Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-18-19 / 116. szám

1996. május 18., szombat Sport 7. oldal Kézilabda NB I. Az utolsó hazai mérkőzés Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd-Kiskunhalasi NK SE Szekszárd, 17 óra. Hajnal József: — Az el­múlt hétvégén az igen jó já­tékerőt képviselő Győri ETO ellen szenvedtünk ve­reséget, úgy, hogy a máso­dik félidő első húsz percé­ben fej-fej mellett halad­tunk, de a végére elfárad­tunk, és így tovább tudta növelni a különbséget a vá­logatottak egész sorát fel­vonultató ellenfelünk. A bajnoki év utolsó hazai mérkőzésén becsületbeli ügy, hogy csapatunk tisztes­séggel helytálljon, mindent megtegyen azért, hogy akik eddig kitartottak a csapat mellett, azok győzelem em­lékével zárják az évet. Ez nem lesz könnyű, mert el­lenfelünk a kiesés elkerülé­séért küzd, így feltehetően ismét feszült légkörű mér­kőzésre van kilátás. Tyson ringbe szállhat Megegyezett a két nehézsú­lyú profi ökölvívó, a brit Lennox Lewis és az ameri­kai Mike Tyson mene­dzsere. Frank Maloney Le­wis beleegyezését tolmá­csolta Don Kingnek, így Tyson július 13-án Las Ve­gasban a WBA-szervezet vi­lágbajnoki címéért meg­mérkőzhet Bruce Seldonnal. New Jersey legfelsőbb bíró­sága határozata szerint ugyanis Tyson csakis Le- wisszal léphet legközelebb a kötelek közé, ugyanis ő a soros kihívó. A megállapo­dás így szól: a WBC-szer- vezet címéért valóban ők ketten csatáznak, ezért cse­rébe Lewis „engedélyezi” Tysonnak, hogy megkísé­relje megfosztani Seldom a WBA arany övétől. Labdarúgás NB Ill-as ifibajnokság 1. Szekszárd 24 20 3 1 110- 21 63 2. Komló 23 19 1 3 121- 14 58 3. Bonyhád 24 17 2 5 90- 25 53 4. PVSK 23 16 3 4 74- 16 51 5. Marcali 23 15 3 5 78- 26 48 6. Beremend 23 14 3 6 77- 36 45 7. Pécsi FC 23 13 3 7 71- 33 42 8. Pécsi PTSE 23 12 4 7 58- 26 40 9. Gerjen 23 12 2 9 60- 35 38 10. Bátaszék 23 9 2 12 51- 61 29 11. B.földvár 23 6 1 16 30- 50 19 12. Dsztgyörgy 23 5 2 16 35- 89 17 13. B.keresztúr 23 4 3 16 29- 79 15 14. Sellye 23 4 2 17 22-105 14 15. Balatonlelle 23 1 3 19 19-139 6 16. Paksi SE 23 1 2 20 13-136 5 SÍPSZÓ ELŐTT NB II. Tatabánya-Paks: 15 óra. V: Juhos. Pusztai László: — Szoros mérkőzésen szép akció­góllal győztük le a BKV Előrét, de sokkal többet kezdeményez­hettünk volna, ha középpályá­saink nem játszanak ilyen nagy hibaszázalékkal. Azt tapaszta­lom, hogy a nyár és néhány szerződés lejártának közeledté­vel egyre többen foglalkoznak a hogyan továbbal, s ez bizony csökkenti az összpontosítást. Szerdai kupamérkőzésünkön ellenfelünk néhány játékosa durvasággal és kíméletlen játé­kával próbálta kiegyenlíteni a tudáskülönbséget: Horváth Á. és Neudl is a sérültek listájára került. Kovács B. még vasárnap szenvedett részleges izomsza­kadást, így ő sem játszhat. Vayer bevonult katonának, s amitől tartottam korábban, most úgy látszik bekövetkezik: a bajnokság hajrájára jónéhány „húzós” mérkőzés maradt, ráa­dásul öt játékosnak van két sár­galapja, tehát lassanként elfogy a sereg. Ellenfelünk a közel­múltban kétszer is edzőt váltott, új játékosokat igazoltak, szorult