Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-02 / 153. szám

4. oldal 1996. július 2., kedd Megyei Körkép — Tamási, Simontornya És Környéke HírSorok Ismét a patikáról Iregszemcsén A község gyógyszertári va­gyonáról tárgyal ma 14 óra­kor kezdődő ülésén az ireg- szemcsei képviselő-testület. A patikáról elviekben meg­egyezett már az önkormány­zat a falu gyógyszerészével. Az ingatlant eladni nem kí­vánja, egy előszerződés sze­rint azonban ebben az évben nem kér bérleti díjat. A vég­leges döntés ma várható, mi­után az önkormányzat tegnap vehette át a gyógyszertári va­gyont. Eladó sorgarázsok Kijelölte eladásra a tamási képviselő-testület a Szabadság út 49.-53. mögött épülő sorga­rázsok telkeit. Az építtetők képviseletében az Építő és Vá­rosüzemeltető Kft. fordult az önkormányzathoz: a területet jelölje ki elidegenítésre. Az építési hatóság szerint a telkek előzetes kialakítása nem enge­délyezhető, ezért az építtetők is bizonytalanságot éreznek, s meghiúsulhat a későbbi tulaj­donosok előfinanszírozásával megvalósuló beruházás. Egy értékbecslés alapján a telkek árát négyzetméterenként 1680 forintban állapították meg, az összbevétel 400 ezer forintra becsülhető. Új polgármester Lanesterben Új polgármestert választottak Simontomya francia testvér- városában, Lanesterben. A két település kapcsolata tíz éves múltra tekint vissza. Jean Maurice, a francia Becsület- rend Lovagja több, mint negyven évi munka után nyugdíjba vonult. A város új vezető személyisége Jean Pi­erre lett, megválasztásához Simontomya levélben gratu­lált. Támogatás: már megkapták Iregszemcsén már májusban megkapták az általános isko­lások az 1996/97-es tanévre a tankönyvvásárlási támoga­tást. A tanulónként 1900 fo­rintot - melyből a központi támogatás 900, az önkor­mányzati hozzájárulás 1000 forint volt - azért utalták ki az elmúlt tanév végén, mert több kiadó kedvezménnyel kínálta tankönyvcsomagjait. » Zsombori Erzsébet tárlata Július 4-én, csütörtökön Zsombori Erzsébet festmé­nyeiből rendezett kiállítás nyílik a Tamási Galériában. A hónap végéig megtekinthető tárlatot lapunk munkatársa, Hangyái János, újságíró nyitja meg. Alapítvány a gimnáziumban Közalapítványt hoz létre a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium. Az alapítvány lehetőséget ad az intézmény dologi kiadásaihoz történő hozzájáruláshoz. Állás Ajánló A tamási munkaügyi iroda az alábbi munkalehetőséget kí­nálja: Hőgyészen egy-két fő szö­vőt, Felsőnyéken egy laka­tost, egy hegesztőt, egy pul­tost, Szakályban két hentest keresnek. Szakály-Hőgyész- Regöly helyszínnel három motorfűrészkezelő betanított munkást alkalmaznának. A kirendeltésg egész területén: két utasszervezőt, Iregszem­csén, Magyarkeszin, Nagy- szokolyon és Újiregen egy ügyviteli alkalmazottat vesz­nek fel. Biztosítási üzletkötőt keres a Generali, a Signál, a Providencia, az Európa Bizto­sító. Rendőrségi Hírek Kipakolt lakás. Nem tudott megegyezni egy nemrég el­vált felsőnyéki házaspár kö­zös vagyonuk megosztásá­ban. A volt nej úgy vélte, könnyebb megoldást keres: egy fuvarozóval múlt szom­baton elszállíttatta - néhány szék és egy asztal kivételével - volt lakásuk berendezését. A jelenlévő férj közbeavatko­zását a szállítók megakadá­lyozták, ezt követően a Ta­mási Rendőrkapitánysághoz fordult. Kilökte az ajtón édesanyját június 26-án egy vitát követő felindulásában egy nagyszo- kolyi fiatalasszony, amelynek következtében a sértett lábtö­rést szenvedett. Az erőszakos elkövető ideggyógyászati ke­zelés alatt áll. Sváb tájház Keszőhidegkúton Német tájházat rendez be a ke- szőhidegkúti nemzetiségi ön- kormányzat egy, a község által vásárolt hagyományos „sváb” parasztházban. Az épületet a falu a nemrég elhunyt Weil Erzsébet németországi örökö­seitől vette meg 150 ezer forin­tért, s a helyi német autonómi­ának adta át. (Az összeget a „nagy” önkormányzat vissza­igényelheti az Magyarországi Németek Országos Önkor­mányzatától.) A házat köz­hasznú munkát végzők újítot­ták fel, s nemcsak külleme, a megörökölt használati tárgyak gyűjteménye, berendezése is a tradíciókat követi. FOTÓ: GOTTVALD Iregen Pécs első „világi” papja Június 22-én szerpappá szentelte Mayer Mihály, a Pécsi Egy­házmegye püspöke Kirsch Jánost, iregszemcsei plébániaigaz­gatót. Kirsch János - egyébként kiváló eszperantista - tanító­teológus, családos ember. Ez, akárhogy is, egyházreformista gyakorlatnak tűnik.- Mi az, amit diakónusként végezhet, és plébániaigazgató­ként nem? - kérdeztük Kirsch Jánost.- Van egy-két újdonság, de igazában püspöki engedéllyel mindent lehet végezni, amit diakónus végezhet: kereszte­lést, temetést, esketést. A dia­kónus szentelésénél fogva minderre egyben felhatalma­zást kap, a többit a püspök úr fokozatosan adhatja meg. Lé­nyegesebb azonban, hogy dia­kónusként az ember részese lesz a papi rendnek. Plébánia­igazgatóként alkalmazott vol­tam, ha más munkát találtam volna, mondhattam volna, hogy köszönöm, befejeztem. Most a püspök úr rendelkezik velem, ahogy a papokkal. Bizonyos el­kötelezettséggel jár ez is: ahogy a görög katolikusoknál, itt is nős embereket pappá szentel­hetnek, de felszentelt papok nem nősülhetnek meg. Ha megözvegyülnék, nem háza­sodhatnék újra.- Ön tulajdonképpen világi paphoz hasonló státuszba került.- Igen, s ez az, ami törté­nelmi távlatot ad az egésznek, mert Magyarországon ez még nagyon ritka, s a pécsi egyház­megyében ez az első eset. A ka­tolikus egyházban hagyomá­nyosan mindhárom papi foko­zatot nőtlenséghez kötötték. A II. Vatikáni Zsinat engedé­lyezte, hogy szerpapi tisztségre fel lehet szentelni nős embere­ket is. A korhatár harmincöt év, én éppen most töltöttem be ezt a kort. Teológiai végzettséggel kell rendelkezni, és szükséges a házastárs beleegyezése is. Va­lahol átmenet ez az állapot, mert a papságnak is része va­gyok, másfelől civilként is élek.- Úgy tudjuk, hogy ön itt, Tamási környékén a katolikus fiatalok szövetségese ...- Ez régi kapcsolatból ered, onnán, amikor a tamási plébá­nián dolgoztam. Felépült egy baráti kör, ahol Istent is együtt próbáljuk keresni, és egymást is erősíteni próbáljuk.- Szüksége van a fiatalok­nak szövetségesre?- Talán igen. Akik velük foglalkozunk, megéltük azokat a problémákat, amit ők, a csa­ládból való kiszakadás súrlódá­sait.- Felszentelésének meghí­vója magyar és eszperantó nyelvű, a plébánia ajtaján is két nyelvű a címke. Eszperantista is egyben?