Tolnai Népújság, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-19 / 142. szám
4. oldal Megyei Körkép 1996. június 19., szerda — Dombóvár Es Környéke Grafitti egy kicsit másként Ez már nem csak firka a falra fotó: gottvald Legalább két hónapig függőt egy hirdetés a dombóvári művelődési házban, miszerint egy gimnazista fiatalember grafittik festésére vállalkozik, csupán a festékszóró palackok áráért, vagyis munkadíjat nem számol fel a megrendelőknek. A kis plakát ígérete szerint szürke lakótelepi háztömböket életre kelt a művész, üzlethelyiségeket a fiatalok számára vonzóbbá tesz. Sokáig semmi sem történt, aztán nagy hirtelen egy helyi vállalkozó, Krasznai Tibor gondolt egyet, s Kölcsey utcái házával szemközti garázsát „feláldozta” a sajátos művészeti ág oltárán. Nem tette hiába, mert valóban látványossá, az arra járók tekintetét egyből magához vonzóvá varázsolta a garázs csupasz falát Dronovieczki István, a grafitti koronázatlan dombóvári királya. Persze nem meglepő, hogy az igazán profi „falfirka” fő motívumai valahogy mind az NBA, vagyis a profi amerikai kosárlabdázás világát idézik, hiszen a megrendelő fia, Krasznai Milán a dombóvári kosárlabda csapat tagja. Persze az alkotást megbámulok nem is a falra varázsolt színpompás munka üzenetével foglalkoznak, csupán azt nyugtázzák magukban: lehet ezt másként is csinálni, mint ahogy Dombóvár belvárosában megszoktuk.- nagy Gimnazisták cselekedetei A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola diákjai az idei tanévben is sok szép eredményt értek el különböző tanulmányi- és sportversenyeken. Az iskola jó hírnevét öregbítő tanulók a következők voltak. Nyolc osztályos tagozat ELÉG Energiahatékonysági Verseny országos I. helyezett csapata: Frucht Eva 8/4. Kertész Ágnes 8/4.’ Varga Judit 8/4. Decken Eszter 8/4. Kalmár László matematika verseny: Megyei első helyezett Hamar Gergő 8/2. Megyei harmadik helyezettek: Balogh Péter 8/1., Csécsi Adrián 8/1. Zrínyi Ilona Matematika verseny: Megyei I., országos 27. helyezett: Balogh Péter 8/1. Megyei I., országos 27. helyezett: Hamar Gergő 8/2. Megyei I„ országos 39. helyezett: Kiszler János 8/3. Bátaszéki Nemzetközi Matematika Verseny: Megyei I. helyezett: Kiszler János 8/3. Megyei II. helyezett: Hamar Gergő 8/2. Megyei III. helyezett: Balogh Péter 8/1. • A „Hét vezér nyomán” történelmi-néprajzi vetélkedő Simontornya: I. helyezett csapat: Szatmári Bálint, Amsztmann Róbert, Kiszler János. Verseghy Nyelvművelő Verseny: Megyei II. helyezett: Szilágyi Gábor 8/2. „Emese álma” történelmi vetélkedő: Megyei II. helyezett csapat: Hurta Tünde 8/5., Zámbó Patrícia 8/5., Kertész Gábor 8/5. Lapunk jövő heti számában a sikereiről méltán híres tanintézmény gimnáziumi és egészségügyi tagozata különböző versenyeken szép eredményeket elért diákjainak sorát olvashatják. Papot nevelni harminchat évbe telik Tizenhatezer szentmise után Farkasdi András dombóvári esperes, apát-plébános ma ünnepelheti pappá szentelésének harminchatodik évfordulóját. Bár, mint mondta esetleg ünnepélyesebb lesz az otthonában elköltött vacsora ma, mint máskor, igazán nem ünnepel. Azonban szentmisén megemlékszik az évfordulóról a hívek előtt. Apropó mise, eddigi pályafutása alatt - erről pontos kimatatást vezet - 16.176 szentmisét celebrált. Annak számát sem tudja, hányszor keresztelt, esketett, temetett. Harminchat év nagy idő. Erről beszélgettünk vele, akit Dombóváron sokan csak Bandi bácsiként emlegetnek.- Hogyan emlékszik vissza pappá szentelésére, illetve az azt megelőző időkre, amikor a papi pályára készült?- Azok izgalmas idők voltak. A szemináriumba 1954- ben vonultam, s négy év múlva végeztem. Közben volt egy forradalom, előtte pedig a Rákosi rendszer. Persze főként a szentelésem volt izgalmas. Alap községben, Fejér megyében születtem, s szentelésemkor éppen száz éves volt a templom, illetve az egyházközség ott. Első, helyben szentelt papja lehettem volna a településnek. Ezért az alapi plébános vette a merészséget, s elment Schvoly megyés püspök úrhoz, hogy kikérjen a pécsi egyházmegyétől. A püspök úr elkért hát Rogács pécsi megyés püspöktől, aki engedélyezte, hogy Alapon szenteljen pappá Schvoly püspök úr. Ez izgalmakkal járt, mert akkor nem lehetett tudni, hogy kivitelezhető-e a dolog. Végül ünnepi körülmények között a szülőfalumban történt meg a szentelésem, harminchat éve ezelőtt. Nagyon jó érzés volt ez számomra, hiszen ott lehettem pappá, ahová kötődtem.- Mi volt az akkori jelmondata?- Nekem nem volt jelmondatom, hiszen nem lehetett nyomdában ilyen alkalomra emléklapokat készíttetni. Készítettünk hát egy kis pecsétet, s a beszerzett szentképekre azt nyomtam rá. Csupán annyi szerepelt ezeken a képeken, hogy pappá szentelésem emlékére adom a híveknek, s természetesen a dátum.- Hogyan alakult pályája az eltelt harminchat évben?- Egy évig nem volt állandó szolgálati helyem, ám 1961 február 4-én megkaptam az első kihelyezésemet. Meglepetésemre Simontomyára helyeztek, Alaptól 12 kilométere. Kerékpárral is haza tudtam hát menni, tekintve, hogy első szerzeményem egy kerékpár volt. Simontomyán három évet töltöttem, ahol egy most Svájcban élő, nyugdíjas pap volt a főnököm. Onnan helyeztek át engem Dombóvárra, ahonnan kilenc év után Bony- hádra kerültem. Hét évig káplánként tevékenykedtem Bony- hádon, s úgy tűnt, ott lehetek plébános is, ám az akkori dombóvári plébános halála miatt vissza kellett jönnöm Dombóvárra, ahol már plébánosként folytattam hivatásom gyakorlását. így tizenhét esztendeje ismét Dombóváron vagyok.- Mikor lett esperes?- Tiszteletbeli esperesi címet kaptam 1984-ban, majd a következő évben lettem kerületi esperes, ami nem csupán cím volt, hanem tényleges hivatal.- Mi jelentette a legnagyobb örömöt az eltelt harminchat évben?- Szerencsére 19 évig káplán voltam, így gond nélkül a gyerekekre fordíthattam a figyelmemet. Nagyon szerettem a gyerekeket, s jó kapcsolatom volt velük mindig. Ez igaz Simontomyára, a dombóvári, nagykondái, tüskei és bonyhádi, illetve a Bonyhádhoz tartozó majosi gyerekekre is, akikre nagyon szívesen emlékszem.- Most pedig valami újabb, valami más öröm éri hamarosan.- így van. Papi pályafutásom során először annak az ünnepnek is részese lehetek e hét szombatján, délelőtt 10 órától a Pécsi Székesegyházban, amelyen a környezetemben nevelkedett dombóvári Jung Mihályt pappá szentelik. Az ő életét végigkísértem, s igyekeztem mindig olyan légkört teremteni a plébánián, hogy megérezze, mit is jelent egy plébániai közösség. Ő - miután pappá szenteli dr. Mayer Mihály pécsi megyéspüspök - vasárnap tartja délután öt órától első miséjét a dombóvári római katolikus Nagytemplomban. Akkor én mutathatom be neki azt az áldozatot, szeretetet, ami engem harminchat évvel ezelőtt körbevett. Nagy László Döbröközön lovasnap harmadszor Június 22-én, szombaton immár harmadik alkalommal rendeznek lovasnapot a döbröközi sportpályán. A rendezvény reggel nyolckor kezdődik, s minden bizonnyal az egész napos program vasárnap hajnalig nyúlik, hiszen a Gold együttes közreműködésével lovasbál zárja a programok sorát. Mint azt Simon László, a lovasnap fő szervezője elmondta, a rendezvényt hagyományként a jövőben is szeretnék megrendezni, hiszen a döbröközi fogatosok évek óta szép eredményeket érnek el a különböző versenyeken. Éppen ezért megalapozottnak látják azt, hogy a lovassport népszerűsítésén túl a község szórakoztatására tartsanak lovasnapot Döbröközön. Ez magyarázza azt is, hogy a település állattartó, állatszerető lakói minden bizonnyal nagy számban nézik majd meg a fogathajtást, illetve az u.n. vadászhajtás versengőit is. Persze - mondja a szervező - a házigazdákat elsősorban a rendezvény rendezési munkái foglalják le az utolsó pillanatokig, ezért nem is várnak olyan kiemelkedő verseny- eredményeket a négy döbröközi fogathajtótól, mint más versenyeken. A megmérettetésen egyébként közel harminc fogat indulására számítanak, bár a gyors, kevesebb akadállyal tűzdelt, látványos vadászhajtásra nem várnak ennyi indulót. A lovasnap bevezetéseként a helyi fogatosok spediter versenyét bonyolítják le, majd ezt követi a fogathajtó verseny. Ezeken a látványosságokon túl sörsátor, Laci-konyha, csikósbemutató várja az érdeklődőket Döbröközre e hétvégre, ám - bár kirakodókat szívesen fogadnak a szervezők - igazi vásárt nem rendeznek. Ugyanígy büféseket sem várnak Döbröközre, hiszen az étkeztetést helyi vállalkozók oldják meg. A lovasnapon tombolasorsolást is tartanak, amin a fődíj egy póniló, s a „tombolatárgyak” élő állatok lesznek. Az egész napos rendezvényre a belépő gyermekeknek 100, míg a felnőtteknek 200 forint lesz, ami nem nevezhető túl magasnak, ha a rendezvény a tavalyihoz hasonlóan az idén is magas színvonalú versenyt, jó szórakozási lehetőséget hoz. Márpedig a rendezők ezt ígérik a Döbröközre látogató vendégeiknek. - nagy Hírmondó Önkéntes véradás Dombóváron A Vöröskereszt szervezésében holnap reggel kilenc órától délután kettőig önkéntes véradást tartanak a dombóvári városi kórház véradó állomásán. Minden önkéntes véradót szeretettel várnak a szervezők. Álláskeresők figyelmébe A Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári ki- rendeltsége álláskeresőknek, munkanélkülieknek a következő állásajánlatokat kínálja: lakatos, esztergályos-marós, karosszéria lakatos, téglagyártó, sertésgondozó, felszolgáló, cukrász, könyvelő, raktáros-kiadó, autó- szerelő-tehergépkocsi-ve- zető, targoncavezető, szakács, bolti eladó (férfi), népművelő, információs, épületgépész, asztalos, horganyzó, hegesztő, minőségi ellenőr, állattenyésztő, gépíró. Az álláslehetőségekről a munkaügyi kirendeltség munkatársai munkaidőben bővebb felvilágosítást adnak személyesen a Bezerédj utca 14. szám alatt, vagy telefonon a 466-338-as, és a 466-835-ös számokon. Vitalizáló jóga az életért Tegnap kezdődött meg a dombóvári művelődési házban az a vitalizáló jóga tanfolyam, amelyen a jelentkezők az életenergia felébresztését és megtartását sajátíthatták el. Ahány emberi természet, a jógának annyi megvalósítási formája létezik. Ezek közül az egyik a vitalizáló jóga, aminek használatára a két napos tanfolyam keretében dr. Bakó Attila tanította meg az érdeklődő dombóváriakat. Szerkesztőségünk elköltözött A Tolnai Népújság dombóvári szerkesztősége a közelmúltban a városi művelődési házból új helyre költözött. Városi szerkesztőségünket, s Nagy Lászlót a Dombóvár és környéke című oldal szerkesztőjét az információkkal, hírekkel, észrevételekkel hozzánk forduló olvasóink a 74/464-635-ös telefonszámon