helyzetük ellenére sem adták fel. Ahogy lenni szokott, a kie­sésre álló csapat tagjai olyan energiák mozgósítására is ké­pesek, ami csak vészhelyzetben képzelhető el, ezzel többek tudnak lenni ellenfeleiknél. Győzni megyünk Tatabányára, de ehhez pontos játék, sok futás és óriási lelkesedés szükséges. Zele vagy Mausz- Nagyfa­lusi, Eger, Jenei, Barna- Ká­dár, Kiss M., Búzás, Orosz- Osztermajer, Fejes. NB III. Bonyhád-Balatonföldvár: 17 óra. V: Németh. Incze Zoltán: — Sajnos Balatonlellén sú­lyos vereséget szenvedtünk va­sárnap. Szerdán a Gerjen elleni Magyar-kupa mérkőzés első félidejében jól, és végre ered­ményesen játszottunk, vissza­vágtunk a bajnokságban el­szenvedett vereségért. Vasár­nap hazai pályán utolsó lehető­ségünk, hogy esélyünk legyen NB III—as tagságunk meghosz- szabbítására. Ezt remélem, já­tékosaim is átérzik, s úgy állnak hozzá, hogy végre bajnoki mérkőzésen is győzzünk. Bogaras- Szabó, Mágocsi, Stumpf, Fodor- Babai, Tálas, Darabos, Bóta- Pfeifer, Zsilka. Paksi SE-Balatonlelle: 17 óra. V: Tamás. Patkós István: — Újabb idegenbeli sikerünk után nagyon bízom abban, hogy végre megnyerjük első hazai tavaszi mérkőzésünket. A csa­pat az utóbbi hetekben jó for­mában játszik, amit nem csak megszerzett pontjai, hanem lát­ványos, gólra törő játéka is je­lez. Nekünk továbbra is első­rendű feladatunk közönségünk maximális kiszolgálása, amihez nagy lökést adhat a táblázaton közvetlen mögöttünk álló Bala- ton-parti együttes legyőzése. A keretben Majsai kivételével mindenki egészséges, így kel­lemes gondjaim vannak a hét­végi összállítást illetően. Heizler- Prantner, Erdélyi, Somogyi- Wolf, Péter, Ra­dies, Acs, Feer- Benedeczki, Kulcsár. PVSK-UFC Szekszárd: 17 óra. V: Böröczi. Kniesz Má­tyás:— Meggyőző, jó játékkal sikerült megszerezni a három pontot Sellyén. Külön örülök, hogy a szerdai kupameccset nem vették félvállról a játéko­sok, a jó erőkből álló Szálka el­len. Vasárnap rangadó követ­kezik, remélem a fiúk átérzik a mérkőzés fontosságát, és pontot vagy pontokat szereznek. A PVSK nem adta fel a bajnoksá­gért folyó harcot, így biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. Sajnos Sztehlo eltil­tás, Bozsér sárga lapjai miatt nem szerepelhet. Cziráki- Novák, Mosonyi, Kovács, Horváth- Volár, Rupa, Nagy S., Hanák- Ga­lambos, Vesztergombi. Bátaszék-Beremend: 17 óra. V: Nagy B. Pozsár Ist­ván: — Az elmúlt vasárnap el­szenvedtük első hazai veresé­günket. A mostani forduló előtt is igen kedvezőtlenek az elője­lek, mivel Kocsisra, Hauwas- serre, Ónodira sérülés, Kellerre, Hosszúra munkahelyi elfoglalt­ság, Acsádira három sárga lapja miatt nem számíthatunk. Ennek ellenére bízom a csapatom helytállásában. Kezdő csapatot a mérkőzés előtt hirdetek. Gerjen-Dunaszentgyörgy Limex SE: 17 óra. V: Berki. Teszler Vendel: — Vasárnap a természet megakadályozta, hogy vezetésünket győzelemre váltsuk. A hétközi felkészülé­sünket nagyon is emberi gon­dok akadályozták, vizsgák, sé­rülések és más problémák. Mindezek nagy része rendez­hető a hétvégére, csak akarni kell, és akkor újból egységes csapattal