Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-02 / 180. szám

1996. augusztus 2., péntek Hazai Tükör 5. oldal Protekcionista privatizáció Az MDF az ÁPV Rt.-t bírálja A kormány megkülönböztető privatizációs politikát folytat, állítja Pongrácz Tibor, az MDF privatizációs szakér­tője. Mint mondja, több olyan kormányintézkedés történt, melynek oka a döntéshozó­kon kívül mindenki előtt is­meretlen. A Magyar Demokrata Fórum nem ért egyet az ÁPV Rt. sajá­tos pályáztatási módszereivel, jelentette ki a privatizáció egyik korábbi irányítója. Leg­utóbb 108 vállalat részvényeit gyűjtötték egy portfolióba, s zárt pályázat útján mindössze három vagyonkezelő cég szá­mára hirdették meg a magáno- sítási eljárás lebonyolításának lehetőségét. Pongrácz szerint erkölcstelen versenyeztetés, és szakmai hozzá nem értés jellemzi az ÁPV Rt. illetékeseit, hiszen olyan jó árfolyamú részvények­ről, illetve cégekről van szó, mint amilyen a Herendi Porce­lángyár vagy a Borsodi, és a Kőbányai Sörgyár. A sajtóbeszélgetésen szóba került többek között a központi millecentenáriumi rendezvé­nyek ügye is. Mi a véleménye a főváros ál­tal az 1100. évfordulóra terve­zett monstre ünnepség váratlan meghiúsulásáról? - kérdeztük az ellenzéki politikust. Kijelen­tette: szégyen, ha három héttel az ünnep előtt derül ki, hogy a szuperkoncertre volt az állam­nak sok milliója, csak éppen a nemzeti ünnepeinkre nem jut pénz. (szalóky) Szombaton kezdődik Nagyváradon a református világtalálkozó Kilencezer résztvevő hazánkból Bár a magyar reformátusság szíve Debrecenben lüktet, az idén Erdély és a Partium lesz a Magyar reformátusok III. vi­lágtalálkozójának fő helyszíne. Az ünnepélyes megnyitót szombat délütán tartják a nagyváradi stadionban. Budapesti és debreceni egy­házi körökben megtudtuk, hogy az egyhetes vallási ese­ménysorozatra Magyarország­ról mintegy kilencezer hívő utazik - zömmel külön buszo­kon - a szomszédos országba. Sokan jelezték részvételüket Szlovákiából, Ausztriából, déli szomszédainkból, de né­pes küldöttségek várhatók Eu­rópából és a tengerentúlról is. A programból kiemelkedik augusztus 4-én Szatmárnéme­tiben a templomszenteléssel összekötött templom- és isko­lanap, az 5-i, temesvári öku­menikus istentisztelet és ha- rangszeçtélés, a 6-i, nagyvá­radi Lorántffy Zsuzsanna em­lékünnepség és szoboravatás. Augusztus 7-én Kolozsvá­rott a presbiterek, Marosvá­sárhelyt pedig a református pedagógusok találkozóját ren­dezik meg. A záró ünnepély­nek - 10-én - Sepsiszent- györgy lesz a helyszíne. A magyar reformátusok először 1938-ban tartottak vi­lágtalálkozót Debrecenben, a másodikra - öt éve - Budapes­ten került sor. A mostani az „előrendezvényekkel” valójá­ban már néhány napja meg­kezdődött, a fővárosban és több vidéki településen a re­formátus iskolák, és a Lónyay- sok találkozóival. Debrecen­ben pedig tegnap fejeződött be a Magyar Reformátusok Vi­lágszövetségének ötévenként szokásos tisztújító kétnapos, közgyűlése. A világszövetség elnökévé Tőkés László Király- hágó-melléki református püs­pököt választották meg, főtit­kár dr. Bodnár Ákos nyíregy­házi sebész főorvos, a Ma­gyarországi Református Egy­ház Zsinatának világi elnöke lett. A közgyűlés üzenetet intézett a reformátusokhoz, lelki egy­ségre szólítva fel őket érték- vesztett világunkban. (d. g.) Az MSZP bízik a szakszervezetekben Szocialista „csúcs” előtt Együttes ülést