Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-17 / 193. szám
LUDOVIKAS TISZT A FELKONCOLANDÓK LISTÁJÁN (12. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. AUGUSZTUS 17. SZOMBAT ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM ■ a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! Röviden Tánctábor kezdődik augusztus 21-én Pakson a művelődési központban. A hat napon át tartó programot tánciskolát végzett gyermekeknek hirdették meg. A Vajer Szilvia és Krausz Ádám vezette tábor műsorán társas- és modern táncok oktatása, játékok és kirándulások szerepelnek. Paksiak a Világtalálkozón. Augusztus tizennyol- cadikán, vasárnap mazso- rettek világtalálkozójára kerül sor Miskolcon. A meghívott négy magyar csoport között van a paksi is, a debreceni, miskolci és nyíregyházi mellett, ami azért is megtiszteltetésnek számít, mert egyedül a Duna-parti város együttese esetében tekintettek el attól a feltételtől, hogy saját kísérőzenekarral kell megjelenni a rendezvényen. A paksi csoport felvonulásánál így egy német zenekar muzsikál majd. A találkozón egyébként még Afrikából érkezett együttes is fellép majd. Nyaralni mentek a teveli, a bonyhádvarasdi és a gyö- rei kisiskolások a bonyhádi ifjúsági táborba, Al- sóbélatelepre. A Tolna megyeiek már évek óta hagyományosan közösen nyaralnak itt a kisvárdai nebulókkal. Tanszertámogatás Kisdo- rogon. Az általános iskolásokat kétezer, a középiskolásokat és a felsőoktatási intézmények tanulóit háromezer forinttal támogatja a kisdorogi önkormányzat. A kifizetésre augusztus 22-én, csütörtökön 10 órától kerül sor. Kifestették és mázolták a cikói önkormányzat intézményeit. A közel négy- százezer forint anyagköltségű munkát közhasznú munkások bevonásával végezték el. Szent István-napi kitüntetések a Belügyminisztériumban A Belügyminisztérium tegnap megtartott augusztus 20-i ünnepségén 163-an - minisztériumi, közigazgatási és önkormányzati munkatársak - részesültek elismerésben, köztük húsz Tolna megyeinek gratulálhatunk. A megjelenteket Világosi Gábor politikai államtitkár köszöntötte, majd az ünnepi műsort követően Kuncze Gábor belügyminiszter nyújtotta át a kitüntetéseket és elismeréseket. Pohárköszöntőjében elismeréssel szólt a magyar közigazgatás minden szintjén tevékenykedők munkájáról. A miniszter hangsúlyozta a korszerű közigazgatás fontosságát, kiemelte, hogy a magyar önkormányzatok 1990-es létrejöttük óta a fejlődés motorjai voltak. Tolna megyéből a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát vehette át Kaszás Kálmánná, Tengelic jegyzője, Koltai Péter, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal okleveles építészmérnöke, dr. Szügyi Gyula, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal főosztályvezető-helyettese és Zöldné Kéri Gizella főtanácsos, a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi ellenőre. A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki dr. Andrásné dr. Molnár Ágnest, a Tamási Polgármesteri Hivatal osztályvezetőjét, Bakó Józsefnét, a Báta- széki Polgármesteri Hivatal gyámügyi tanácsosát, Bárdos Lászlót, Simontomya jegyzőjét, Csikai Gyulánét, a Paksi Polgármesteri Hivatal osztály- vezetőjét, Hencz Lajosnét, a Dombóvári Polgármesteri Hivatal csoportvezetőjét, Horváth Sándort, Szakcs, Lápafő, Vá- rong körjegyzőjét, Nyisztor Albertet, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal főelőadó revizorát, Pály Dezsőt, Kisszékely jegyzőjét és Tóth Gábor- nét, a Dombóvári Polgármesteri Hivatal pénzügyi főelőadóját. A belügyminiszter emléktárgyat adományozott Kerekes Fe- rencnének, Áparhant, Mucsfa, Nagyvejke Körjegyzőség főelőadójának és Nemes Istvánné- nak, az előbbi köijegyzőség előadójának. Dicséretben és jutalomban részesítették Berg Istvánt, Vár- domb-Pörböly Körjegyzőség főelőadóját, Gaál Istvánt, a Dombóvári Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetőjét, a Tolna Megyei TÁKISZ három munkatársát: Kasza Sándomé ügyintézőt, Páll Jánosné titkárnőt és Susztek Istvánné csoportvezetőt. Ki lesz központi bűnügyi igazgatóság vezetője? A megyei főkapitány is esélyes Az egyik központi lap találgatta, kik az esélyesek az ORFK Központi Bűnügyi Igazgatósága vezetésére. Köztük szerepelt dr. Berta Attila dandártábornok, megyei főkapitány is. A fő- kapitányság millecentenáriumi ünnepségének fogadásán kérdeztük meg tőle, igazak-e a találgatások.