tudunk pályára lépni a szomszédvárak rangadóján. Hornyák- Beregi vagy Wi- esner, Hosnyánszki, Kern, Farkas- Varga, Farsang vagy Palásti, Horváth, Kárpáti- Nagy, Pusztai vagy Kollár. Botos Antal: — Vasárnap úgy kaptunk ki otthon, hogy végig­támadtuk a mérkőzést. Azt azonban el kell ismernünk, hogy a támadásokban nem volt tűz, mert az előző héten két mérkőzés alatt kiégett. Ameny- nyiben ez a bizonyos tűz szom­baton ismét fellángol játékosa­inkban, a siker elérhetővé válik. Ellenkező esetben bármi meg­történhet a közel azonos képes­ségű két csapat találkozóján. A szomszédvárak rangadója re­mélem sportszerű, izgalmas csatát ígér, amiért érdemes lesz a tévé meccset is otthagyni. Varga a héten mégsérült, így az összeállítás a következő: Szlanyinka- Sörös, Hor­váth, Debreczeni, Pintér- Káldi vagy Hajpál, Dienes, Boros- Horváth, Kiss, Gyön­gyösi. Karate Báli Ervin ismét magyar bajnok Közel hétszáz induló részvéte­lével Budapesten, az erzsébet­városi sportcsarnokban került sor az idei karate országos utánpótlás bajnokság küzdel­meire. A versenyen megyénk színeit a szekszárdi Ippon Ka­rate Egyesület tagjai képvisel­ték. A megyeszékhely csapatá­nak sportolói hat dobogós he­lyezést szereztek: öt bronz és egy arany érmet akasztottak a szekszárdiak nyakába. Az Ip- pon bajnoki győzelmét - meg­védve tavalyi elsőségét - Báli Ervin szerezte meg az ifjúsá­giak korcsoportjában. Báli Ervin, magyar bajnok A szekszárdiak helyezett­jei: ifjúsági: 1. Báli Ervin. Gyermek, fiúk, 8-10 éve­sek: 3. Berta Péter, 4. Drégely Balázs. 11 évesek: 3. Juhász Balázs, 4. Báli Csaba. 12 éve­sek: 3. Nagy Tamás. Lányok: 8-10 évesek: 3. Berta Mónika. 11-12 évesek: 3. Báli Anita. A szekszárdi egyesület má­jus 22-én a franciaországi Bu- dokan tornán vesz részt, és ez­úton várják az alábbi telefon­számon mindazok jelentkezé­sét, akik szívesen támogatnák az utazást. Telefon: 06-30-460-849. A Hétvége Sportműsora Szombat Kézilabda: NB I/B: Pelikán Siklós-Dunaföldvári VKSE 18 óra. Női NB II: Ta- mási-Rábagyarmat 14, Sik- lós-Simontomya 14.30, Mar­cali-Tolna 16 óra. Férfi NB II: Simotornya-Dabas 18 óra. Kosárlabda: NB II: LRI- Malév-Autó Techno Szek­szárd 17 óra. Kadarka-kupa öregfiúk torna a szekszárdi II. sz. általános iskolában 11 órá­tól. Labdarúgás: NB II: Tata­bánya-Paks 15 óra. NB III: Geijen-Dunaszentgyörgy Limex SE 17.00 óra. Megyei bajnokság: Györköny-Kaj­dacs (Nagydorogon, Lubas- tyik) 17 óra. NB Il-es ifi baj­nokság: Paks-Tatabánya 11 és 13 óra. Női NB II: Quinter SE Bonyhád-Szombathely 15.30 óra. A női kispályás megyei bajnokság 13-14. fordulója Dombóváron 14 órától. Tenisz: Országos csapat- bajnokság II: Paks-Pécs VTC 11. III: Balatonszárszó-Szek- szárd 10 óra. Vasárnap Kézilabda: NB I: Ferropa- tent Lazúr SE Szek­szárd-Kiskunhalasi NK SE 17 óra (ifjúságiak: 15 óra). Férfi NB II: Tolnatej-Ireg- szemcse (Szekszárdon) 11 óra. Labdarúgás NB III: Bonyhád-Balaton­földvár, PVSK-UFC Szek­szárd, Paks-Balatonlelle, Bá­taszék-Beremend 17 óra. Megyei bajnokság: Apar- hant-Tevel (Domokos I.), Nagydorog-Tamási (Lerch), Hőgyész-Tolna (Tóth K.), Dombóvár-Nagymányok (Beidek), Decs-Fadd (Ga- rajszki), Simontomya-Döb- rököz (Dárdai), Harc-Kakasd (Szekszárdon, Varga L.) 17 óra. Körzeti bajnokság: Ten- gelic-Bölcske (ifj. Farkas), Gyönk-Ozora (Kertész), Pusztahencse-Kölesd (Hor­váth), Dunakömlőd-Pálfa (Balogh), Tolnanémedi-Kö- zéphídvég (Monostori), Ma- docsa-Németkér (Kern), Du- naföldvár-Bogyiszló (Mo­zsár), Mucsfa-Izmény (Nagy G.), Szakcs-Nak (Witzl), Zá- vod-Kurd (Rozsmán II.), Ko- csola-Csikóstőttős-Kaposz- szekcső (Tölgyesi), Dal- mand-Iregszemcse (Egyed), Magyarkeszi-Lengyel (Tóth J.), Szakály-Váralja (Albert) 17 óra. Bonyhádbörzsöny-Zomba (Unatinszky), Szálka-Sióa- gárd (Petrovics), Majos-Kis- dorog (Anczló), Szed- res-Őcsény (Krómer), Bony- hádvarasd-Kéty (Hermész), Bátaapáti-Alsónána (Berecz), Harc-Báta (Zalavári) 16.30 óra. Előkészületi mérkőzés: Györe-Pincehely 16.30. Tenisz: Országos csapat- bajnokság II: Baja-Paks, III: Szekszárd-Bóly 10 óra. Bolvári Kati rontott a Statisztikán Egy becsületbeli ügy Nyer-e szettet az asztalite­nisz NB I. rájátszásában, az elődöntő visszavágóján a Szekszárdi Húsipar női csa­pata a Statisztika-Metallo- globus ellen? A szerdán Budapesten, a szekszárdiak számára letag­lózó „odavágón” elszenvedett 10:0-ás, nyert szett nélkül végződött találkozó után ért­hető is lehetett az ilyesfajta kérdésfeltevés. Ám a húsipa- ris lányok becsületbeli ügy­nek tekintve a visszavágót, nagyszerűen küzdve, a világ- klasszis Statisztikától nem­csak játszmákat, hanem mér­kőzéseket is el tudtak venni. A Húsipari gárdájából ezút­tal hiányzott a sérüléssel baj­lódó Simon, helyére dr. Zsem­lye Gabriella került. A csa­patból a másik „doktor”, Bol­vári Kati tűnt ki, aki remek napot kifogva, mindkét egyes mérkőzését tulajdonképpen simán megnyerte. Jó esélye volt a pontszerzésre az Urban Edit-dr. Bolvári párosnak és a negyedik szekszárdinak, Agárdi Rékának is, ám ők va­lószínűleg az összpontosítás hiánya nem tudták feltenni az i-re a hiányzó ékezetet. Szekszárdi Húsipar—Sta- tisztika-Metalloglobus 2:9. Urbán, dr. Bolvári-Molnár Z„ Wirth V. 1:2 (-13, 12, -21) Agárdi, dr. Zsemlye-Pa- linal.. Tóth K. 0:2 (-11,-13) Urbán-Palina 0:2 (-18, -15) dr. Bolvári-Tóth 2:0 (16, 20) Agárdi-Molnár 0:2 (-11,-13) dr. Zsemlye-Wirth V. 0:2 (-11, -10) dr. Bol­vári-Molnár 2:0 (15, 17) Ur- bán-Tóth 0:2 (-20, -11) Agárdi-Wirth V. 1:2 (-13, 15, -17) dr. Zsemlye-Palina 0:2 (-16, -13) Urbán-Molnár 0:2 (Urbán sérülése miatt já­ték nélkül).-s­A triplaspecialista elbúcsúzott Mint arról már beszámoltunk, az elmúlt vasárnap az ameri­kai IFOR erők csapata elleni mérkőzéssel elbúcsúzott ked­venceitől, az egyesületétől, valamint hűséges szurkolóitól Ács István, népszerű nevén csak egyszerűen „Rozi”. A közel három éves kihagyás ellenére sem lett hűtlen önma­gához a triplaspecialista, mert a mérkőzés folyamán két alka­lommal is távolról parádés, csontnélküli kosárral örven­deztette meg a tiszteletére szinte zsúfolásig megtelt csar­nokot, ahol talán több időt el­töltött, mint kedvenc családja körében. Az eredményjelző táblán az idő 28. percet és 69-62-es