Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-03-04 / 181. szám

HURRA, ITT A NYÁR, STRANDOLUNK! (9. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. AUGUSZTUS 3-4. SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! Cserkészképzés a Mecsekben Regionális őrsvezetőképző tábort szervezett a Pécsi Cserkész Kerületi Parancs­nokság a Mecsekben, a Tő- kés-kútnál. Tolna, Somogy és Baranya megyékből har­minckét leendő őrsvezető vett részt a kemény erőpróbát igénylő kiképzésen. Tolna megyéből, Szekszárdról, a Szekszárd-Újvárosi I. Béla ki­rály Cserkészcsapatból négyen - Molnár Edit, Molnár Gergely, Kis Péter és Pusztai Attila — vettek részt az őrsvezető kikép­zésen. A tábor parancsnoka, Várszegi Csaba és a tizenöt tiszt gondoskodott arról, hogy kitöltse minden idejüket. A gyakorlati próbák során a tájolás, a térképészet, az első­segélynyújtás alapvető ismere­teinek kellett megfelelniük. Elméleti oktatásban is részesül­tek a leendő őrsvezetők, többek között a cserkészet megalapító­jának, Baden Powellnek az éle­tével, és a Szent Korona törté­netével is megismerkedtek. A kiképzés egyik legna­gyobb és legnehezebb próbaté­tele volt, amikor közel hatvan kilométeres gyalogtúrán vettek részt. A Zsibrik-Mőcsény-Grá- bóc-Sötétvölgy-Szálka-Pala- tinca-Rozsdásserpenyő-Bátaa- páti útvonalon fölállított állo­másokon bizonyíthatták, ho­gyan tudnak tájolni, hogyan boldogulnak az erdőben. Az egyhetes táboridő alatt éjszakai menetelés is volt, amikor az éj­szakai riadó után cserkészme­netelés - 100 méter gyalog, ugyanennyi futás - következett másfél órán át. Házifeladatok­ban sem volt hiány. Ilyen fel­adat volt a táborépítés, sátor-, kerítés- és táborkapu állítás, vagy túratervek készítése. Szinte felüdülésnek számított a néptánc- és népdaltanulás, a közös éneklés esténként, a tá­bortűz körül. Októberben derül majd ki, hogy mind a négyen őrsvezetők lesznek-e: Magyar- hertelenden október 11-13. kö­zött tesznek vizsgát. A tanultakat gyakorolhatják is, mert ma, kora reggel útnak indultak a cserkészcsapattal a Pécs és Komló közötti Mán­iára, ahol a Rákosvölgyben tart­ják hatodik nagytáborukat.- péteri ­Leszakadt a vezeték „Gólyabál” állt Dombóváron A gólyák nem Dombóváron hálóztak végzetesen az egyik este, hanem Kaposvár és Dombóvár között valahol a légtérben, halálosan közel a Dombóvárt is ellátó kapos­vári villamos távvezetékhez. Szóval a szerda esti, a teljes vá­rosra kiterjedő részleges, majd néhány percig totális áramszü­netet egy gólyacsapat okozta azzal, hogy nekirepült a kapos­vári távvezetéknek. Egyébként - mint megtudtuk - igen kényes üzemállapot jel­lemzi most Dombóvárt ami az áramszolgáltatást illeti, hiszen a várost ellátó két transzformátor közül az egyiket épp most cse­rélik, s ez a nyolc napra üteme­zett munka augusztus hetedikén fejeződik be. A DÉDÁSZ Rt. dombóvári szakemberei egyébként az eb­ből adódó esetleges „vészhely­zetekre” alaposan felkészültek, csakhogy a gólyákkal már ők sem számolhattak. A madarak miatt leszakadt a vezeték, s elő­ször csak egy fázison volt zár­lat, aztán az automatika sem tu­dott kapcsolni, s ekkor alakult ki az a helyzet, hogy Dombóvár négy percig teljesen áram nél­kül maradt. A probléma a rész­leges áramkimaradással együtt egyébként mindössze húsz per­cig tartott, s teljes áramszünet csupán négy perc hosszúságú volt. Ha a városban nem folyna a transzformátor cseréje, akkor a gólyák miatt senkinek sem kel­lett volna bosszankodnia, de cserélik. Ez viszont éppen azért törté­nik, hogy üzembiztosán tudják szolgáltatni a villamosenergiát Dombóváron - hasonló esetek­ben is.- nagy ­Nyugdíjasok a gesztenyefák alatt. Tegnap délelőtt a Gyulaj Rt. vezetése, a szakszer­vezeti bizottsága a múltra emlékező és a jelent megismerő összejövetelre hívta 350 nyugdíjasát. A gyulaji vadászház udvarán, terített asztaloknál Jankovics László szakszervezeti elnök köszöntötte az idős „erdei” embereket, majd Müller János el­nök, vezérigazgató szólt az rt. eredményeiről, ter­veiről. Megtudhatták, hogy Gyulaj tavaly a eddigi legjobb évét zárta, 25 millió tiszta eredménnyel. Ezután minden nyugdíjast egy szerény csomaggal ajándékoztak meg. Finom dámpörkölt és italok mellett a nap a késő délutánba nyúlóan ért véget. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Gumikáposzta helyett inkább a bank Névre, bemutatóra és kamattal Olvastam, hogy külföldön speciális gumi-zöldségeket - ká­posztát, karfiolt, stb. - lehet kapni, mégpedig pénztárolás céljára. A műzöldség belsejébe rejthető a pénz, aztán az egész a hűtőszekrénybe. Való, hogy ez a módszer egy fokkal jobb, mint ha a matrac, vagy a kombinék alá, netán befőttes- üvegbe rejtjük a forintokat, de van ezeknél is jobb. Mit tegyen, mit tehet az em­ber, ha van otthon egy tiszte- sebb summája, amit nincs kedve állandóan félteni-őrizni, s némi kamat sem lenne elle­nére? Irány a pénzintézet (bank), s lássuk, mit ajánlanak a leendő kuncsaftoknak? Postabank, Mezőbank, OTP, találomra kiválasztott célpontok. Mindhárom helyen úgy alakították ki a fogadóte­ret, hogy különösebb erőfeszí­tés nélkül megtalálja az ember amit keres, a lakossági beté­tekkel foglalkozó ügyintézőt. Ajánlatokban nincs hiány, er­ről bárki meggyőződhet. Leköthetjük pénzünket egy hónaptól három évig, névre és bemutatóra, felvehető- és nem felvehető kamattal. Értékje­gyek, betétjegyek, állandó és változó kamatozásúak, bank- garanciával vagy anélkül. Bankkártyát is kaphatunk, ha úgy véljük, akár naponta jó lenne lecsípni egy kis pénzt a napi kamatozású betétkönyv­ből. Az etika úgy kívánja, ne részletezzük, melyik cég, mi­lyen futamidőre mennyi kama­tot garantál vagy ígér, legyen elég annyi, hogy az ajánlatok - plusz-mínusz 1-3 százalék - nagyjából hasonlóak, ha na­gyobb rizikót vállal a kun­csaft, a kamat is magasabb és fordítva. Ami közös: mint ér­deklődőnek, illetve potenciális ügyfélnek minden meglátoga­tott helyen udvarias bánásmód dukált, s az, aki a felvilágosí­tást nyújtotta felkészült, pon­tosabban naprakész volt kama­tokból és futamidőkből, vem Röviden Gyünkön és környékén a hétvégén dr. Szeibel Éva tart orvosi ügyeletet, az Ifjúsági la­kótelep 20 szám alatt. A szekszárdi Gyermekek Háza labdarúgó szakköre eb­ben az évben is jó eredménye­ket ért el a különböző verse­nyeken. Az 5. és 6. osztályosok csapata I. helyezett lett a Tolna Sándor Kupán és a Baktai Te­remtornán. A Mikulás Kupán IL, a füves Baktai Kupán III. helyezést értek el. Kiemelkedő játékosok: Micskó Márk, Csende Roland és Tóth Balázs. Kulcscsomót találtak teg­nap Szekszárdon, a Panoráma filmszínház előtti téren. Tulaj­donosa átveheti a Népújság szerkesztőségének portáján. Michael Johnson szenzációs világcsúcsa. Az atlantai játékok előtt senki sem tudta egyazon olimpián a férfi 200 és 400 méteres síkfutást is megnyerni, az aranycipőben száguldó amerikainak sikerült. (Olimpiai tudósításaink az 5-6. oldalon.) fotó: feb-reuters A Népművészet Napját 1993 óta rendezik meg Decsen. A korábbi évektől eltérően ezen a hét végén még gazdagabb, színesebb program várja a vendégeket, az érdeklődőket Decsen. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald károly 1 1 I

Next

/
Thumbnails
Contents