Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-03 / 103. szám
BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. MÁJUS 3. PÉNTEK ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM TeleWízióÉS [Rádióműsor Felszíni tároló: előny Udvarinál. Befejezéshez közelednek a Paksi Atomerőmű hulladéktárolóját előkészítő kutatófúrások. A Nemzeti Célprogram Irányító Testület (CIT) szakértői bizottsága az eddigi tapasztalatok összegzésére látogatott a kutatás udvari helyszínére. A ma ismert eredmények alapján a felszíni tároló létesítésének nagyobb az esélye Udvariban, mint Diósberényben - derült ki dr. Bállá Zoltánnak, a Magyar Állami Földtani Intézet főosztályvezetőjének tájékoztatásából. (Folytatás a 3. oldalon.) Eddig hazánkban ismeretlen betegség pusztítja a fákat Veszélyben az almaültetvények Pár nappal ezelőtt került nyilvánosságra, hogy egy Magyarországon eddig ismeretlen betegség pusztít Bács megyében, az almásokban. A betegség tünetei az ágelhaláshoz hasonlítanak. Kecskemét környékén mintegy 110 személy tulajdonát képező, 43 hektáros almást kell kivágni, mert ez a bakteriális fertőzés, elrákosodás nem gyógyítható. A betegség részleteiről, a fertőzés forrásairól, terjedéséről, a szaporítóanyagokról Balogh Bélát, a Bács-Kiskun Megyei Növényegészségügyi és Talaj- védelmi Állomás igazgatóját kérdeztük. — Olyan betegségről van szó, amelyet egy Erwinia AmyMegkezdődött tegnap Tolna megyében is a kiskereskedelmi egységek, vendéglátó-, és szálláshelyek összeírása. Befejezésének ideje június 28. A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága szervezi és irányítja a munkát. Az összeírást a települések egy részében számlálóbiztosok végzik, másutt pedig az önkormányzatok közreműködésével kerül rá sor. A számlálóbiztosok tevékenységük során hivatalos személynek minősülnek, amit névre szóló igazolvány tanúsít. Az adatszolgáltatás az erre lovora névre „hallgató” baktérium okoz. 1920-ban azonosították. Az e növényi kórokozó okozta betegséget tünetei alapján „tűzelhalásnak” nevezték el. Eddig nem fordult elő Magyarországon, de magáról a betegségről már sokat hallottunk, hiszen a növényegészségügyi vonatkozó kormányrendelet szerint, kötelező. A radikális gazdasági változások leglátványosabban a kiskereskedelemben jelentkeztek, ezért hosszabb távon már csak a mintavételes számbavétel a járható út. Ehhez viszont az szükséges,, hogy a statisztikai hivatalnak pontos, teljes körű és aktuális nyilvántartás álljon rendelkezésére, amihez majd viszonyítani tud. Mindez szükséges az európai statisztikai rendszerekhez való csatlakozáshoz is. Az összeírok kérdőívre röghatóság folyamatosan felderítés alatt tartotta eddig is. — Mikor észlelték először? — Az első jelek tavaly nyár végén, ősz elején mutatkoztak, amit a tulajdonosok a szárazságnak tulajdonítottak és nem is jelezték a növényvédelmi hatóságok felé. Mígnem az egyik kecskeméti termelő beküldött egy almaág-mintát dr. Hevesi Mária kutatónak a Kertészeti Egyetem növénykórtani tanszékére. (Folytatás az 5. oldalon.) zítik az azonosító adatokat, az üzlet alapterületét, létszámát, a forgalom árucsoportonkénti becsült megoszlását. Ezen kívül az úgynevezett együzletes vállalkozásoknál felveszik az előző időszak eladási forgalmát is. Ez utóbbi adatokat a statisztikai hivatal a lakossági fogyasztás számításánál, valamint a kiskereskedelmi árindex súlyozásánál hasznosítja. À kérdésekre adott válaszom kát, a törvényeknek megfelelően, a KSH bizalmasan kezeli, és csak statisztikai célra használja fel. Röviden Koszorúcskával zárul május 4-én, szombaton Ireg- szemcsén a társastánctanfolyam. A résztvevők a Royal együttes közreműködésével 18 óra 30 perckor lépnek fel a művelődési házban. A Feszty-körkép megtekintésére utazott ma reggel a pincehelyi általános iskola 90 felső tagozatos tanulója Ópusztaszerre. A diákok megtekintik Kiskőrösön Petőfi szülőházát, és Szeged nevezetességeit is. A Horgászegyesületek Tolna Megyei Szövetsége által május 4-ére meghirdetett ifjúsági horgászcsapatbajnokság helyszíne a kiadott programtól eltérően a keselyűsi Holt-Sió lesz. Gyöngyvirág-túrát szervez a Tolna Megyei Kórház Sportkörének természetbarát szakosztálya Keselyűsbe május 4-én, szombaton. A kirándulásra minden érdeklődőt várnak. Indulás a szekszárdi autóbusz-pályaudvarról 9 óra 30 perckor, a menetrend szerinti járattal. Gyülekező 9 óra 15 perckor a 17-es kocsiállásnál. A túra útvonala: Árvízkapu-Kese- lyűs-Szabadidő központ- Szekszárd. A táv körülbelül 12 kilométer. Megkezdődött a