ha­zai vezetést regisztrált, amikor szűnni nem akaró „szép volt Rozi” zúgó vastaps kíséreté­ben jött le véglegesen a pályá­ról. Az ünnepelttel akkor ne­héz lett volna riportot készí­teni, kissé megkésve sikerült életútjáról lakásán elbeszél­getni és feleleveníteni a pálya­futásának alakulását. —: „Elég későn, 15 évesen, az akkori ificsapat edzőjének Horváth Karcsinak köszönhe­tően választottam ezt a szá­momra legkedvesebb sportágat - mondja Ács István. — Né­hány edzés elég volt ahhoz, hogy ott ragadjak. Egyébként 187 cm magas vagyok és a center volt a posztom. A sza­márlétrát végig jártam egészen az NB I. „Alcsoportjáig. Kép­telenség arra visszaemlékez­nem, hogy hány barátságos, kupa, bajnoki, nemzetközi mérkőzésen léptem pályára és hány kosarat szereztem. Arra viszont büszke vagyok, hogy saját nevelésű játékosa voltam az egyesületnek, csupán míg sorkatonai szolgálatomat töl­töttem, játszottam a Kaposvári Táncsics csapatában. A közel 15 éves pályafutásom alatt csaknem 300 játékossal ját­szottam együtt, a teljesség igé­nye nélkül senkit meg nem sértve említenék néhányat: Ja- cek Miedzik, Lesek Chudeusz, Pálvölgyi István, Meszler Gá­bor, Tölgyes Árpád, Illés Pé­ter, Pakót László, Ruzicska Fe­renc, dr. Radochay Imre, Góc­zán Gábor. Szakmailag a leg­jobb edzőnek - bátran válla­lom - Szittya Imrét tartottam, de volt edzőm Gróf Attila és Erdősi Lajos is - aki sajnos már nem lehet közöttünk. Három emlékezetes mérkő­zést tartok örökké meg emlé­kezetemben: egy Dombó­vár-Videoton összecsapást, ahol 39 pontot dobtam és a he­lyi tévé is megemlékezett erről „Rozi show” címmel. Egy nyíregyházi mérkőzésen ide­genben 41 pontot úgy értem el, hogy közben 10 „tricát” hintet­tem a nyíregyházi szurkolók nagy-nagy bánatára. Az örök rivális PVSK elleni azt a pécsi mérkőzést sem tudom elfelej­teni, amikor 20 pontos hátrányt dolgoztunk le és szinte a duda­szóval egyidőben Miedzik trip­lájával szereztük meg a győ­zelmet. Tizenkilenc éve dolgozom a MÁV-nál. A kosárlabdától végérvényesen képtelen vol­tam elszakadni és ma is hobbyból a városi bajnokság­ban a Fűtőház színeiben ját­szom és még mindig jönnek a hárompontosaim is. Két gyer­mek apukája vagyok, nem erőltetem őket, hogy ezt a sportágat válasszák, döntsenek ők maguk. Befejezésül még azt szeretném elmondani, hogy nagyon sokat köszönhetek Er­zsinek, a feleségemnek, mert az ő megértése és hozzáállása nélkül nem hiszem, hogy idáig jutottam volna. Gaál István A MOB orvosi bizottsága üléséről A MOB orvosi bizottsága tagjai az Atlantába készülő versenyzők sportegészség­ügyi ellátásáról, a sportor­vosok, valamint a gyúrók olimpia alatt végzendő te­vékenységéről tárgyaltak, s személyi javaslatokkal is él­tek. Jóváhagyták az Atlan­tába kiküldendő gyógysze­rek és vitaminok listáját. El­határozták, hogy csatlakoz­nak a május 31-i dohány­mentes világnaphoz, felhí­vással fordulnak majd az at­lantai magyar résztvevők- höz, hogy az eredményes szereplés mellett az egész­ségesebb életmódot jelentő dohányzásmentes életvitel­nek is legyenek hirdetői.

Next

/
Thumbnails
Contents