tengődött. Földije, a szekszárdi születésű Lőrinczi Ferenc sietett segítségére. Amikor 1871-ben átvette a Mátyás Deák című élclap szerkesztését, többen elfordultak tőle, ezért kényszerből új erőket keresett. Linek Lajos, akinek már volt a műfajban néhány biztató kísérlete, egyike lett ezeknek. A magyar hírlapi rajz humoros formája nagy utat futott be a reformkori „torzkép”-től a modem karikatúráig. Volt év 1867 után, amikor közel húsz helyi és országos élclap üdítette az olvasók kedélyét, bírált közéleti, politikai visszásságokat, figurázott ki rendőröket, képviselőket, minisztereket, de még koronás főket is. „Hol van az a történetíró, aki eléggé bátor és eléggé elfogulatlan tudna lenni ahhoz, hogy megírja az elmúlt évtized politikai történetét nálunk?” - kérdezi a Vasárnapi Újság 1907. évi kritikájában a bíráló Linek Lajos művei láttán, de meg is adja rá a választ: „Csak a humoristában van ekkora bátorság, mert ő az egyedül csalhatatlan ezen a világon, ő tudja, hogy neki mindig igaza van. Aki mindig egy oldalról és egy szempontból nézi a dolgokat: a fonákjáról; aki nem gyűlölettel, nem mérges, keserű szatírával, nem epés szarkazmussal, hanem jókedvűen, kacagva fordítja ki a fontoskodást és nagyképűséget a visszájára .. Ekkoriban már karikatúri sták egész hada mozog a pályán, ezért külön dicséret, ha ilyesmiket olvasunk: „Bámulatos szeme van a kifigurázható alakok és helyzetek felismerésére..., de humora azért sohase bántó, sohase parlagi, nem vaskos, csak jóízű... A Nemzeti Szalonban most látható Linek-ki- állítás újból bizonyságot tesz róla, hogy a rajzdeszkán Linek a legkitűnőbb politikai kroki-írónk. (...) Nemcsak az ötlet, invenció, jellemző erő és művészi temperamentum bősége szembeszökő, de a technika frissesége, elegáns könnyűsége és változatossága is, mely nála nem merevedett kemény- nyé, nem aprózódott kicsinyessé, hanem megmaradt közvetlennek...” Az Akadémiai Kiadó által megjelentetett Magyar művészet című kötetből azt is megtudhatjuk, hogy Steinlen, Thomas Heine, Berthold Paul művészete és technikai megoldásai hatottak leginkább Li- nekre, aki ekkor már a Kakas Márton és a Borsszem Jankó rajzolójaként is kedvelt volt. Noha a legkiválóbbak egyike, a karikatúra mégsem biztosítja megélhetését, művészi törekvései pedig a bájos, könnyed, légies női portrék pasztellképeinek festésére ösztönzik. A Tolnavármegye és a Közérdek 1910 augusztusában tudatta: „Linek Lajos, a gyönki származású kiváló magyar karikatúrarajzoló is itt hagyja ezt az országot - Clevelandba (!) megy, saját kijelentése szerint azért, mert itt nem tud megélni. Ezt éppenséggel nem csodáljuk, mert nálunk még a fizikai munkát sem díjazzák érdeme szerint, hogy kívánhatjuk azt, hogy a művészet megfelelő értékelésre találjon?” A következő harminc - talán termékeny - évből mindössze egy szomorú adatot tudunk az Új Idők 1941 augusztusi száma nyomán: a hónap elején halt meg a mi rajzolónk, akinek még ma is érdemes lenne egykori rajzaiból albumot kiadni. Élvezetes mű lenne értő kísérő szöveggel, dicsőségére válna mind az alkotónak, mint szülőmegyéjének. Dr. Töttó's Gábor r Ditroit talapzat Márton Áronnak Világháborúk, ideológiai csatározások, lelket, szellemet, fizikumot próbáló időkben Áron püspök a keleti-vég őrt állóinak vezetője, felekezeti, etnikai különbség nélkül. A határvédők önazonosságtudatával, „akik őrhelyen állanak éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve”, nem termetével, hajlíthatatlan gerincével; védelmező őseinktől örökölt rendíthetetlen jellemével; tarisznyájában az otthonról hozott útravalóval; állandó lustra-készültségben állhatott az Egyes Kőre. Életrajzírója, Domokos Pál Péter sorai az első káplánévéről: „Az egyik legnagyobb templom Csík vármegyében a századelőn épült, kéttornyú gyergyóditrói templom. Ennek szószékéről tartotta első beszédeit Márton Áron. Első szentbeszédét 1924. augusztus 17-én mondotta. Amilyen szép, vonzó, lelkes volt beszéde, olyan ragaszkodást keltő volt Ditróban egész évi működése. A világháborút követő bizonytalan idők és eszmék Ditróban is éreztették hatásukat. A kicsi papnak sok szavába és fáradtságába került, amíg a legények és marcona férfiak ismét lelkiatyát láttak a papban, amíg ismét forrásnak, éltető kútnak tekintették a vallást. A gyermekek az iskolában a bizalomnak és a szeretetnek a melegét érezték körében”. Dr. Lukács József, az első principálisa 1971. december 11-én kelt „Memorándumszerű iratát Ditróról” nyolcvannyolc éves korában, szinte önmagának írta. Az egykori káplánról a püspöknek mesél: „Eljött november is (...). Nagyméltóságod meglátta a templomból jövet, a plébánia grádicsán ülve, didergő, elhagyatott szegény öreg és félszeg Károlybát. Nem lehetett soha bennebb hívni. Ott fogyasztotta el, amit kapott. Nagyméltóságod levetette egyetlen télikabátját és Károlybára adta”. Sok történetet őriznek Ditróban: alakját már-már a legendák világában örökítik. A lépcsőn üldögélő koldusnak nincs már neve, de megfogalmazták cselekedete jelképes értelmét, a későbbiek fényében: a kabátot püspöki palástra cserélte. Szobafogságának idején írásaiba menekített szava szószékekről hallható az egyházmegye Áron főpapjának fiai tolmácsolásában. 1962. novemberében, a nagytemplom felszentelésének ötvenéves évfordulójára prediká- ció-levelet küld, „a ditrói nemes egyházközség híveinek üdv és áldás az Urban” köszöntéssel. (...) „A kettős torony, amely templomotokat ékíti, emlékeztessen a főparancsra, az abban adott kettős nagy törvényre: Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és szeresd felebarátodat, mint tenma- gadat”. Utolsó, a halálát megelőző, szabad mozgású korszakában egyetlen-egyszer bérmált községünkben, 1969-ben, Nagyboldogasszony Napján. . . . A bérmaútról sok szép emléket hoztam magammal. A ditrói templom imponáló arányai, a hívek hitvalló, lelkes tömegével, egyházközségi szervezettségével - megújította lelkemben az első lelkipásztori évem óta magammal hordott kedves emlékeket. ... Adná Isten, hogy a kerület papságával együtt végzett munkánknak tartós kegyelmi hatása legyen”. A ditrói templomokban celebrált szentmisék végén mindig meghatódom, amikor há- rászkendőbe burkolódzott néniktől és bekecses bácsiktól hallom a boldoggá avatásáért mondott imát: „Tanítása és példája világító JEL legyen mindannyiunk számára”. Vajon hányán gondolnak még első hitoktatójukra érte imádkozva? A télikabát-átadás őskeresztényi gesztusa, amely a székelyek védő, óvó szereteté- nek máig szimbóluma, a Márton Áron-i életmű példázata. Molnár Melinda Székelyudvarhely- Gyergyóditró Ditrói képeslap Emlékezés a református lelkészre és íróra Százötven éve született Kálmán Dezső A mindennapok nehézségei gyakran elvonják figyelmünket valódi értékeinktől. Pedig a múltunkba beágyazott fontos dolgokat illik néha leporolni és végiggondolni időszerűségeket, így kell tennünk Kálmán Dezső hagyatékával is. Ő Kölesd nagy szülötte, aki 150 éve, 1846. július 15-én látta meg a napvilágot a kölesdi református parókián. Lelkész édesapja a kor sajátságainak megfelelően házi nevelő vezetése mellett taníttatta tehetséges fiát. Teológiát és jogot először Kecskeméten kezdett tanulni, majd Budapestre kerülve fejezte be felsőfokú tanulmányait. 1869-től édesapja mellett káplánkodott, a későbbiekben pedig tanári állást vállalt a szomszédos gyönki gimnáziumban. Gyön- kön két évet töltött, de ottléte nem múlt el nyomtalanul, hiszen a későbbiek során feldolgozta a gyönki gimnázium történetét, mely mai napig is az iskola egyik legfontosabb kordokumentuma. Tanított magyart, franciát, németet, éneket és hegedűórákat is adott. (Heti óráinak száma 42 volt.) Baptista konferenciát tartanak Sötétvölgyben Augusztus 4-én, vasárnap Tolna megyei baptista konferenciára kerül sor Sötétvölgyben. Baptista gyülekezeteket, hívőket várnak most vasárnap, augusztus 4-én a Szekszárd melletti Sötétvölgybe, az ott megrendezésre kerülő baptista konferenciára. A találkozó délelőtt 10, és délután 17 óra között zajlik. Az étkezést mindenki önállóan oldja meg. Információt, bővebb felvilágosítást Frei Antaltól (Bo- gyiszló, Petőfi u. 8, Telefon: 443-071) lehet kérni. A találkozóra mindenkit sok szeretettel várnak. Kálmán Dezső édesapja 1873-ban nyugdíjba vonult és a református felekezet a minden tekintetben alkalmas fiút választotta meg lelkésznek. Hogy jól döntöttek, mutatja az a tény is, hogy 45 éven keresztül szolgálta a kölesdieket. Tehetséges és nagy munkabírású férfiú volt. Egymás után választották meg különböző tisztségekre, volt iskolalátogató körlelkész, majd egyházmegyei aljegyző, főjegyző, végül tanácsbíró. 