kiskereskedelmi üzletek összeírása Az adatszolgáltatás kötelező Csúnyán eltörött egy láb... „Adj egy tízest!” A Vöröskereszt Dombóvár Városi Szervezete elsőként kapcsolódott a világnapi akcióhoz, melynek keretében május 8-án középiskolások perselyekkel járva adományokat gyűjtenek az óraközi szünetekben és a kora délutáni órákban. Az „Adj egy tízest” akcióhoz a többi városi szervezet is csatlakozott, így Tamási, Paks, Bonyhád és Szekszárd ifjú vöröskeresztesei egy-egy persellyel gyűjtenek. Á pénzből a egy- egy rászoruló gyermeknek, egyedül élő idős embernek tud segítem. (péteri) Egy óriási reccsenés hallatszott, mindenki azonnal tudta, nagy a baj. Nagy Gábor számára szomorú emlék lesz az idei majális. Az UFC 22 éves középpályását mentő szállította a szekszárdi kórházba, ahol a csapat orvosa, dr. Andriska István még aznap megoperálta. A jobb láb törött szárkapocs-csontját három lemezzel rögzítette. Csúnyán eltörött egy láb, ennyit egyetlen futball mérkőzés nem ér, még a Dunaszentgyörgy Limex SE-UFC Szekszárd NB III-as megyei „rangadó” sem ... Az újonc Duna-parti csapat első ízben fogadhatta a megye- székhely gárdáját. A hazaiak mindenáron győzni akarása sajnos ízléstelen „most megesszük őket” szellembe csapott át, megengedhetetlen jelenetek játszódtak le a szerdai, 1-1-re végződött találkozón. Kniesz Mátyás, az UFC Szekszárd edzője: — Hát, nem sokat aludtam az éjszaka. Presztízs meccsnek ígérkezett a dunaszentgyörgyi, hiszen a Li- mexnek az első hatba kerüléshez feltétlenül győznie kellett volna. Már az öltözőfolyosón látszott az elszántság az arcokon, „felspanolt” állapotban készülődtek a hazaiak. A szent- györgyieknél Kiss Tibor azonnal a mérkőzés elején többször durván szabálytalankodott, ám a játékvezető nem vette elő a sárga lapot. A házigazdák vérszemet kaptak, s az agresszivitásuk átment durvaságba, Kiss mellett Dienes is „ámokot futott”. A 30. perc körül, a gólunkat megelőző kontratámadásunknál előnyszabályt alkalmazott a játékvezető. Az esetnél Kiss Tibor páros lábbal csúszott oda Nagy Gabinak, hatalmas reccsenést hallottam, rögtön rohantam be a pályára, a gólunkat nem is láttam. Gábor nemrég épült fel bokaszalagszakadásából, a tavasszal először lépett pályára kezdőként. (Folytatás a 7. oldalon.) Torgyán József, az FKGP elnöke volt a vendége tegnap a Gemenc Interservice által Szekszárdon rendezett Közéleti Kaszinónak. A politikus válaszolt a közönség és a műsorvezetők kérdéseire. A csütörtök esti kérdez-felelek- ről bővebbet szombati számunkban olvashatnak, fotó: g. k. Évforduló Bonyhádon, rendhagyó tárlattal Egyedülálló vállalkozásba kezdett a Bonyhádi Öregdiák Szövetség (BŐSZ). A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium fennállásának 190. és a Bonyhádi Öregdiák Szövetség 60. évfordulóját egy sajátos tárlattal ünnepük meg. Az ötlet dr. Kolta Lászlótól, az intézmény egykori igazgatójától származik. Megkértük, ossza meg olvasóinkkal is. — Elhatároztuk, hogy bemutatjuk az intézményben folyó képzőművészeti nevelést, és azokat a művészeket, akik ebből az iskolából kikerülve rangos helyet szereztek maguknak. — Hogy fogtak hozzá a kutatáshoz? — A Bonyhádi Öregdiák Szövetség rendszeresen tartja a kapcsolatot az iskola régi tanulóival. Ezen túlmenően kiadványokban, lexikonokban is kutattunk, melynek eredményeként ösz- szeállt egy huszonöt névből álló lista. A BŐSZ elnöksége felkereste őket, hogy támogassák a kezdeményezést, küldjék el munkáikat. Meglepő volt az a nagy lelkesedés, amivel a leveleinkre reagáltak: tizenhét egykori diák és három tanár munkájára számíthatunk. — Kitől kaptak visszajelzést? (Folytatás a 4. oldalon.) A szövetkezetek megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget tegnap délután Szekszárdon a Művészetek Házában. A megye 11 általános fogyasztási szövetkezetének képviselőin kívül a rendezvényen megjelentek az önkormányzatok, valamint az áfészekkel kapcsolatban álló társadalmi és gazdasági szervek képviselői. (Folytatás a 3. oldalon.) Elballagtak a főiskolások A szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola végzőseinek ballagási ünnepségét tegnap tartották az intézmény aulájában. A hét végzős csoporttól, közel százharminc diáktól Horváth Béla főigazgató köszönt el. Ezután a végzősök léptek a „színpadra”, s adtak rövid műsort. Utoljára körbejárták az iskolát, a majd a művelődési házhoz mentek, ahol megkoszorúzták Babits Mihály szobrát. A rövid ünnepséget követően útjuk a Béla térre vezetett, ott Kocsis Imre Antal, Szekszárd város polgármestere fogadta őket.