Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-04 / 104. szám

Az Országgyűlés alelnöke Pakson Látogatás a „tűzfészekben” Az Országgyűlés al­elnöke, Kóródi Mária tegnap délelőtt a paksi atomerőműbe látoga­tott. Az irodaépület előtt Szabó József a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, Ko- váts Balázs tájékozta­tási főmérnök és Li- povszky Gyula biz­tonsági osztályvezető fogadták a képviselő asszonyt. Az SZDSZ- hez tartozó ország- gyűlési képviselő el­mondta kérdésünkre: sorra látogatja a ma­gyar villamos erőmű­veket, - Paksról Pécsre, a hő- nem utolsósorban emiatt, az erőműbe utazott, és elmegy az emberek többsége ma Ma­A vezérigazgató üdvözli az alelnököt fotó: gottvald Kóródi Mária ország válamennyi erőmű­vébe - a helyszíneken akar meggyőződni az energiaszek­tor privatizációját érintő fo­lyamatok végrehajtásáról. Paks különösen érdekes - mondta Kóródi Mária -, mert az atomerőmű veszélyes üzem. Tíz éve éppen a cser­nobili atomerőműben bekö­vetkezett katasztrófának, és gyarországon is kétségekkel, bizonytalanságokkal fogadja az atomerőmű létezését, bár kétségtelen, hogy tudomásul veszi azt. Parlamenti képvise­lőként közelről kell meggyő­ződni ennek biztonságáról, mert aligha tudnak érdemben hozzászólni a vitákhoz azok, akik nem szereztek közvetlen tapasztalatokat. -rg­Felmértek a főiskolások A szekszárdi Titanic-diszkó működésével kapcsolatban végeztek felmérést a szek­szárdi Illyés Gyula Pedagó­giai Főiskola szociális mun­kás hallgatói a környéken la­kók és a diszkóba járó fiata­lok körében. A felmérés eredményeit és tapasztalataikat május 7-én, kedden, 18 órától az V. számú Általános Iskolában kerekasz- tal-beszélgetés keretében is­mertetik. A rendezvényre meghívást kaptak a Csatári­torokban lakók képviselői, a diszkóba járó fiatalok, a vá­rosi rendőrkapitányság képvi­selői, a terület önkormányzati képviselője, a diszkó tulajdo­nosa, Szekszárd polgármes­tere és jegyzője. Szent Flórián ünnepen, Pakson Tűzre-vízre vigyáznak a tűzoltók (Folytatás az 1. oldalról.) Ünnepeltek a tűzoltók. Május negyediké - Szent Flórián napja - a lánglovagok ünnepe, immár sok éve. Ilyenkor illik visszanézni, a jelent értékelni, a jövőbe nézni - mondotta Csőg- lei István alezredes, a Tolna Megyei Tűzoltószövetség el­nöke, azon a megemlékezésen, melyet tegnap tartottak Pakson, az atomerőmű tűzoltóságának székházában, a megyei Flórián- napi központi ünnepeként. Vendégek is érkeztek a jeles napra: Németországból, Tau- berbischofsheimből népes kül­döttség, Jörg Hasenbusch veze­tésével, akik négy napon ke­resztül Tolna megye vendég­szeretetét élvezték. Szolgálati érmet először 1886-ban alapított a Tolna me­gyei Tűzoltó Szövetség. Ezt 1945-ben megszüntették, 1950- ben új szolgálati kitüntetést ta­láltak ki, 1990-ben ez is elmúlt, akkor alakult újjá a szövetség. Tavaly visszaállították a régi rendjelet, utólag megkapták azok is, akiknek 1990 és 1995 között lett volna esedékes. Most azok vehették át, akik az idén kerültek sorra: ötven éves szolgálatért Szemes Márton, a tamási önkéntes tűzoltóegyesü­let parancsnoka, harminc évért Csóka Ferenc, a simontornyai tűzoltóegyesület elnöke, hu­szonöt évért Nagyfalusi Albert, a németkéri önkéntes tűzoltóe­gyesület elnöke és Orbán László a dombóvári hivatásos önkormányzati tűzoltóság tagja, húsz évért Bese János a paksi, Kovács János a szek­szárdi hivatásos önkormányzati tűzoltóság tagja, tíz évért Ger- gelics István, a bonyhádi hiva­tásos tűzoltóság parancsnoka, Kovács János a paksi hivatásos tűzoltóság tagja, Szénái József, Boda István, Bertalan István, Klambauer János, Fodor Ká­roly, Bien János a paksi atom­erőmű tűzoltóságának tagjai. Díszérem kitüntetésben része­sültek: Bach József a megyei közgyűlés elnöke, volt megyei tűzoltó parancsnok, Szabó Jó­zsef a Paksi Atomerőmű