- A hír igaz, valóban megkerestek, hogy vállalnám-e a feladatot, ami nagy elismerése Tolna megye rendőri munkájának, szakmailag pedig nagy kiGázprogram hívást jelent, ezért egy ilyen felkérésre nem lehet nemet mondani. Az esélyeket nem latolgatnám, egyik vagyok a három jelölt közül. Az előterjesztést az országos főkapitány teszi, s végül a belügyminiszter dönt. Ami engem illet, jól érzem magam Tolna megyében, nem akarok innen elmenni. Ha rám esne a választás, akkor sem tervezem, hogy elköltözöm Szek- szárdról, hét végeken akkor is hazajárnék. Ihárosi Fácánkert: csüggedésre nincs ok Nem szabad, hogy megrendüljön a fácánkertiek bizalma a helyi gázprogramban - így lehetett volna tömören összefoglalni Orbán József fácánkerti polgármester szavait, amikor a helyi „gázosítás” állásáról számolt be lapunknak. A faluvezető elmondta, hogy a DD GÁZ illetékesének tájékoztatása szerint a cég pécsi vezérkara augusztus 22-én mondja ki a végső szót a fácánkerti beruházással kapcsolatban. (Ez minden bizonnyal „igen” lesz.) Augusztus 26-ától kerülhetne sor a lakossági szerződéskötésekre - a csatlakozáshoz szükséges összegek befizetésével együtt. Ezt a feladatot az önkormányzat tisztviselői és az ügy iránt elkötelezett „önkéntesek” fogják végezni, úgy, hogy minden csatlakozni szándékozót felkeresnek otthonában. (Folytatás a 4. oldalon.) Honfoglalásunk ünnepén Részlet Kiss István Kossuth-dijas szobrászművésznek a millecentenáriumra alkotott és Tengelic községnek adományozott, augusztus 20-án felavatandó szobrából. FOTÓ: GOTTVALD Göncz Árpád interjút adott lapunknak Megőriztük értékeinket „A millecentenárium számunkra nem turistaünnep és nem az egyes eseményeken tapasztalt részvétel mértéke a lényeg. Sokkal fontosabb az, amit az egyes települések a saját múltjuk felidézéséért tesznek.” - mondotta Göncz Árpád köztársasági elnök az augusztus 20-a alkalmából lapunknak adott exkluzív interjújában. A időszerű kérdésekről szólva kijelentette: „Magyarország tisztelt, szeretett ország, amelynek európaiságát senki sem vonja kétségbe. Az a fontos, hogy mi magunkat érettnek tartsuk az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Ez viszont tetteink belső tartalmától függ.” (Az interjú teljes szövege lapunk 5. oldalán olvasható.) A legszebb népviselet A „Legszebb magyar népviselet 1996” címmel versenyt rendezett a Jákó Vera Alapítvány augusztus első vasárnapján a pesti Vígadóban. A versenyen Magyarország különböző tájegységei és a határon túli magyarság népviselete mutatkozott be. A versenyt négy - gyermek, felnőtt, mennyasszony- vőlegény és idős - kategóriában hirdették meg. A bemutatón a sárközi népviselet is felvonult, a decsi Farkas Lászlóné, Pál Bözsi, a népművészet mestere, lánya, keresztlánya és unokája a család tulajdonában lévő eredeti, régi ruhákban - a mennyasszonyi viselet még a múlt századból való - mutatták be a decsi népviseletet. A verseny kiírás szerint fontos szempont volt a történetiség, a ruhák eredetisége, a hajviselet, az öltözék viselni tudása. A színes sárközi népviselet elsöprő sikert aratott, a mennyasz- szony-vőlegény kategóriában Kalácska Zita és Domonkos Attila első helyezést ért, fődíjként amerikai utazást nyert. A boldog nyertesekkel készített interjút lapunk 12. oldalán olvashatják, Sárközi ruhával az Újvilágba címmel. * e