hívhatják. Állunk rendelkezésükre. Heti turnusokban nyaralhatnak a dombóvári gyerekek Tábomyitás Gunarasban A dombóvári önkormányzat május elsejével hozta létre a Családvédelmi Nevelési Mentálhigiénés Szolgálatot. E szervezet első nagyszabású tevékenysége volt annak a nyári napközis tábornak a megszervezése, amely tegnapelőtt vette kezdetét Gunarasban, ahol kilenc héten át, heti ötven gyermek táborozhat. Erről a táborról a szolgálat vezetőjét, Ruzsics Évát kérdezve a következőket tudtuk meg. Dombóvár belvárosában, a TOTO-zó épületének tetőtér beépítése folyamán létrejövő, galériás lakások eladók. Szoc. pol. igénybe vehető, ingatlan beszámítható. Dombóvár belvárosában az új buszváró épületében iroda/üzlet, valamint új üzlethelyiségek, lakások, és garázs eladó. AGÓRA Ügynökség Ingatlanközvetítő Iroda Dombóvár, Szabadság utca 17. Tel./fax: 74/461-536 Kínálunk dombóvári és vidéki lakásokat, családi házakat, telkeket, üzlethelyiségeket. Irodát nyitnak Hétfőn ülésezett a Gyulaji Erdő Környéki Települések Szövetsége. A megbeszélésen nem csak a szövetség tagtelepüléseinek polgármesterei, hanem a társulásban részes jelentős cégek vezetői is részt vettek. Az ülésen újabb vállalkozó felvételére került sor, majd a Tamási, Dombóvár, Hogy ész alkotta földrajzi háromszögben elhelyezkedő települések szövetségének képviselői tennivalóikat beszélték meg. Megfogalmazódott kerékpárutak építésének gondolata, illetve az is, hogy hamarosan megkezdi valódi projektek szervezését a társulás. Várhatóan július elején a munkák koordinálására irodát is nyit a szövetség, s az erőfeszítések eredményeként banki szakembereket is bevonhatnak a térségfejlesztő program folytatásába. A Kapos-Domb Lakásfenntartó Szövetkezet a volt orosz laktanyában (Kaposszekcső és Dombóvár között) kényszerértékesítéssel eladásra kínál 8 db. I-IV. emeleti, 2 szoba, összkomfortos, gázfűtéses ingatlant, a felújítási költségek viselési kötelezettségével. Érdeklődni lehet: Galambos Zsolt Dombóvár, Szabadság u. 17/a. Tel./fax: 74/461-536 vagy 74/462-225 A városban már korábban is működő szociális szakszolgálat ilyen tábort már két évvel ezelőtt is szervezett. Akkor mindössze két hétig, tavaly pedig már hat turnusban nyaralhattak a rászoruló gyermekek, s idén sikerült először kilenc hetes tábort szervezni. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, hiszen a tábort idén nem csak a Gunaras Kft. támogatja kedvezményes strandbelépővel, ingyenes táborhellyel, hanem a MÁV és'a Volán is segítette a költségek lefaragását. Természetesen a város szociálpolitikai bizottsága által kilencszázezer forint is sokat nyom a latban, így a táborozás napi 400 forintos költségéből mindössze 120 forintot kell a szülőknek egy-egy gyermek után fizetniük. A gyerekek mindezért reggel fél nyolctól délután fél ötig felnőttek felügyelete mellett, napi háromszori étkezéssel érezhetik jól magukat Gunaras fürdőben, illetve a táborban, ahol idén különböző programokat is kínálnak a 6-14 éves vakációzóknak. Ezen programok közé tartozik hetente három előadás, amelyek között szerepel egészségügyi és mentálhigiénés felvilágosítás is. A tábort Kurcz László vezeti, akinek segítői olyan pedagógus jelöltek, akik egy köszönömért töltik le nyári pedagógiai gyakorlatukat a táborban, s akik közül több visszatérő is akad. A táborra pedig oly nagy az igény, hogy hetente akár 150 gyereket is vihetnének a guna- rasi táborba, aminek megrendezését a roma önkormányzat is támogatta 25 ezer forinttal.- nagy -