Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-29 / 124. szám

1996. május 29., szerda 3. oldal Megyei Körkép A Tárgyalóteremből Egészen apró kis ügyek Fadd: öten a polgármesteri tisztért Az úgynevezett főbenjáró ügyek - rablás, gyilkosság - foglalkoztatják igazán a köz­véleményt. Egy gyilkosság, szakszerűbben emberölés, már az elkövetéskor bekerül a lapok bűnügyi krónikáiba. A közvélemény később részle­tesen megismerkedhet a tör­téntekkel, az ítélettel, a vád­lottal. A helyi bíróságok munkájának nagyobbik részét viszont az úgynevezett kis ügyek teszik ki. Érdemes megismerni né­hány ilyen történetet is. A ta­nulság rendszerint ugyanaz: nem érdemes ilyesmi miatt bíróság elé kerülni. Arról már nem is beszélve, hogy ami a bíróságnak kis ügy az a sér­tettnek biztosan nem az, és az elkövetőnek is okozhat nagy gondot a kis ügyben kapott pénzbüntetés kifizetése. A tetten ért tolvaj esete a szatyorral Hirtelen ötlettől vezérelve tört be, de mint az előélete is bi­zonyítja, a vádlott nem nagy tisztelője a törvényeknek. It­tas vezetés miatt már elítélték. Egy Tolna megyei kis faluban - éppen hazafelé indulva - megtetszett neki egy családi ház. A kapun bemászott, a ve­randaajtó üvegét betörte, majd benyúlva nyitotta ki az ajtót. Olyannyira nem volt felkészülve, hogy egy hely­színen talált szatyorba pakolt. A műszaki és kozmetikai cik­kek értékét 51 ezer forintra becsülték. Mindezt könnyen meg lehetett tenni, mert a teli szatyor a helyszínen maradt, ugyanis a házigazda a várat­lanul hazaérkezett, a tolvaj meg gyorsan elmenekült. A lopási kísérletért a Szek­szárdi Városi Bíróság gyors­ított eljárással szabta ki a (Folytatás az 1■ oldalról) Különdíjas lett az alsósoknál a paksi Pomezsán János, az iregszemcsei Orsós Tünde és Orsós Marianna, a felsősök­nél a paksi Mészáros Brigitta, az iregszemcsei Orsós Pi­roska és a dunaföldvári Fabók Erzsébet. A mesemondó versennyel egyidőben „Magyar népme­sék” címmel rajzversenyt is tartottak. A beküldött rajzokat a gyerekek maguk értékelték. E szerint a faddi Balogh Csaba és Fodor János, az négy havi fogházbüntetést, de annak végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette. Maradandó sérülés elsőbbség helyett Ismervén köznapi közleke­dési kultúránkat, mindenna­pos esetről van szó, ami ezút­tal a szokásosnál súlyosabb következményekkel járt. A vádlott nem volt sem gyakor­latlan, sem ittas, legfeljebb fi­gyelmetlen. Úgy kanyarodott be, hogy közben elmulasz­totta megadni az elsőbbséget egy biciklistának. A kerékpá­ros a földre esett, kórházba került, a szövődmények kö­vetkeztében egyik lába már sosem lesz a régi. Az ítélet 15 ezer forint pénzbüntetés, ha a vádlott nem fizet, 250 napot kell ülnie. Mellékbüntetésül egy évre eltiltották a gépjár­művezetéstől. Ittas vezetés, jogosítvány nélkül Szerencsére nem történt bal­eset, csak egy sima közúti el­lenőrzésen bukott le a vádlott. A vérében 1,31 ezrelék alko­holt találtak. Az ítélet 290 napi tétel pénzbüntetés, s azért ilyen sok, mert az illető­nek csak autója van, jogosít­ványa nincsen, s ráadásul visszaeső. Ez a 290 napi tétel forint­ban 17 ezer 400, s azért ilyen kevés, mert a vádlottnak négy kiskorú gyermeke van. Az eljárást a bíróság tár­gyalás mellőzésével folytatta le. Ilyen esetekben az ügyész, vagy a vádlott nyolc napon belül kérheti a tárgyalás meg­tartását. Ez esetben egyik sem kérte. Kért viszont a vádlott részletfizetési kedvezményt. Ihárosi iregszemcsei Kolompár Melinda és Kanálos Gábor kapott különdíjat munkájáért. A rajzokat a gyerekek felaján­lották a megyei kórház gyer­mekkórháza számára. A ver­seny után a gyerekek megnéz­ték a faddi Ragóné Gáti Mari­ann kerámia munkáit, fafara­gásait. Azon túl, hogy min­denki kapott ajándékot, ebben a tanévben gemenci hajóki­rándulásra is elviszik a me­semondó gyerekeket a rajzversenyen nyertes három gyerekkel együtt. (péteri) A faddi időközi polgármester­választáson való