tartanak au­gusztus 27-én a Magyar Szo­cialista Párt elnöksége, par­lamenti képviselőcsoportjá­nak vezetősége és a kormány szocialista tagjai. Az MSZP-s politikusok megvi­tatják az adórendszer átalakítá­sának irányait és megtárgyalják a társadalombiztosítás helyze­tével, a tb-önkormányzatok jö­vőjével összefüggő kérdéseket. Visszatérnek az alkotmánykon­cepció módosító csomagjának elemzésére is. Minderről Kó­sáné Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnöke szólt teg­napi sajtóértekezletén. Elmondta, hogy a pártelnök­ség az ősz folyamán állást fog­lal a társadalombiztosítási ön- kormányzatokat érintő szüksé­ges változtatásokról. A párt ve­zetése szeptemberben tárgyal a szakszervezethez fűződő kap­csolatáról. Kósáné nem osztja azokat az aggályokat, miszerint a szakszervezetek elégedetlen- ségi akciói a gazdasági stabili­zációs folyamat sikerét veszé­lyeztetnék. Szigorúbb követelmények Elemi feltétel a működési engedély A jelenleginél kiegyensúlyo­zottabb, hatékonyabb meg­előzéshez és gyógyításhoz já­rul hozzá az a minap született kormányrendelet, amely egy­séges szakmai feltételeket állít minden egészségügyi szolgál­tatást nyújtó számára. A korábbi jogszabály csupán a magán egészségügyi intézmé­nyek, vállalkozások működését kötötte engedélyhez, és első­sorban felszereltségi, köz­egészségügyi-járványügyi szempontokat vett figyelembe. A mostani rendelet - mint dr. Simó Gábor, a Népjóléti Mi­nisztérium főtanácsosa lapunk érdeklődésére elmondta - az eddiginél szélesebb körre vo­natkozik, és szektorsemleges. Célja, hogy a betegellátás min­denütt legalább a szakmai mi­nimumnak megfeleljen. Az engedélyezés alapjául szolgáló feltételrendszert a szakmai szervezetek dolgozták ki. Meghatározták például egy- egy rendelő kötelező felszerelt­ségét, a feladat ellátásához el­engedhetetlen létszámot és a szakképzettséget. Az elkövet­kező hónapokban az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat már eszerint vizsgálódik, és ha hiányossá­gokat tapasztal, ideiglenes mű­ködési engedélyt állít ki. A szabályozás az előírt felté­telek megteremtését egyébként különböző, 1-9 évig terjedő ha­táridőhöz köti. A rendelet nem határozza meg valamennyi szolgáltató, il­letve szakterület minimumfelté­telét, ennek a körnek teljessé té­telén most dolgoznak a szak­emberek. A rendszer tehát fo­kozatosan épül ki és lép életbe. A most kezdő szolgáltatók vi­szont már az új elvárásoknak megfelelően nyithatnak. Cs. B. J. Olcsón is lehet jó műsort csinálni Csütörtöktől új elnök áll a Magyar Rádió élén Költségvetési intézményből részvénytársasággá alakul a Magyar Rádió. Tegnap az új elnök, Hajdú István is meg­kezdte az intézmény átalakí­tására vonatkozó terveinek megvalósítását.- Először az egyes adók pro­filjait szeretném tisztázni - hangsúlyozza az új elnök. - A Kossuth adó a hírek, a króni­kák, a közéleti magazinok és a határon túli magyarságnak szóló műsorok rádiója lesz. A Petőfi a könnyedebb, közvet­lenebb hangvételű szórakozta­tást vállalja, míg a Bartók a komolyzene és az elit kultúra kedvelőinek kínál műsorokat. Új műsorhoz új férfi kell Ugyanakkor a jövőben sok­kal nagyobb szerepet szánunk a vidéknek, a helyi stúdiók megerősítésének. A médiatör­vény értelmében ki kell dol­goznunk a közszolgálati funk­ciónak megfelelő műsorszol­gálati szabályzatot. A részvénytársasági forma sokkal költségérzékenyebb gazdálkodást