Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-25-26 / 122. szám

V. PAKSI SÖRFESZTIVÁL 1996.május 25-26. ASE SPORTCSARNOK májas 25. szombat 15 órától:A paksi MAZSORETT CSOPORT műsora a sport­csarnok előtt. Gyermek és ifjúsági csoportok művészeti bemuta­tói a sportcsarnokban. Közreműködnek a Móra Ferenc Általá­nos Iskola, a IV. számú általános Iskola, a Vak Bottyán Gimná­zium diákjai és a bonyhádi Ifjúsági Dalszínház. 17 órától: À szekszárdi BARTINA NÉPTÁNCEGYÜTTES mű­sora 18 órától: A PAKSI MAZSORETT EGYÜTTES bemutatója 19 órától: A SÖRFESZTIVÁLT MEGNYITJA: Herczeg József polgármester 20 órakor: SHOW MŰSOR Közreműködik: Zoltán Erika, Mr Roby D. és táncosok, a Rippel Brothers, Jánossi Zsolt, Böröndi Tamás, Teremi Beatrix 23 órakor: TOMBOLA-SORSOLÁS 04 órakor: ZÁRÁS májas 26. vasárnap 11 órától: 1. PAKSI MAZSORETT PARÁDÉ! A Városi Művelő­dési Központ előtt fellép TATABÁNYA FESZTIVÁLZENEKARA ÉS MAZSORETT CSOPORTJA, a Városháza előtt AZ OROSZ­LÁNYI BÁNYÁSZ FÚVÓSZENEKAR ÉS MAZSORETT CSO­PORT. 15 órától: MAZSORETT PARÁDÉ, közreműködik TATABÁ­NYA, BÖKÖD, OROSZLÁNY, SZEGHALOM, SOPRON ma- zsorett csoportjai. 18 órától: ORSI ÉS AZ AERODINAMIC (zenés, táncos műsor) 19 órától: DUNA MENTI SZÉPSÉGVERSENY A versenyszá­mok között: Forrás Csaba artistaművész műsora, világhírű mu­sicalszámok. Az est énekes vendége: LUI ÇTuri Lajos) 22 órától: /l DUNA MENTI SZÉPSÉGVERSENY ERED­MÉNYHIRDETÉSE 23 órától: TOMBOLA-SORSOLÁS 04 órakor: A SÖRFESZTIVÁL ZÁRÁSA Az est során a zenét a PARRAG BAND szolgáltatja. Jó szórakozást kívánónk! MISS PUBLIKUM -1996. Aki a helyszínen — az Atomerőmű SE sportcsarnokában — megvásárolja a Tolnai Népújság mai számát, abban szavazóla­pot talál. A szavazólapon fel kell tüntetni a legszebbnek talált leány sorszámát, és a csarnokban elhelyezett urnába kell dobni. A legtöbb szavazatot elnyerő ifjú hölgy a Miss Publikum címet, és az ezzel járó jutalmat kapja. A sorszámok sorsolása — ami a színpadra lépés sorrendjét is meghatározza — csütörtökön a versenyzők jelenlétében meg­történt. 1. Bíró Márti .................................................Ercsi 2. Osvárt Andrea........................................Tamási 3. Földvári Linda ............................................Pécs 4 . Vozár Katalin.......................................Gálán ta 5. Maráth Minea ............................................Pécs 6. Böröcz Georgina........................................Tolna 7. Antal Bernadett............................ .Tengelic 8 . Konkoly Adrienne.........................Budakalász 9 . Tokaji Nóra.................................................Paks 10. Bagin Melinda . ...................................Siklós 1 1. Haholt Adrienne.......................................Paks 1 2. Barbaries Amanda .........................Szigetvár 1 3. Kurz Evelin.................................................Tolna 1 4. Horváth Agnes............................................Pécs 1 5. Mracskova, Andrea..............................Galánta 16. Egri Margit.................................................Tolna S okat gyakoroltak a szépséges versenyzők, hogy a színpadi mozgásuk tökéletes legyen Egy gondolat továbbgyűrűzése, két ünnepi hangulatú nap Pakson Az ünnepről Ez már az ötödik. Bárki találta is ki, az élet bizonyította: kell a fesztivál, mert kell egy ünnep, ami más mint a többi, más mint a hétköznapok. Más, mert ez nem a család, nem a kisebb kö­zösségek ünnepe, ez a városé, ahol összefuthatnak rég nem lá­tott ismerősök, ahol új barátsá­gok (netán új szerelmek) szö­vődhetnek, ahol találkozhatunk vendégekkel a határokon túlról és belülről, ahol a hivatalos kapcsolatok emberi tartalom­mal töltődhetnek fel. Nincs új a nap alatt, ez a fesztivál sem az. Az ötlet — hajói tudom — Ba­jorországból származik, Paks ottani testvérvárosa, Reicherts- hofen példáját követte az atom­város, megízlelvén vendégként a hangulatot, ami utánozhatat­lan. Vagyis mégsem, bizonyítja ezt az előző négy fesztivál, és bizonyság az is, hogy a szép gondolat hogyan is gyűrűzik tovább. Horváth Zoltán, Ga­lánta polgármestere mondta, ők Pakstól lesték el, amit a paksiak Bajorországban tanultak. íly- képpen egy a világ: az azonos gondolatot mindenki saját szo­kásai, nyelve, érzelemvilága szerint fejezi ki. E sorok írójá­nak volt már szerencséje sör- fesztiválokon résztvenni Rei- chertshofenben, Galántán és - természetesen az eddigi négy alkalommal mindig - Pakson. Valamennyi nagyszerű élmény volt és valamennyi más. A né­meteké precízen szervezett, gazdag, ahol egy hétvégére mindenki feledte a hétközna­pok szigorú szabályait, ahol a máskor szorgos és spórolós ba­jorok önfeledten adták át ma­gukat a mulatozás örömeinek, ahol nemhogy a pfeningeket, a márkákat is bőkezűen szórták. Galánta felerészt szlovák, fele­részt magyar polgárai is együtt mulatnak a fesztivál napjaiban, váltogatva beszélgetés közben a két nyelvet: az ő ünnepük er­ről (is) szól, egymás mellett élni békében, barátságban, ha már a történelem viharai egybe sodorták őket. Soha nem felej­tem: tavaly Galántán a fesztivál napján két rendőr asztalához ül­tem néhány társammal. Szlová­kul beszélgettek, míg mi meg nem szólaltunk, akkor ma­gyarra váltottak. A vendég tisz­teletére — mondták ők, pedig mint kiderült, mindketten szlo­vák anyanyelvűek. Azt gondolom, ezek az ün­nepek erről szólnak, és hiszem, hogy ezért van szükség feszti­válokra. A hétköznapok tapo­sómalmában könnyen, meg­gondolás nélkül bántjuk egy­mást, most itt az alkalom, hogy beszélgetés, koccintás közben rácsodálkozzunk a másikra, ő is ember, őt is lehet szeretni, vagy legalább kedvelni. Ezért örü­lök, hogy ezt a fesztivált az idén is megtartjuk, ezért tartom érdemesnek leírni azoknak a nevét, akik - vállalván az eset­leges anyagi bukást is - nem hagyták, hogy egy- négy éve született gondolat nyomán lét­rejött hagyomány megszakad­jon. Várszeginé Németh Mária, D. Szabó Mária és Wolf József. Mögöttük pedig igen sokan, akik velük együtt keményen dolgoztak, hogy mi két napon keresztül jól érezzük magunkat. Ne hagyjuk ezt veszendőbe! Kis fesztiváltörténet 1992-ben kezdődött, akkor az ESZI sportcsarnoka adott ott­hont a rendezvénynek. Sikere volt, ezért a város a következő évben bővítette a műsort, és felköltöztették a helyszínt az ASE sportcsarnokába. Telitalá­latnak bizonyult, akárcsak a szépségverseny, ami mindjárt első alkalommal közönségsi­kert aratott, nem utolsósorban azért, mert hozzáértő és szívvel lélekkel dolgozó profi rendezők vették kézbe: Mezei István és Szilágyi Leonóra, és meg kell említeni helybéli segítőjüket, a művelődési központ munkatár­sát, Bodó Katalint is. Ők hár­man azóta is vállukon viszik ezt a rendezvényt. Az első évben a Paks szépe címet Orbán Tünde nyerte el, őt Préházi Ildikó kö­vette. Tavaly gondoltak egy merészet a szépségverseny ren­dezői, és meghirdették a Duna szépe vetélkedőt, amire minden Duna melletti megyéből elfo­gadtak nevezést. Óriási siker lett, ezt jelezte a teltház és a saj­tóvisszhang is. A győztes a pé­csi Kis Hegedűs Réka volt. Ki lesz az utódja? Vasárnap késő este kiderül. Egy már biztos, a döntőbe jutott tizenhat leány olyan gyönyörű, hogy bárki is nyer közülük, méltó fejre kerül a korona. Rákosi Gusztáv Baráti jobbot nyújt a Vöröskereszt Ezekben a napokban zajlik a Magyar Vöröskereszt IX. kongresszusa. Erre az alkalomra íródott a tolnai Czakó Jánosné visszaemlékezése a régi vö­röskeresztes munkáról, amelyet most közreadunk. Czakó Jánosné 75 éves, Tolna megye legidősebb vöröskeresz­tese. 1942-től 1988-ig vöröskeresztes titkár volt, először üzemi szervezet­ben, de az utóbbi 25 évben nagyköz­ségi csúcsvezetőség titkáraként tevé­kenykedett „1942-ben találkoztam a mozgalommal, amikor a közelgő frontok réme riogatott mindenkit. A község orvosa a Vöröske­reszt kérésére elsősegélynyújtó tanfo­lyamot szervezett mindenre számítva. Egy üres lakásban, kölcsönkért fapa­dokkal és falitáblával felszerelve indul­tunk e fontos ismeretek elsajátítására. Akkor még nem gondoltam, hogy olyan úton indulok el, melyen életem végéig járok, a Vöröskeresztesek nagyon szép, de néha nehéz útján. Az első komoly próbatételt az 1944- es jeges árvíz jelentette. Tolnát is veszély fenyegette, segítettünk kiköltöztetni a veszélyeztetett családokat. A gáton fa- gyoskodóknak és még Debrecenből ide irányított 100 vasutasnak főztünk meleg ételt. Éjszakánként krumplit pucoltunk, babot válogattunk a másnapi ebédhez... A gátakon felettünk ismeretlen gépek zúgtak, alattunk a jégtáblás megbolydult Duna ostromolta a gátat. Elmúlt. 1956-ban főleg vöröskeresztes csalá­dok a vöröskereszt felhívására 20 kis­gyermeket fogadtak hónapokra, akiknek Budapesten lebombázták lakásukat, el­vesztették mindenüket. A szervezést a mi szervezetünk is segítette. Én is kap­tam egy kék szemű, szőke, 6 éves „kis tündért”. Minden vagyona egy kis iskolatáská­ban volt. Gyermektelen házaspár vol­tunk, nagyon örültünk a kis vendégnek, aki anyámat nagyinak szólította. No­vember volt, fel kellett készíteni a télre, tanítani az ABC-re. Mindenért kárpótolt otthonunkban a gyermekkacaj, és hogy este odabújt az ágyunkba egy meséért. Áprilisban mentek haza, sűrű könnyhul- latások között, nagy doboz ajándékkal. Sokáig tartottam e kislány szüleivel a kapcsolatot, később ő írogatott, egészen a féijhezmeneteléig. Ma is emlékszem rád Mesterházi Marika! Nem sokkal később a Vöröskereszt ál­tal meghirdetett segélyakcióba kezd­tünk. Heteken át egy üres óvodai foglal­koztatóba ügyeletet tartottunk, hogy át­vegyük a felajánlott ruhákat. Tolna la­kosságának dicséretére mondva, nem hi­ába vártunk, mázsányi ruhahalmaz - ke­zeslábas, bébiholmitól felnőtt télikabátig- gyűlt össze a továbbszállításig kb. egy hónap alatt. Az egyik legmegmosolyogtatóbb em­lékem a1 cigány családok látogatásához fűződik, persze nem feledtetve az ott ta­lált helyzet nehézségeit. A község veze­tése igényt tartott a véleményünkre a ci­gányok támogatásáról. Elhatároztuk, személyesen győződünk meg a helyzet­ről. Sok apróságtól félve, de jártunk kis viskóról viskóra. Akkor mindenkinek volt lakása - ha nem is saját -, a család­fők közül ki kisebb, ki nagyobb intenzi­tással és kitartással, de dolgozott. Persze a sok gyerek miatt ez nem volt elegendő. Mindenütt udvariasan fogadtak és nehe­zen engedtek el, több volt a panasz, mint az idő. Az egyik helyre érkezve kellemes ételszag fogadott - valami családi ünnep lehetett. Az illatot dicsérő szavunkra máris invitáltak asztalukhoz. Nem volt szándékunkban fogyasztani a számukra is ritka családi ételből. Elég nehezen úsz- tuk meg az invitálást. Mégis jólesett a gesztus, ma is emlékszem az idősödő ba­rátságos cigányasszony meghívására. A véradások szervezése vissza-vissza­térő munka és rendszerint sikerült évi 250-280 litef vért átadni a váradóállo­másnak. Részt vettünk a lebonyolításban is, többedmagammal segítettünk az ad­minisztrálásban. Este boldogan néztük az elszállításra váró vérrel telt üvegecs- kékre, melyek az aranynál is nagyobb kincset értek, magát.az ÉLETET. Személyemet különösen érintő emlé­kem a Vöröskereszttől a „Vöröskeresz­tes Munkáért” kapott kormánykitüntetés a ül. kongresszus alkalmával. Kevés ilyen boldog pillanatot éltem át, soha nem lehet elfelejteni! Mit jelent szá­momra a vöröskereszt? Mindazt, amit egy humán szervezettől várni lehet: se­gítséget, megértést, önzetlenséget, baráti jobbot, olyan emberek felénk nyújtott kezét, akiknek meleg a szívük és szeret­nék ha kevesebb könny és több mosoly lenne a Földön.” Közreadta: p. téri

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents