Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-21 / 118. szám
1996. május 21., kedd Megyei Körkép 3. oldal A Tárgyalóteremből Négy és fél év rablásért Kóródi Sándor váraljai lakost először 1991-ben ítélték el, lopás, társtettesként elkövetett súlyos testi sértés, és ugyancsak társtettesként elkövetett garázdaság miatt. Ekkor még a nyolc hónap börtön végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették. Ennek lejárta előtt megint összeütközésbe került a törvénnyel, s ismét rablás miatt. Az ítélet két év két hónap börtön lett, s a bíróság elrendelte a felfüggesztett nyolc hónap végrehajtását is. Összbünteté- sét töltötte, amikor a börtönből 1996 augusztus 12-én nulla órától 48 órás eltávozást kapott. Autóval ment Budapestre, onnan nulla óra 45 perckor az úgynevezett postavonattal indult el egy társával Pécs irányába. A vonatfülkében hárman ültek, a két szabadságos rab, és a későbbi sértett, akin egy 14 ezer forintot érő bőrkabát volt. Kóródi Sándor börtönbéli társa kiment a vonat folyosójára. Ezt az alkalmat használta fel a vádlott arra, hogy felszólítsa útitársát arra, hogy a bőrkabátot sürgősen adja neki. Annyira sürgősen, hogy háromig számolt, s aztán ütött, de nem várta meg az önkéntes vetkőzést, a kabátot letépte a sértettről, és füléből is kivette 1300 forintot érő karika fülbevalóját. Amikor a vonat Dombóvárra ért, a vádlott meghívta a már kabáttalan sértettet a restibe, mert nem akarta egyedül hagyni, nehogy rendőrt hívasson. Miután az nem hajlott az ivásra, elvette még a táskáját is, amelyben ruhaneműk voltak. A vádlott Bátaszék felé utazott, amint a vonat elindult, a sértett telefonon értesítette a rendőrséget. Személyleírása alapján még azon a napon elfogták a szabadságos rabot, aki a bűncselekmény elkövetését mindvégig tagadta. Mivel a rablott holmit hiánytalanul megtalálták nála, azt a mesét adta elő, hogy a kabátot a sértett felajánlására 800 forintért vásárolta meg, a táskát meg ráadásnak kapta. A történetet - mivel semmi logika sem volt benne - egyik bíróság sem hitte el, annál is inkább nem, mivel a vonaton utazó rabtársa nem erősítette meg a rablómesét. Hiába írt neki a vádlott két levelet is a börtönbe, amelyben a saját változatára próbálta „emlékeztetni”. A leveleket a címzett adta át bíróságnak. A Tolna Megyei Bíróság, lényegében egyezően a Dombóvári Városi Bíróság ítéletével, mint különös visszaesőt, jogerősen négy év hat hónap szabadságvesztésre ítélte Kóródi Sándort. Enyhítő körülményként csupán három kiskorú gyermekét tudták figyelembe venni. Ihárosi Ibolya MDF: önkormányzati nyitás (Folytatás az 1. oldalról.) Ugyanis az az alapelvünk, hogy az önkormányzati munkát nem akadályozhatják a parlamenti pártok közötti ellentétek. Ez azt jelenti, hogy a helyi önkormányzati érdekeknek megfelelően kell politizálniuk a mi önkormányzati képviselőinknek is. — Elképzelhető', hogy az MDF ezzel a lépéssel már az önkormányzati választásokra is készül? — Természetesen, hiszen már az ellenzéki pártkapcsolatok kialakításakor is hangsúlyozta Lezsák Sándor, hogy az együttes fellépés hosszú távra, tehát az önkormányzati választásokra is vonatkozik. -száBátaszéken is fekete? Többek között az anyakönyvi igazgatásról, a népességnyilvántartásról is tárgyalt a báta- széki önkormányzat képvi- selő-testülete tegnapi ülésén. A feketegazdaság helyi szintű alakulásáról több vélemény is elhangzott. Többen úgy vélekedtek, a jobb életkörülmények megoldást hoznak a problémára, míg mások azt vallották, amíg felülről nincs átgondolt törvény, nehéz azt megszüntetni. Mint már megannyiszor, most is téma volt az a városkép, amely a vasútállomás felől a városba érkezőket fogadja. A testület úgy döntött, ha a tárgyalások nem hoznak eredményt, az önkormányzat kénytelen lesz drasztikus megoldást választani. A helyi tömegközlekedés viteldíjairól is döntöttek. így a menetjegy 42, a kombinált bérlet 900, míg a tanuló és nyugdíjas bérlet 270 forintba kerül majd. (pt) Kifestőkönyv nukleáris ismeretekről Nőknek nők az atomenergetikáról Óvónőket, tanítónőket láttak vendégül tegnap kora délután a paksi atomerőmű látogató központjában. A paksi iskolákból, óvodákból érkezett mintegy ötven vendéget hölgyek fogadták, a Women in Nuclear, (magyarul Nők az Atomenergiaiparban) nemzetközi szervezet Pakson dolgozó tagjai. A WIN négy éve alakult Helsinkiben, Magyarország az alapítók között volt. Ma már 30 ország tartozik a szervezethez, amelynek sok egyéb mellett az is célja, hogy a nőknek nők beszéljenek az atomenergia békés felhasználásáról, az atomerőművek biztonsági kérdéseiről. Mint Bacs Judit biztonsági mérnök mondta kérdésünkre: „Magam is asszony és anya vagyok, tőlem könnyebben elfogadják a véleményt, mint férfi kollégáimtól. Beszélni pedig kell erről a témáról a 'gyengébbik' nemmel is, hiszen energiára szükség van. Az atomerőművek veszélyes csúcstechnológiát működtetnek, de megfelelő műszaki feltételekkel és ami még fontosabb, emberi felelősség- tudattal balesetek nélkül lehet ezeket üzemeltetni.” A vendégek megtekintették a látogató központ kiállítását, előadásokat hallgattak az atomenergia békés felhasználásáról, majd kérdéseikre válaszoltak a A vendégek előadásokat hallgattak az atomenergia békés felhasználásról. fotó: g. k. szakember hölgyek, akik között az orvostól, a vegyészen keresztül az építészmérnökig sok szakterület képviselői vannak. A látogatás végén átadták a pedagógusoknak az Atomcsalád című kifestőfüzetet, amely annak a gyermek korosztálynak szól, amelyet ők nevelnek. A füzet játékosan ismerteti meg az atomenergetika alapjait a gyermekekkel. Mindez azért fontos — hangzott el — mert a társadalomra ma még a negatív képzettársítás jellemző, ha atomenergiáról hall: az embereknek elsőként Hirosima, Nagasaki és Csernobil jut eszükbe. A füzet üzenet a jövőnek, mert ez a jövő a pedagógusok kezében van.-rákosiEgy panasz nyomán Ki, miért fizet Nagymányokon? Nagymányoki olvasónk, Volár Imréné panasszal fordult hozzánk. Úgy véli, sérelem érte, mert nem vásárolhatta meg azt a földterületet, amit évtizedekig zavartalanul használt. A polgár- mesteri hivatal főelőadója szerint minden jogszerűen történt. Volár Imréné Nagymányokon, az Alkotmány utcában lakik. A telke végében - a szomszédokéhoz hasonlóan - húzódik egy földdarab, amelyet ő illetve a születi több mint harminc éve béreltek. A vasúti sínekig elterülő mintegy háromszáz négyzetmétert Volárék 1994-ig művelték. Tavaly tavasszal az ön- kormányzat felhívta a figyelmét: ne vesse be a földet, mert területrendezés lesz. Volámé kifejezte vételi szándékát, erre azonban akkor nem kerülhetett sor - emlékezik vissza a panaszos. Mint mondja, teljesen váratlanul érte, hogy nemrégiben megtudta: szomszédasszonya vásárolhatta meg a telket egy nagyobb darab föld részeként. Pedig, mint mondja, ő is megvette volna, sőt a másik szomszéd telkének egy részét is, ösz- szesen mintegy 5-600 négyzetmétert. A felajánlott ezer négyzetméter azonban túl nagy falat lenne neki. Ráadásul le kellene bontania a területen fekvő pincét, amit még az édesapja épített. Nem érti. miért nem lehet az övé a terület. Azt sejti, hogy szomszédasszonya azért kaphatta meg, mert a hivatalban dolgozik. Läufer Imre, a polgármesteri hivatal műszaki főelőadója lapunknak elmondta: a terület- rendezésre azért volt szükség, mert egy állampolgári kezdeményezésre mintegy háromezer négyzetméteres építési telket alakítottak ki a közelben. Az már más kérdés, hogy akinek a kedvéért kialakították a telket, később visszamondta vásárlási szándékát. Miután a testület lakótelekké minősítette a területet, megkérdezték a lakókat, akiknek földjéhez kapcsolódott: telekkiegészítésként meg akarják-e vásárolni a kertjük mögött lévő területet. Ketten kategorikusan nemet mondtak, míg Volámé kifejezte vásárlási szándékát. Az önkormányzatnak ebben a helyzetben az volt az érdeke, hogy a megmaradt területből minél nagyobbat eladjon. Volámé szomszédai. Szántóék - az ő telkük is kapcsolódik a földdarabhoz - beadtak egy kérelmet, miszerint a területből Volámé és a másik szomszéd ingatlanát is megvásárolnák, amelynek területe több, mint ezer négyzetméter. — Azért kapták tehát ók meg, mert ók nagyobb darabot vásároltak meg, mint amekkorát Volárnéék megvettek volna? -kérdeztük Läufer Imrétől. — Igen, hiszen ez volt az önkormányzat érdeke. Az ott kialakított árakat figyelembe véve száz forint négyzetméterenkénti árat állapított mag a testület. Ami pedig a pincét illeti, egy újabb tereprendezési vázrajz elkészítése után panaszosunk a pince által elfoglalt területsávot megvásárolhatja, illetve ha erre nem kerül sor, akkor az új tulajdonosnak a pince figyelem- bevételével kell művelnie a telkét. Hangyái Hírek Növényvédelmi „őrjárat” A szekszárdi Növényegészségügyi Állomás (Keselyűsi u. 7.) szakemberei május 24-én pénteken délután 16 órakor tartják úgynevezett növényvédelmi őrjáratukat a kertbarátok részére az állomás tanácskozótermében. Kérik az érdeklődőket, hogy az ismeretek szélesítése érdekében kertjükben, szőlőjükben fellelhető kár- és kórképeket (levelek, hajtások, kártevők) minél nagyobb számmal hozzanak magukkal, meghatározásra és a védekezés módozatainak megbeszélésére. Százszorszép gyermeknap A dombóvári Százszorszép Óvoda május 24-én, pénteken délután három órától tart gyermeknappal egybekötött óvodai napot az intézmény udvarán. A rossz idő esetén elmaradó programban egyébként a gyerekek több foglalkozáson, vásáron vehetnek részt. Utcabál Attalán Május 26-án, vasárnap este nyolc órától hajnali kettőig tartanak utcabált Attalán. A művelődési ház előtti utcabálon a Philips zenekar szolgáltatja a zenét. Kamarai küldöttgyűlés Május 22-én 14 órai kezdettel tartja idei legjelentősebb rendezvényét, a küldöttgyűlést, a Tolna Megyei Kézműves Kamara. A küldött- gyűlés feladata a kamara stratégiai céljainak meghatározása. A rendezvény a szekszárdi BM-klubban lesz, terítéken az idei költségvetés szerepel. Gyermeknapi tűzoltó majális Ford fesztivál és gyermeknapi tűzoltó majális lesz vasárnap, május 26-án délelőtt kilenc órától a szekszárdi tűzoltó laktanyában és annak udvarán. Néhány programajánlat a sók közül: célba dobás, horgászat, akadályverseny, tűzoltó felszerelések bemutatása, rajzverseny, tűzoltási bemutató. Tíztől a megyei tűzoltóze- nekar játszik. A vetélkedők fődíja egy dobostorta. A rendezők váiják a gyerekeket szülőkkel együtt. / Érdemes takarékoskodni Lakások, állami támogatással Négy év előtakarékosság, negyven százalék állami támogatás, alacsony - hat százalékos - kamatozású hitel, ezt kínálja az OTP Lakáspénztár Rt. azoknak, akik otthonhoz szeretnének jutni vagy lakásukat, házukat akarják felújítani. Az országos takarékpénztárnak a lakáshelyzet javítása érdekében tervezett szolgáltatásairól tartottak tájékoztatót tegnap polgármestereknek, önkormányzatok, lakásszövetkezetek, társasházak képviselőinek Szekszárdon a Vármegyeházán. Az összejövetelen részt vett dr. Bó'szné dr. Wéber Aranka, a megyei közigazgatási hivatal vezetője és Eró'ss István, a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. A meghívottakat Szíjártó László, az OTP Bank Tolna Megyei Igazgatóságának vezetője köszöntötte, ezt követően Vízi Julianna ismertette az OTP Lakáspénztár tervezett szolgáltatásait. Mint mondta, rövidesen a Parlament elé kerül a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény tervezete, amely új lehetőségeket teremt az állampolgárok lakásgondjainak állami támogatással történő megoldására. A lakás-előtaka- rékossági szerződés nemcsak új lakások építéséhez, új vagy használt lakások vásárlásához, hanem egyéni, lakásszövetkezetek és társasházak tulajdonában lévő épületrészek felújításához, korszerűsítéséhez, bővítéséhez, illetve közműfejlesztéshez is előnyös feltételeket biztosít. Az új szolgáltatás a szerződés egész időtartamára rögzített alacsony kamatozású lakáshitelt biztosít. Annak, aki négy éven át előtakarékossá- got vállal, 40 százalékos állami támogatást írnak jóvá. Négy év után felvehető a megtakarítás, a kamatok és az állami támogatás összege, valamint az előbbiekkel megegyező nagyságú, öt-hat év lejáratú 6 százalékos kamatozású hitel. Havi 7500 forint megtakarítás esetén 1,1 millió forint vehető fel, ebből 550 ezer forint hitel. További előny, hogy aki a tervezett megtakarítás felét elérte, az már áthidaló kölcsönt kaphat. Aki viszont meggondolja magát és nem kéri a hat százalékos kamatozású hitelt, az a lakás-előtakarékossági betétre piaci kamatot kap. Az előadást követően a meghívottak kérdéseket tettek fel. Különösen sok felvetés hangzott el a társasházak képviselői részéről, mivel a törvény értelmében nem minősülnek jogi személynek, így bizonyos tekintetben hátrányban vannak a lakásszövetkezetekkel szemben. /. kováts SZAVAZÓSZELVÉNY Az 1996. május 26-án, Pakson megrendezésre kerülő Dunamenti Szépségverseny résztvevői közül versenyzőre adom a szavazatomat (A május 16-án megjelent Tolnai Népújságban tekinthetők meg a hölgyek, akikre szavazni lehet.) Beküldési határidő: 1996. V. 23. (csütörtök) 12 óra. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A borítékra kérjük írják rá: SZÉPSÉGVERSENY