- Igen, gimnazista korom óta lelkes eszperantista vagyok. Nem is a nyelv, hanem az eszme fogott meg: egy viszony­lag egyszerű és logikus nyelv segítségével kapcsolatot terem­teni a világgal, s emellett az anyanyelvet is őrizhetjük. An­nak idején a latinnal párhuza­mosan tanultam, és hatvan or­szágba leveleztem. Tanári dip­lomát szereztem belőle, és letet­tem egy olyan nyelvvizsgát, amely akkor világszerte 152 eszperantistának volt meg. Igyekszem a családban is to­vábbadni, - a kislányom azt mondja, ez az „apanyelve” -, a gyerekeimhez csak eszperan­tóul beszélek. (tf) A Matáv virtuális valósága Alsópéli példa: se pénz, se telefon (Folytatás az 1. oldalról.) A felszólítás szerint, ha har­minc napon belül nem fizetik ki a „tartozást”, a Matáv fel­mondja a szerződést, intézked­nek a telefon leszereléséről, a kikapcsolás után pedig a tele­fonkérelmet új állomás iránti igényként veszik figyelembe. November 15-én Bodáék le­velet írtak Pécsre, melyben megpróbálták megvilágítani a helyzetet. A jelek szerint nem nagyon sikerült, mert egy ízben például azt a választ kapták, hogy magyarázzák el, hol is van a telefon, máskor azt, hogy a polgármesternek kellett volna szólni, hogy kimaradtak a listá­ról. (Peszt Attila polgármester megerősítette: nem ez történt.) Felajánlották nekik azt is, hogy kötessenek be 100 ezer forintért másik telefonállomást... A Matáv Pécsi Igazgatóságán azt mondták, hogy már nem hozzá­juk tartozik a terület, fordulja­nak Szekszárdhoz. A szek­szárdi igazgatóságtól a hőgyé- szi körzetmesterhez küldték őket, ahonnan vissza a feladó­nak ..., azaz Szekszárdra. Réti János körzetmester közölte ve­lük: csak azt a telefont tudja bekötni, amelyre Szinger Fe­renc igazgató engedélyt ad. Nos, valóban nem könnyű az esetnek utánajárni: két illeté­kest, Boda Pétert és Réti Jánost sajnos nem tudtuk elérni, Szin­ger Ferenc pedig csak annyit volt hajlandó tudomásunkra hozni, hogy ismeri az ügyet. A Péli út 2. számú ház mel­lett - ahol a „renitens” igénylő lakik -, a telefonvezetékhez kí­sértetiesen hasonló légkábel van elhelyezve, ezért sem értik, hogy miért nem lehet megol­dani a telefon bekötését. Záró­jelben: Boda Ferenc nem lenne rossz partnere a Matávnak, juh­tenyésztéssel foglalkozó mező- gazdasági vállalkozó, havi harmincezres rádiótelefon­számlákat egyenlít ki. (tf) Profi önkéntesek Július 1-től körzetközponti feladatokat lát el a tamási tűz­oltóparancsnokság, a város negyven fős önkéntes tűzoltó egyesületének a környék ti­zenegy településére vonulási kötelettsége lesz. Az országos parancsnokság fél évre kötött erről szerződést a tamásiak­kal. E szerint leglább négy fő­foglalkozású tűzoltót kell al­kalmazni. A BM némi pénzt is adott ehhez: három millió forintot utal le bérre, üzem- és oltóanyagra, továbbképzésre. Ezután az első fokozatú tűz­esetekhez nem riasztják a dombóvári hivatásos tűzoltó­kat, csak a tamási önkéntese­ket. ' •• Forgatag a Zene Ünnepén Tájékoztatjuk olvasóinkat, megrendelőinket a Tolnai Népújság hirdetésfelvevő helyeiről: Tamási: Takarékszövetke­zetek: Hőgyész és Vidéke, Hőgyész 7191. Bosnyák József, Tamási, Hársfa u. 60. Tel: 06/30-460-727. Iregszemcse-Felsőnyék és Vidéke Iregszemcse 7095. Nagykónyi Nagykónyi 7092. Pincehely-Ozora és Vidéke: Pincehely 7084, Ozora 7086, Nagyszékely 7085, Simontomya 7081. Tamási és Vidéke: Tamási 7090, Szakály 7192, Regöly 7193. Vércse Bori: 7192. Szakály, Szabadság u. 188. Üzenet a 74/416-211-es te­lefonon. Gyászközlemények : PAN-HOL Tamási, Aradi u. 19. Simontomyán is „megülték” június 21-én a Zene Ünnepét, melyről Dolovainé Gyarmati Erzsébet, a simontomyai Da­loskor vezetőjének írása számol be. Az 1982-ben elindított, majd 1985-ben nemzetközivé vált Zene Ünnepének célja, hogy érvényre juttasson mindenfajta zenei tevékenységet. Megren­dezését Magyarországon 1995- ben a Magyar Rádió kezdemé­nyezte, ez évben a Magyar Ze­neiskolák Szövetsége is bekap­csolódott a szervezésbe. Felhí­vásukhoz csatlakozva a Vak Bottyán Általános és Szak­képző Intézmény zenetanára, Doffkai Frigyes, és a művelő­dési ház kórusa rendezett hang­versenyt június 21-é Simontor- nyán. À város strandjának szín­padán Herczeg Lajos irányítá­sával mutatkozott be két amatőr rockegyüttes: az Angyali Üd­vözlet és az Accident. A város művelődési házában a Pejkó zenekar, a zeneiskola növendé­kei és tanárai, az általános is­kola kórusa, a Magyarkeszi Népdalkor, a Daloskor, a Ba- barci Német Nemzetiségi Kó­rus, a Mezőszilasi Kórus és a Művelődési Ház Kórusa kö­szöntötte műsorával a Zene Ünnepét. A hangverseny záró­számában körülbelül százhú- szan énekelték Kodály: Magya­rokhoz című kánonját. Az ön- kormányzat vendégül látta a szereplőket, akik terített asztal­nál folytatták az ünneplést, a nap zárásaként a Co-Co-Bo együttes húzta a talpalávalót. Ezzel együtt a június 21-i si­montomyai forgatag méltó volt a Zene Ünnepéhez. Kétezer forintért negyvenezer Jogerős ítéletében a Tolna Me­gyei Bíróság hivatali visszaélés vétségében találta bűnösnek Gy. I. tamási rendőrt, s ezért 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, ami negyvenezer forint büntetést jelent, mivel egy napi tétel értékét 200 forintban szab-' ták meg. A történet röviden a követ­kező. 1995 december 13-án a rendőr megállított egy Niva kis­teherautót, amelyben a gépko­csivetőn kívül még hárman tar­tózkodtak. A rendőr azt kifogá­solta, hogy a gépkocsi nincs vontatásra levizsgáztatva, majd arra célzott, hogy a dolgot két­ezer forinttal el lehetne intézni. Az egyedül intézkedő rendőr a pénzt eltette, de arról csekket nem adott. Az állampolgárok feljelentést tettek, majd az eljá­rás során felismerték az intéz­kedő rendőrt, aki mindvégig következetesen tagadta a bűn- cselekmény elkövetését. Az időpontban is vita volt, de mivel a Nivában utazó négy ember cégénél az említett nap volt az évben az utolsó munkanap, ha­tározottan emlékeztek a történ­tek időpontjára. Kiderült az is, hogy akkor kizárólag csak Gy. I. volt az, aki egyedül teljesített járőrszolgálatot a városban. A bíróság kiemelte, hogy már a harmadik tamási rendőr került bíróság elé, hasonló cselek­mény miatt. Azt is megjegyezte a bíróság, hogy a rendőrt az el­járás idejére nem függesztették fel állásából. Éppen utóbbi körülmények miatt kérdeztük meg dr. Ko­vács Zoltán rendőr alezredest, Tamási rendőrkapitányát, hogy milyen intézkedéseket tervez. A rendőrkapitány elmondta, hogy az ítélet szövegét éppen a tegnapi postával kapták meg, előbb tanulmányozza az eset összes körülményét, majd a parancsnokok meghallgatását követően dönt. Az érintett rendőr az eljárás alatt már más beosztásban, fogdaszolgálat­ban dolgozott. A bíróság jog­erős ítéletét nem kívánta kommentálni, de azt hozzá­tette, hogy ha a rendőr befizeti a büntetés összegét, akkor menetesül a büntetett előélet következményei alól. A két másik személy, akikre egy esetet bizonyítottak, már nem dolgozik a rendőrség kö­telékében. Ihárosi

Next

/
Thumbnails
Contents