Tolnai Népújság, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-22-23 / 145. szám

12. oldal Napozó Lapozó 1996. június 22., szombat Ön Hol Tölti Idén Nyáron A Szabadságát? Kikapcsolódni, pihenni, mindennapi dolgainktól kicsit elsza­kadni igazán csak akkor lehet, ha az ember igyekszik minél messzebb eltölteni néhány napot az otthonától. Megkérdeztük tehát: hol töltik el idén nyáron a szabadságukat, hol nyaral­nak közülünk néhányan? N. Béláné kórházi takarí­tónő: Éppen nyugdíj eló'tt ál­lok, ezért a főnökeim nem néz­nék jó szemmel, ha a nyár kel­lős közepén fognám magam, és kivenném a szabadságomat. De nem is nagyon tellene arra, hogy akár egy hétre is elmen­jünk. Az uram már évek óta rokkantnyugdíjas, így hát meg kell fognunk minden fillért, örülök, ha a rezsire és a leg­szükségesebb dolgokra futja a pénzünkből. Régebben szak- szervezeti üdülőbe eljutottunk, ha jól emlékszem 5-6 ezer fo­rint körüli összegbe került a két hét. Most meg ahogy hal­lom, az egyhetes balatoni beu­talóért több mint 24 ezer forin­tot kérnek. Ezt mi nem tudjuk megfizetni. Azt tervezzük, hogy néhány hétvégén kime­gyünk Dombodba a fiamékkal és az unokákkal. Az egyik is­merősömnek Karászi fokon van egy kis vityillója, meghív­tak, hogy főzzünk együtt egy jó halászlevet. Hát ennyi lesz idén a mi nyaralásunk. -d­Bolvári József, a tolnai I-es iskola tanára: Nagyobbik lá­nyom, Ildi, Németországban él, eddig egy napnál tovább so­sem volt lehetőségem náluk maradni. Idén nyáron felesé­gemmel, Zsőkával kimegyünk hozzájuk, én egy hétig leszek ott. Aztán a nyár folyamán va­lamikor valószínűleg leszala­dunk néhány napra egy bará­tunkhoz Csátaljára. A közelben van egy gyógyfürdő és hor­gászni is lehet. Pecázni persze itthon is fo­gok, a faddi és a tolnai holtágra váltottam engedélyt. A zenélés sem marad el, a Szekszárd Big Band-del, és a Haverock nevű zenekarral a nyáron is ját­szunk. -sk­Kudorné Szanyi Katalin, a paksi polgármesteri hivatal titkárságvezetője: itthon le­szünk a nyáron, tavaly mi utaz­tunk Hollandiába egy baráti házaspárhoz, és Franciaor­szágba férjem rokonaihoz, most mi látjuk vendégül őket, persze nem egyszerre. A hol­land barátainkkal egy hetet Budapesten töltünk, majd Pak­son néhány napot, és közben természetesen utazgatunk, a program most még tervezgetés alatt áll, egy biztos: Kalocsára elvisszük őket. Mindenképpen szép napokat szánunk nekik, mert a tavalyi nyár nekünk cso­dás volt Hollandiában, azóta abból az élményből „élünk”! És persze munka is vár még a nyá­ron, a már lezajlott millecente- náriumi fesztivál és a sörfeszti­vál szervezése után, az augusz­tus 20-i népünnepély szervezé­sében is részt veszek, mert ez nekem igen fontos! -rg­Páczelt Pál, a Tolna Tourist tamási kirendeltség vezetője:- Ezen a nyáron nem megyek sehová nyaralni, aminek ma­gántermészetű oka van: unokát vár a család, s arra készülünk. Az utószezonban a nejemmel viszont tervezünk egy görög- országi utat azokkal, akikkel a fizető-vendéglátó szolgálatban dolgozunk együtt. Október Ki­étől tíz napot töltünk a Chalki- diki-félszigeten, Polichrono- ban. -tf­Füller Imre, a bonyhádi Pannónia Mezőgazdasági Szövetkezet állattenyésztési főágazat-vezetője családjával kempingezni indul, de majd csak július végén. — Több helyen jártunk már külföldön, most egy kéthetes túrát teszünk az Alföldön és az Északi-Középhegységben - mondja. Egyetemista korom­ban sokat kempingeztem, de a családdal most először. Kiseb­bik lányom, Zsuzsa 7, nagyob­bik, Eszter 11 éves. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a ha­zai tájak szépségeivel is meg­ismerkedjenek. Szintén a sza­badságom alatt Máltára uta­zom - tíz napra - a Magyar­tarka Tenyésztők Egyesületé­vel. Ugyancsak utazás, de ez már nem a szabadságból megy, hi­szen szakmai út: augusztus vé­gén a Szimmentáli és Tarka­marha Tenyésztő Világszövet­ség Dél-Afrikában tartja kong­resszusát. Magyarországot né­gyen képviseljük. A szabadság alatt, amikor éppen nem vagyok úton, a Kisvejkén élő szüleimnek segí­tek, illetve a feleségem kitalál valami javítani valót a ház kö­rül.. . -háj­EXPRESS UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA RT. Az Express Rt. megbízható útitárs már 40 éve! Ön minden vasárnap utazhat velünk, különgéppel a görög és a ciprusi tengerpartra! Rhodos - az Istenek kertje (8 nap) Apartmanban, önellátással már 45.900,- Ft. Szállodában reggelivel már 57.400,- júniustól augusztusig. Ciprus - a szerelem szigete (8 nap) Apartmanban, önellátással 51.800,- Ft. ** szállodában, reggelivel 61.000,- Ft-, június 23-tól. Ciprus-Izrael-Egyiptom (8 nap) Utazás: repülővel, hajóval és autóbusszal. 3 éjszaka luxus hajón, 4 éjszaka szállodában, félpanzióval 111.600,- Ft. Június 30., július 14. Jelentkezés és részletes felvilágosítás 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp. 1. Te!.: 74/312-398, 74/312-934. Telefax: 74/312-629. » (94459) Utazzon velünk! Legyen az útitársunk! EXPRESS RT. HIFI minőséget a legolcsóbban JVC-HX-5 hordozható HIFI-torony 53.200 Ft. Márkás audio/video termékek megrendelésre is. Jöjjön be áruházunkba. Szekszárd, Garay tér 10. A bizományiban megbízhat. Ç!‘ri\ A Dél­it I % Magyarországi V: I MÉH Rt. Szekszárdi Telepen az Epreskert u. 3-ban egész nyáron a lakosság szolgála­tában állunk * Átvesszük: vas-, lemez-, színesfém-, papír-, akkumulátor hulladékot. Nyitva tartás: hétfő-csütörtök 7-15.30, péntek 7-12, ebéd-idő 12-12.30-ig. Tel.:411-897. (94573) : Levrs termékek rendkívüli vására nagy árengedménnyekkel a Sárszeg Üzletház ruházati osztályán és a Garay téri Farmer Shop-ban, amíg a készlet tart! Nálunk megtalálja szerencséjét! LEVI S akció - a javából! è ÜZLETEINK: Bonyhád, Gyár u. 2., Benczúr u. 1. Bacsó B. u. 39., Perczel u. 75. Te vei, Fő út Lengyel, Petőfi u. 94. Kakasd, Rákóczi u. 56. Ct.: Bőte Lajos Bonyhád, Benczúr u. 1. Tel.. 06-30/470-271. Wiener Extra 250 g 250 Ft Dupla 250 g 280 Ft Paloma 250 g 280 Ft Tchibo Family 250 g 310 Ft Ráma 250 g 67 Ft Ráma 500 g 125 Ft Linco 500 g 95 Ft Étolaj 1/1 185 Ft Rizs B 1/1 130 Ft Liszt 5 kg 250 Ft Marina szörp 21 360 Ft Citromlé 1/1 90 Ft Ecet 10% 70 Ft Hey-Ho alma 21 140 Ft Pepsi 2 1 135 Ft Májkrémek 26 Ft Löncshús 400 g 110 Ft Háztartási keksz 200 g 46 Ft Háztartási keksz 250 g 48 Ft Háztartási keksz 500 g 90 Ft Győri édes keksz 200 g 67 Ft Babaszappan 55 Ft Pur utántöltő 95 Ft Pur mosogató 0,5 1 110 Ft Tix 3,6 kg 800 Ft Ariel 3,6 kg 1100 Ft Tomi Kristály 3,6 kg utántöltő 590 Ft Tomi Sztár 3,6 kg 800 Ft Tomi Sztár 2,4 kg 500 Ft Ultra Viola 5 kg 930 Ft Papírzsebkendő 100-as 63 Ft Pampers uni 280 Ft Elegance Sampoo 1/1 180 Ft Ancosoft öblítő 41 270 Ft Dosia mosogató 100 Ft Ultra Daisy 100 Ft Dosia 2 kg 445 Ft Biopon 3,6 kg 937 Ft Ultra viola 2,4 kg 500 Ft Libero uni sex 337 Ft Vatta 160 Ft Crepto 4 db 90 Ft Crepto 8 db 175 Ft Crepto 12 db 255 Ft Zafir-b Denise öblítő 41 280 Ft Befőző celofán 40 Ft Gumigyűrű 12 Ft Jól jár.; ha LALÁVAL paktál!

Next

/
Thumbnails
Contents