Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-24-25 / 197. szám
16. oldal Hétvégi Magazin 1996. augusztus 24., szombat Már 7400 éve is szüreteltek Azt kissé merész dolog lenne kategorikusan kijelenteni, hogy Krisztus előtt 5400-ban jó bortermés volt. De a tudósok szerint immár bizonyítottnak tekinthető, hogy a Krisztus előtti 5400.- ik esztendőben volt bortermés, s ez önmagában is eléggé bámulatos. Eddig ugyanis az isteni nedűk régészeti kutatói - mert természetesen ilyenek is vannak - úgy tudták, hogy a legrégibb szőlőtőkéket Krisztus előtt 3500 körül telepítették. Patrick McGovern profesz- szomak, a Pennsylvaniai Egyetem régészének köszönhető a felismerés, hogy az ember már a korai kőkorszakban is borivó-bortermelő lény lehetett. Most hozta nyilvánosságra izgalmas kutatásait. Ezek során elemezte az északnyugat-iráni Zagrosz-hegy- ségben talált, Krisztus előtt 5400-ból származó cserépedényeket és a kémiai elemzés egyértelművé tette, hogy azokban bort tároltak. Az edényeket 1968-ban ásta ki Mary Voight, a virginiai Willams- burg egyetemének archeológus-tanára a kurdok által lakott iraki-iráni határvidéken. A professzomő figyelmét elsőként egy jellegzetes, hasas kancsó ragadta meg, amelynek űrtartalma nyolc liter, átmérője 33, magassága pedig 23 centiméter volt. A sejtés valósnak bizonyult, az ősedényben bor maradványait mutatta ki a kémiai analízis. Az ember tehát több mint hétezer esztendővel ezelőtt már képes volt tudatos szőlőtermesztésre, olyan munkára, aminek megérdemelt eredménye volt a szüret. Ehhez a kőkorszaki szakiknak már akkor ismerniük kellett többek közt az eijedés törvényeit, valamint számos olyan természeti jelenséget, amiről a kutatók azt hitték, hogy az ősember nem vett róla tudomást. Tutanhamont megölték Tutanhamon az érdeklődő emberek régi ismerőse. Amikor a Krisztus előtti 14. században élt óegyiptomi uralkodó sírját a huszadik század elején feltárták, majdnem szabályos időközökben sorra haltak meg az expedíció résztvevői. A sorozatos halálesetek okáról azóta is a legkülönbözőbb elméletek vannak forgalomban (a lezárt kriptában fejlődő mérgesgázoktól kezdve valamilyen rovar halálos csípéséig), de az igazi „bűnöst” azóta is homály fedi. A valószínűleg Krisztus előtt 1339-ben, húsz évesen elhalálozott fáraó most újra hallat magáról. A Tizennyolcadik Dinasztia uralkodójának, Ehnaton fáraónak és felesége, Nofretete vejének a koponyájáról készült régebbi röntgenfelvétel új, korszerű eszközökkel történt elemzése azt mutatja, hogy Tutanhamon nem betegségben és nem is balesetben halt meg, hanem bűncselekmény áldozata lett. Harry Brier professzor, a Long Island-i egyetem tanára azt állítja: bizonyítható, hogy a fáraó a koponyája hátsó részére mért nagyerejű ütéstől vesztette életét. A röntgenképet mellesleg huszonnyolc esztendeje készítette a dr. R. G. Harrison által vezetett brit tudóscsoport. Új felvételek készítését azóta sem engedélyezte az egyiptomi kormány, a múmia ismét régi nyughelyén fekszik, a Királyok Völgyében. A történelmi krimi izgalmas kérdése: vajon ki végezhetett a fiatal uralkodóval? Tutanhamon életéről viszonylag keveset tudunk. Az akkori idők szokásai szerint már gyermekként fáraó lett, régens-testvére halála után foglalta el a trónt, akkor már Ehnaton lányának férjeként. A kormányzás két kulcsember, Ay és Haremhab kezében lehetett. Ay a hivatali, Haremhab a katonai apparátust tartotta kézben. A történészek szerint legalábbis nem zárható ki, hogy a fiatal király a két igazi hatalmasság vetélkedésének áldozata lett. Ezt a teóriát erősíti egy másik történet is. Eszerint Tutanhamon halála után özvegye üzenetet küldött a heti- ták királyának: „Küldd el hozzám egyik fiadat, és én Egyiptom urává teszem őt.” Ilyesmit egyetlen királynak sem kell kétszer mondani. A hetita herceg annak rendje s módja szerint meg is érkezett hazájából, a mai Szíria földjéről az egyiptomi határra, de ott titokzatos körülmények között elhalálozott. A húszesztendős özvegy pedig hozzáment feleségül a hatvan éves Ayhoz, a birodalom valódi irányítójához. A mozaik többezer év után is összeállt. Lichtenstein - kihez csatlakozzon? Lichtenstein, az Ausztria és Svájc közé ékelt országocska mindössze 159 négyzetkilométer területével, kerek 30 ezer lakosával egyike a földrész leggazdagabb országainak. A 6 km széles és 26 km hosszú államban ezrével telepedtek meg bankok, vállalatok a világ minden tájáról. Legalábbis papíron, egy postafiók erejéig, hogy élvezzék az adóelőnyöket. Az alkotmányos, parlamentáris monarchia élén II. János Ádám herceg áll, munkáját 5 - választott - miniszter és 200 fős köztisztviselői gárda segíti. Az ősi hercegi család igen gazdag, különösen, ha meggondoljuk, hogy óriási történelmi birtokaik nagyobbik része nem is Lichtensteinben, hanem Ausztriában és Csehországban terül el. János Ádám minapi trónbeszédében alkotmánymódosítást ajánlott fel, amely lehetővé tenné, hogy a parlament leválthassa a neki nem tetsző uralkodót, sőt akár el is törölje a monarchiát. Meglepő módon a honatyák túlzottnak ítélték az effajta újítást. Ehelyett azt igénylik, hogy korlátozzák az uralkodó jogait. így például ne legyen módja tetszés szerint szükség- intézkedéseket kiadni. Ez viszont Lichtenstein hercegének nem tetszett. Adott esetben, ha a nép többsége ezt kívánná, kész lemondani a trónról, de amíg ő az uralkodó, addig ne korlátozzák jogaiban és ne kötelezzék arra, hogy látszatfejedelemként a törvényhozás és a kormány bábja legyen - közölte. Egyébként véleménye szerint az ország gazdasági érdekeinek nagy kárt okozna, ha az államforma köztársaságra változna. Ehelyett - véli az uralkodó - adott esetben célszerűbb lenne a csatlakozás valamelyik szomszédhoz. A herceg erre a célra Svájcot ajánlotta, mondván: a kis országban Lichtenstein kanton olyan messzemenő önállóságot élvezhetne, amit a nagyobb Ausztriában hiába remélne. A csatlakozást azonban János Ádám sem gondolja igazán komolyan: „Magam sem hiszem, hogy ez ésszerű megoldás volna”. A fogatlan maja király titkai Egy teljesen ép királysírra bukkantak a kicsiny közép-amerikai államban, Belizében. A lelet azért szenzációs, mert a „Madár Jaguár” néven tisztelt maja király sírja érintetlenül vészelte át a temetés óta eltelt, rablóktól hemzsegő 14 évszázadot. A sírt a guatemalai határhoz közel fekvő La Miipa városka főtere alatt találták meg. A maja királyok először i.sz. 200- ban alapítottak ehelyütt települést, s az folyamatosan királyi székhelyük volt, egészen a város háromszáz évvel későbbi, titokzatos elpusztulásáig - ami jó száz esztendővel Madár Jaguár király halála után következett be. A városka főterén vizsgálódó régészek először mészkőrétegek közé ágyazott kovakő-szilánkokra lettek figyelmesek; kiderült, hogy a hajdani építők ezzel töltötték ki a sírkamrához vezető aknát. A kisautó méretű sírkamrát 3 méterrel a felszín alatt találták meg, tömör sziklába vájva. Az, hogy maga a szikla jeltelen volt, a régészek vezetője szerint a király jelentéktelenségére utal (igaz, a maják csak később kezdtek el díszes sírhelyeket építeni). Mivel a maják nem alkalmaztak mumifikáló technikákat, a királynak csupán a csontváza maradt fenn, de az egy sor homályos titkot vet fel. Madár Jaguár minden valószínűség szerint szerencsésen túlélt egy nyakcsigolya-törést, bár még nagyobb rejtély, hogy hogyan lehetett a körülbelül 35 éves korában elhunyt férfi teljesen fogatlan?! Talán valami betegség vagy baleset során veszíthette el azokat. Meglehetősen szokatlan, hogy egy maját fogatlanul találjanak, s általában éppen a fogak konzerválódnak a legjobban. Betegségre utalhat a fiatalkori halálozás is: a maja királyok javarészt hatvan esztendős korukig éltek, de ismert olyan is, aki elérte a kilencven évet. Madár Jaguárt nem temették sok ékszerrel, ám sasfejet formázó nefrit-nyakéke a maga nemében párját ritkítja. Egy másik, cseresznye nagyságú nefritkövet a király szájában találtak - minden bizonnyal a lelkét fogadta be. A sír szegényességét az magyarázhatja, hogy a maják csak később kezdtek királyaiknak nagy sírokat, időtálló emlékműveket építeni. Mégis, éppen ennek köszönheti Madár Jaguár király, hogy sírja érintetlen maradt: egy gazdag és míves kivitelű sírtemplomot már réges- rég kifosztottak volna. Mitől pusztulnak áfák? Az erőművek, finomítók, acélöntödék és rézolvasztók közelében feltűnően sok fa pusztul el. Ezt elsősorban a nehézfémek okozzák - állapították meg angol kutatók. Azt is leírták, miképpen vezet ez a fajta ipari tevékenység előbb- utóbb az élő környezet részleges pusztulásához. A mérgező nehézfémek - így például az ólom, kadmium, higany - az erőművekből és a kéményekből a levegőbe jutnak, ahonnan a szél sok száz kilométerre is elfújhatja a szennyeződést. A hegyoldalakat beborító erdők fölött gyakorta felhők láthatók, amelyekből savanyú eső esik. A nehézfémek által közvetített szennyezés és a kénes vegyületek együttes élettani hatása sokszor megadja a fáknak a kegyelemdöfést. A fák önmagukban, egyéb káros hatás híján, nem szívják fel gyökérzetükön keresztül a nehézfémeket. Ha azonban mindehhez savanyú eső is járul, megváltozik a folyamat: a nedvesség megkönnyíti a nehézfémek beépülését a fákba. Rakéta az Eroszra Hatvanöt millió évvel ezelőtt óriásmeteor csapódott a Földbe. A kráterből felszálló por, a füst hosszú időre elsötétítette a Napot, megváltozott a Föld éghajlata s ennek következtében kihaltak a dinoszauruszok. Most olasz és francia csillagászok olyan meteort kísérnek figyelemmel, amely kétszer akkora, mint amelyik elpusztította a dinoszauroszókat. Ha ugyanis az egyszer becsapódik a Földre - ami lehetséges - bizonyosan elpusztítja az emberiséget. Az Erosz nevet kapott meteor átmérője 35 kilométer, magja főként vastartalmú. Pályájának számítógépes elemzése azt mutatta, hogy a következő százezer évben a meteor elsősorban a Marssal ütközhet, míg a Föld pályáját talán egymillió év múlva keresztezheti. Egy amerikai szakértő szerint a Földdel való ütközés olyan hatást jelentene, mintha egyszerre több atomháború robbanna ki. A tudós azonban egyúttal derűlátó: utódaink legalább 100 évvel előre tudják majd, mi fenyegeti őket - s tehetnek ellene. Például atomrakétákkal. Újjáépítik Shakespeare színházát, a Globe-ot Londonban. A rekonstrukciós munkák a jövő tavasszal fejeződnek be, de az ideiglenes színpadon addig is tartanak bemutatókat. FOTO: FEB-REUTERS Élet Lalandon? Lehetséges, hogy a Laland 21185 nevű nap rendszerében van a földihez hasonló élet? A kutatók, akik 66 éve vizsgálják ezt a naprendszert, nem vetik el a lehetőséget, sőt: úgy vélik, éppen a Földünkhöz hasonló naprendszerekben találhatunk majd hasonló életkörülményeket - és a Laland az első ezek közül, amelyet felfedeztek. A Laland „mindössze” 8.2 félévnyire, azaz mintegy 9.5 billió kilométerre van tőlünk, ami - csillagászati szempontból - közelinek számít, ez a negyedik legközelebbi naprendszer a miénkhez. Eddig 5 naprendszert tudtak meghatározni a világűrben, ez a hatodik. A korábbiak eltértek a mi Naprendszerünktől, ez az első, amelyik hasonlít. Innen a feltételezés, hogy a földihez hasonló életformákat találni majd rajta. Lesz-e következő jégkorszak? Még júliusban is esett a hó és hat éven keresztül a napi hőmérséklet jóval a megszokott alatt maradt - jegyezték föl 1816-ban New York-i krónikások. Ez akár új jégkorszakot okozhatott volna, mert bármilyen hihetetlen, ha néhány éven keresztül 2-3 fok Celsiussal hidegebb van s a sarkokon megnövekszenek a gleccserek, akkor jég és a hó visz- szaveri az éltető napsugarak 90 százalékát. Legutóbb 70 ezer évvel ezelőtt játszódott le egy ilyen folyamat, amikor őseink a megszokottnál mintegy 10 fokkal hidegebb átlaghőmérsékleten mintegy 60 ezer éven keresztül fagyoskodhat- tak. Mindezek ismeretében tették fel maguknak a kérdést nyugat-európai csillagászok és meteorológusok együtt: számítsunk-e, s ha igen, mikor egy újabb jégkorszakra? Tudósok szerint két okból alakulhat ki Földünkön jégkorszakhoz hasonló állapot. Az egyik - az időjárás tartós lehűlése, a másik több vulkán egyidejű hirtelen kitörése. A bolygók mozgását is számításba kell venni, különösen azt az időszakot, amikor a Föld az elipszis alakú pályán a Naptól a legtávolabbra kerül. Feltevések szerint az utóbbi 2 millió évben 17 jégkorszakot ez a bolygómozgás váltott ki, ami „legközelebb” mintegy 13 ezer év múlva esedékes. a