tesz lehetővé. Legalább egy évbe telik, mire kiderül, mi, mibe kerül. A szakmai értékekkel tisztában vagyunk, mégis döntenünk kell: két színvonalas műsor közül az olcsóbbat vagy a drá­gábbat választjuk-e? Nem ke­rülhető el a létszámleépítés sem. Ha sikerül konszolidálni a gazdasági helyzetet, akkor talán újra sugározhatjuk pénz­hiány miatt megszüntetett, kedvelt műsorokat is. németh Otfogásos volt a sztármenü Jöttek, énekeltek, elmentek. A Népstadionban mintegy 54 ezer ember hallhatta a monumentális koncertet, csemegézhe­tett a slágerízű operettekből. Az elit vendégekre azonban egyéb ínyencségek is vártak a műsor után. Ezt és más kulisz- szatitkokat tálalunk - igaz csak írásban - olvasóinknak. A világ négy nagy énekművé­sze tiszteletére összeállított ünnepi menü jegelt sárgadiny- nyelevessel kezdődött, melyet pikáns tokaji borral ízesített a Gundel mesterszakácsa. Az előételt Diana Ross énekesnő­nek ajánlották: tihanyi töltött fogas került a tányérba, füstölt lazacrózsával, libamájterrin, angolos hátszínbe göngyölt zöldbab és egy Gundel elefánt, vajból, hozzá 1993-as évjáratú tokaji furmint. José Carreras tiszteletére bélszint és borjú­karajt szolgáltak fel, merlot­ban párolt gombával, friss zöldségekkel és lerakott bur­gonyával. Placido Domingó- nak az ugyancsak világhíres Gundel palacsintát ajánlotta a séf. A hangjegy alakú csoko­ládés marcipándesszertet a mi Rost Andreánknak címezték. A vacsora vendégei a mű­vészek és a 65 ezer forintos VIP-jegyek gazdái voltak. A számlát borsosán tálalták volna, ám mint megtudtuk, a Gundel étterem „gasztronó­miai művészetével” járult a sikerhez. Vendéglős tanács­adónk szerint az ezer külföldi és hazai VIP- (nagyon fontos személy) vendég eszem- iszomja 15-2Ó millió forintba került. Közöttük ott voltak szép számban a kormány és a parlament tagjai is, akik tiszte­letjegyért élvezték a koncertet is, a a pompás vacsorát is. S ha már a „céhnél” tartunk: a szuperkoncert 180 millió fo­rint állami támogatásban ré­szesült. A díszlethez 20 milliót a művelődési tárca, 160-at az IKM idegenforgalmi alapja adott. Ez utóbbit a nyereség arányában vissza is kellene fi­zetni. László Zsuzsa sajtófőnök elmondta: a rendezvény mint­egy 10 millió dollárba ke­rült. (bozsó) Sokakat vonz a pápa. Eddig több mint 180 ezren jelentették be részvételüket á római katoli­kus egyházfő szeptember 7-ei miséjére, amelynek helyszíne a győri ipari park lesz. Egyebek között Franciaországból és Lengyelországból érkeznek hí­vők, sőt 40 IFOR-katona is je­lentkezett, parancsnokuk törté­netesen egy volt magyar bencés diák. A misére szóló belépőket augusztus közepétől adják ki. Megvan a jelölt. Az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöksége Peták Istvánt jelölte a később megalakítandó MTV Részvénytársaság elnöki tiszt­ségére. A korábbi sikertelen szavazások után az Ablak, majd a regionális tévéstúdiók vezető szerkesztőjének kinevezését he­ten támogatták a nyolctagú el­nökségből. A kuratórium au­gusztus 6-án dönt a javaslatról. Nem formális siker. Goszto- lya Gábor ezüst-, Lakatos Ro­land és Tóth László bronzérmet nyert a Veszprémben tegnap zárult Nemzetközi Informatikai Diákolimpián. A nemes ver­sengésben 56 ország 215 prog­ramozó fiatalja vett részt. A nem hivatalos csapatverseny­ben Kína lett az első. Mondták a magokét. Lezaj­lott az országos és a helyi rádió­illetve televíziófrekvenciák ál­talános pályázati feltételeinek tervezetéről rendezett nyilvá­nos meghallgatás. Az érdekelt szakemberek elsősorban azt ki­fogásolták, hogy bizonyos pa­ragrafusok indokolatlanul szi­gorú feltételeket szabnak és szűkítik a pályázaton részt venni kívánók körét. Meddő egyeztetés. Nem sike­rült szót érteni tegnap Budapes­ten a Főpolgármesteri Hivatal és a MIÉP egyeztető megbeszé­lésén. Csurka István pártja to­vábbra is ragaszkodik ahhoz, hogy augusztus 20-án a Hősök terén tartsa millecentenáriumi ünnepségét. Végül a főváros vezetői bejelentették: úgy ala­kítják fesztiváljuk programját, hogy elkerüljék az ütközést. Filatelisták ünnepe. Nem­zetközi bélyegkiállítást rendez­nek a millecentenárium jegyé­ben. A Magyar Kultúra Álapít- vány székházában megnyíló, seregszemlével a 69. bélyegna­pot is köszöntik. A Magyar Posta ebből az alkalomból au­gusztus 12-én reprezentatív blokkot és bélyegsort hoz for­galomba. Hamis koncertjegyek. Alig kezdték meg Michael Jackson szeptember 10-re tervezett koncertje jegyeinek hivatalos árusítását, máris hamis belépők kerültek forgalomba. Ezeket az elővételi pénztárak környékén kínálták némi engedménnyel. Százharmincadul születésnapját ünnepli az idén a Fővárosi Állat- és Növénykert. Elődje, a Pesti Állatkert 1866. augusztus 9-én, a déli harangszóra nyitotta meg kapuit. Máig emlékezetes történet: 1913-ban lett a zoo lakója Nelly, a fiatal indiai elefánt. Kezdődő reu­más lábfájása miatt cirkuszi szereplésre alkalmatlannak nyilvánították. Mivel a mozgás jót tett az elefánthölgynek, éjszakánként ápolója hajnalig sétált vele a Ligetben. Ám panaszai nem szűntek, ezért később orvosi javaslatra Hévízre utalták be gyógyulni. Ez az elefánt már nem az az elefánt. fotó:feb/diósi imre Drágított a Matáv Tegnaptól megdrágultak a Ma­táv egyes szabadáras telefon­szolgáltatásai. A hetvenöt szol­gáltatás közül húszért kell 15- 30 százalékkal többet fizetni. Mintegy 30 százalékkal nö­vekedett az „R”-beszélgetés, valamint az előzetes értesítéssel kért beszélgetés pótdíja. Mind­két szolgáltatásért 50 forintot kell fizetni. Az ébresztés 13 fo­rintról 15-re drágult, áfával ter­helt értéke 18,75 forint. Ez 20 százalék körüli emelést jelent. Harminc százalékkal növeke­dett a kézikapcsolási pótdíj, 162,50 forintra. Az áremelés nem igényelt minisztériumi engedélyt, mint korábban a hatósági szolgálta­tások, amelyek árát az idén 28,3 százalékkal növelte a Ma­táv. És ezzel kimentette a tárca által 1996-ra engedélyezett ár­emelés lehetőségét. Családi ünnepség Amstel-meglepetéssel Kőszegi Tibomé, 39 éves bajai admi­nisztrátor, két gyermek édesanyja, 854 320 forintot nyert az Amstel ku­pakjátékával. Férje, Kőszegi Tibor kárpitos kis­iparos. Ebben a szakmában nyáron gyakran megszomjazik az ember, s ezt a felesége is belátja. Tibor nem nagy­ivó, de ha mégis megkíván egy pohárkával, ak­kor csak jól be- hűtött Amstel sört iszik. Egy­szerűen ez az, ami ízlik neki. Éva még eny- nyire sem ked­veli az alkoholt, de szenvedélyes „kupakvadász”. A Kőszegi csa­lád több tagjának azonos napra esik a születésnapja, ilyenkor Éva az ünnepelt és házigazda egy személy­ben. Vásárolt is néhány láda sörz, fél­retette a kupakokat, mert tudott a já­tékról. Két sorozatot is beküldött, egy a saját, egyet a félje nevében. Az övé nyert. A pénzt otthonuk szépítésére fogják költeni. (x) > t >

Next

/
Thumbnails
Contents