Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-01 / 152. szám
1996. július 1., hétfő Gazdaság 7. oldal Pénzbúcsúztató. Hétfőtől már nem számít törvényes fizetőeszköznek Magyarországon az 50 forintos bankjegy. A Magyar Nemzeti Bank június 30-ával kivonta a bankót a forgalomból, az MNB pénztárai, valamint a Magyar Posta és a jelentősebb kereskedelmi bankok azonban még az év végéig elfogadják, illetve beváltják. Egyezség nélkül. A vállalkozási szférában foglalkoztatottak 80 százalékának jövedelmét semmiféle bérmegállapodás nem szabályozza. Az első fél év tapasztalatai szerint még a 20 százalékot sem érte el a vállalati bérmegállapodások aránya, míg a korábbi években mértékük 27 és 32 százalék közötti volt. Új partner. A Pannónia Hotels két szállodája, az Aero és a Volga csatlakozott a francia Accor csoporthoz tartozó Ibis szállodalánchoz. A cégnek több földrészen 423 szállodája van, 45 ezer szobával. A mintegy 760 millió forintos költséggel átalakított két magyarországi hotelt franchise szerződés keretében, az Ibis normái szerint működtetik. Szociális földprogram. Az utóbbi három évben csaknem 10 millió forintot költöttek a legsúlyosabb foglalkoztatási gondokkal küzdő térségek úgynevezett szociális föld- és állattenyésztési programjának támogatására. Idén csaknem két és fél ezer család kap segítséget mezőgazdasági kistermelői tevékenységének megkezdéséhez. Nyilvánosságra hozták a jövő évi költségvetés irányelveit Arányosabb közteherviselés a cél Mérsékelik az államháztartás kiadásait. Csökkentik a vállalkozások és a lakosság közterheit, és az ideinél alacsonyabb szintre szeretnék leszorítani a fogyasztói árak növekedését. Egyebek között ez olvasható ki a jövő évi költségvetés most nyilvánosságra hozott irányelveiből. A Pénzügyminisztériumban kidolgozott javaslat azzal számol, hogy jövőre 2-3 százalékkal nő a GDP. A lakossági fogyasztás az idei szinten marad. A közösségi fogyasztás 10 százalékkal csökken, miközben a beruházások 10-12 százalékos növekedése várható. A fogyasztói árak emelkedését 17-19 százalék között szeretnék tartani. Az egy főre jutó reálbér és reáljövedelem az idei szinten maradna. Az irányelvek szerint 1997 kiemelt céljai közé tartozik a felsőoktatás, a kutatás fejlesztése, a közbiztonság javítása, a feketegazdaság visszaszorítása. A felsőoktatás anyagi helyzetét a meghatározott jogcímeken kapott költségvetési támogatással és más források bevonásával kívánják jobbítani. Az oktatói bérszínvonal emelésének fedezeteként az oktatói és nem oktatói tevékenység racionalizálásából adódó megtakarításokat, valamint a központi hozzájárulást jelölték meg. A közbiztonság erősítése végett gyorsítják az állampolgárok nyugalmáért felelős szervezetek korszerűsítését. A fekete- gazdaság elleni küzdelem részeként a technikai eszközök folyamatos fejlesztésével és létszámbővítéssel is segíteni kívánják az APEH és a VPOP munkáját, s a munkaügyi ellenőrzés erősítését is tervezik. A kiadások finanszírozásának feltételeit az intézmények és az azokat működtető rendszerek gyors racionalizálásával szeretnék megteremteni. Az államháztartás reformja is elengedhetetlen. A költségvetés bevételeit úgy kívánják stabilizálni, hogy az együtt járjon az adóterhek relatív csökkenésével. Ugyanakkor továbbra is gond marad, hogy az állami bevételek a magas adó- és járulékszintek ellenére is elmaradnak attól, amit a gazdaságban képződő jövedelmek indokolttá tennének. A települések keveslik a 40 százalékot Vita a részvényekről Az új időpontig megegyezés születhet a gáz- és villamos- energia-szolgáltató részvénytársaságok magánosításából származó bevételek elosztásáról az érintett ön- kormányzatok között. Erről tárgyaltak az SZDSZ-es polgármesterek szombaton, Százhalombattán, Suchman Tamás privatizációs miniszter részvételével. A törvény szerint tavaly november végéig kellett volna a gázszolgáltató részvénytársaságok privatizációjából származó pénzek 40, a villamosenergia-szolgáltató társaságok eladásából befolyó összegek 25 százalékát megkapniuk az érintett öt régióba tartozó önkormányzatoknak. Az összesen 47 milliárd forint értékű részvények egymás közötti elosztásában azonban a legtöbb helyen nem tudtak megegyezni az egyes települések. Sokan közülük perre mentek az APV Rt.-vei, mert kevesellték a 40 százalékos részesedést. Most a miniszter és az SZDSZ képviselői elhatározták: tíz napon belül szakmai konferenciát rendeznek a patthelyzetbe került érintettek részvételével, hogy újabb időpontot tűzzenek ki a részvények elosztásáról. Azt javasolják majd az önkormányzatok liberális és szocialista vezetőinek, hogy mielőbb egyezzenek meg. Közalkalmazotti bérek: versenyben a versenyszférával Előnyben a vállalkozói kör Idén, az év végéig átlagosan 19,5 százalékos béremelés várható az ország költségvetési intézményeiben, a közalkalmazotti és a köztisztviselői körben, ha az intézményi létszámleépítésekből származó bérmegtakarítások is kiegészítik a központi költségvetésből erre fordítható keretet. Mint Popper László, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője elmondta, az emelés annak a hároméves megállapodásnak jegyében történik, amelyet a kormány az idén kötött az érintett szakszervezetekkel és önkormányzati érdekképviseletekkel.- Jelenleg a vállalkozási szféra az összehasonlítható munkakörökben átlagosan 20-30 százalékkal fizet többet, mint a költségvetési terület. Az idén minden jel szerint csak arra lesz lehetőség, hogy a költségvetési intézményekben a vállalkozási szférában prognosztizált átlagos bérnövekedéssel azonos ütemben nőjenek a bérek - hangsúlyozta. Persze, ha párhuzamot vonunk „pénzügyekben”, joggal vetődik fel a létszámtakarékosabb, hatékonyabb gazdálkodás követelménye ez utóbbi területen is.-Igény, hogy a magasabb képzettséget és a jobb teljesítményt a jövőben mindenütt nagyobb anyagi elismerés övezze. A köztisztviselői és a közalkalmazotti bérrendszer jelenleg is preferálja a magasabb iskolai végzettséget. Azt szeretnénk elérni majd, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű munkakörökben - például a felsőoktatásban és a kutatásban - a bérek is segítsék a természetes kiválasztódást. Az egyetemek legyenek képesek jobban megfizetni a tanárokat, mint a középiskolák, mert csak így várható el, hogy valóban mindenütt a legjobbak oktassanak felsőfokon. Éppen ezért várható az előmeneteli rendszer módosítása, az alapbérek emelése vagy kiegészítő illetmények bevezetése. N. Zs. Munkához segítő alap A pályamódosítók is segítséget kapnak Mától megszűnik a pályakezdők munkanélküli segélye, és helyette a Munkaerőpiaci Alapból a tapasztalatszerző foglalkoztatást támogatják. Ebből az alkalomból szombaton az ország csaknem 200 munkaügyi kirendeltségén tanácsadó ügyeletet tartottak. Kiss Péter munkaügyi miniszter a premier alkalmával elmondta: négymilliárd forint áll rendelkezésre a pályakezdők elhelyezkedését segítő programra. Ez 60-85 ezer fiatal számára teszi lehetővé, hogy bekapcsolódjon a munkahelykereső és munkát támogató rendszerbe. Az új támogatási formának maguk a vállalkozók is örülnek, hiszen a náluk végzett szakmunkásokat még további egy évig segédként foglalkoztathatják úgy, hogy 9 havi bérüket a Munkaügyi Központ fizeti. A miniszter arról is beszámolt, hogy fokozatosan szeretnék megváltoztatni a 100 milliárd forintos Munkaerőpiaci Alap felosztását. A segélyekre fordított 60 milliárdos keretet a következő években csökkenteni akarják, míg az elhelyezkedésre és a foglalkoztatásra ösztönző megoldások körét bővítik. Az átképző központokban például a pályamódosítók is tanácsot, segítséget kaphatnak. A várdombi Általános Iskola 2 tanári állást hirdet biológia technika német rajz szakokra. Érdeklődni lehet a 74/430-158 telefonon. Jelentkezési határidő: július 10. (94588) 2220 Vecsés, Vigyázó F. u. 4. Telefon/fax: 29/350-090 29/350-360 29/350-370 Újonnan kifejlesztett elektromos, dízel és gázüzemű targoncák 1-81 teherbírásig. Teljes körű alkatrészellátás gyári áron. Szerviz. KAD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szekszárd, Páskum u. 2. Értesítjük a gazdálkodókat, termelőket, viszonteladókat, hogy a KSZE Rt. volt telephelyein a KAD Kft. folytatja az alábbi tevékenységeket: John Deere márkaképviselet, mezőgazdasági gépkereskedelem, alkatrész-forgalmazás, szervizszolgáltatás Vállaljuk az alábbi géptípusok és azok alkatrészeinek beszerzését és szervizelését: John Deere Rába Hesston Fortschritt MTZ IH-Case IH-Kühne Vogel-Noot CLAAS IFA Mezőgazdasági műszaki cikkek Alábbi raktárainkban 1996. július 1-től hétköznap 7-18 óráig, szombaton 7-16 óráig, vasárnap 7-12 óráig aratási ügyeletet tartunk Szekszárd, Páskum u. 2. Tel.: 74/418-811, fax: 416-628. Győr, Bácsai út 138. Tel/fax: 96/332-560. Székesfehérvár, Farkasvermi út 52. Tel./fax: 22/340-608. Mohács, Budapesti út 24. Tel.: 69/322-151, fax: 322-152. Kaposvár, Jutai út 37. Tel.: 82/316-720, fax: 310-046. Vép, Szent Imre út 36-38. Tel./fax: 94/353-571. Gödöllő, Tessedik S. u. 4. Teh/fax: 28/330-418. Harta, Széchenyi út 16. Tel.: 78/408-085. Szigetvár, Dencsházi út 4.Tel./fax: 73/310-114. Gyors, rugalmas kiszolgálás, minőségi szervizszolgáltatás. Jól hangzik. Akárcsak a Ford Dal az Úton című kazetta, melyet július 1-26. között a márkakereskedőknél tett látogatásának emlékére kap ajándékba. Aki szerencsés csillagzat alatt született, és hirdetésünket, valamint jogosítványát magával hozza, akár még egy új /^»*» Focust is nyerhet, vagy ott lehet a Hungaroringen, a Formula 1 magyarországi futamán. ... és most irány a legközelebbi Ford márkakereskedő Autómód Kft. 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 16. Telefon: 74/315-217 Az ajándékkazetták száma korlátozott. A Ford Hungária és az Ogilvy&Mather dolgozói, ill. hozzátartozóik az akcióban nem vehetnek részt. A sorsolást augusztus 1-jén közjegyző jelenlétében tartjuk. A nyertesek listáját az augusztus 2-ai Népszabadságban tesszük közzé. (94967)