1918-ban, felesége váratlan halála után Nagypallba kerül, ahol sógornője házában talált otthonra. A halál 1921-ben érte utol. Az eddig leírtak valójában egy tisztességesen leélt élet néhány állomását elevenítik fel. De melyek azok az erények, amik az átlag fölé emelik Kálmán Dezső életművét? Az első és legfontosabb irodalmi munkássága, amit még Kölesden is kevésbé ismernek, pedig négy kötete is fémjelzi tehetségét. Ezek az írások nem az élet nagy és fontos eseményeit mutatják be, hanem az apró, sokszor jelentéktelennek látszó dolgokat, apróbb bosszúságokat, egy-egy ellesett főként humoros pillanatot, lehetővé téve, hogy Kálmán Dezső egy- egy emberi tulajdonságot, magatartást is bemutasson. Néha elnéző mosollyal, máskor csip- kelődően, gúnyosan, vagy éppen keserű iróniával Szinte mindegyik művében a falvak életét mutatja be. Foglalkozik az asszonyok sorsával, az oktatással vagy éppen a borokkal. Másik fontos ténykedése a Protestáns pap című országos folyóirat szerkesztése. Szerkesztőtársa a szintén kölesdi evangélikus lelkész Lágler Sándor. Az 1879-ben alapított és 25 éven át megjelenő gyakorlati szakközlönyt Kölesden adták ki. Gondoljuk csak el, van-e ma Magyarországon egy olyan kis település, ahol ilyen kitartó alázattal fenn tudtak tartani egy országos folyóiratot? Ebben a füzetben jelentek meg Kálmán Dezső egyházi témájú írásai, a protestáns szép- irodalmi prédikációk, szertartási beszédek. Kálmán Dezsővel kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni ökumenikus magatartását. Ma is kiemelten fontos a felekezetek közötti közeledés. Kölesden ebben a tekintetben is élenjártak, hiszen már az 1800- as években a nemzeti ünnepeken az evangélikus lelkésszel (szerkesztőtársával, Lágler Sándorral) felváltva, hol az egyik, hol a másik templomban tartottak közös istentiszteletet. Egy ízben még a katolikus papot is megnyerték ökumenikus szolgálatra. A felekezetek kölcsönös megbecsülése máig maradandó példája Kölesdnek a világ számára. Újságíróként is megállta a helyét. A korabeli sajtó szinte minden lapjában jelent meg írása. Főleg a publicisztikai műfajt kedvelte. Kiváló szónok is volt, a feljegyzések szerint híres és nagyon ügyes volt a kortesnóták kifundálásában. A kései utódok az 1996. július 21-én Kálmán Dezső emléktáblájának felavatásával valamit törleszthették, de életműve igazi hagyatéka bennünk kell, hogy újra feltámadjon. Varga András Mt 13. 24—43. A mindennapi életben tapasztaljuk a jó mellett a rossznak a jelenlétét is. Természeti csapások, hétköznapi gondok alkalmával az emberi segítő, és áldozatkészséggel szemben olykor a közömbösség, nemtörődömség, sőt az önzés is jelen van világunkban. A bűn a legfejlettebb országokban mint másutt megtalálható. Nem beszélhetünk földi paradicsomról. Az emberek egymást becsapják, kínozzák, meggyilkolják a másikat - nem lehetünk elégedettek. A mai evangéliumban Jézus is a jónak és a rossznak az egyidejű jelenlétére hívja fel a figyelmünket. Üdvözítőnk gyakran és szívesen használ hasonlatokat, példabeszédeket tanításának és küldetésének megértetéséhez. A történetben szereplő gazda szántóföldjébe búzát vetett. Ellensége azonJó hír ban konkolyt (gyomot) szórt a vetésbe. Miután a búza is és a konkoly is kikelt, a szolgák jelentkeztek uruknál, hogy a gyomtalanítást elvégezzék. A gazda azonban a gyomlálást nem engedélyezi, nehogy a konkollyal a búza is elpusztuljon. Az aratáskor jön el az ideje a szétválasztásnak. A búza a magtárba, a konkoly a tűzre kerül. Jézus Krisztus ezzel a hasonlattal érzékeltette a Mennyország lényegét, az oda történő bejutás lehetőségeit. A mennyei Átya gazda, aki az értékes, életet jelentő isteni Ige magvát, a btteát hinti el minden ember lelkének szántóföldjébe. A Gonoszlélek azonban mesterkedik, hogy Isten művét elrontsa és lehetetlenné tegye az emberek üdvösségét. Isten a körültekintő gazda gondosságával nem engedi idő előtt a konkolyt eltávolítani, nehogy az értékesnek is pusztulnia kelljen. Az isteni türelemre minden ember rászorul, hiszen mindannyian bűnösök vagyunk: akár elismerjük, akár nem. Isten végtelenül szeret mindenkit és üdvözíteni akar. Kész minden alkalommal megbocsátani, de szükséges az ember bűnmeg- vallása és bűnbánata. Ha Isten mindent felülmúló nagyságát, jóságát és szeretetét felismerem és elismerem, embertársaimat úgy szeretem mint önmagamat, akkor életre váltjuk az író szavait: „Valakit szeretni annyit jelent, mint úgy tekinteni rá, ahogyan az Isten elgondolta.” Matis Géza « \ 4 4 i