induláshoz öt jelölt szerezte meg a szükséges számú (171) támogató aláírást - tájékoztatta lapunkat Laczkó Tibor, a helyi választási bizott­ság titkára tegnap délután, a je­lölt-bejelentések határidejének lejártát követően. Az öt poten­ciális polgármester ABC sor­rendben: (Folytatás.az F oldalról.) A koncert szervezésében és előkészítésében 600 ember vesz részt, a világ legjobb szak­emberei gondoskodnak arról, hogy mind a látvány, mind a hang a legtökéletesebb legyen a 70 ezernyi néző számára. A műsorban az ismert klasszikus kompozíciók és népszerű örök­Antus András, Fadd ’94- ben megválasztott polgármes­tere (független). Csernik Antalné (FKGP). Kocsner Antal, a polgár- mesteri teendőkkel átmenetileg megbízott faddi alpolgármester (MSZP). Tóth Ferenc, a nagyközség ’90-ben megválasztott polgár- mestere (független). zöld melódiák mellett magyar müvek is megszólalnak. José Carreras Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájából énekel egy részletet, Placido Domingo pedig szintén Erkel műből, a Bánk bánból. Mindkét opera­részlet magyarul hangzik majd el, nem mindennapi csemegét ígérve a közönségnek. A kon­Vajda Tibor (független). A jelöltek nyilatkoztak arról, hogy vállalják a jelölést, meg­választásuk esetén főállásban látnák el feladatukat, valamint, hogy nem töltenek be a pol­gármesterséggel összeférhetet­len tisztséget. A választási bi­zottság felkérte a jelölteket, hogy korrekt, pozitív kampányt folytassanak. -es­certen az Állami Hangverseny- zenekart Vjekoslav Sutej ve­zényli, s a 100 fős kórus mellett egy 50 fős amatőr kórus is sze­repel a műsorban. Ez utóbbi tagjainak a sorába bárki jelent­kezhetett, s a jóhangú, lelkes amatőröknek abban a megtisz­teltetésben lehet részük, hogy együtt próbálhatnak és szere­pelhetnek a világsztárokkal. A díszletek a millecentenáriümi ünnepségekhez alkalmazkodva a főváros nevezetes épületeit - Parlament, Halászbástya, Hő­sök tere és Vajdahunyadvár - ábrázolják majd. A koncerten részt vesz Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke és a rendezvény fővédnöke, Horn Gyula minisz­terelnök. A koncertet várhatóan augusztus végén közvetíti majd a Magyar Televízió, illetve 40 külföldi tévéstársaság, nemcsak a neves énekesek, hanem or­szágunk hírét-nevét is elröpítve az egész világon. A koncertről könyv, előkészítéséről film ké­szül majd. venter Hírek Tolna megyében Az idei könyvhét ünnepé­lyes megnyitójára május 30- án, csütörtökön délelőtt 11 órai kezdettel kerül sor Szekszárdon, a Gyermek- könyvtárban. A könyvhetet dr. Say István nyitja meg. Bemutatkozik a Babits Ki­adó, a pedig L. Ritók Nóra, grafikusművész. Választás Tamásiban Időközi választást tartanak Tamásiban. A város 4. számú egyéni választókerü­letében időközi helyható­sági választást tartanak jú­nius 2-án vasárnap. Nagycsaládosok összejövetele A Nagycsaládosok Szek­szárdi Egyesülete május 30- án, csütörtökön délután öt órai kezdettel rendkívüli összejövetelt tart a Család- segítő Központban. A téma ezúttal: a következő hétvégi, budapesti, kamaraerdei ki­rándulás megbeszélése lesz. Tanulmányi verseny Kakasdon Kakasdon tartja A Kisisko­lák Tolna Megyei Szövet­sége hagyományos tanul­mányi versenyét. Az agy­tornára - amely május 30- án, csütörtökön délelőtt 9- kor kezdődik -, 17 iskola 170 tanulója nevezett. A di­ákok magyar nyelv és iroda­lomból, matematikából és történelemből mérik össze tudásukat. „Viharos” színház­busz Tolnáról Osztrovszkij, a Vihar című darabját játsszák május 31- én este Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban. Az előadásra pénteken fél ötkor indul a különbusz Tolnáról, a városháza elől. A népmesék gyöngyszemei hangzottak el Faddon Domingo, Carreras, Ross és Rost Szuperkoncert a Népstadionban Domingo (középen), Carreras és Rost Andrea Ferihegyen Lakossági gyűjtés a pincehelyi kórháznak Kinek mire van pénze? A nemrég Tamásiban zajlott találkozó utóéletével kapcsolat­ban