rész­vénytársaság vezérigazgatója, Tóth Ferenc tűzoltó alezredes, megyei parancsnok, Kormos László, a dombóvári ÁFÉSZ tűzoltórészlegének vezetője, és Csoglei István a megyei tűzoltó szövetség elnöke. Rákosi G. A korszerű tűzoltás bemutatója Nincs csődveszély a szakképzésben Interjú Bagics Lajos főosztályvezető-helyettessel Hatodik alkalommal tartotta közgyűlését a Gyakorlati Oktató Szervezetek Egyesülete, másodszor Szekszárdon, ahol Bagics Lajos, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a szakképzés helyzetéről szólt. A vele készített interjúban elő­ször visszatekint a 89-90-es évekre: — Ez az időszak kezdi - Bagics Lajos - az volt, amikor a szakképzés a csőd szélére ke­rült. A gazdaság válsága magá­val sodorta a szakképzést is, ami ezer szállal kötődött a gaz­dasághoz. A szakképző iskolák nem önmaguk számára képez­nek, hanem a működő gazda­ságnak. Ha a gazdaság térdre kényszerül, akkor ennek hatása a képzésben is érződik. Akkor sorra megszűntek azok a képző helyek, melyek szövetkezetek­nél vagy vállalatoknál folytat­tak gyakorlati oktatást. Ez nagy gond volt. — Közben létrejöttek olyan vállalkozások, mint a GYO- SZE? — Igen. A Munkaügyi Mi­nisztérium igyekszik minden olyan szervezettel együttmű­ködni, aki a válsághelyzeten segíteni tud. Ilyen a Gyakorlati Oktató Szervezetek Egyesülete is. Az ő közreműködésüknek, megjelenésüknek köszönhetően ma azt állíthatjuk, hogy elhárult a csőd veszélye a szakképzés felől. Relatív stabilizációnak lehetünk tanúi. — A közoktatás finanszíro­zásának kérdése számtalan problémát vet fel ennek elle­nére? — Azt tapasztaljuk, mintha az állam ki akarna vonulni a szakképzés finanszírozásából. Holott tudni kell, teljességgel soha nem is volt benne. Az mindig a gazdaság kötelessége volt, hogy a kellő gyakorlati ok­tatást a költségvetésében garan­tálja. Csak amikor mindent ál­lamosítottak a legutóbbi 35 év­ben, akkor úgy tűnt, hogy ez is állami feladat. A 150 éves múltra visszatekintő magyar iparoktatásban mindig egészsé­ges munkamegosztás volt. Az elméletet az állam biztosította, a gyakorlati képzés a gazdaság dolga volt. Hiszen a gyakorlat során értékelőállítás történik, ami a gazdaság tulajdona. — On a közgyűlésen a fi­nanszírozás jogszabály-módo­sításairól is beszélt. Ezek a tör­vény módosítások használnak a szakképzésnek? — Egyszóval válaszolva: nem! Olyan jogszabályok kel­lenek, amelyek legalább öt évre megadják a stabilitást. A gaz­daságnak saját törvényei szerint kellene működni. Ma szakítot­tunk a válságkezelő progra­mokkal. A kormány elfogadott egy hosszútávú 'fejlesztési ter­vet, ami a szakképzés strukturá­lis átalakítása, személyi, tárgyi feltételei és új finanszírozási lehetőségek megteremtését szolgálja. — Milyen tapasztalatai vannak, a nyugati tőke érde­keltségű kft.-k, vállalkozások milyen módon foglalkoznak a szakképzéssel? — A tőke mindig az oktatás mellett volt, soha nem számított idegennek. Hajlandó áldozni és hoszútávú beruházásnak te­kinti. Ez a nyugati tapasztala­tom. Ma Magyarországon ke­vés a tőke, és a türelmetlen. Szívesen tartaná magát távol az oktatástól, szakképzéstől. Ez súlyos hiba! Megbosszulja ma­gát, amit kevesen akarnak tu­domásul venni! A jövő érdeké­ben egészen más gondolko­zásra kényszerül mindenki. Szakképzésre mindig is szük­ség volt, és szükség lesz a jö­vőben is. Decsi Kiss János Kovács hadnagy sírjára... A Tolnai Népújság 1996; ápri­lis 26. pénteki számában meg­jelent „Sírrongálók Nagyszo- kolyban” című írás nagyon megdöbbentett. Ilyen és ehhez hasonló esetekről manapság annyit hallunk és olvasunk, hogy szinte közönyösen átsik­lunk felettük. Bár nem vagyok vallásos, a temetőket a magara módján szent és' sérthetetlen helynek tartom. Vannak, akik nem tisztelik a múltban élt em­bereket és ideológiai vagy egyéb mondjuk úgy gazdasági érdekből rongálnak meg síro­kat! Az ilyen emberek általá­nosításra adhatnak okot és rossz színben tüntethetik fel a települést, pláne egy ilyen kiesi falli esetében, mint Nagyszo- koLy. B. N. és L. B., a két elkö­vető kisebbségi etnikum tagjai és a törvény biztosítja, hogy fiatalkorúak lévén elrejtőzze­nek, neveik kezdőbetűik mögé. Tolna megyében jelenleg egyedül vagyok tagja a Ma­gyar Repüléstörténeti Társa­ságnak. (Ez a tagság tulajdon­képpen nem érdem, de büszke vagyok rá). A társaság elkötelezett célja, hogy feldolgozza a magyar re­pülés történetét, összegyűjtse magyar repülés egész idősza­kát átölelő fotó és filmanyagot, tárgyi emlékeket, hagyatéko­kat, illetve nyilvántartásba ve­szi ezeket. Felkutatja és nyil­vántartja a repülési emlékhe­lyeket, a háborúban eltűnt piló­ták sírhelyét és a repülőgép le­zuhanásokkal kapcsolatos minden adatot, különböző bombázások, és egyéb légitá­madások helyszíneit, időpont­ját. Mivel Szekszárdon élek, a Tolna megyei adatokat gyűj­töm össze és dolgozom fel a társaság számára. A nagyszo- kolyi sírt azonban barátom, Tomcsányi József azonosította a tavalyi évben, aki a társaság budapesti tagja. A sír az 1919-ben született Kovács Sándor hadnagyot rejti, akinek Messerschmitt Bf 109-es vadászrepülőgépet 1944. december 4-én lőtte le a szovjet légvédelem. Sírjára erősítették repülőgépének a le­zuhanásakor erősen elgörbült légcsavarjának egy tollát, mélybe belevésték a lezuhanás dátumát. E dátum és a K. S. monogram (melyre még a szemtanúi emlékeznek, hogy a pilóta ruhájába volt varrva) se­gített a pilóta azonosításában. Ez a légcsavartoll vált most a fémgyűjtők áldozatává. Részlet Tobak Tibor: Pumák földön-égen című életrajzi re­gényéből. December negyedikén kora reggel kaptak a tájékoztatást, hogy az egész I. osztály erőlte­tett bevetéseket fog végezni a Kaposvárt a Balatonnal össze­kötő útvonalakon. Alacsony támadás! Kissé megborzong­tam. Ami alighanem magyará­zatra szorul. Pintér Öcsiék évfolyamában végzett egy Kovács Sándor nevű hadnagy, aki véletlenül névrokona volt a július 8-i so­rán elesett, Palóc becenevű, szintén hadnagy évfolyamtár­samnak. Az eléggé magas, sö­tét hajú fiú magatartása első pillanattól bizonyos feltűnést keltett. Úgy november 20. táján, egy ködös-borongós reggelen, amikor a busz megindult a Drótkefe (101/3 vadászszázad fedőneve) szállása felől, a rep­tér irányába, megszólalt mö­göttem a buszban Kovács: - Cica, remélem tudod, hogy még két heted van még az éle­tedből? Rendezd az ügyeidet, mert december 4-én le fognak lőni, méghozzá alacsony táma­dásnál! - Hülye! - volt a tömör válaszom. - Ám Kovács Sanyi másnap, és attól kezdve min­dennap emlékeztetett a jósla­tára. Közölte, hogy ennyi és ennyi napom van még hátra, persze mindennap eggyel csökkentve a napok számát. Mondhatom, kezdett nagyon zavarni. Igyekeztem, nehogy meglássa rajtam. December el­sejétől csak, annyit mondott: - Még négy nap! - Aztán még három, majtl kettő, Végül de» cember negyedikén reggel kö­zölte, hogy ma fogok meg­halni. Aznap a „Barim’y szó­val nyugtáztam közlését. Ám meg kell vallanom megviselt az ügy. Amikor aztán megtud­tam, hogy alacsonytámadni megyüűk, nem kis fáradsá­gomba került, hogy ne legyen rajtam észrevehető a feszültség és lehapgoltság. Csak a startpa­rancs után a gázbeadáskor nyugodtam meg. Most már csak a fejadatra összpontosítot­tam. Zavartalanul értünk haza. Begurulás után jutott eszembe Kovács Sándor jóslata. Közben telefonon érdeklődtem, mi új­ság a többi századnál. A Zon­gora és a Retek Is bevetésen volt, válaszolták, a Retek már leszállt. - Veszteség? A Reteknél Kovács,Sándor hadnagyot alacsonytámadás közben lelőtték, valószínűleg meghalt . . . Tálosi Zoltán f Szekszárd k ♦ Csőglei István átadja az érdemérmet Szemes Mártonnak

Next

/
Thumbnails
Contents