fordult szerkesztőségünkhöz Schranz Istvánné, Ozora polgármestere, melyen felmerült a pincehelyi kórház adóssá­gának a környező települések részéről történő átvállalása. A polgármesterasszony állítása szerint a következőket mondta el: „A pincehelyi kórházra szükség van, mert az a szegé­nyek kórháza. Senki nem vi­tatja, hogy ebben a formában kellene tovább működnie, de az önkormányzatok jelenleg nem vállalhatnak arra garanciát, hogy a hiányzó milliókat kifi­zessék, mert nem állnak olyan anyagi helyzetben.!...) Az el­hangzottakból a belecskai pol­gármester úr azt értette ki, és mondta el Pincehelyen, Belecs- kán, hogy a kórház további működése ellen az ozorai és a regölyi polgármester szólalt fel.” Schranz Istvánné felhábo­rítónak tartja a „félretájékozta­tást”, s kijelentette: „az embe­reknek tisztán kell látniuk, hogy én mindig a kórház érde­kében szóltam, tettem és teszek ezután is”. Jakab Róbert, Be- lecska polgármestere: - Visz- szautasítom, hogy én bárkiről „híreket” terjesztenék, a község lakóit tájékoztattam az ülésen elhangzottakról. Ellenben mi­vel Schranz Istvánné emlékeze­tem szerint az ülésen úgy fo­galmazott, hogy „a pincehelyi kórház mindig a szegények kórháza volt, de erre nekünk most nincs pénzünk”, megke­restem az ozorai állatorvos-kol­légát, dr. Pomázi Lászlót, hogy vállalna-e lakossági gyűjtést. Amikor Schranzné május 25-én tájékoztatott hogy a gyűjtés Ozorán is az ő vezényletével végbemegy, megígértem neki, hogy senki nem fogja akadá­lyozni, s kértem, a fürgedi pol­gármestert is vonja be. Tegnap Pincehelyen megbeszélést tar­tottak arról, milyen módon őrizhető meg a kórház aktív működtetése. Jakab Róbert arra a kérdésre, hogy milyen hozzá­állást vár a lakosságtól, azt vá­laszolta: az emberek azt mond­ják, hogy még mindig olcsóbb most hozzájárulni, mint a szek­szárdi kórházba utazni. (tf) Bűnesetek a Völgységben Halálos baleset történt szom­batra virradóra Nagymányo- kon. Egy Lada Samara szom­batra virradó éjjel elütött egy férfit, akit csak később tudtak azonosítani. Azóta kiderült, az áldozat T. J„ 46 éves n'agymá- nyoki lakos. A kocsi vezetője, F. T. 22 éves szászvári állam­polgár az ütközés után to­vábbhajtott, majd később ön­ként jelentkezett a rendőrsé­gen. Áz ügyben folyik a nyo­mozás. Rongálás kávépénzért Még péntekre virradóra betör­tek a lengyeli iskolába, ahon­nan némi készpénzt, valamint a hűtőszekrényből ennivalót vittek el. A nagy rongálással - ablakbefeszítés, ajtóbetörés, tabló leszakítása - gyanúsított személy megkerült. Kisdoro- gon is inkább a rombolással okoztak bajt, mint az eltulaj­donított értékekkel. Ott a pol­gármesteri hivatalba törtek be - húszezer forintos kárt elői­dézve a berendezésben - és csupán egy kávéfőzőt meg némi készpénzt vittek maguk­kal. Betörők és rendőrök munka közben Feltörték a dúzsi vegyesboltot, ahonnan 60-70 ezer forint ér­tékben vittek el élelmiszere­ket, italt és vegyi árut. A tette­seket Diósberényben „munka közben” szintén egy vegyes­boltnál érték tetten a rendőrök. Lelopták egy kocsi kerekét a bonyhádi Bacsó Béla utcá­ban, a Madách utcában pedig egy magnót szereltek ki egy ott álló autóból. Áramtalanították a villany pásztort Hőgyészen a TÜZÉP telepről egy fűrészt és egyéb kisgépe­ket loptak el. A település hatá­rában egy villanypásztor ak­kumulátorát szerelék ki és vit­ték el ismeretlen tettesek. Öngyilkos munkanélküli Felakasztotta magát egy haj­léktalan Hőgyész határában. Egy környékbeli szociális ott­honból jött ki a 42 esztendős férfi, aki már napok óta ott ta­nyázott, egy környékbeli ól­szerű tákolmányban. Koráb­ban többször is mondta, hogy ha nem talál munkát, véget vet az életének . . . Hangyái A szekszárdi Kadarka utcai óvodásoknak a meglehetősen rossz idő ellenére nagyon jó napjuk volt tegnap. Utólagos gyermeknapi ajándékként egész nap övék volt a kedvelt „ugráló Vár”. ' FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents